Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-17 / 64. szám

PÉNTEK, 2000. MÁRC. 17. A TORONY ALATT 7 Gyanús mozdulat. A nyugdíjas N. József és fele­sége a Spar 611. számú boltjában, a Budapesti körút és a József Attila sugárút sarkán szokott vásárolni, így tett március 14-én dél­előtt is, amikor egy bizton­sági őr lépett hozzá, mond­ván, gyanús mozdulatot tett, ezért be kell mennie az iro­dába. A férfit nem motozták meg, hiszen a pénzét vette csupán elő, igaz, nem a pénztárnál, a belső zsebé­ből. Végül a hátsó kijáraton, N. József szavaival, „kitusz­kolták" őt és feleségét. „Eletemben ilyen megszé­gyenítés még nem ért" ­mondta a vásárló, aki azi­ránt kíváncsi: mi van olyan­kor, ha a biztonsági őr té­ved? Kedden délelőtt Ábra­hám Lászlóné volt az ügye­letes biztonsági őr. „Úgy láttam, hogy a férfi valamit betesz a belső zsebébe ­mondja. A törvény szövege lehetőséget ad arra, hogy ilyen esetekben bekísérjem az irodába." A bolt felől a személyiségi jogok védelme miatt nem engedte ki az ár­tatlannak bizonyult házas­párt - még akkor sem, ami­kor ezt külön kérték. Elné­zést csak abban az esetben hajlandó kérni a biztonsági őr, ha N. József és felesége is hasonlóan cselekszik, mi­vel „becsmérelték a boltot és engem is".Martonosi Ist­ván, a Spar kelet-magyaror­szági értékesítési vezetője szerint a biztonsági őr a sa­ját etikai kódexüknek meg­felelően járt el, de manap­ság egyre gyakoribb a bolti lopás. Ugyanakkor elnézést kér a nyugdíjas házaspártól. nma&tm .»»,. Ai *IV«MI. ^fc^^aaa Ez az oldal Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztette: Kisimre Ferenc Fórum Tápén Dr. Tlmárné Horváth Magdolna, a 25-ös választó­kerület (Tápé) képviselője a lakosságot érintő kérdések­ről tart fórumot 18 órai kez­dettel a Heller Ödön Műve­lődési Házban. Vendége: dr. Bartha László polgármester, ország­gyűlési képviselő. Elmarad a szemétgyűjtés Munkatársunktól Március 18-án és 25-én szemétgyűjtést rendezett volna a lakosság bevonásá­val a Szegedi Környezetgaz­dálkodási Kht., az Alsó-Ti­sza-vidéki Vízügyi Igazgató­ság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye­sület Csongrád megyei cso­portja a Tisza szegedi hul­lámterén. A folyó magas ví­zállása miatt azonban az ak­ció elmarad. A Comenius 2000 pályázat nyertesei Munkatársunktól A szegedi önkor­mányzat oktatási bizott­sága elbírálta a Comeni­us 2000 elnevezésű, I. és II. szintű minőségbiz­tosítási rendszer beveze­téséről szóló pályázato­kat. Az alábbiakban kö­zöljük a sikerrel pályázó intézmények nevét. A sikeresen szereplő in­tézmények számára a fenn­tartó hat hónapra 400 fő fel­etti gyermeklétszám esetén 206 ezer 856, míg 400 fő alatti gyermeklétszám esetén 103 ezer 428 forintot biztosít egyösszegű kifizetésként eb­ben a költségvetési évben. Ezen óvodákban és iskolák­ban a jövő tanév végéig az intézményt érintő átszerve­zést, összevonást, az alapító okiratot érintő jelentős átala­kítást a fenntartó önkor­mányzat nem tervez. Az alábbi intézmények nyertek a pályázaton: Észak­város I. - Rókus II. Számú Óvodai Körzet, Klebelsbergi Óvodai Körzet, Északváros II. - Tabán Óvodai Körzet, Újszeged II. Számú Óvodai Körzet, Kiskundorozsmai Óvodai Körzet; a Felsőváro­si, Fő Fasori, a Gedói, a Ko­dály Téri, a Kossuth Lajos, a Madách Imre, a Móra Fe­renc, a Napos Úti, az Odessza II. Számú, Rókus­várös II. Számú, a Tarjánvá­ros III. Számú, a Zrínyi Ilo­na, a Rókus I. Számú, a Jer­ney János, a Tabán, az Arany János, a Fekete Ist­ván, valamint az Orczy Ist­ván általános iskolák; a De­ák Ferenc Gimnázium, a Tö­mörkény István Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium, a Gábor Dé­nes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégi­um, Krúdy Gyula Kereske­delmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző Iskola, Fodor József Gimnázium, Élelmi­szeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, Kossuth Zsuzsanna Gimná­zium, Egészségügyi Szakkö­zépiskola és Szakképző Is­kola, Alternatív Általános Iskola, Szakiskola és Speciá­lis Szakiskola, Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépisko­la, Móra Ferenc Szakközép­és Szakmunkásképző Iskola, Vedres István Építőipari