Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-14 / 37. szám
14 MOZAIK HÉTFŐ, 2000. FEBR. 14. Megkezdődött a szomszédolás A Cora-klub támogatta Színjátszék a Százszorszépben A Cora-klub tavaly augusztusban kereste meg a Százszorszép Gyermekházat azzal az ötlettel, hogy rendezzenek közösen egy színjátszó találkozót a megyében múködó amatör társulatok számára. A kétnapos programra az elmúlt hét végén a Százszorszép Gyermekházban került sor. A Cora-klub támogatásával létrejött színjátszó találkozónak egyetlen kikötése volt: a fellépő csoportok - az általános iskolás korosztálytól a felnőttekig - olyan színdarabot adjanak elő, ami saját alkotásuk, és az embereket napjainkban érintő problémákról szól. A felhívásra Ásotthalomtól Székkutasig huszonegy csapat küldte el a nevezését, végül tizenhatan léptek fel szombaton és vasárnap a Százszorszép Gyermekházban. A tizenhat produkcióból a Sándor János rendező vezetésével működő szakmai zsűri amely sok tanácsot, útmutatást is adott az együtteseknek a további munkához - ötöt választott ki arra a gálaműsorra, amelyre májusban vagy júniusban kerül sor. - A színjátszó csoportok évek óta nagyon mostoha helyzetben vannak, a vezetésükre vállalkozó pedagógusok nagyon sok munkát végeznek. Mivel viszonylag kevés lehetőségük adódik a bemutatkozásra és a szakmai megmérettetésre, örömmel fogadtuk a Cora kezdeményezését - mondja Orbán Hedvig, a Százszorszép Gyermekház igazgatónője. - Munkatársaimmal vállaltuk a szervezési munkát, a Cora pedig állta a rendezvény összes költségét, ráadásul minden fellépő színjátszó csoport számára 1010 ezer forintos támogatást adott. A zsűri a következő együtteseket találta a legkiválóbbnak: Suli Színpad és Mini Suli Színpad (Székkutas), Turtkupac (Ásotthalmi Alapfokú Művészeti Iskola), Tömörkény Színjáíszó Társulat (Szeged) és Dominó-csoport (Szeged). Mellettük a gálaműsor színpadra alkalmazásában a következő csoportok segítségére számít a zsűri: Pipitér csoport (Szeged), Tisza Művelődési Ház irodalmi gye rmekszínpada (Mindszent), Szent Cecília Ifjúsági Kórus (Röszke), a Tarján III. Sz. Általános Iskola színjátszó csoportja (Szeged). H. Zs. Zsombori jártak a mórahalmiak Töretlen fejlődés Borban az igazsági - hirdetik a mórahalmi néptáncos lányok. (Fotó: Miskolezi Róbert) Immáron harmadik évét „kezdte" lapunk kulturális vetélkedósorozata, a Szomszédoló. Ezen a megyéből húsz település vesz részt, s az elsá pár szombaton találkozott egymással. A házigazda zsombóiak nemcsak meleg fogadtatással és hideg borral várták a mórahalmiakat, hanem farsangi hangulattal is. - „Zsombón vagyunk, ott keressetek!", legalábbis ezt a mondatot nyugodtan kiírhattuk volna a várostáblánkra mondta tréfásan a köszöntőjében Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester. Ugyanis olyan sokan látogattak el közülük szombaton Zsombóra, hogy szinte senki sem maradt otthon. Lapunk három éve elindított „Szomszédolója" csak délután három után kezdődött el, de már déltől számos látnivalót kínáltak a vendégeknek a házigazdák. A hatvanas években vált szokássá Zsombón, hogy február közepén a falu utcáin maszkák vonulnak fel, toborozva a főtérre a lakosokat, ahol a telet jelképező szalmabábut egy hatalmas máglyán elégetik. Ez a hagyomány több mint tíz éve feledésbe merült, de most ismét felelevenítették. Szombaton a művelődési ház elől elindultak a maszkások, hogy a faluban egy nagy kört leírva minél több embert „szedjenek össze" a tél temetésére. A menet élén egy feldíszített szekér haladt, mely magát téltábornokot vitte. Utánuk a legkülönfélébb jelmezekbe, rongyokba bújtak következtek, volt köztük ördög, bohóc, boszorkány, sőt a gyerekek egy óriási kartondobozból iskolabuszt fabrikáltak és azzal „robogtak" a sorban. A jelmezesek visszatértek a főtérre, ahol máglyára vetették a telet, s a felcsapó lángokat nézve vidáman énekelgettek, ették a farsangi fánkot, itták a bort. A két emeletnyi magas máglyából szinte már semmi sem maradt, mikor a mórahalmiak elkezdték a műsorukat. A Vastag István vezette fúvószenekar két pergő ritmusú darabbal már az elején felrázta az amúgy sem fáradt közönséget. A Szó-Mi-Szó énekegyüttes „spanyol szemei" után színpadra lépő hat „borkedvelő" fiatalt percekig tapsolták a zsombóiak. Á VBK (vagyis vörösboros kóla) Singers Ramala ding dong songját a szereplők mellett még a nézők közül is igen sokan énekelték. A férfiakra is gondoltak a mórahalmiak, mikor összeállították műsorukat. A falatnyi kék szoknyácskában színre lépő mazsoretteket a közönség erősebb nemhez tartozó tagjai igen lelkesen fogadták. Persze nemcsak a pomponos lányok voltak az egyedüli táncosok, a nézők láthattak még botos és üveges néptáncot, bécsi keringőt és részleteket a Dzsungel könyvéből. A mórahalmiak repertoárjában szerepelt még vers, ugróköteles bemutató és népdalcsokor is. A szomszédolás után sem csöndesedett el a zsombói művelődési ház. A nézőtérről villámgyorsan „eltakarították" a székeket, hogy legyen elegendő hely a táncoláshoz. A farsangi bálon a Bibuczi zenekar közreműködésével hajnalig mulatoztak együtt a házigazdák vendégeikkel. Karmos Tamás A Hungária Biztosító Rt., amely megalakulása óta Magvarország vezetÚ biztosítótársasága, a vagyonbiztosítások mellett egyre nagyobb szerepet vállal az életbiztosítási piacon is. Az elmult években bevezetett korszerű, különböző hefektetésekkel kombinált életbiztosításaik hamar népszerűvé valtak. Dr. Borbély Attilával, a Hungária Biztosító Kt. vezérigazgató-helyettesével a tavalyi év eredményeiről, tapasztalatairól és "a 2000. év terveiről beszélgettünk. - Társaságunk a tavalyi esztendőben tovább erősítette pozícióját a hazai életbiztosítási piacon. Bár a végleges és pontos adatok még nem állnak rendelkezésünkre, az már látható, hogy jó évet zártunk, mert az előző évhez képest több mint ötven százalékkal növekedett az ügyfeleink által ránk bízott összeg és ennek köszönhetően a tervezettnél nagyobb piaci részesedést szereztünk. - Várható-e új életbiztosítási termékek bevezetése az idén? - Jelenleg is tárgyalunk a hazai pénzintézetekkel hitelfedezeti életbiztosítási ajánlatunk bevezetéséről, és több új, az Állami Biztosításfelügyelet által jóváhagyott konstrukciónk is bevezetés előtt áll. Ezekkel azt kívánjuk elérni, hogy leendő ügyfelcink minél testre szabottabb, az egyéni elethelyzetüknek, elképzeléseiknek leginkább megfelelő életbiztosítási védelemben részesülhessenek, ugyanakkor rugalmas befektetési lehetőséget is találhassanak nálunk. - Milyen segítséget jelent Önöknek, és milyen előnyökkel jár a: ügyfelek számára az. hogy a Hungária Bizlosíló Rt. az Allianz Csoport tagja? - Mind a rendelkezésre álló nemzetközi tapasztalok, mind pedig a stabil anyagi háttér nagyban segíti munkánkul, szolgáltatásaink fejlődését. Az öl földrész csaknem 70 országában jelen lévő Allianz közismert tőkeerejéről, a cég ügyfelei számláján több mint 600 milliárd márkás vagyontömeget kezel. A Hungária Biztosító Rt. tulajdonosaként az Allianz Csoport hosszú távra tervez, amire jó példa, hogy az 1998-ban elért. 6,4 milliárdos adózás előtti eredményéből egy fillért sem vitt ki az országból, hanem azt a Hungária Biztosító további fejlesztésére fordította. Ennek is köszönhető, hogy társaságunk a biztosítási piacon elfoglalt piacvezető pozíciója mellett, ma már az élet-, nyugdíj- es egészségbiztosítások területén is a legnagyobbak egyike, sőt egyúttal Magyarország egyik vezető intézményi befektetője is. Ön ismeri már ezt a megoldást? A mostantól 2000. július 30-ig hitelt felvevő magánszemélyeknek a BA/CA a kezelési költség felét elengedi. További információkért érdeklődjön fiókjainkban, vagy hívja a ©06-40-50-60-70 es,ele,onszámot helyi tarifával 6721 Szeged, Kossuth L. sgt. 18-20. • www.baca hu BA/CA Folyószámla Hitel Vásárláskor felmerülő váratlan kiadásaira azonnali megoldást kínál Önnek. BA/CA Komfort Hitelek Rövid és/vagy középtávú elképzeléseit, kisebb beruházásait könnyebben megvalósíthatja ezekkel a hitelekkel, melyeket tetszőleges célra felhasználhat. BA/CA Extra Hitelek Lakásproblémái megoldására nyújtanak segítséget, amelyekkel Ön lakóingatlant vásárolhat, • építhet vagy felújíthat. BankWustria Creditanstalt I Sánta Béláné, a Hungária Biztosító • I januk üzleti képI jl •~ J^^H viselője az ügyjHUw-^^^H felek testreszabott •Ulj^^l biztosításainak I kesítésével foglalI kőzik. I Csongrád megyéI ben a befektetési I típusúak mellett olyan klasszikus • ^^Uói életbiztosítások is ~ hódítanak, mint amilyen a Família, a Hungária Alap és a Holnap életbiztosítások. - Kiemelném ezek közül a Família termékünket, amelyet főként kisgyerekes családok vásárolnak, akik később gyermekük taníttatására, életkezdésére szeretnék a fokozatosan összegyűjtőn összeget fordítani. Emellett természetesen még életbiztosítási védelemben is részesülnek. A Hungária Alap esetében az ügyfél szabadon döntheti el, hogy négyféle értékpapíralap közül melyikbe kívánja pénzét befektetni. Az egyes alapok kockázata és várható hozama különböző mértékű. Népszerűségét növeli, hogy két év után lehetőség van a biztosítás részleges visszavásárlására, vagyis a befizetett összeg egy részének felvételére. Azonban elmondhatom azt is, hogy az utóbbi időben lényegesen megnőtt az érdeklődés a Holnap nyugdíjbiztosítás iránt is, amelyet elsősorban nyugdíjkiegészítőként ajánlunk. - Milyen újdonságokai tud kínálni ügyfeleinek 2000-ben? - Az idén bevezetett új biztosítást, az Elixír egészségbiztosítási csomagot. Ez, az életbiztosításaink mellé köthető csomag hat különböző, választható modult tartalmaz. így ügyfeleink olyan esetekre köthetnek biztosítást, mint a kórházi kezelés, bizonyos műtétek, kritikus betegségek - pl. a rák és az infarktus -, a táppénzben eltöltött időszak, a TB I. vagy (I. fokozatú rokkantság vagy a hosszan tartó gyógykezelés. Mindemellett a német anyavállalat tapasztalataira alapozottan létrehozott értéknövelési módszer segítségével a biztosítási összeg az infláció ellenére is megtartja értékét. - Ezen a piacon a további fejlődéshez pontos piac ismeret, megfelelő értékesítési stratégia szükséges. Ennek érdekében a Hungária Biztosítónál milyen képzésben részesülnek Önök? - Egy új, speciális oktatási rendszer segítségével munkatársaink egyre inkább nemcsak az élet- és egészségbiztosítások, hanem az értékpapírok és más befektetési fonnák terén is szakértővé válnak. Személy szerint én is minden esetben részt veszek a szervezett tréningeken, hiszen a szakmában eltöltött 2 év után is lehet újat tanulni. (x) Feeling - a szegedi Krúdy Gyula szakközépiskola színjátszó csoportjának produkciója. (Fotó: Nagy László) HOGY SIKERES LEGYEN!