Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-21 / 17. szám

10 KITEKINTŐ PÉNTEK, 2000. JAN. 21. reflektor Fociznak a bírók Munkatársunktól Idén is megrendezik a Ka­sza Ferenc-kupát, amelynek kapcsán a Csongrád megyei labdarúgó-játékvezetők mérik össze tudásukat. A focibtrók teremlabdarúgó-tornájának ezúttal a vásárhelyi Villeroy & Boch Rt. (Porcelán) sportcsar­noka ad otthont. A szombaton, 14 órakor kezdődő küzdelem­sorozat négy csapat (Szeged, Szentes, Vásárhely, megyei válogatott) részvételével zajlik majd. íjászok Mindszenten Munkatársunktól A Mindszenti SE ebben az évben is megrendezi a hagyo­mányos teremfjászversenyét. A helyi Központi Általános Isko­la sportcsarnokában szomba­ton, 13 órakor tizenkét kategó­riában kezdődik a viadal. Az erőpróbát követően a mind­szenti Korzó vendéglőben ren­dezik meg az fjászbált. A va­csora, a tánc és a tombola mel­lett ekkor hirdetik ki a délutáni versengés eredményeit. Közgyűlés Munkatársunktól A Zsigmondy Vilmos Hor­gászegyesület holnap, 9 órától az algyői horgásztanyáján közgyűlést tart. A szervezők az összes tag megjelenésére szá­mítanak. Fina-Bosfor-kupa Munkatársunktól A hagyományoknak megfe­lelően február 5-én és 6-án is­mét megrendezik Szegeden a Fina-Bosfor-kupa kispályás labdarúgótornát. Nevezni feb­ruár 1 -jéig személyesen az Or­tutay utca 2/B szám alatt, illet­ve a 62/478-881 -es és a 06-30­233-20-83-as telefonszámon lehet Somodi Imrénél. Ünnepi Fakupa Munkatársunktól Negyedszázada, hogy Ha­raszti Györgyék megszervez­ték az első Fakupa-tomát. Az­óta minden esztendőben meg­küzdöttek egymással a József Attila Tudományegyetem kis­pályás focistái. A műhelyesek, a baráti kör, a ságváris tanárok és a vendégnek hfvott negye­dik (köztük többször a Délma­gyarország újságírói) a város legrégebbi kupaküzdelmén szombaton mérik össze tudásu­kat. A többszörös bajnok Ady­téri Baráti Kör, a Ságvári taná­rai, a tavalyi nyertes Pedagó­gus válogatott, valamint az új­szegedi öregfiúk csapnak össze. A Szegedi Deák Ferenc gimnáziumban a körmérkőzé­sek délután 1 órakor kezdőd­nek. Hokimeccs Munkatársunktól Ma, 17.30 órától a szegedi műjégpályán, OB l-es jégko­rong-mérkőzésen a Tisza Vo­lán csapata a Dunaferrt fogad­ja. Amatór jégkorong Munkatársunktól Az amatőr jégkoron-baj­nokság legutóbbi két forduló­jának eredményei: Ferencváro­si Pingvinek I.-Fekete Legyek 5-4 (a vendég gólszerzők: Hajdú A., Ábrahám, Keresz­túri és Marosi). Fekete Le­gyek-Hevület SE Székesfehér­vár 3-11 (a hazai gólszerzők: Marosi, Ábrahám és Hfdvégi). Algyői alapozás - hóban, fagyban Algyön huszonnégy játékossal kezdték meg a felkészülést a labdarúgó NB III tavaszi idényére. (Fotó: Karnok Csaba) labdarúgás Az év végi ünne­pek után nem sok pihenőt hagyott az Algyö NB lll-as lab­darúgóinak Takács Zoltán edző. A kellemetlen időjá­rás ellenére a huszon­négy focista január 10-én találkozott először, és az­óta, vasárnap kivételével, mindennap edzettek Ko­thenczék. Ottjártunkkor már a nyolcadik tréningét vezényelte az egykori első osztályú játékos. Takács Zoltán már jóval a játékosok előtt megérkezett a szegedi Postás-pályára, és a körülmények adta lehetősége­ket vizsgálta. - Sajnos a fagyott talajon nem lehet igazán sok labdás gyakorlatot végeztetni. A be­melegítés után azért játszunk egy keveset, a végén pedig a futás sem marad el - mondta a tréner. Időközben a labdarúgók is gyülekeztek a nagy létszám miatt rendelkezésükre bocsá­tott két öltözőben. A mele­gítőbe és dzsekibe bújó fut­ballisták között egy régi-új ar­cot is felfedezhettünk. Süli László féléves megyei II. osz­tályú kitérő után tért vissza az Algyőbe, ám egy őszi fegyel­mezetlensége és az eltiltása miatt az első négy fordulóban még nem számíthat rá Takács Zoltán. - Süli mellett tárgyalunk a korábban a Szeged LC-ben játszó, jugoszláv Nagypállal és honfitársával, a Solunac bal oldali játékosával, Szécsényi Krisztiánnal - kezdte az új szerzemények felsorolását a tréner. - Mellettük a mi fut­ballistánk lehet Maróti Sán­dor, valamint az SZVSE ka­pusa, Szűcs Marcell. A távozók névsorával kap­csolatban a szakembertől megtudtuk, hogy Tóth Akos és Krajczár Csornára, egy szin­tén NB III-as klubhoz távo­zott, míg Bóka és Kadnár sza­badon igazolható. - A hónap végére, a Deszk elleni (január 29.) első edzómeccsre mindenképpen kialakítom a végleges keretet. A március 5-én, a Dömsöd el­len kezdődő rajtig, pályára lé­pünk a Békéscsaba, valamint a Gyula csapatával szemben, de más, magasabb osztályú kluboknál is bejelentkeztünk ­mondta az öltözői eligazítás előtt a „mester". A kb. húszperces bezárkó­zás után előkerültek a kesz­tyűk, a sapkák, valamint a sá­lak, és az Algyő kivonult a fa­gyott talajú füves pályára. Hajdú Sándor másodedző ve­zetésével közel húszperces, alapos bemelegftés vette kez­detét, amire a hideg miatt szükség is volt. Ezután a gár­da két nyolcfős csapatra vált szét, és elindult az alapozó időszakban a pihenést szolgá­ló félpályás játék. Mindenki­nek volt egy párja, így az összes labdarúgó futásra volt kényszerítve a háromszor ne­gyedórás mozgás során. Mi­közben a többiek játszottak, Koncz és Major kisebb sérülés miatt a köröket rótta, míg Ko­thencz és Geleta szalag-, illet­ve térdproblémák következté­ben az alapvonal mellett fa­gyoskodott. A játék után hiába vágytak Adelhardték a meleg­be, Takács Zoltán szigorú hangja és utasítása az alapvo­nalra szólftotta őket. Követ­keztek az időre (75 másodperc alatt) teljesítendő négyszáz méteres futások. - Heti hat edzésen - két­szer tornateremben, Domaszé­ken és az újszegedi Sportcsar­nokban, valamint négyszer a szabadban - nyúzom a fiúkat, februártól viszont már a hét napból kettőn mérkőzés vár ránk. Az ősszel tapasztalt fel­tételek és anyagi kondíciók mellett megpróbálunk javítani az elért kilencedik helyezé­sünkön. A keret nem gyen­gült, az állomány összetétele megfelelő a célok teljesítésére - zárta a beszélgetést Takács Zoltán. Módi József Vitaszek, az „öreg róka" kosárlabda