Szakközépiskola, 624. Szá­mú Ipari Szakmunkásképző Iskola. A felsorolt intézmé­nyek összesen 5 millió 895 ezer 396 forint támogatást kapnak. Kedves olvasóink! Közérdekű problé­máikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Tóth-Szenesi Attila újságíró munkatár­sunkkal oszthatják meg, aki munkanapo­kon 8 és 10 óra, vasárnap 14 és 15 óra kö­zött hívható a 06-20-9432-663-as rádiótele­fon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándé­kozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehe­tik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra kö­zött a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetó'irodáinkhan. Ma: közgyűlés Munkatársunktól Ma délelőtt 9 órakor is­mét összeülnek a városatyák a Torony alatt, hogy fontos, Szeged lakóit érintő kérdé- . sekben tárgyaljanak és dönt­senek. A nyilvános ülés na­pirendjén szerepel a többi között az a rendelettervezet, amely a távhőszolgáltatás­ról, valamint a távhőszolgál­tatás legmagasabb hatósági díjának megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szól. Ezenkívül szó lesz még a költségvetés módosí­tásáról, az önkormányzat tu­lajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló rendelet módosításá­ról, Szeged rövid- és közép­távú városfejlesztési prog­ramjáról, a Városgondnok­ság átszervezéséről, a neve­lési-oktatási intézmények és a Nevelési-oktatási Intézmé­nyek Gazdasági Szolgálata közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről. Az oktatási, kulturális, szo­ciális és egészségügyi tár­gyú előterjesztések között szerepel például a kiemelt munkavégzésért járó kere­set-kiegészítés kérdése, a Páholy és a Szeged című^ időszaki lapok összevonása, a lakosság egészségi állapo­táról szóló (1999) tájékozta­tó, s még számos más közér­deklődésre számot tartó té­ma is. A nap folyamán a szegedi képviselő-testület - a tervek szerint - összesen 37 napi­rendi pontot tárgyal majd meg. Millenniumi tárlat Munkatársunktál Ma délután fél 5-kor a Hor­váth Mihály utcai Képtárban P. Szabó Ernő művészettörté­nész nyitja meg a Magyar Fes­tők Társasága „máskor, más­hol" cfmű millenniumi festé-. szeti kiállítását. Közreműkö­dik a Bálványos Társulat (Bál­ványos Judit - altszaxofon, Jávorka Ádám - brácsa és Varga Zsolt - tenorszaxofon). A tárlat május 1 -jéig látható. PC-börze Munkatársunktól Ma délután 3 és 6 óra kö­zött a Szegedi Tarján 111-as Számú Általános Iskolában (Építő utca 3.) PC-börzét ren­deznek. Az iskola aulájában kvízjátékokkal, ajándékokkal, multimédiás bemutatókkal és ingyenes szaktanácsadással váiják az érdeklődőket. A szá­mítástechnika újdonságai mel­lett használt eszközök adásvé­telére, illetve cseréjére is lehe­tőség nyílik. Varimex Munkatársunktól A március 2-i lapunkban megjelent, Temesváron „szö­gediesen" parkolnak című írásban sajnálatos hiba folytán a miskolci székhelyű Varimex Külkereskedelmi Kft. neve pontatlanul jelent meg. Helye­sen: Szunyogh Sándor és He­gedűs István, a Varimex tulaj­donosai és ügyvezető igazga­tói, akiktől elnézését kérünk a hibáért. ISO 9001-es tanúsítványt szerzett a szegedi polgármesteri hivatal Minőség a városvezetésben Petik Ferenc, az SGS alelnöke adta át dr. Bartha Az országban negyedik­ként - Nyíregyháza, Vesz­prém és Budapest XIII. ke­rületi önkormányzata után - a szegedi polgármesteri hivatal szerezte meg az ISO 900l-es minőségbizto­sítási tanúsítványt. Az oki­ratot tegnap az auditor cég, a SGS Yarsley Hun­gary képviseletében Petik Ferenc adta át dr. Bartha László polgármesternek. Az ünnepélyes aktuson dr. Habsburg Ottó, a Páneuró­pai Unió elnöke is jelen volt. „Egy teljes esztendeig tartó, kemény munka eredményekép­pen vehetjük ma át az ISO 9001-es minőségbiztosítási ta­núsítványt" - hangsúlyozta teg­nap, a városháza dísztermében megrendezett ünnepségen dr. Bartha László polgármester, megköszönve dr. Mezey Ró­bert jegyző segítségét, aki a hi­vatal szerkezeti átalakítását irá­nyította. Bartha László szerint a minősítés súlyát növeli, hogy Szegedhez hasonlóan nagy ön­kormányzati hivatal eleddig nem szerzett ISO 9001-es mi­nőségbiztosítási tanúsítványt. A polgármesteri hivatalban egyébként tavaly szeptember 27. óta folyik az EU szabvá­nyok szerint a munka, s az SGS Yarsley Hungary auditor-szak­Lászlónak a tanúsítványt. emberei decemberben győződ­tek meg arról, hogy valóban a szigorú szabályok betartásával járnak el a polgármesteri hiva­tal dolgozói. Petik Ferenc, az SGS alel­nöke leszögezte: a polgármes­teri hivatalokban a szó szoros értelmében szolgáltatnak, így tehát a polgárok is könnyen megtapasztalhatják, hogyan működik az ISO 9001 minő­ségbiztosítási tanúsítványt szer­zett hivatal. A minőségbiztosítási szak­ember szerint fontos, hogy a szabályokat továbbra is szigo­rúan kövessék, és a hivatal fo­lyamatosan fejlessze minőség­biztosítási rendszerét. (Fotó: Karnok Csaba) Az ünnepségen jelen volt dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, aki személyes ta­pasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. „Szegeden járva évről-évre látom a fejlődést. Igaz, ahogyan az egész ország­ban, úgy Szegeden is nagy ne­hézségekkel kell szembenézni­ük az embereknek, ám a mai ceremónia is tanúsítja: kitartás­sal komoly sikereket lehet elér­ni."1 Az ISO 9001-es minőség­biztosítási tanúsítvány átadását követően dr. Habsburg Ottó „Hogyan látja a világ Magyar­országot?" címmel tartott elő­adást. Kéri Barnabás Szegeden tárgyaltak a Világbank szakértői Kölcsön - egyetemi beruházásokra Mészáros Rezső rek­tor március 3-án írta alá az Oktatási Minisztéri­ummal a szegedi egye­temi beruházások támo­gatásáról szóló megáll­apodást. Ennek alapján a Szegedi Tudománye­gyetem 7,5 milliárd fo­rinttal részesedik felső­oktatási reformot szol­gáló világbanki kölcsön­ből. Tegnap tízfös világ­banki és minisztériumi küldöttség járt Szege­den, hogy egyeztessék a beruházások előkészíté­sének részleteit. A Világbank és az Okta­tási Minisztérium szakértői tegnap Szegeden jártak, hogy az egyetem illetékes vezetőivel egyeztessék a pénzintézet támogatásával megvalósítandó felsőoktatási beruházások előkészületeit. A tervezett fejlesztésekről délután sajtótájékoztatót tar­tottak. - A kormányzat célja az, hogy 2010-ben az érintett korosztály 50 százaléka egyetemen vagy főiskolán tanuljon tovább. Ehhez ter­mészetesen meg kell terem­teni a feltételeket, ezért az elkövetkező öt évben 100 milliárd forint feletti össze­get fordítunk felsőoktatási beruházásokra - jelentette ki Béres István, az Oktatási Minisztérium beruházási kormánybiztosa. A szegedi beruházási tervekről Rácz Béla, az egyetem világbanki programirodájának igazgató­Rócz Béla programigazgató, Mary Canning világbanki szakértő, Benedek György rektorhelyettes és Béres István kormánybiztos a szegedi felsőoktatási beruházásokról tartott tájékoztatót. (Fotó: Kamok Csaba) ja beszélt, aki 1996 óta fo­lyamatosan dolgozik az in­tegrációhoz kapcsolódó fej­lesztések előkészítésén. Mint mondta, a szegedi felsőokta­tásnak évtizedek óta egyre nagyobb gondot jelent a helyhiány, ezért a további fejlesztések elképzelhetetle­nek az infrastruktúra, az épület-állomány bővítése nélkül. - Amikor a kolozs­vári egyetem Szegedre ke­rült, nem oktatási célú épüle­tekben kapott helyet - most például a királyi ítélőtábla helyén ülünk. Jelentősebb felsőoktatási beruházás Kle­belsberg óta nem volt a vá­rosban, pedig az egyetemis­ták és főiskolások száma az elmúlt években folyamato­san nőtt. Ha tovább kívánjuk nö­velni a hallgatói létszámot, előadótermeket kell építe­nünk, ahol le tudjuk ültetni, és kollégiumokat, ahol el tudjuk szállásolni az egye­temistákat - mondta. A vi­lágbanki program keretében az Ady térre tanulmányi és információs központot építe­nek korszerű könyvtárral, 1500 ülőhelyes olvasóterem­mel, elegendő számítógépes munkaállomással, egy 700 fős nagyelőadóval és két 100 fős teremmel, így a létesít­mény konferenciaközpont­ként is szolgálhat. Az Ady téri sportpályákat a Kossuth-laktanyában ki­alakítandó sportközponttal váltják ki; ugyanitt hallgatói lakások is épülnek. Mary Canning, a Világbank képvi­selője a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a magyar felsőoktatás fejlesztésére irá­nyuló tervek az európai uni­ós csatlakozás szempontjá­ból is fontosak. K. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom