Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-19 / 42. szám
SZOMBAT, 2000. FEBR. 19. BELFÖLD 3 jegyzet Hat hónapos sorkatonai szolgálat - 2002-től Napirenden a haderőreform Rehrmkatonák A haderővel foglalkoznak ma a civilek, a politikusok, a katonák. Hol itt, hol ott az ország és a főváros csomópontjain nagy Iveket lehet aláírni abban az ügyben, hogy az arrajáró egyetért-e a kötelező sorkatonasággal vagy inkább szerződéses profikra szerelné bízni álmai nyugalmát: „Amíg ön alszik, a szerződéses őrködik". A huszadik század volt a világméretű tömegháborúk kora, amikor még fizikai erejét és már mérnöki tudását mérte össze a győzelemért harcoló katona. Az ezredvég lokális (próba)háborúi pedig azt mutatták be, hogy a küzdelem mindinkább távirányítással, elektronikusan, az informatika bevetésével folyik. Cserélgetik a MIG-eket és a T-55-ös tankokat, és arról vitáznak, hogy nem létező ellenségképünk szellemének a sorállományú avagy a bérkatona felel-e meg jobban, de a civilek eközben nem nagyon veszik észre, hogy csekély mértékű technikai korszerűsítésünk nem felel meg a világ hadászatában lezajlott korszakváltás kritériumainak. Hogy is lehetne a leromlott fizikai állapotú, nagyrészt munkanélküli, vagyis nem túlságosan képzett, magyarán tanulatlan fiatalokból hat hónap alatt, kilenc hónap alatt, de akár kilenc év alatt kiképezni és tessék figyelni a szóra: kitanítani azt a gárdát, amelyet oda lehet ültetni az elektronikus haditechnika kezelőpultjaihoz? L ehetséges, hogy a haderőreformot is az iskolában kell elkezdeni, mint minden más reformot? Nem kell azonban csüggedni Katonai szakírók arról is cikkezgetnek manapság, hogy a nagyon fejlett haditechnika csak a hasonló magas színvonaló haditechnikával tud igazán versenyezni Ha egy katonai agyközpontot bunkósbotokkal akarnak lerohanni, akkor az agyközpont elég védtelenné válik. Vagyis a fejletlenségnek is vannak előnyei mert bunkó és bunkósbót fölös számban maradt a honi alakulatokban. Nkindab • trapézlemez, síklemez • ereszcsatorna-rendszer • cserepeslemez • könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER, Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. Tel.: 62-241 -209, 62-230-446. A II NO AB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! Egyre népszerűbbek az üdülési csekkek Szájer József frakcióvezető, Szabó János honvédelmi miniszter és Simicskó István, a honvédelmi bizottság alelnöke a konferencia megkezdése előtt. (MTI Telefotó: Soós Lajos) Összevonnak két napilapot? Budapest (MTI) Tárgyalások kezdődtek a napokban a Magyar Nemzetet kiadó P & B Média Portfoliókezelő Rt. és a Napi Magyarországot kiadó MAHIR Lapkiadó Kft. között - közölte Bányász Péter vezérigazgató pénteken. A Magyar Nemzetet kiadó részvénytársaság vezetője a megkezdett üzleti tárgyalások miatt az ügy részleteiről nem kívánt többet elárulni. Értesülések szerint a megbeszélések eredményeként az újság átkerülhet a Napi Magyarországot is kiadó MAHIR Lapkiadó Kft.-hez. Alapkamatcsökkentés Budapest (MTI) A Magyar Nemzeti Bank ez év március l-jétől a jelenlegi évi 13 százalékról évi 12 százalékra csökkenti a jegybanki alapkamatot. Ennek megfelelően az 1 százalékpontos mérséklés vonatkozik a jegybanki alapkamathoz kapcsolódó fontosabb hitelek kamatlábaira is. így a hitelintézetek egy évnél hosszabb lejáratú refinanszírozási hiteleinek kamatlába a jelenlegi évi 13 százalékról évi 12 százalékra módosul. A devizabetét fedezete mellett nyújtott projektfinanszírozó hitel kamatlába a jelenlegi évi 13 százalékról évi 12 százalékra csökken. „Hédifa belvíz Budapest (MTI) A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, ami február 17-én 277 ezer 936 hektár volt. Az FVM pénteki tájékoztatója szerint a belvízzel borított terület 2 hektárral nőtt csütörtökön azért, mert az ország alföldi területén 5-15 milliméter közötti csapadék hullott. A legnagyobb vízzel borított területek Jász-N agykun-Szolnok, Csongrád, Békés, Heves, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében találhatók. Jelenleg 180 településen van belvízvédelmi készültség, ebből Pest, Békés, Csongrád és JászNagykun-Szolnok megyékben 13 településen harmadfokú. Nettó adósságunk Budapest (MTI) A Magyar Nemzeti Bank végleges adatai szerint az ország devizában fennálló nettó adóssága 1999. december 31én 6,9 milliárd dollár volt, ami jelentős csökkenést mutat, az előző év végi 9,2 milliárd dollárhoz képest - közölte pénteken a jegybank. A devizában fennálló bruttó adósság a tavalyi év végén 24,6 milliárd dollár volt, ami 1,1 milliárd dollárral több mint 1998. december végén. Az elmúlt év végén a jegybanki tartalékok értéke 11 milliárd dollárra rúgott. A 2000. óv bora Gyöngyös (MTI) A Danóbia Bt. 99-es évjáratú szürkebarátja nyerte a 2000. év gyöngyösi bora címet azon a borversenyen, amelyet hagyományteremtő szándékkal rendezett meg a város hegyközsége. A nyolc tagú, hat hivatásos borbírálóból és két laikusból álló zsűri végül a Danóbia borát találta a legjobbnak. Budapest (MTI) A Fidesz-Mogyar Polgári Párt honvédelmi politikája kiegyensúlyozott, szilárd alapokon áll. Elérkezettnek látjuk az időt, hogy véghezvigyük a haderőreformot mondta Szájer József a Fidesz-frakció vezetője pénteken, a képviselőcsoport által Budapesten rendezett, a haderőreformmal kapcsolatos konferencián. A frakcióvezető szerint a helyzet megérett a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar összevonására, a Magyar Honvédség korszerűsítésére. Szájer József szerint első lépésben érzékelhetően javítani kell a sor- és a szerződéses állomány élet- illetve munkakörülményeit. A politikus a téma kapcsán hangsúlyozta: a közeljövőben várhatóan nagy horderejű döntések születnek majd a kormányban és az Országgyűlésben. - Reményeink szerint megvalósítható a konszenzus a honvédelmet érintő alkotmánymódosításról és egyéb fontos kérdésekről - mondta Szájer József. A politikus álláspontja szerint a NATO elváija, hogy minden tagország rendelkezzen a tőle elválható katonai erővel. - A Magyar Köztársaság egészét érintő stratégiai felülvizsgálat és haderőreform keretében kívánjuk a Magyar Honvédséget egy ütőképes és szellemiségében friss szervezetté alakítani - fejtette ki a frakcióvezető. Simicskó István, a képviselőcsoport helyettes vezetője a konferencián hangsúlyozta: hosszabb távon egy hivatásos és szerződéses állományból álló profi hadseregre van szükség. Budapest (MTI) Nem írták alá a megállapodás tervezeteket a MÁV Rt. és a reprezentatív vasutas szakszervezetek a pénteki szakértői egyeztetést követően sem. A MÁV tájékoztatáSzerinte ez a cél 10 éven belül megvalósítható. A politikus szerint a sorkötelezettség eltörlése jelenleg nem időszerű kérdés. Elképzelhetőnek tartja azonban egy, a jelenleginél lényegesen rövidebb ideig tartó alapkiképzés bevezetését A haderőreform során a Magyar Honvédség 24 településről vonja ki alakulatait, és 36 községben, városban összesen 73 objektumát számolja fel mondta a honvédelmi miniszter a pénteki konferencián. Szabó János - aki régóta nem közölt új részleteket a rövidesen a kormány elé kerülő koncepcióról - elmondta: a tervezettnél korábban, 2001 helyett még az idén kivonják a MIG-21-es vadászrepülőgépeNincs béke sa szerint a szövegegyeztetés félbemaradt, a mintegy 200 oldalt kitevő megállapodástervezeteket átnézték ugyan, ket a hadrendből. Ugyancsak kiselejtezik a korszerűtlenné vált légvédelmi rakétakomplexumokat, helikoptereket, a T-55 típusú harckocsikat, illetve az egyéb szállítójárműveket, valamint a tüzérségi és légvédelmi eszközöket is. A miniszter arról is szólt, hogy 40 százalékkal csökkentik a vezető szervek létszámát, a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációja során pedig megszűnnek a duplikációk és egységes irányítási rendszert alakítanak ki. Szabó János véleménye szerint van realitása annak a kormányprogramban megfogalmazott elképzelésnek, miszerint 2002-ig hat hónapra kívánják csökkenteni a sorkatonai szolgálat idejét. a vasútnál de nem szignáltak egyetlen oldalt sem a szakértők. A szakszervezeti fél mindenáron azt akarta elérni, hogy a Wachsler Tamás, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a profiltisztításról szólva elmondta: a továbbiakban csak a rendeltetésének megfelelő feladatokkal foglalkozik majd a hadsereg: egészségügyi, oktatási, illetve kulturális intézményeit, társaságait más minisztériumok vagy kormányszervek fogják kezelni, működtetni. Konkrétumokat említve elmondta: a pécsi, illetve a kecskeméti honvéd kórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz kerül át. Póda Jenő fideszes kormány-főtanácsadó arról szólt, hogy a továbbiakban a haderő professzionális jellegét kell erősíteni, és növelni kell a szerződéses állomány arányát. parafálás égisze alatt tárgyalás kezdődjék. A MÁV azonban ragaszkodott ahhoz, hogy azokat a megállapodásokat írják alá, amelyekről már egyetértés alakult ki a tárgyalásokon. Budapest (MTI) Az üdülési csekkeket forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. tavaly 2,1 milliárd forintos forgalmat ért el, ami közel 30 százalékos növekedést jelent az elözö évhez képest nyilatkozta Nyirádi Ágnes ügyvezető igazgató. Elmondta: az adómentes értékhatár 20 ezer forintra emelése nyomán idén további bővülésre számítanak. Erre utal, hogy a januári forgalom csaknem tízszerese volt az 1999. januárinak. A két éve francia mintára bevezetett csekkrendszer népszerűsége elsősorban a cégek és a civil szervezetek körében nőtt. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a részvénytársaságok az 1998. évi 254,4 millió forinttal szemben tavaly 452,6 millió forint értékben vettek üdülési csekket, vagyis vásárlásaik közel duplájára emelkedtek. A kft.-k körében 147,2 millió forintnyi csekk talált gazdára, szemben az egy évvel korábbi 93,2 millió forinttal. A civil szervezetek ugyan csak 1,4 millió forint értékben vásároltak, de a növekedés igen jelentős, 433 százalékos volt az előző évhez képest. A költségvetési intézmények a tavalyelőttinél 18 százalékkal kisebb, 72,9 millió forint értékben vettek dolgozóiknak üdülési csekket. Nyirádi Ágnes elmondta, hogy tapasztalataik szerint a cégek jutalomként adják a csekkeket, sőt számos vállalat - köztük nemzetközi cégek is - beépítették ezt az eszközt a béren kívüli juttatások rendszerébe. Az üdülési csekkeket ma már több mint ezer belföldi szálláshelyen, utazási irodában elfogadják fizetőeszközként. A részletes listát tartalmazó évkönyv márciusban jelenik meg. Nyirádi Ágnes tájékoztatása szerint az elfogadó helyek közül a szállodák, üdülőházak, motelek, valamint falusi szálláshelyek és turistaszállók a legnépszerűbbek. Az üdülési csekkek adómentesen adható értékhatárának 10 ezerről 20 ezer forintra emelését követően a költségvetési törvényben csökkentették a nyugdíjasok, diákok, inaktív rétegek üdülési támogatását. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a tavalyi 734 millió forint helyett idén csak 394 millió forint állami hozzájárulással gazdálkodhat. Mint Nyirádi Ágnes elmondta, ez azt jelenti, hogy a tavalyi 88 ezerrel szemben csak mintegy 53 ezer ember üdülhet e kedvezménnyel az inaktívak közül. Mivel a csekkek népszerűsége nagymértékben megnőtt az inaktívak körében, félő, hogy az alapítvány rendelkezésére álló keret már márciusban elfogy. IVlajeg... Már-már azt gondolhattuk: egy újabb évezrednek kell eltelnie, hogy a hivatalban lévő magyar kormány egy illetékese a lábát tegye a Csángóföldre. ...Erre fel a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCMSZ) meghívására a romániai Bákó megyét romániai látogatása keretében felkereste Németh Zsolt a Külügyminisztérium politikai államtitkára. A magyar külügyi államtitkár Klézse községben találkozott a magyar csángó kisebbség képviselőivei Bákóban (Bacau) megbeszéléseket folytatott a megyei prefektussal a megyei tanács elnökével, a megyei tanfelügyelővel és négy magyarok lakta falu polgármesterével. Az MCMSZ bákói székházában Csicsó Antallal, a szervezel elnökével (aki Szegeden szerzett történelemtanári diplomát) találkozott, majd a gyimesközéploki csángó kollégiumban fejezte be a csángóföldi programot. Számomra jelzés értékű, hogy néhai Németh Géza, a Thököly úti házába minden Budapestre látogató kisebbségit fogadó lelkész fia tette meg ezt a lépést Magyarnak lenni (26.) A csángósors hozománya7 MM A már említett szinten felvetették: Magyarország fontosnak tartja, hogy ne csak a szomszédos országok állami szerveivei hanem azok régióival is kapcsolatot tartson. A prefektus szóvá tette a moldvai magyar és nem magyar települések, illetve a magyarországi önkormányzatok testvérvárosi testvértelepülési viszonyának létesítési lehetőségét. Németh Zsolt szerint a magyarság kérdésében egyetértettek azzal, hogy ami a tudomány területe, azt a tudósokra, a történészekre és a nyelvészekre kell bízni, de fontos, hogy megteremtsék a tudományos vita feltételeit. A csángómagyarok jogainak biztosítását a prefektúra állítólag - európai színvonalon kívánja biztosítani Ezzel kapcsolatban Németh Zsolt kiemelte a magyar nyelvű oktatás kérdését, amelyet 1945 és 1958 között lehetővé tettek a hatóságok. Bákóban még magyar tanítóképzőt is létesttettek... A 2000. január 31-én kiadott román oktatási minisztériumi rendelet alapján újra lehetne indítani az oktatást. Andrei Marga oktatási miniszter (közben lemondott ugyan...) aláírásával megszületett az a jogszabály, amely már nem a szülők akaratnyilvánításától leszi függővé a magyar nyelv oktatásának biztosítását a moldvai iskolákban, hanem lehetővé teszi, hogy a kisebbségi szervezet kérése alapján biztosítsa azt az intézmény. Új szelek fújnának Csángóföldön? Vagy csak a szokásos, ezúttal az EU-nak is címzett ámítás újabb állomásához érkeztünk? Rövidesen megtudjuk. A csángósors „hozománya " ugyanis a szórványokénál is méltánytalanabb: mivel évszázadokon keresztül kívül estek a nemzet látókörén, nem csoda, hogy a végső beolvadás szélén állnak. Annyi azonban megmaradhat a történelmünkben, hogy az első magyar bibliafordítás 1466ban, a csángóföldi Tatros várában született - valószínűleg a menekülő husziták tollából (az úgynevezett Müncheni kódexben maradt fenn). A XIX. század végén, a Szent László misszió révén volt egy fellángolás: katolikus könyvekel juttattunk el a csángók közé, s a Duna délvidéki részeire áttelepítettek három falut. A Pancsovával közben egy be nőtt Hertelendyfalva a NATO-bombázások alkalmával vált ismertté. Közben és azóta csak a „szent nyughatatlanok" (Zöld Péter, Petrás Incze János, Domokos Pál Péter, Faragó József, Kallós Zoltán és társaik) foglalkoztak a csángók sorsával - jajkiáltásaikra a hivatalosságok sohasem figyeltek. A csángók lélekszáma örök vitatéma marad. E magyar katolikus népesség a középkorban kétszázezer lakost jelenthetett, majd 1960 táján 110 ezerről szóltak az amúgy megkérdőjelezhető statisztikák. Ami eredetüket illeti: a legtöbb történész elfogadja azt a nézetei hogy a honfoglaló magyarok töredékei telepedtek le a Kárpátoktól keletre, s később keveredtek a kunokkai A középkorban a Milkói püspökség, manapság a jászvásárhelyi püspökség szolgálja e népet. Csicsó Antalék, a csángók másik, mai „hozománya" elsősorban katolikusságukban rejlik. Hogy ebből újra ki tudják-e majd virágoztatni a magyar öntudatai az a közeljövő titka.