Délmagyarország, 2000. február (90. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-09 / 33. szám

6 AKTUÁLIS SZERDA, 2000. FEBR. 9. A Rosszfiúk főszerepében: Stohl András „Vonzott, hogy örült lehetek,, A XXXI. Magyar Film­szemle versenyprogram­jában pénteken mutatták be Sas Tamás Rosszfiúk című filmjét, amit ezek­ben a napokban a Belvá­rosi Moziban is vetítenek. A film egyik főszerepét Stohl András alakítja, akire a Lukáts Andor ren­dezte Wesker-darab, A konyha néhány évvel ez­előtti nagy sikerú kama­raszínházi előadásából emlékezhet a szegedi kö­zönség. Azóta sok jelen­tős színházi és filmes sze­repet eljátszott, és az RTL Klub könnyed Reggelijé­nek műsorvezetőjeként is isméi lle vált. - Meglehetősen ellenszen­ves figura a filmbeli Isko­la Árpád, aki egy vidéki város nevelőotthonának igazgatójaként a gondjaira bízott fiúkat is gátlástala­nul felhasználja, hogy pol­gármester lehessen... - Én is voltam katona, sportoltam is, és gyakran ta­lálkoztam ilyen tfpusú embe­rekkel, akik fizikai erejükkel és katonás fegyelemmel pró­bálnak maguk körül rendet csinálni. Azt hiszem, magam is ilyen lennék, ha egy zárt közösségben hasonló szituá­cióba keverednék és hatalmat kapnék. Mindez az ember ne­veltetéséből fakadhat, otthon­ról hozhatja ezeket a megol­dási lehetőségeket, vagy pe­dig egyszerűen genetikailag benne lehet a személyiségé­ben. Fontos célunk volt a film forgatásakor, hogy az igazga­tót olyan figurának ábrázol­juk, aki láthatóan csak egy hajszálnyira van az elmebe­tegségtől. A sérült ember szá­mára gyakran kompenzációt jelent, ha fizikai és lelki ter­rort alkalmazhat másokkal szemben. A filmbeli Lehota Árpád mindkét eszközt alkal­mazza, sőt egy harmadikat is: nagyon mézes-mázos is tud lenni. Amikor megnyeri ma­gának Arankát, a városi tévé sztárriporterét és a helyi elit meghatározó figuráit, még normális, járható úton indul el. Amikor megérzi a hatalom mámoros (zét, mindenkit me­Stohl András Lehota Árpád szerepében a Rosszfiúk című filmben. (DM-fotó) Névjegy Stohl András 1967-ben született, 1990-ben szer­zett színészi diplomát 1989-től a Katona József Szín­ház tagja. Főbb szerepei: Sebastian (Shakespeare: Vízkereszt), Barry Derill (O'Casey: A kezdet vége), Fortinbras (Shakespeare: Hamlet), Báró (Németh Á.: Müller táncosai), Joachim (von Horváth: Hit, re­mény, szeretet), Danton (Büchner: Danton halála), Artemidorus (Shakespeare: Julius Caesar), Tompor Miklós takács (Shakespeare: Szentivánéji álom), Homo (A nevető ember). Filmjei: Tutajosok, Sztálin menyasszonya. Könyörtelen idők. Lement a hold. Boldog békeidők, Kurópa Expressz. galáz, aki alatta áll. Az már egy következő film témája le­hetne, hogyan viselkedik még nagyobb hatalommal a kezé­ben polgármesterként. - Politikai áthallása is van a filmnek, hiszen olyan fi­gurákkal, akik valós telje­sítmény nélkül, különböző manipulációk révén fut­nak be nagy közéleti karri­ert, naponta találkozha­tunk... - Lehota mondatai típus­dumák, olyan demagóg szö­vegek, amelyeket a történe­lem során már sokszor hasz­náltak, és mindig sokan vol­tak, akik elhitték. Színészként nem törekedtem arra, hogy politikai áthallása legyen a mondataimnak, mégis kétség­telenül lett. Azt hiszem, a mi korosztályunktól felfelé a né­zők pontosan látják: ma ez van, erről szól az életünk. Azt hiszem, a fiatalok számára in­kább a jó zene és az izgalmas történet lehet vonzó. - Van emlékezetes sztorija a forgatásról? - Nekem nincs, de a film­ben van egy emlékezetes jele­net, amikor a Spanglit alakító Rajkai Zolit lefejelik, és egy reccsenés is hallható. Az a va­lóságban is az ő orrának a reccsenése, ennek ellenére hő­siesen végigcsinálta a jelene­tet, és csak utána mondta, hogy baj van. - Egy színész számára iga­zi nagy lehetőség ez a sze­rep... - Amikor megkaptam a forgatókönyvet, és beszéltem Sas Tamással, rögtön tudtam, hogy nagy lehetőség lesz, de azt nem gondoltam, hogy ek­kora. Olyan szerep, amit ha jól megcsinálok, lehet rá em­lékezni, lehet róla beszélni. Persze nem ez motivált a for­gatás során, hanem például az hihetetlen lehetőség, hogy őrült lehetek. A nagyjelene­tem idegesítő röhögése példá­ul nem volt beleírva forgató­könyvbe, de egyszer csak be­kattantam, röhögnöm kellett. Hihetetlen hatása volt, ezért benne hagytuk. - Mit vár a filmszemlétől és a forgalmazástól? - Szeretném, ha minél töb­ben megnéznék, mert szerin­tem rettenetesen fontos film! Boldog lennék, ha díjaznák a rendezőt és a szereplőket, és ezzel elismernék, hogy végre készülnek nézhetően jó ma­gyar filmek is, amelyek nem művészfilmek, de nem is ga­tyaletolós bohózatok. Hollós! Zsolt MA DR. BÁLINT JÁNOS, a szocialista párt jogtanácsosa 15 és 16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden a Szilágyi u. 2. II/210. alatt. Telefon: 62/420-259. JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me gyei Képviselete (Szeged, Kálvária sgt. 14.) 14 órától 16 napló óráig az MSZOSZ tagjai ré­szére (a tagságot hitelt ér­demlően igazolni kell). Dr. Hajdú István ad felvilágosí­tást munkaviszonyban lévők. pályakezdők, valamint nyug­díjasok részére. KALMÁR FERENC, a 23-as választókerület (Rókus) képvi­selője lakossági fórumot tart 17 Tájékoztatást ad: Gábor Ildi Telefon: 62/481-281/101 szolgáltalók SZIPPANTAS, DUGULÁSELHÁRÍTÁS Vákum Kft. 457 Ft/m3 Tel.: 62-291-628, 06-62-291-212. orvosi ügyelet • GYÓGYSZERTÁR: a Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csalc sürgős esetben! • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szen­vedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.| veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4 ), urológiai felvételi ügyeletet a II Kórház tart A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztá­lyán, az egyéb sebészeti gyermek­betegeket a sebészeti klinikán látják el. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hét köznap 17 óra 30-tól másnap reg­gel 7 óra 30-ig, szombaton, vasár­nap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAP PALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti ren­delőben történik a sürgős esetek or­vosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZA­KAI ÜGYELET: hétköznap és ünnep­napokon 19 órától 7.30-ig a Gyer­mekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellá­tása, ezen időszakon belül, 22 órá­tól 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyele­tes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374 • VÉRADÁS a SZOTE Vértranszfú­ziós Állomáson (Szeged, Pécsi u. 4/B) hétfő, kedd, csütörtök 8-13; szerda 8-18, péntek 7-13 óráig • MÓRAHALMON REUMATOLÓ­GIAI SZAKRENDELÉS: hétfő, kedden 8 30-12, szerda 15.30-19, csütör­tökön 14.30-18 óráig. Pszichiátriai szakrendelés hétfő, csütörtök 14-16 óráig. • CSALADVEDELMI TANACSADAS: kedden, szerdán és pénteken dél­után 3-6 óráig a családsegítő szol­gálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 498-186. • S O S LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel : 420-111 A hívás ingyenes. • SZÜLESRE FELKÉSZÍTÉS: Terhesdi­agnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u 1-3 Tel: 48-36-31 • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436­355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDiKTOLÓGIAI (alkohol-gyógyszer) KRÍZISELLÁTÓ, AMBULÁNS SEGÉLY­SZOLGÁLAT 0-24 óráig. II Kórház pszichiátriái osztály, Kálvária sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel : 469-300, 489-215. • KISÁLLATÜGYELET Február 4-től 1 l-ig: dr Szőke István. Rendelő: Újszegei Pécskai u. 14 Te­lefon: 06-20-9666-311 közérdeké tájékoztatás OMENTÓK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR­FŐKAPITÁNYSÁG Információs Szol­gálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • CSONGRÁD MEGYEI RENDÖR­FÓKAPITÁNYSÁG Áldozatvédelmi Irodája, Megyeháza VI emelet. Tele­fon: munkanapokon 9-től 12 óráig 62/566-089 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BI­ZOTTSÁG: 426-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROS­ŐRSÉG Szeged, Rókusi krt 66 Ügye­let: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/466-741. CB-hlvó „K"-10 Me­gye 1. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Sze­geden, a Rákóczi tér 1 VI em. 617­es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktaná­csot ad Tel.: 566-000/2266, tele­fon/fax/üzenetrögzítő: 426-818. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Sze­geden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel : 06-62 438-495 órai a Rókusi I. Sz. Általános Is­kolában (Kossuth L. sgt. 37.). Meghívott vendég: dr. Balogh Zoltán, a városi rendőrkapitány­ság vezetője. HOLNAP ALÁÍRÁSGYŰJTÉS a sor­kötelezettség eltörléséért a Sza­bad Demokraták Szövetségének Földváry utca 3. szám alatti iro­dájában 10 és 16 óra között. Varga Tímeának Hattyasra 17. azüHnapján kívánjuk. hogy egészség és boldogság kísérje életed végig: anyu, apu, keresztanyu. kereszüestvéneid Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetöirodáinkat! es mama • CSONGRÁD MEGYEI POL­GÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécser­szolgálatának díjmentesen hívható száma: 1787 • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: hétfőtől péntekig 8-1 á óráig, Eszpe­rantó utca 1. szám alatt, telefon: 06­20-9398-707 • CSALÁDVÉDELMI SZOLGÁLAT, Szeged, Sólyom u. 2. Tel.: 475-875 • MENTŐÖV IFJÚSÁGI INFORMÁ­CIÓS ÉS TANÁCSADÓ SZOLGÁ­LAT, Szeged, Kálvária sgt. 12-14. Hétfőtől péntekig: 9-től 13 óráig. • INTERCITY menetjegyrendelés: 420-136. • MÁV-INFORMÁCIÓ: belföldi in­formáció 6-18 óráig: 420-996, 8-16-ig: 405-112; nemzetközi és belföldi információ: 421-821. • MAV Menetjegyiroda, Szeged, Ti­sza L. krt. 28-30., (a MAV Igazgató­ság épülete.) Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-től 18 óráig Telefon: 62/424-485 • ÖNKORMÁNYZATI szociális iro­dák: Kereszttöltés u. 29/B (telefon: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel : 489-086); Alsó kikötő sor 5 (tel : 434-162) Rákóczi u. 11, (tel.. 443-655.) • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYE­LŐSÉG: 553-033 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT: 188 • TINITELEFON. 420-011, hétköz­nap 16-19 óráig. • TOURINFORM SZEGED: 6720 Szeged, Viktor Hugó u. 1., tel/fax: 62-420-509, 425-966 Nyitva tar­tás: hétfőtől péntekig 10-től 16 órá­'9- - „ • REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazá­si Iroda, Szeged, Petőfi sat. 7 Tel.: 420-088, Tesco Áruházban Tel.: 459-502 szervizek • ARAMSZOLGALTATASI HIBÁK BE­JELENTÉSE: 06-40-822-000 • FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉ­SE. DÉGAZ RT. gázszivárgás elhárítá­si ügyelet éjjel-nappal a 06-40­820-820-as kék számon vagy a 471 -968-on • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJE­LENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívha­tó (Szegedi Hőszolgáltató Kit). • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HI­BABEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. Húsakció! A Baktóhús Kft.-nél, amig a készlet tart! Bőrös hátsó sonka 449 Ft Bőrös első sonka 429 Ft Nyers császárszalonna 420 Ft Kolbászhús 459 Ft Bőrös karaj 487 Ft Serléstarja 549 Ft Továbbá serlés- és marhahúsok széles választékát kínáljuk kedvező áron. Előrendelést felveszünk! Szeged, Lodvánszky u. 19., lel: 472-296 Nyitva: K-P.: 7-12, 14-17 Szo: 7-12 Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata az alábbi tevékenységi körökben SZABAD KAPACITÁSÁT FELAJÁNLJA: • magánszemélyek, vállalkozók, gazdasági társaságok, költségvetési intézmények, lakóközösségek részére teljes körű könyvelést, bérelszámolást, adó- és tb-elszámolást, • szállítási tevékenységet kistehergépkocsikkal • teljes körű műszaki ellenőrzést, műszaki bonyolítást, költségvetés készítését - akár vidékre is: magánszemélyek vállalkozások lakóközösségek részére. Amit nyújtunk: • felkészült szakmai gárda • magas színvonalú technikaieszköz-háttér • évtizedes költségvetési könyvelési tapasztalat • rugalmasság és pontosság. Érdeklődőket várjuk személyesen Szeged, Huszár u. 1. (NGSZ, Halasiné) vagy telefonon a 62-443-990/109-es melléken. A CENTRUM SZEGED ÁRUHÁZBAN wcieiltYn va kakcio­ajáfíSg akésriet iRIMMEL dekorkozmetikumok vásárlása esetén 1200 Ft érték felett száj vagy szemceruzát, 2000 Ft érték felett szempillaspirált AJANDEKOZUNK! SKALA SS CENTRUM pto MEGNYI LT ATAKAREKTAR U 8 -BAN F0NIX IMBISZ H1 DECKONYHAl ETTEREM ES CUKRÁSZDA E szelvény felmutatója febr. 9-1 l-ig 20°/o kedvezményre jogosult. H-Vas.: 7-21 óráig, tel.: 30-229-21-29. r TÉLI VÁSÁR ^ A /MIKI MANÓ BABABOLTBAN FEBRUÁR 9-TÖL Téli overallok Télidzsekik Pulóverek, tipegőit Sapkák, kesztyűk -20% -20% -20% -30% SZEGED, BUDAPESTI IKRT. 6/B. TEL : 470-904. ^CSILLAG TÉRNÉL, A SPAR-RAL SZEMBEN'^

Next

/
Oldalképek
Tartalom