Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-10 / 59. szám
2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 2000. MÁRC. 10. £5 kommentár Elnöki esélyek F ordulópontnak bizonyult a szuperkeddként emlegetett, március 7-i előválasztás az amerikai elnökválasztási kampányban: republikánus és demokrata oldalon is visszalépett egy-egy jelölt, s Al fíore jelenlegi alelnök és George Bush texasi kormányzó maradt versenyben a Fehér Házért folyó küzdelemben. Kétségtelen, magyar fülekben a jelöltek közül ez a kél legismertebben csengő név, tulajdonosaik azonban egészen mostanáig nem lehettek teljesen biztosak abban, hogy ők lesznek pártjaik hivatalos elnökjelöltjei, amiben a történtek után már nem kételkedhetünk. Sem Gore-t, sem Bush-t nem lehet azonban száz százalékos befutónak tekinteni, sőt ma - a kampány egyharmadánál - azt sem lehet felmérni pontosan, kinek mekkora a támogatottsága, hiszen tiibh államban tartanak még előválasztásokat. Az esélylatolgatáskor mindkét jelöltnél előtérbe kerülnek olyan tényezők, amelyek szimpátiát kelthetnek irántuk vagy éppen meggondolásra késztethetik a szavazókat. Az 52 éves Albert Gore-nak egyszerre jelent előnyt és hátrányt, hogy a jelenlegi elnök. Bili Clinton mögött a második ember. Bizonyára sokan értékelik megelégedéssel, hogy a Clinton-éra alatt a gazdasági növekedés hosszú ideje nem tapasztalt rekordot dönt. Gore ugyanakkor igyekezett a kampányban kibújni főnöke árnyékából, akinek szexbotrányai, jogi szőrszálhasogatásai, valamint az 1996-os kampány finanszírozása körüli botrányok csökkenthetik a demokraták ázsióját, és a közvélemény elnöki intézménybe vetett hitét is megingathatják. Clintonnal szemben Gore magánélete kikezdhetetlen, négy gyereket nevel diákkori szerelmével Az viszont már kedvezőtlenül befolyásolhatja esélyeit, hogy közszereplőként merev, a briliáns szónoki képességekkel megáldott Clinton mellett unalmasan szürke, bár a kampány során igyekezett rámenősebb stílust felvenni. A Texasi 1994 óta kormányzóként irányító 54 éves George Bush népszerűségét kétségtelenül emeli apjának az Öböl-háború idejére eső elnökösködése. Bírálták viszont protekciós üzleti ügyei miatt, és azért is, mert állítólag apja közbenjárásával érte el, hogy a vietnami háború helyett a texasi nemzeti gárdánál lehetett pilóta. Bush maga is elismerte, hogy mielőtt megnősült, kicsapongó életet élt, sokat ivott. Feltételezett kábítószerezése körül viszont homályt hagyott. jr» gyik jelölt sem makulátlan, éppen ezért sok minJCj den befolyásolhatja még a november 7-i elnökválasztás kimenetelét. Beszédek, közszereplések, tévéviták sora alakíthatja a szavazók véleményét. A választási küzdelem csak most kezd éleződni. fettes J&fo&s előtt az Egyesült Államok Gore és Bush a két jelölt Az Európa Parlament jelentése Haarder dicséri Ausztriát Koppenhága (MTI) Az EU-tagtársai által kiközösített Ausztria majdhogynem makulátlan az emberi jogi helyzet tekintetélien - derül ki az Európai Parlament éves jelentéséből. Az unió emberi jogi helyzetképét feltérképező EP-jelentés - amelyet Bertel Haarder dán jelentéstevő készttett el - csupán két dologban marasztalja el Ausztriát. A dokumentum kifogásolja, hogy Ausztria nem ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvekről szóló európai chartát. Ez a hiányosság azonban 11 más EU-tagállammal szemben is felróható. Haarder jelentése bírálja továbbá, hogy Ausztriában a szexuális bűncselekményekről szóló törvény hátrányosan megkülönbözteti a homoszexuálisokat. Ugyanilyen kifogás merült fel Nagy-Britanniával szemben is. A felsorolt jogsértések elhalványulnak más EU-tagországokkal kapcsolatban megfogalmazott kifogásokkal szemben. A Franciaországra vonatkozó jelentés például felrója a rendőrség brutalitását, Olaszországgal szemben az a kifogás, hogy túl hosszú az előzetes letartóztatás ideje. Görögországban a lelkiismereti okokból történő katonai szolgálatmegtagadást sújtják túl keményen a jogszabályok, Írország pedig mindmáig nem ratifikálta a kínzásellenes ENSZ-konvenciót. A jelentés egyebek között sajnálatra méltónak nevezi, hogy az unió 15 tagországa közül 11 rajta van az Amnesty International listáján, amelyen az emberi jogokat megsértő államok szerepelnek. A Haarder-jelentést a tervek szerint március 15-én vitatja meg az Európai Parlament. A legnagyobb bank Al Gore (balról) és ifj. George Bush a győzelem utáni konfettiesőben. Novemberben egymással mérkőznek. (MTI Telefotó/EPA/Tim Sloan, Paul Buck) Frankfurt (MTI) A világ legnagyobb kereskedelmi bankja, a Deutsche Bank és a nagyságra harmadik német bank, a Dresdner Bank csütörtökön hivatalosan megerősítette egyesülési szándékát, július 1-i határidővel. A több mint 1,2 billió dolláros mérlegfőösszeggel megalakuló új bankot a „egyenlők egyesülésének" nevezték, de benne a Deutsche Bank részvényeseinek várhatóan 60-64 százalékos többségük lesz. Austin (MTI) Bili Bradley volt New Jersey-i demokrata szenátor és John McCain jelenlegi arizonai republikánus szenátor visszalépésével letisztult a kép a november 7-i elnökválasztásra készülő Egyesült Államokban: a Demokrata Párt színeiben Al Gore mostani alelnök, a republikánusok részéről pedig George Bush texasi kormányzó indul harcba a Fehér Házért. Mindkét nagy párton belül elérkezett a megbékélés és az erők egyesítésének ideje. Bradley környezetében elmondták, hogy a volt szenátor „teljes szívvel" felsorakozik Gore mögé, az viszont még kérdéses, hogy Gore - amellett, hogy méltatta a Bradleyval vívott szópárbajok tisztességes és építő szellemét Húszéves lesz a Szolidaritás Varsó (MTI) A varsói primási palotában megtartották csütörtökön a Szolidaritás szakszervezet 20. évfordulójával kapcsolatos emlékünnepségeket előkészítő bizottság első ülését. A központi ünnepségek augusztus utolsó három napján lesznek Gdanskban - közölte Jerzy Langer, a szakszervezet elnökhelyettese. A Szolidaritás ünnepi kongresszust tart 2,5 ezer küldött részvételével. A lengyel résztvevőkön kívül meghívót kap Európa és a világ számos szakszervezete, továbbá politikusok, a szakszervezet tiszteletbeli tagjai. A kongresszust' két konferencia előzi meg: egy nemzetközi történésztanácskozás és egy külföldi politikusok részvételével tartandó politikai értekezlet. Augusztus 31-én megkoszorúzzák a gdanski hajógyári emlékművet, és nagy popkoncertet rendeznek neves csillagok fellépésével. Az előkészítő bizottság tagja többek között Jerzy Buzek miniszterelnök, Józef Glemp bíboros, prímás, Tadeusz Goclowski gdanski érsek. Marian Krzaklewski, a Szolidaritás elnöke. Tadeusz Mazowiecki, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök és Lech Walesa, a szakszervezet első elnöke, volt államfő. A Szolidaritás létrejöttét nagy sztrájkhullám előzte meg. majd 1980. augusztus 31-én Gdanskban írták alá az első kelet-európai független szakszervezet engedélyezéséről rendelkező megállapodást. A szakszervezet 1980. szeptember 17én alakult meg, a Legfelsőbb Bíróság pedig ugyanazon év november 10-én jegyezte be. igényt tart-e majd vesztes vetélytársának közvetlen támogatására, és kilátásba helyez-e számára valamilyen pozíciót is. Bush szintén dicsérte, „jó szándékúnak" nevezte McCaint - de a republikánusok táborában sem tudni még egyelőre, lesz-e helye McCainnek a Bush-csapatban. Az arizonai szenátor környezetében mindenesetre hangsúlyosan utalnak arra, hogy McCain kiterjedt ismeretekkel rendelkezik a kül- és biztonságpolitika terén, ami sokkal kevésbé mondható el Texas kormányzójáról. Ha azonban ez az utalás valamilyen formalizált tisztség megszerzésének szándékára utal, az aligha lehet az alelnökjelölti pozíció: maga McCain ugyanis azt mondta, nem vállalja a „második számú" posztot. Al Gore, mintegy megtáltosodva a keddi előválasztásokon aratott elsöpró erejű győzelemtől, igazolva látja annak a néhány hónappal ezelőtti stratégiaváltásának a helyességét, hogy korábbi, sokak által szürkének és arctalannak tartott stílusát leküzdve, „rámenős harcmodort" vett fel, szemmel láthatóan igyekezett kilépni a „Bili Clinton alelnöke" skatulyából, és a nyilvános vitákon sikerült is lehengerlőnek - ha nem is lebilincselőnek - mutatkoznia. Ebből kiindulva azt indítványozta a republikánusok frontemberének, hogy ezentúl, egészen a választásokig, hetente kétszer folytassanak egymással televíziós vitát. Gore - kissé meggondolatlanul - arról is beszélt, hogy kampánya egyik fontos elemévé kívánja tenni a kampánypénzek felhasználási szabályainak megreformálását, a „puha pénznek" nevezett, elvben nem közvetlenül kortescélokra szánt párttámogatások kampánycélú felhasználásának betiltását. Szerinte suttyomban hatalmas összegű „puha pénzek" áramlottak Bush választási kasszájába. George Pataki, New York állam kormányzója, Bush elkötelezett híve - sőt, az Austin American-Statesman amerikai lap csütörtöki számának értesülése szerint többekkel együtt az alelnökjelölti tisztség egyik esetleges várományosa - azonnal lecsapott erre, és utalt az előző választási kampány során éppen Al Gore közvetlen környezetének büntetőjogi 10vetkezményekkel is járó kampánypénz-felhasználási szabálytalanságaira. Pataki szerint ha betiltják a „puha pénz" kampánycélú felhasználását, akkor nézzék meg a szakszervezetektói a demokratákhoz áramló tízmilliókat is. A világ alaposan megváltozott. Felgyorsult a tempóAz új elvárások keltette igényeknek csak új eszközökkel tudunk megfelelni. I Előfordult már Önnel, hogy a rendelkezésre álló telefonvonalak I nem voltak elegendőek a napi ügyintézéshez? Március 6-ától 24-éig az új ISDN2 előfizetés mindössze nettó 85 000 Ft -ba kerül a Déltávnál! Kedvezményes ajánletunkat most további két kiváló szolgáltatással is bővítjük, amelyeket együtt vagy külön-külön is igénybe vehet: 1. Internet kedvezmény a Déltávtól - fél évig fél áron! Ha On az új ISDN2 venal mellett előfizet internet-csomagjaink valamelyikére, vagy már rendelkezik előfizetéssel, fél évig fél áron veheti igénybe internet-szolgáltatásunkat! o, r " 2. Meglévő, analóg készülékeit ingyen csatlakoztathatja - így plusz beruházás nélkül gyorsul fel az ügyvitel! ISDN2 előfizetése esetén ingyenesen biztosítunk Önnek egy csatlakozó eszközt, amelynek segítségével a jelenleg használatos készülékeivel veheti igénybe szolgáltatásunk előnyeit. Felpörgött világunkban most Önnek is érdemes gyorsan megtenni az első lépést, hegy az új Déltáv ISDN vonallal tempót válthasson! Az ISDN2 akciónk ideie alatt ingyenesen hívható ZÖLD szere 06-80/828-384 Az akció csak belterületeken, a szabad kapacitás ereiéig érvényes' Észak-koreaiak Kanadában Ottawa (MTI) A Koreai NDK kormányának küldöttsége titkos látogatást tett Kanadában, jeleként annak, hogy a sztálinista állam és a világhatalmak közötti viszony lassan olvadóban van. A kanadai szóvivő tényfeltáró körútnak nevezte az észak-koreai küldöttség március 2-tól 7-ig tartó ottawai látogatását. Hasonló utazást tettek Phenjanban kanadai tisztviselők is tavaly decemberben. Ivóvizet vásárolnak Tel-Aviv (MTI) Az izraeli rádió jelentése szerint az ország arra készül, hogy a belső ivóvízkészletek szűkössége miatt nagy mennyiségű, mintegy 180 millió köbméternyi ivóvizet vásároljon Törökországtól. A jelentés szerint izraeli és török illetékesek már javában dolgoznak az erre vonatkozó szerződésen. Hasonló megállapodások elérésére törekszik Jordánia kormánya és a palesztin önkormányzat is. Jelenleg éppen törökországi látogatáson tartózkodik //. Abdalláh jordániai király. Stiglitz helyett Stern Washington (MTI) A Világbank új fő közgazdászt nevezett ki Nicholas Stern személyében, a tavaly lemondott Joseph Stiglitz helyére. Nicholas Stern az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) fő közgazdásza volt, és ,jó irányzékot" akar adni a Világbanknak. Joseph Stiglitz, saját bevallása szerint, azért mondott le tavaly miután jó néhányszor keményen bírálta a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tevékenységét -, hogy szabadon kifejthesse véleményét. Fegyverek a koszovóiszerb határon? Belgrád (MTI) Egy magas rangú jugoszláv katonai vezető azzal vádolta meg a koszovói albánokat, hogy fegyveres összetűzést akarnak provokálni a szerb biztonsági erőkkel, ürügyet szolgáltatva ezáltal egy újabb nemzetközi beavatkozásra. Nebojsa Pavkovics tábornok szerint albán „terroristák" nagy mennyiségben halmoznak fel fegyvereket Koszovó és Szerbia határán, hogy kiprovokálják a szerb biztonsági erők válaszát, lehetővé téve ezzel egy újabb nemzetközi katonai beavatkozást az albánok jogainak és szabadságának védelme ürügyén. Tekintélyvesztö „mimózák" München (MTI) Az EU és Ausztria viszonyát elemzi a Süddeutsche Zeitung. A liberális német napilap ..mimózáknak" nevezi az egyes EU-tagországok vezetőit, akik annyira felizgatták magukat Jörg Haider FPÖ-elnök ostoba kiszólásain, hogy egy partnerország, Ausztria kormányát elszigeteléssel büntették, még mielőtt az bármit tett volna. Ez a bojkott immár egyre több zavart okoz, s jogi szempontból is kérdéses a lépés. Miként kerülnek ki tekintélyvesztés nélkül a zsákutcából? - kérdezi a Süddeutsche Zeitung.