Vitaszek Attila, a Sze­deák Akuterm NB I B csoportos kosárlabda­csapatának tagja furcsa helyzetben van, hiszen a megfiatalodott gárdá­ban 27 évesen már „öreg rókának" számít. A Tisza-parti együttes eddig várakozáson felül szerepelt, s ebben döntő szerepet vállalt a sze­deákos bedobó. A sze­gedi kosarassal a mai, nyíregyházi rangadó előtti utolsó edzés után beszélgettünk. - Mennyire furcsa az, ha belép az öltözőbe, akkor a mostani keretben már „'öreg" játékosnak szá­mit? - Először érdekes volt számomra is ez a helyzet. Nagyon kicserélődött az együttes, hiszen Búzás Sa­nyival ketten maradtunk a régi Postásból a Szedeákban. Ilyen korkülönbségű gárdá­ban még sohasem játszot­tam, Jáhni Pisti 34 éves, míg Molnár András 16. - Ezt eddig a meccseken nem lehetett észrevenni, jól játszottak. Ekkora az Vitaszek Attila (labdával), a Szedeák Akuterm KE játékosa az eddigi jó szereplésből tevékenyen kivette a részét. (Fotó: Schmidt Andrea) összhang a rutinos és fia­tal játékosok között? - Szerencsére a Szedeák­ban intelligens emberek sze­repelnek, akik csak a kosár­labdával foglalkoznak, s nem egymással. A játék szereteté­ért lépünk pályára, s ezért na­gyon összetartóak vagyunk. - Minek tudható be Vita­szek Attilánál a nagy for­majavulás? - Az elmúlt idényben töb­ben (Helbich, Jáhni) is az én posztomon szerepeltek, s ezáltal kevesebb játékle­hetőséget kaptam. Talán egy kicsit lehiggadtam, s most, hogy többször is pályára lé­pek, könnyebb egyenletes teljesítményt nyújtanom. - Ma délután öt órakor a csoport egyik favoritjá­nak, a Nyíregyházának az otthonában lépnek pá­lyára, milyen esélyekkel? - Az elmúlt héten, a Ti­szaújváros sportcsarnokában már majdnem meglepetést okoztunk. Nem szabad me­gijedni a jó kosarasokkal rendelkező, s mindenféle­képpen a A csoportba igyekvő hazaiaktól. Szerin­tem lehet keresni valónk. S. R. MK-selejtező Szegeden Továbbjutni, százszázalékosan! vízilabda Munkatársunktól Ma és szombaton, majd egy hét szünet után, január 29-én (szombaton) a férfi ví­zilabda Magyar Kupa selej­tezőjének D csoportos mérkőzéseit rendezik meg az újszegedi Sportuszodában. A házigazda Tabán Trafik Sze­ged gárdájának nem okozhat különösebb nehézséget meg­szerezni a továbbjutást je­lentő első helyet, hiszen az OB I/B listavezetője a kö­vetkező ellenfelekkel került közös csoportba: a Neptun­nal (az OB I/B sereghajtója), a Békéscsabával (csak az utolsó, nyolcadik helyen ke­rült be az OB I/B rájátszásá­ba) és az OB Il-es Nagyka­nizsával. A szegediek ma este há­romnegyed hétkor a Neptun­nal mérik össze tudásukat, másnap 11,45-kor a Nagyka­nizsával, végül pedig jövő szombaton, 14 órakor a Bé­késcsabával csapnak össze. Pozsgay Zsolt, a szegedi­ek elnök-edzője, annak el­lenére százszázalékos telje­sítményt vár „fiaitól", hogy azok a felkészülési munka közepén, eléggé fáradtan szállnak vízbe. A majdnem három hete tartó alapozó munka alatt már vagy négy­szer a sárga Mikasa-labdát is láttak Kresákék... - A betegség miatt ágy­nak dőlt Weszelovszky nélkül is úgy kell szerepelnünk, hogy még véletlenül se ve­szélyeztesse egyetlen ellen­felünk a tizenhat közé jutá­sunkat - mondta Pozsgay. Hazai pályán a lányak kosárlabda Munkatársunktál Szombat délután öt órakor az újszegedi Sportcsarnok­ban fogadja a Szeged KE NB 1 B csoportos női kosárlab­dacsapata az Autópark-Pécsi VSK együttesét a rájátszás­ban. Király Sándor, a Tisza­partiak vezetőedzője bizony­talan az összeállítással kap­csolatban, hiszen Csapó to­vábbra is beteg. Az elmúlt héten hiányzott a gárdából Kiss Nikolett, ó azonban már edzett, így biztos, hogy pá­lyára léphet. A vendégek a másik csoportban a'második helyen végeztek, s eddig re­mekeltek. A pécsieknél nagy a valószínűsége, hogy játszik majd az ősszel sérüléssel bajlódó Zsolnay, aki az A csoportos MiZo-PVSK gár­dájának a tagja. A szegedi tréner bízik abban, hogy ha­zai pályán nem okoz gondot legyőzni a mecsekaljaiakat. Sportműsor Péntek Jégkorong OB 1: Tisza Volán Sze­ged-Dunaferr, Szeged, műjégpálya, 17.30. Vízilabda Férfi Magyar Kupa se­lejtező: Tabán Trafik Sze­ged-Neptun, újszegedi Sportuszoda, 18.45. Szombat Asztalitenisz NB III, férfiak: Szentesi Kinizsi-Germán CVSE. Szentes, Városi Sportcsar­nok, 11. fjászat Teremljászverseny, Mindszent, Központi Álta­lános Iskola sportcsarnoka, 13. Kézilabda Teremkézilabda-kupa fel­készülési torna, újszegedi Sportcsarnok, 8. Kispályás labdarúgás Ünnepi Fakupa, Szeged, Deák gimnázium tornater­me, 13. Gidai Bt-kupa, Szeged, Etelka sori munkacsarnok és Fodor szakközépiskola tornacsarnoka, 8. Pusztai László-emléktor­na. Szentes, Városi Sport­csarnok, 14.30. Téli-kupa, Hódmezővá­sárhely, Hódtói Sportcsar­nok, 9. Kasza Ferenc-kupá, Hódmezővásárhely, Ville­roy & Boch (Porcelán) Sportcsarnok, 14. Kosárlabda NB I B csoport, nők: Sze­ged KE-Autopark-PVSK, újszegedi Sportcsarnok, 17. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Hódmezővásárhelyi FC­Csongrádi LC, Vásárhely, városi stadion. 10.30. Teke Szuperliga, férfiak: Snowfox Szeged-Soproni Ászok, Szeged, Postás-pá­lya, 14. Nők: Petrolszer­viz-Zalaegerszeg, Szeged, Petrolszerviz-pálya (Juhász Gyula Művelődési Ház), 12. Vízilabda Férfi Magyar Kupa se­lejtezők: Neptun-Békéscsa­ba, újszegedi Sportuszoda, 10.45, Tabán Trafik Sze­ged-Nagykanizsa, újszege­di Sportuszoda, 11.45. Vasárnap Kézilabda Teremkézilabda-kupa felkészülési torna, újszege­di sportcsarnok, 8. Kispályás labdarúgás Gidai Bt.-kupa, Szeged, Etelka sori munkacsarnok, Fodor szakközépiskola tor­nacsarnoka, 8. Hungerit-kupa, városi bajnokság, 5. forduló, Szentes, Városi Sportcsar­nok, 9. Téli-kupa, Hódmezővá­sárhely, Hódtói Sportcsar­nok, 9. Kosárlabda NB II, férfiak: Vásárhe­lyi Kosársuli SE-Mezőbe­rény, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 17. Sakk NB I/H: Makói SVSE -Mátrai SE Gyöngyös, Makó, Közösségi Ház, 10. NB 11: Makói SVSE II.-Kecskeméti Széchenyi SE II., Makó Közösségi Ház, 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom