Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-08 / 6. szám

10 HIRDETÉS SZOMBAT, 2000. JAN. 8. horoszkóp T KOS: Családja egyik tagjával ismé­telten összezördül. Most sem komoly a dolog, de nyomot hagy a lelkében, mint egy értelmetlen szakí­tás. BIKA: Munkahe­lyén szeretne egye­dül dolgozni, de ennek egyelőre semmi esélye. A nyakára illtettek egy cso­mó vadidegen embert, rá­adásul bejelentés nélkül. I IKREK: Reggel nem számit túl sok jóra. Később megnőnek az igényei és bizony szeretné, ha valami különleges do­log történne önnel. Csupa apróság. RÁK: Nehezen ért szót az emberek­kel, ezért eltávolodnak öntől. Ha őszinte akar lenni, nem is hiányoznak az életéből ezek a szemé­lyek. OROSZLÁN: Munkahelyén nem <2» Sl kell komolyabban strapái­ma magát, ezért lazábbra veszi a figurát. Készül a nagy beszélgetésre, amitől sokat vár. SZŰZ: Ma egye­dül kell boldogul­nia mindennel, kedvese nem ér rá önnel tartani. A gyermek különös dolgokat művel, elképedve szemlé­li. np n^l MERLEG: Egy­I 1 szerre szeretne meg­felelni két különböző elvá­rásnak. Ez még önnek sem sikerül teljesen, de hisz nem is ez a feladat. Vegye számba a saját elvárásait. SKORPIÓ: Pró­báljon meg tole­ráns maradni a kényes helyzetekben. Önfejűsége rossz irányba vezeti a lép­teit. s így nagy kerülőt te­het. Z " NYILAS: Roman­- tikus estét tölt sze­ni relmévcl, el tudja felejtetni önnel, hogy a valóság mi­lyen. Makacsul ragaszko­dik a saját maga által sza­bott értékekhez. Hz"] BAK: Fiatalabb I 1 kollégája kéri az ön segítségét. Ezzel el is telik a napja, szinte pillanatnak tűnik. Délután már várja kedvese az újabb meglepe­téssel. VÍZÖNTŐ: Ke gyeibe fogadja a sors és kedvez önnek a szerencse is. Manapság sok ilyen kellemes és sike­res napja van, kezdi meg­szokni. ^H HALAK: Sok prob­lémája van kapcso­latában. a másik fél egy­szerűen nem érti önt. Dél­után kellemetlen híreket kap, és elszontyolodik tőlük. Terjesztési -V zöld szám: (ingyen hívható) 06-80/821-821 Az DTP Garancia Biztosító Rt. Del Aitöldi Mezőgazdasági Irodája ASSZISZTENSI munkakörbe munkatársat keres. Filtéul: - felsőfokú számviteli vagy pénzügyi végzettség, teljes körű számítógépes ismeret - minimum 3 éves gyakorlat. Eltny: pénzintézetnél eltöltött idő és egy idegen nyelv középfokú ismerete. Jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal Szeged, Kossuth L. sgt. 17. szám alá kérjük Molnár Sándor inxíavczctőnck címezni. Építőanyag Kereskedés Zsuzsi és Bandi Kft. Építőanyag-kereskedés MAPEI nagykereskedés Jamina téglák és cserepek még tavalyi áron kaphatók. Isolyth filc hőszigetelő 20% árengedménnyel Beton fagyásgátló 6 kg-os, 600 Ft. Bitumenes szigetelő 330 Ft/nm. Csempeélvédők 34 színben, bevezető áron, 350 Ft/db-tól. Szeged, Cserepes sor 33. 62-444-893, 440-644. Nyitva: H-P.: 7-16. Szombaton: ZARVA. A WESZT-SZEG '98 Bt. WESTEL 900, A KAPCSOLAT • hivatalos forgalmazó és a DÉLMAGYARORSZÁG közös játéka a DM olvasói számára! liújtelt Tíqtffeíeútú iá júté/ioáeUHÚ! •t i m 7' / 11 Gotdőf Új ÍO€t ÚÍUÁHUHÚ •t i m 7' / 11 múuUHÚúte/í iá eyúto/t ájcietKÍMÚ <xy ceUUqc fiytfelmüÁet iá jótéúoá úedvü/íet. FŐDÍJ JÁTÉKUNK NYERTESE: KMETYKÓNÉ MOLNÁR MÁRTA, Orosháza! Továbbra is számítunk az Önök megtisztelő figyelmére. További információ: 30/9-527-165. A Lombard Lízing Rt. álláshirdetése EZ NEM A TE ASZTALOD? A Lombard Lízing Rt. az alábbi munkakö­rökbe munkatársak jolontkozésát várja: lízing ügyintéző Elvárások: - középfokú közgazda­sági végzettség, - számítógépes ismere­tek. Titkárnő Elvárások: - középfokú végzettség, - középfokú német nyelvtudás, - számítógépes isme­retek. Projekt­menedzser (speciális lízingfinanszí­rozási ügyletek bonyolí­tására) Elvárások: - felsőfokú végzettség, - számítógépes isme­retek. Német nyelvtudás előnyt jelent! LOMBARD A géppel és kézzel megírt, fény­képpel ellátott pályázatokat az ' alábbi címre várjuk: 6701 Szeged, Pf.: 739. A pályáza­tok beérkezési határideje: 2000. január 17. gyászlcözlemények „Nem ezt akartam, nem így akartam, szerettem volna még élni, de a halál kö­nyörtelen volt, el kellett menni. Ha em­legettek köztetek leszek, de fáj ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok mosolyog­jatok, emlékem így áldás lesz rajtatok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BLÉNESI ANNA tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése január 12-én, 13 órakor az alsóvárosi temetőben. A gyermekei és unokái Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagyma­ma, testvér, rokon, BÁRKÁNYIFERENCNÉ Kopasz Terézia, Szatymaz, Petőfi u. 14. sz. alatti lakos hosszú szenvedés után, január 6-án elhunyt. Január 11-én, du. 2 órakor helyezzük örök nyugalomra a szatymazi temetőben. Gyászmise 13 órakor lesz a szatymazi templomban. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, ZENTAINÁNDORNÉ Pintér Julianna 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 12-én, 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család t „Szeretteim, én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Isten veletek." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy a szere­tett leány, édesanya és testvér, Mme. YOLANDE DUCROS Engi Jolán életének 49. évében, 1999. december 31-én, Franciaországban elhunyt. Temetése 2000. január 11-én, 15 órakor lesz az alsóvá­rosi temető ravatalozójából. Gyászoló szülei, gyermekei, testvére és családja Megrendülten tudatjuk, hogy özv. NACSA ISTVÁNNÉ Csurka Éva életének 72. évében, 1999. december 24-én, rövid, súlyos be­tegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. január 11-én, 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló fia és családja Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, MOHAI JÁNOSNÉ Tombácz Matild 75 éves korában elhunyt. Temetése január 10-én. 15 órakor lesz a röszkei temetőben. Előtte gyászmise 14 órakor. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. NACSA JÁNOSNÉ Vass Erzsébet, volt deszki lakos, 95 éves korában elhunyt. Temetése január 11-én, 11 órakor lesz a deszki temetőben. Gyászoló családjai Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanya, anyós, nagymama, dédmama, SZABÓ ILLÉSNÉ Tar Erzsébet 93 éves korában elhunyt. Kérésére csendben, szúk családi kör­ben eltemettük. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, VASS JÓZSEF 74 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatásajanuár 11-én, 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalo­zójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szerettünk, JUHÁSZ JÁNOS elhunyt. Temetése január 11-én, 13 órakor lesz az új­szegedi temetőben. Gyászoló család Tisztelt Hirdetőink! Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam vol­na tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetek­ben élhetek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, anyós. Nagymama, testvér és rokon, LÁZÁR MIHÁLYNÉ Katona Ilona életének 67. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése január 10-én, 11 órakor lesz a mórahalmi temetőben. Gyászmi­se 10 órakor. Gyászoló család Fájó szívvel tudat­| juk, hogy a szeretett félj, édesapa, nagyapa, déd­apa és rokon, PIRI FLÓRIÁN hosszú szenvedés után, 78 éves korában elhunyt. Temetése január 10-én, 13 órakor lesz a szőregi ka­tolikus temetőben. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, ROHÁCS LAJOSNÉ Torma Ágnes, Kistelek, Széchenyi u. 10. sz. alatti lakos, 85 éves ko­rában csendben elhunyt. Temetése január 11-én, 14.30 órakor lesz a kistele­ki temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesanyánk, özv. RÉVÉSZ MIHÁLYNÉ Tóth Julianna hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Temetése január 10-én, 11 órakor lesz a maroslelei temetőben. Gyászoló család, Maroslele köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, özv. KARÁCSONYI GERGELYNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Továbbá köszönetet mondunk azoknak is, akik a temetésen megjelenni bármi okból nem tudtak, de drága emlékét a szívükben megőrzik és szeretettel gondolnak Rá. Kü­lön köszönettel tartozunk háziorvosának, aki sokat fáradozott, hogy e szép kort megérhesse. Karácsonyi és Széli család Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédok­nak, munkatársaknak és jó barátoknak, akik szeretett halottunk, HERKE JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk, GULYÁS ANDRÁS temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szerettünk, özv. SZABÓ MENYHÉRTNÉ temetésén megjelentek, gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik drága szeret­tünket, FARAGÓ GÁSPÁRNÉT volt Szélpál Imrénét utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, isme­rősöknek, kik szeretett édes­anyánk, özv. BÓKA ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Külön mondunk köszönetet kezelőorvosának és a kórház neurológiai osztály ápo­lónőinek lelkiismeretes munkájukért. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szerettünk, NAGY SÁNDOR temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk, LÁZÁR ISTVÁN temetésén részt vettek, fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szerettünk. CSÁNYI MIHÁLY temetésén megjelentek és utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak, akik szerettünk, AMBRUS PÁLNÉ Ambrus Erzsébet temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték. Gyászoló családja Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. Szeged-belvárosi temetkezési irodája-üzlete, a Paloma Virágáruházban. Tisza L. krt. 55., Attila u. sarok. Teljes körű szolgáltatás. Tel.: 423-869. Ügyelet: 60/382-298. NYÍLT NAP |vMDyl 0 Móra Ferenc Szakközép­és Szakmunkásképző Iskolában (Szeged, Kálvária sgt. 84.) 2000. január 12-én, szerdán. PROGRAM: 8-17 óráig az érdeklődő szülők és tanulók számára bemutatjuk az iskolát, a mérőlaboratóriumokat, a tanműhelyeket, a könyvtárat, a sportlétesítményeket. 11 és 15 órakor az edzőteremben tájékoztatót tart Miklós Mátyásné igazgató. VÉGKIÁRUSÍTÁS nyugati használt ruhából - még egy hétig ­FÉL ÁRON! kereskedők és magánszemélyek részére. Szeged, Madách u. 12. Viktória

Next

/
Oldalképek
Tartalom