Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-17 / 40. szám
Isten éltesse! DONÁT A latin Donatus rövidüléséből származik, jelentése: Istentől ajándékozott. Igen ritka férfinév. Egyéb, a naptárban nem szereplő mai névnapok: Alex, Egyed, Elek, Ernőd, Lukács, Marianna. Szilvánusz. Sz. Simon István Biblia A teista létemben olyan vagyok, mint a fejlett szocializmus: javíthatatlan. Viszont rendszeresen forgatom a Bibliát. Úgy olvasom, mint Balzacol, Shakespeare-t vagy Arany Jánost. Kopott, de jeles kiadásban ráadásul: Károli Gáspár fordításában, s ha nem is vizsolyi kötetből, hanem csak egy 1914-esből, melyet a Brit és Külföldi Biblia-társulat jegyei - nyelvészetileg is roppant érdekes. Látom belőle, hol tartott az anyanyelvem négyszáz évvel ezelőtt. Ennek az én Bibliámnak saját története vagyon. Hátul, az üres oldalakon néhány bejegyzés: „Szentpéteri Viktória, születet 1894 Augusztus 12. Meghalt 1921. február 12." Azután még két kéznyom, szellemi ujjlenyomat: „Zákity Mária. Szőreg 1944. Október 22." majd „Nagy Sándorné Csanádpalota 1952. Április". írták, akikel sosem láttam. Eleink így cselekedtek. Nálunk a családban is ez volt a szokás, jeles napokat, eseményeket a Biblia üres hátsó lapjaira jegyeztek föl, így nem hányódtak el. írásban az írás. Rendőrkézből kerüli hozzám az írás, úgy huszonöt évvel ezelőtt. Valaki zsandárnak az örökségében szerepelt, akinek meg az én rendőr szomszédom segített a hagyaték elrendezésében. Süthette a kezüket, meri mindegyik szabadulni akart tőle. Gyuri rendőr tán még fizetett volna is érte, csak vigyem, nehogy valami gyanúba keveredjen. Szentpéteri Viktória tehát egyenesen nekem küldte. Én meg mint „minden gyanún fölül álló" ateista és bölcsész, kapva kaptam rajta, elajándékozva a magamét, amit az öregátkosban nyomtattak, cicoma nélkül. Ez olyan szép, kopott, patinás öreg Biblia, ha foszladozik is a kötése és színehagyott is a domborzatos kötése. Sokai forgathatták, mert a gerince is szakadozik, s vannak benne aláhúzások, fólkiáltójelek, ragasztások. Kiemelve találom benne például, hogy „Csókoljon meg engem az ö szájának csókjaival: mert a te szerelmeid jobbak a bornál" (Salamon Énekek éneke L 2.) Szentpéteri Viktória emelhette ki azt a költői sort, aki éppen húszéves lehetett a kiadás évében! „Ha búzát vetnek, tövisét aratnak; ha nagy fáradsággal munkálódnak, semmi előmenetelek nem lészen és megszégyenültök a ti véleményeteknek gyümölcse miatt..." (Jeremiás, XII. 3.) Ez meg Zákity Máriának lehetett fontos valamelyik aszályos esztendőben. Nagy Sándornéra utal viszont a következő aláhúzás: „A koporsóra, való utak, az ő házához menő utak, melyek szállónak a halálnak fenekére..." (Példabeszédek ML 27.) Tőlem majd másra marad ez a Biblia. Én is aláhúzok benne egy verset: „Hallottad az én szómat, a te füledet ne rejtsd el az én nyögésem előtt és az én kiáltásom előtt". (Jerémiás siralmai III. 56.) Nem én mondom tehát, hanem Jerémiás: Olvasgass engem szerelettel, itt ebben a kis hátsó újságrekesztékben!... Napi átlaghőmérséklet A Nap keli 06.48, A HoM keli 14.32, nyugszik: 17.00. nyugszik: 03.16. Szerencsés zuhanás Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig a Kárpát-medence időjárását a változékonyság jellemzi, mivel egy intenzív ciklon alakul ki térségünk felett. Hazánkban északnyugaton már felszakadozik a felhőzet, de a Duna vonalától keletre havazás, a keleti határszélen esó várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet országosan 1,6, megyénkben 3, 5 fok között valószínű. Bonbon-díjat kaptak a humoristák Iskolakerülök rendőrkézen A New-York-i főpolgármester rendőrökkel szedeti össze a suliból bliccelőket. „Ha nem lépünk sürgősen, New York az iskolakerülők fővárosává válik." Rudy Giuliani főpolgármester megtelte a beígért lépési: a főkapitányság rendőrei kapták a szociális szempontból is célszerű feladatot, hogy vegyenek őrizetbe minden lógóst. Aztán telefonáljanak a szüleiknek, hogy jöjjenek a gyerekekért és kísérjék az iskolába. A statisztika a főpolgármestert igazolja. Csupán az elmúlt évben több, mint 65 ezer diák neve mellé írták a minősítést: „krónikusan igazolatlanul hiányzó." Közülük 35 ezer középiskolás. Jél kereső koldusok Napi 700 sékelt - több mint ötvenezer magyar forintnyi összeget - is „megkeres" egy koldus Tel-Avivban - jelentette a Maariv című lap. A koldusok száma mintegy 250-re tehető a városban. Egy hónapra számítva 15 ezer sékelt - egymillió forintot meghaladó summát egy izraeli család átlagos jövedelmének megfelelő összeget koldulnak össze. Legtöbbjük alkoholista vagy drogos. Szertefoszlott álom Hamar szertefoszlott egy kínai nő álma arról, hogy szépségkirálynő-választáson vehet részt Hongkongban; vasárnap Sökou kikötővárosban letartóztatták a 25 éves nőt, mert kiderüli róla, hogy hamisított hongkongi okmányok birtokában volt. A hölgy elmondta kihallgatása során: meg akarta nyerni a hongkongi vetélkedőt, hogy gazdag és híres lehessen. Most ellenben börtönbüntetés vár a „reménybeli szépségkirálynőre". Szingapúrban túlélte egy hároméves kisfiú, hogy lezuhant 14. emeleti lakásuk erkélyéről. A kisfiú tíz emeletnyit zuhant, és egy harmadik emeleti bádogtetőre esett. A gyermeket bal kaiján számos töréssel, továbbá nyakficammal, valamint zúzódásokkal és vágásokkal szállították kórházba. Huszonhét éves anyja azért hagyta egyedül, hogy a kertben megkeressen egy fehérneműt, amelyet az erkélyről lefújt a szél. A hároméves kisgyermek az erkélyen felmászott a légkondicionáló berendezés ventilátorának fémházára, és anyja után kiáltozott. Akkor zuhant a mélybe, amikor anyja már éppen visszaért a lakásba. Robbanó sörösüvegek A kínai hatóságok intézkedni fognak arról, hogy a sört biztonságos palackokba töltsék a gyárak, és ne forduljon elő, ami az utóbbi időben számtalanszor, hogy felrobban a sörösüveg, sérülést okozva. A kínai fogyasztóvédelmi szervezethez tavaly több mint ezer panasz érkezeit arra, hogy sörösüveg felrobbant. Egy fogyasztó meg is halt, és mintegy 800 megsebesült, közülük 88-nak csonkulást okozott a baleset. Jelenleg számos sörgyár egyszerűen ecetes vagy szójaszószos üvegbe tölti a sört, és ezek az üvegek nem nyomásállók. Átadták a rádiós közönség szórakoztatásában 1999-ben legjobbnak ítélt humoristáknak a Bonbon-díjat szerdán Budapesten. A herendi porcelánba helyezett arany bonbonokat ezúttal Kern András, Fábry Sándor, Bajor Imre, Majláth Mikes László, Trunkó Barnabás, Hofi Géza, Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter, Gálvölgyi János, Nádas György, Boncz Géza, Éles István, Maksa Zoltán, Heilig Gábor és Nagy Bandó András kapta. A képen: Bajor Imre, Nagy Bandó András és Kern András. (MTI Telefotó: Illyés Tibor) Csokievöszokásstatisztika Virtuális űrutazás MTI Panoráma Van min rágódni Bálintnap után: minden negyedik amerikai eldugja családja elől a bonbonos dobozt, a hölgyek egyharmada pedig szereti, ha egyedül lehet, amikor csokit ehet. Az édesszájúak szokásainak feltérképezését az Egyesült Államok bonbongyártói rendelték meg. A felmérés szerint a bonbonevők 51 százaléka a csokik alakja alapján megpróbálja előre kitalálni, hogy mire számíthat, azaz milyen töltelék lehet benne. 31 százalék „mindenevő", és a kezébe kerülő első bonbont azonnal befalja mindenféle előválogatás és szemlézés nélkül. 14 százalékuk viszont kifejezetten óvatos: előbb kettétöri - mondhatni ízekre szedi - a bonbont, hogy megtudja, mit rejt belseje. Ha pedig olyasmit, amelyet ki nem állhat, akkor - a 14 százalékos „réteg" egyharmada - felajánlja a bonbont valaki másnak, vagy egyszerűen visszacsempészi a dobozba. Egy csodagyerek Penfieldböl MTI Panoráma New Yorkban hamarosan startolnak az első galaktikus utazások - virtuálisan. A Rose Center for Earth and Space az új évezred első „virtuális múzeuma" - büszkélkedett Ellen Futter, a létesítménynek helyet adó American Museum of Natural History elnöknője. A múzeum február 19-étől hét szinten ismerteti az Universum 13 milliárd éves történetét. A centrum központi részlege a planetárium, amelynek óriási méretű kupolájában a látogatók beutazhatják az egész galaxist. A koromsötét kupolában Tom Hanks színész hangja üdvözli a belépőket: „Nem felejtette el valaki megvenni belépőjegyét a világmindenségbe? Nos, ha senki, akkor megkezdhetjük utunkat a Galaxison át. Három, kettő, egy - start!" A Planetárium műszaki felszerelése a jénai Carl Zeiss Művektől származik. A cég 25 mérnöke egy teljes éven át dolgozott a különleges üvegrost vetítőn, amely élethűen szimulálja a derült - és persze éjszakai - égboltot, 67 csillagképpel. A teljesen újszerű optika lehetővé teszi nem csak a jelen, hanem a legkülönbözőbb korok csillagképeinek megjelenítéséi is. A vetítő megmutatja, hogy milyen volt a csillagok állása Leonardo da Vinci születésének órájában, és azt is, hogy miként néz majd ki egy csillagkép pontosan egy év múlva. A világűrben tett út végén még egyszer hallható Tom Hanks suttogó hangja: „Goodby and Welcome egy új régi világban". Az űrutazók pedig egy fekete lyukon át visszatérnek a jó öreg Földre. Az internetezők www.amn h.org alatt léphetnek be a virtuális világűr planetáriumába. Halott feleségtől ávd a kertedet! A hatéves amerikai Justin Chapman olvasgat az előadás megkezdése előtt a Rochesteri Egyetem Hoyt csarnokában. A New York állambeli Penfieldben lakó, magántanuló kisfiú novemberben még egyetemi előkészítőre járt fizikából, de a felkészülés olyan jól sikerült, hogy ez év februárja óta Justin már az egyetem beiratkozott, rendes hallgatója. (MTI Telefotó/AP/Shawn Dowd) (a <) Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve MTI Press Tizenhét évig nem ment az utcára a betegsége miatt. A kert jelentette számára a külvilágot a madarakkal, a fákkal. Utolsó kívánsága is az volt, hogy ott, a ház kertjében temesse el a férje. Terry Lee, a férj teljesíteni akarta a rákban elhunyt asszonya óhaját. „Amikor ezt a polgármesteri hivatalban bejelentettem, azt hitték, tréfálok" - nyilatkozta az angol úr, hozzátéve, hogy ha a bíróságból sem kapja meg az engedélyt, bebalzsamoztatja halott asszonyát és a szalonban helyezi el. De mindenképpen a közelében fog maradni. Arra a kérdésre, hogy voltaképpen miért nem engedélyezték a kerti temetést, a hivataltól ezt a választ kapta a brit sajtó: „A legfőbb ok az ingatlan értékének csökkenése volt." megjöttünk Szegeden Kalmár Kitti Február 15., 22 óra 25 perc, 4600 g. Sz.: Csúcs Mária és Kalmár Tibor (Mórahalom). Sebők Levente Február 16., 0 óra 30 perc, 3460 g. Sz.: Hell Andrea és Sebők János (Szeged). Zsótér István Február 16., 3 óra 40 perc, 3720 g. Sz.: Széchenyi Andrea és Zsótér István (Ópusztaszer). Vásárhelyen Udvardi Kiara Február 16., 7 óra. 2600 g. Sz.: Udvardi Gábomé Kovács Ibolya és Udvardi Gábor (Hódmezővásárhely). Mnkán Gyulai Zsolt Február 15., 14 óra 20 perc. 3400 g. Sz.: Tóth-Kása Tímea és Gyulai Zsolt (Makó). Herczegh Zsolt Február 16., 0 óra 10 perc, 4250 g. Sz.: Szekres Margit és Herczegh Miklós (Földák). Szentesen Papp Vanessza Február 12., 7 óra 55 perc, 2950 g. Sz : Nagy Mónika és Papp József (Árpádhalom). Fazekas Levente Február 14., 1 óra 48 perc, 3870 g. Sz.: Sztanó Etelka és Fazekas Tamás (Szentes). Kotvics-Varga Eszter Február 14., 17 óra 20 perc, 4440 g. Sz.: Székely Anna és Kotvics-Varga Imre (Szentes). Szalai László Kálmán Február 15., 13 óra 45 perc, 2890 g. Sz.: Medveczki Szilvia Erzsébet és Szalai László (Csépa). Kerepesi Szandra Február 15., 14 óra 35 perc, 2830 g. Sz.: Görög Ilona Piroska és Kerepesi Sándor (Csongrád). Szabó Kitti Február 15., 17 óra 50 perc, 2760 g. Sz.: Rekettyés Julianna és Szabó Zoltán (Szentes). Gratulálunk! Caroline mégsem várandós A monacói hercegi család cáfolta azokat a napokban elterjedt híreszteléseket, amelyek szerint a 43 éves Caroline hercegnő harmadik hónapja áldott állapotban van ötödik gyermekével. A család szóvivője az északnémet rádióban azt mondta, hogy a francia sajtó téves információja révén terjedt el az állítólagos terhesség híre. A hercegnő eg_y éve ment feleségül Ernő Ágost hannoveri herceghez. A házaspárnak egy közös gyermeke van: a hat hónapos Alexandra. / ZZ f - I 3> www.procontrol.hu Csongrád megyében ma az alábbi települések körzetében számíthatnak sebesség-ellenőrzési akcióra a járművezetők - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Csongrád: 15 és 23; Makó: 7 és 21 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartjal