Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-08 / 57. szám

II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 2000. MÁRC. I A Mazda csökkenti a kapacitását Budapest (MTI) A japán Mazda Motor au­tógyár húsz százalékkal csökkenti termelőkapacitá­sát, és a jövedelmezőség ér­dekében megszüntet majd­nem négyezer álláshelyet ­jelentette a múlt héten a Ni­hon Keidzai Simbun című japán gazdasági lap. Az amerikai Ford ellenőrizte Mazda 2002-ig két sze­relőszalagot állít le hirosimai fő telephelyén - írta az új­ság. A Mazdánál hivatalosan nem kommentálták az érte­sülést - tette hozzá az AFP hírügynökség. A Mazda mostani termelőkapacitása évi 1,1 millió autó, alkalma­zottainak száma pedig 24 ezer. A japán lap szerint ha­marosan tárgyalások kez­dődnek a szakszervezetekkel a létszámcsökkentés módjá­ról. A Mazda 2002-ben áthe­lyezi Demio, Família és Ca­pella modelljeinek gyártását a Ford európai üzemeibe, mert Így nem lesz kitéve az árfolyamváltozásoknak. A japán autógyárak közül a Mazda számára a legkáro­sabb a jen felértékelődése, mert a Mazda hazai termelé­sének hatvanöt százalékát exportálja. A hónap végén befe­jeződő üzleti évéről a Mazda 25 milliárd jen konszolidált nettó nyereséget vár. Ez há­rom százalékkal több, mint az előző évi, de messze el­marad a még ősszel is elkép­zelt 40 milliárd jentől. For­galma várhatóan 2140 milli­árd jen lesz a most véget érő üzleti évben. Világpremierek és európai bemutatók a Genfi Autószalonon Egyre gyorsabban, egyre messzebb Az egyik legna­gyobb ha­gyomá­nyokkal rendel­kezö, idén hetvenedik alkalommal jelentkező Genfi Autószalon számos világpremiert csodálha­tott meg a nagyérdemű, de jó néhány olyan gép­kocsi is csillogott a stan­dokon, amelyet Európá­ban most láthatott elöször a szakmai és lai­kus közönség. A Porsche 911 Turbo, a hí­res sportkocsigyár világújdon­sága nem csupán szép ka­rosszériaformájával, különös elsőlámpa-rajzolatával csábít, hanem bivalyerős motoijával és kiváló menettulajdonságai­val is. A hathengeres boxer­motor ugyan „mindössze" 3,6 literes, de a kétoldali turbófel­töltőnek sikerül annyira bese­gítenie, hogy 420 lóerős telje­sítménnyel és 560 Nm-es for­gatónyomatékkal gazdálkod­hat a vezető. Nulláról száz ki­lométeres sebességre 4,2 má­sodperc alatt gyorsul fel az au­tó, „kigurítva" pedig valami­vel 300 feletti tempóra képes a 0,31-es légellenállási té­nyezőjű Porsche 911 Turbo. (Gumiméretek, elöl: 225/40 R 18, hátul: 295/30 R 18.) Van úgy, hogy csak 12,9 litert fo­gyaszt ez a Porsche 100 küo­méteren, de ez azért erősen lábfüggő érték. A motor káro­sanyag-kibocsátása egyébként megfelel a 2005. január 1­Telt ház. Hosszában felezett négyszemélyes cabrio. (Fotó: Kovács András) jével életbe lépő normáknak. Arról hivatalosan nincs infor­mációnk, a hasonló lökettérfo­gatú kupét Svájcban 150 ezer frankért - 24 millió forintért ­vesztegetik, de ez újdonság. Az új Ford Galaxy is vi­lágpremier, s e sorok írójának abban a szerencsében volt ré­sze Genfben, hogy Madarász György, a Ford Hungária kommunikációs igazgatója kalauzolta végig a standon, s mutatta be - egyebek között ­az új Galaxy-t. A kocsi for­mája inkább amerikai, mint európai, ám ez elsősorban ro­busztusságának köszönhető. Az biztos, hogy ilyen ka­rosszériában biztonságban ér­zi magát a vezető és mind az öt - ha a középső sorban há­rom ülés van, mind a hat ­utasa. Az is természetes, hogy a tökéletes kompromisszumra törekedtek, amikor terepen és autópályán is kifogástalan menetteljesítményű kocsit építettek a Ford konstruktőrei. (Az pedig csak nekünk kér­dés, hogy ki az a bolond, aki összesároz, meredek hegyme­netben kínoz egy ilyen autót, de hát van olyan életszínvo­nal.) Az új Galaxy csúcsmo­toija V6-os és 204 lóerős, de a kevésbé igyekvőknek kínál­nak 90 és 115 lóerős turbodí­zelt is. Még nagyobb figyelem kí­sérte az Audi Allroad Quattro világpremieijét, amely házon - Németországon - belül mi­nimum a Mercedes M-osztály és a BMW X5 hasonló szeg­mensű és magas árfekvésű au­tóinak jelent majd komoly konkurenciát. A márkán belül legközelebb az A6 Avant áll hozzá, de annál jóval maga­sabb és erőteljesebb hatású a karosszéria vonalvezetése. In­dulásképpen egy V6-os 250 lóerős motorral, valamint 180 lóerős turbodízellel szerelik. Menettulajdonságaiban pedig - minden valószínűség szerint - a nagyokhoz hasonlítható. (Egyébként Svájcban a márka legkisebbje, az Audi A2 is csupán a Genfi Autószalonon mutatkozott be először.) Bár Frankfurtban csak fél éve volt autókiállítás - és a következőre másfelet várni kell - a BMW-nél máris eljött az ideje egy nagy dobásnak, mégpedig a legkisebb, a 3-^ osztályban. Igaz, az M3 Cou­pe láttán nem a kicsi az, ami először eszünkbe jut (az autó hossza 4,5, szélessége, 1,8 magassága 1,4 méter). A mo­tor 3245 köbcentis, 343 ló­erős, maximális nyomatéka 4900-as fordulatszámnál 365 Nm. Ezzel 5,2 másodperc alatt gyorsul százra az M3-as, vagyis ott topog a „régi" M5­ös nyomában. Elöl 225-ös, hátul 255-ös gumik viszik át a teljesítményt az aszfaltra. A Nissan két európai premi­erje az új Maxima QX és a Patrol GR volt. A márka 492 centiméter hosszúságú zászlós­hajójának vonalvezetése ele­gánsabb lett, az első lámpák­hoz pedig arculatmeghatározó­an hozzányúltak. Két V 6-os motorja közül a nagyob­bik három, a kisebbik kétlite­res. A csúcsváltozat 200 ló­erős, maximális, nyomatéka 271 Nm, s 230 kilométeres végsebességre gyorsítja fel az autót. Nulláról százra egyéb­ként mindössze 8,2 másodperc kell az új Maximának. A gyári­lag megadott átlagos fogyasz­tás 9,5 liter benzin, száz kilo­méterre, de ez országúton 7,4, városban pedig 13,1 litert je­lent. Az új Patrol GR háromli­teres motoija négyhengeres és turbodízel, teljesítménye 158 lóerő, nyomatéka 354 Nm. Kovács András Kocsibörze és internet Budapest (MTI) A japán Nissan és francia Renault is csatlakozik a há­rom nagy amerikai autógyártó által létrehozandó elektroni­kus kereskedelmi vállalkozás­hoz, amely a világ legna­gyobbjának ígérkezik. A Re­nault-nak harminchét százalé­kos tulajdonrésze van a Nis­sanban. Közös internetes vál­lalkozását nemrég jelentette be, a Ford, a General Motors és a DaimlerChrysler, s eleve közölte, hogy a rendszerhez váiják más gyártók csatlako­zását is, az autóipart kiszolgá­ló vállalatokat is beleértve. A beharangozott nagy üzlet olyan vonali vállalkozás - af­féle elektronikus beszerzési és értékesítési szövetkezet -, amelynek révén elsősorban az ipar szereplői intézhetik vá­sárlásaikat, ajánlati munkáju­kat, ár- és adatszolgáltatásu­kat, aukcióikat is, a beszállí­tást és a járműforgalmazást, együtt a pénzügyi tranzakci­ókkal, évi becsült 240 milli­árd dollár értékben. A Nissan, közleménye szerint, beszerzé­si költségeinek csökkenését váija a csatlakozástól. A Nis­san, középtávú terve szerint, húsz százalékkal akarja csök­kenteni beszerzési költségeit. A Nissan külön-külön ajánla­tokat is kapott a Fordtól és a General Motorstól, hogy csat­lakozzék azok saját vonali be­szerzési és piaci rendszeréhez. Az ABN AMRO Személyi kölcsön Ön is szeretne egy ifyen varázsceruzát? segítségével - mintha varázsceruzával Akkor látogasson el bankfiókunkba, rajzolna - egy szempillantás alatt meg- vagy hívja az ABN AMRO Bankvonalat valósulhatnak vágyai! Igényelje most a 06 40 444-444-es telefonszámon! a tetszőleges célra felhasználható Személyi kölcsönt, és 200 ezertől 1,5 millió forintig terjedően bármekkora összeghez hozzájuthat. ABN'AMRO Bank A Bank a kölcsönt a hitelbírálat feltételei alapján nyújtja. A hirdetés nem minősül a Bank részéről nyilvános tájékoztatónak és ajánlattételnek. A teljes hiteldíjmutatóról és a kezelési költségről Bankvonalunk munkatársainál érdeklődhet. További információkat a Szerződési Feltételek tartalmaznak. Fiókjaink: 6720 Szeged, Széchenyi tér 9.8:00-17:00 Tel.: 62/560-200 • 6720 Szeged, Klauzál tér 5. 8:00-19:00 Tel. 62/551-420 • 5720 Szeged, Jókai u. 7-9. 8:00-17:00 Tel: 62/551-520 • 6720 Szeged. TESCO/Rókusi krt. 42-64.9:00-20:00 Szo: 9:00-19:00 V: 10:00-18:00 Tel.: 62/551-010 em romlik el $ SUZUKI Hogy mennyire üzembiztos? Annyira, hogy a mi autónk egyszerűen nem romlik el. És ezt nemcsak én mondom, hanem a Német Autóklub, az ADAC is. Az 6 meghibásodási statisztikáik szerint a Suzukinál egy kivételével nincs megbízhatóbb márka (és az az egy kivétel sem európai). Suzuki. A mi autónk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom