Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-04 / 29. szám
PÉNTEK, 2000. FEBR. 4. SZEGED 5 Közeledik a szennyeződés Cián a Tiszában Várhatóan jövó héten éri el Csongrád megyét a Tiszán érkező ciánszenynyeződés. Az erósen mérgező anyag Romániában került a Szamosba, ahonnan a Tiszába folyt. A szakemberek szerint a megye folyóközeli településeinek ivóvize nincs veszélyben, de a hullámtéri ásott kutakba beszivároghat a ciános víz. Föltehetőleg január végén (30-án, vagy 31-én) mintegy 100 ezer köbméternyi, ciánvegyülettel kevert szennyvíz ömlött a romániai Zazar-patakba, amely a Szamos egyik mellékfolyójába, a Láposba vitte a mérgező vegyületet. A Szamoson érkező cián február 1-én (kedden) érte el az országhatárt, s egy nappal később, a Szamos vásárosnaményi torkolatánál folyt a Tiszába. A Tisza felső szakaszán illetékes vízügyi igazgatóság és környezetvédelmi felügyelőség közös jelentése riasztó tényeket közöl a folyómérgezés súlyosságáról. A Szamos legszennyezettebb szakaszán kihalt a vízi élővilág. A halpusztulás mértékét a folyókat borító jég elolvadásáig csak becsülni lehet: a Szamos magyarországi szakaszának térségében kecsegék, dévérkeszegek, lebegnek élettelenül a folyóban. Török Imre György, az AlsóTisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) műszaki igazgatóhelyettes főmérnökének információi szerint egy Nagybánya közelében működő ércdúsító üzemből „szabadult el" a mérgező anyag. Az ausztrál tulajdonú cég a kibányászott meddő kőzetből egy ciánvegyület segítségével vonja ki a színesfémeket. A melléktermékként megmaradó, ciántartalmú iszapot egy földmedrű tóban tárolták. A 100 ezer köbméternyi, mérgező szennyvíz a földgát átszakadásakor került a közeli patakba. A főmérnök emlékeztetett rá, hogy Romániából nem először érkezik hozzánk káros anyag: a Szamost és a Marost is érte már szennyeződés, de ilyen súlyos mérgezés még nem történt. A Szamoson Csengernél tegnap 18 milligramm/liter értéket mértek. A megengedett határérték 0,01 mg/liter. A Tisza felső folyásán fokozatosan hígulva bár, de igen nagy koncentrációban van jelen a cián. Azt még nem tudni, hogy a 2 km/óra sebességgel közeledő vegyület milyen koncentrációban éri el megyénket. A szennyeződés még közel 500 kilométernyire jár tőlünk, így várhatóan a jövő héten érkezik hozzánk. A vízügyi szakemberek szerint pánikra nincs okunk, mert a Tisza mellékfolyóinak vízállása emelkedik, így - legjobb esetben - Csongrád megye határához érve már a megengedett határértékre csökkenhet a szenynyeződés sűrűsége. Ivóvizünket a ciános szennyezés nem veszélyezteti. Szegeden 2-300 méter mélységben fekvő bázisokról hozzák föl a vizet, amelyek fölött több vízzáró réteg is húzódik. Utóbbiakon legföljebb több ezer év alatt szivároghatna át a szennyeződés. A hullámtéri ásott kutak vizébe viszont bejuthat a cián - ez azonban egyelőre csak elvi föltételezés: Megalapozott véleményt csak a mérési eredmények ismeretében mondhatnak a szakemberek. • Kónya Károly, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség (Atiköfe) műszaki igazgatóhelyettese megerősítette a vízszennyezés kialakulásáról hallottakat. Mint mondta, a román társhatóság időben tájékoztatást adott a történtekről, így a magyar vízügyi és környezetvédelmi hatóság is fölkészült a rendkívüli helyzet kezelésére. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy - Romániából származó értesülés szerint február 2-án (szerdán) szűnt meg a szennyezés, akkor fejezték be az átszakadt földgát helyreállítását. Csongrád megyében Mindszent, Tápé, és Tiszasziget térségében mérik rendszeresen a Tisza vizének minőségét. A rendkívüli helyzetre tekintettel, Csongrád város fölött is kijelöltek egy mérési pontot. Minthogy a megengedettnél százszor több ciánt tartalmaz a Tisza felső szakaszának vize, további halpusztulás várható. Korlátozó intézkedéseket egyelőre egyik hatóság sem hozott. Ha a sűrített mérések eredményei indokolják, megteszik a szükséges lépéseket. Nyilas Péter napló Ma DR. ZLEHOVSZKY ILONA, a Munkáspárt jogtanácsosa 13 és 15 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Munkás Tőzsdei jelentés Csütörtökön 9614 ponton fejezte be a BUX a kereskedési napot (-9 pont). A nap elején vált ismertté a magyar folyó fizetési mérleg múlt évi előzetes egyenlege, ami kissé meghaladta az elemzői várakozásokat (2.074 milliár dollár). A Riehter eredménye nem okozott esalódást a befektetőknek. A cég növelni tudta a nyugati piacokra irányuló eladásait. A papír árfolyama 2.5°o-ot emelkedett. A piac enyhe pesszimizmussal reagált az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerda esti kamatpolitikai döntésére, ami 25 bázisponttal 5.75°o-ra emelte meg egynapos betéti kamatait Továbbá kifejezte aggadatmát az infláció valószínű növekedésével kapcsolatban. Elemzők szerint még több sorozatos kamatemelésre is sor kerülhet az elkövetkező fél év során. Az EurópaiKözponti Bank is a kamatok emelése mellett döntött (0,2 5° o-kai) Rásivény neve Nyitó ár Záró ár Záró vált. % BORSODCHEM 10.850 10.695 -195 1,79 ÉGIS 12.450 12.550 380 3,11 GRABOPLAST 2.800 2.805 20 0,72 MATÁV 2.035 2.002 -18 -0,89 MEZŐGÉP 2.045 2.045 0 0,00 MÓL 5.400 5.265 -85 -1,59 OTP 16.100 16.200 100 0,62 PICK 12.275 11.500 -500 -4,17 RICHTER 18.700 18.450 450 2,50 TVK 5.050 5.050 30 0,60 BIZTONSÁG 1H V E S T ÉRTÉKPAPÍRKERESKIDILMIII. 6721 Szeged Takaréktár u. 1 Tel: (62) 450 000 E-mail tiszainvest(®deltavlm www biztonság hu Kezdődik a középfokú beiskolázás Vigyázni kell a kódokkal! Aki idén építőipari szakközépiskolába készül, vigyáznia kell rá, hogy helyesen írják be a Vedres szakközépiskola kódját. (Fotó: Miskolczi Róbert) Lényeges változásokkal kezdődik meg az idei középiskolai beiskolázás, melynek során egy győri központú országos informatikai rendszer végzi el a tanulók felvételét. Február 9-én a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok országos írásbeli felvételijével megkezdődik a középfokú beiskolázás folyamata, amely idén a korábbiaktól eltérő új rendszerben bonyolódik majd. A tájékozódásra és a jelentkezési lapok leadására még egy hónapjuk van az iskolát választó gyerekek szüleinek, hiszen a leadási határidő március elseje. A lapokat a gyerekek az általános iskolákban térítésmentesen megkapják, illetve az általános iskola kell gondoskodjék arról is, hogy a jelentkezéseket összegyűjtse és továbbítja a megfelelő középiskolák felé. Minden jelentkezési lapon legfeljebb egy középiskola, valamint egy intézményen belül több tagozat jelölhető meg. Ez utóbbi újdonság, és az is változás, hogy a sorrendet nem az intézmények között, hanem a tagozatok között kell felállítani. Aki tehát például angol tagozatokat állított sorrendbe az első néhány helyen, megteheti, hogy a következőkben ugyanazon intézmények más osztályaiba is jelentkezik a sikertelen előző tagozati kérelem után. Az új rendszer több esélyt ad a tanulóknak arra, hogy a leginkább megfelelő középiskolában folytassák tanulmányaikat. A másik újdonság, hogy a középiskolák igazgatói sorrendet állítanak fel a jelentkezőkből a betöltendő helyekre, de magát a betöltést a férőhelyek száma szerint egy győri székhelyű országos informatikai rendszer végzi, melynek az idei beiskolázás lesz a bemutatkozása. A számítógép jó szereplésére szükség is lesz, mert a rendszer dolga, hogy minden jelentkező számára megtalálja a legoptimálisabb megoldást a beiskolázásra. Mivel a jelentkezési kérelem nem áll meg a középiskolában, nincs lehetőség korrekcióra sem. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek és az általános iskoláknak nagyon kell figyelniük a jelentkezési lapok kitöltésére, főleg a választott középiskola és tagozat kódjának beírásakor. Ez az egész rendszer egyik legsebezhetőbb pontja, hiszen ha az adott iskolába vagy tagozatra készülő diák kódját elírják, a tanuló egészen más helyre nyer felvételt. Ennek kiküszöbölése végett Szegeden már korábban egyeztetés folyt a középiskolák és az önkormányzat közoktatási irodája között. Az iroda a „balesetek" elkerülése végett a szegedi középiskolák egységes szerkesztett kódlistájával látta el az általános iskolákat, így minden szegedi férőhely kódja ismert és garantált. Az iskolai adatlapok március 24-e után kerülnek az informatikai rendszerbe, a felvételi eredményéről pedig a jelentkezők április 20-áig minden olyan középiskolától értesítést kell kapjanak, ahová jelentkezési lapot adtak le. P. J. forrás Szabó Gábor a jelölt Munkatársunktól Lapunk úgy értesült, hogy a Szegedi Tudományegyetem fizikus tanszékcsoportjának vezetőjét, dr. Szabó Gábor egyetemi tanárt kéri fel az oktatási miniszter a tárcánál nemrég létrehozott kutatásfejlesztési helyettes államtitkári poszt betöltésére. Szabó Gábor megerősítette, hogy tárgyalást folytat erről Pokomi Zoltánnal. A professzor úgy fogalmazott, hogy „mivel más komolyan szóba jöhető jelöltről nem tudok, (gy már szinte biztos, hogy engem kémek fel a poszt betöltésére". Az újonnan felállított helyettes államtitkárság veszi át azokat a feladatokat, amelyeket eddig a nemrég a minisztériumba olvasztott Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság látott el. Konferencia a megismerésről Munkatársunktól A megismerési folyamatok fejlődése és zavarai címmel háromnapos konferenciát rendeznek február 4. és 6. között Szegeden a Tisza Szállóban. A tudományos tanácskozáson harmincnégy előadás hangzik el hazai szakemberektől. A konferenciát a Magyar Kognitív Tudományi Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem szervezi. Az Afro-Jazz Tiszaszigeten Munkatársunktól Tiszaszigeten, a vadászbálon lép föl február 5-én, este 7 órától a Józsa Margó táncpedagógus vezette, szegedi Afro-Jazz Tánccsoport. A rendkívül látványos előadás keretében egzotikus, afrikai táncokat láthatnak a jelenlévők. Egy héttel később, február 12-én pedig óvoda- és iskolabál keretében lép föl a tánccsoport, ugyancsak Tiszaszigeten. Művelődési Otthonban (Fő fasor 9.). A MUNKÁSPÁRT Szeged Városi Koordinációs Bizottsága 15 órai kezdettel ülésezik a Munkás Művelődési Otthonban (Fő fasor 9.) csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Kéri Barnabás ügyeletes újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között a 06-20-9432-663-as rádiótelefonszámon várja hívásaikat. Elveszett tárgyaikat keresű, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetó'irodáinkban. Kirakós. Többen panaszkodtak, hogy lapunk képkirakós játékának egyik vagy másik darabját nem lelték meg a Délmagyarország hasábjain. Vélhetőleg figyelmetlenek voltak, lapunk marketingmunkatársai ugy'anis eleddig nyolcszáznál is több, beküldött helyes megfejtést számláltak, tehát igen sokan találták meg az elrejtett képeket. Ha valaki újra átlapozza az újságokat, és mégis rábukkan a képekre, az még ma, pénteken személyesen eljuttathatja szerkesztőségünkbe a hiánytalan megfejtést. Gyertyámos cédulák. Egy olvasónk a Gyertyámos Utcai Óvodába járó csemeték szülei nevében telefonált. Elmondta, a gyermekeiket autóval szállító szülőknek olyan érzése van, mintha vadásznának rájuk. A környékbeli utcákban ugyanis januártól a fizetőparkoló-rendszere működik. Sokan azonban délután csak egy-két percre állnak meg az óvoda előtt, hogy gyermekükért beszaladjanak. Mire visszaérnek kocsijukhoz, általában megtalálják a szélvédő alatt a büntetést rejtő csomagot. Telefonálónk azt kérdezi: valóban kifejezetten a néhány percig parkoló autókra szakosodtak az ellenőrök, vagy csak véletlenről van szó. Azt persze olvasónk is elismerte, jogos a büntetés, hiszen valóban nincs bérlete vagy parkolószelvénye a szülőknek, de szerinte méltányosságot gyakorolhatnának a szigorú pakolóőrök. Kerepes Ferenctől az SZKT Közönségkapcsolatok Irodájának illetékesétől megtudtuk, nincs szó arról, hogy a Gyertyámos utcai óvoda környékén gyakrabban sétálnának végig a parkoló-ellenőrök, az azonban tény, hogy a társaságnak megfelelő számú munkatársa van ahhoz, hogy mindennap az egyes területek jellegének megfelelő gyakorisággal szemrevételezzék a parkoló autókat. A szakember azonban hozzátette, ha olvasónk úgy érzi, méltánytalanul büntették meg, forduljon személyesen az irodához. Ám a jövőbeni bosszúságok elkerülése végett egyszerűbb parkolóbérletet vásárolni, mely az említett körzetben évi 7 ezer forintba került januárban, februárban azonban már csak alig több, mint 6400 forintba. Gyufa. Könnyen törik, viszont nehezen gyullad a gyufa - vélte egy olvasónk, akinek így sok bosszúságot okoz cigarettája meggyújtása, s mint mondta, lassan át fog térni az öngyújtóval való tűzcsiholásra... ESZGEOBÉBI Beiratkozás az egyetemen Kezdődik a félév Elkezdődött a szorgalmi időszak a Szegedi Tudományegyetemen. A hallgatók beiratkoznak, előadásokat és szemináriumokat vesznek fel, megkapják könyvutalványukat és tömegközlekedési bérletüket. A szociális támogatást is a félév kezdetén lehet igényelni. Mintegy tizenhétezer hallgató iratkozik be ezen a héten a Szegedi Tudományegyetem kilenc karán. Ezzel egy időben még folyik a vizsgáztatás, hiszen a rektori engedélyhez kötött pótvizsgákat is ezekben a napokban teszik le a diákok. Azok a hallgatók, akik minden vizsgájukat teljesítették, február 4-ig a tanulmányi osztályokon iratkozhatnak be az 1999/2000es tanév második szemeszterére. Diákigazolványukat a hallgatói irodákon érvényesítik, ahol könyvutalványt, helyi tömegközlekedési bérletet és a legfontosabb tudnivalókat tartalmazó tájékoztatót is kapnak. A június 3-áig beváltható hallgatói könyvutalvány felhasználásával 1700 forint értékben vásárolhatnak könyvet a diákok, ebből 400 forintot fénymásolásra is elkölthetnek. Az utalványt az azon feltüntetett huszonkilenc könyvesboltban, illetve utcai könyvárusnál lehet beváltani, közülük egyesek öt és nyolcvan százalék közötti engedményt is adnak. A tanárképző főiskolai karon utalvány helyett vonalkódos kártyát kapnak a hallgatók, amellyel az első évben 3600 forint kedvezményt vehetnek igénybe a főiskolai kar könyvesboltjaiban. Ez az összeg a második, a harmadik és a negyedik évben 800-800 forinttal bővül. A július 5-éig érvényes tömegközlekedési bérlet a városban járó troli- és autóbuszokon, illetve villamosokon való utazásra jogosítja fel a diákokat. A január 31-én elkezdődött szorgalmi időszak első két hetében vehetik fel a hallgatók a kötelezően előírt, valamint a szabadon választható előadásokat és szemináriumokat. A kurzusok a szorgalmi időszak végéig, május 12éig tartanak. Ezt a periódust néhány napos - március 13ától 17-éig tartó - tavaszi szünet szakttja meg. A félév végi vizsgákat május 15-e és június 23-a között tehetik le a diákok. A szorgalmi időszak kezdetén kérhetnek szociális támogatást a hallgatók A támogatásra igényt tartó diákok általában a félév harmadik-negyedik hetéig adhatják le az ehhez szükséges adatlapokat a hallgatói irodákon. H. Sz.