Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-14 / 11. szám

PÉNTEK, 2000. JAN. 14. HELYI TÜKÖR 7 Titkosszolgálati vádirat Budapest (MTI) A Budapesti Katonai Ügyészség vádiratot nyújtott be a katonai bíróságon egy­kori és jelenleg magas be­osztásban lévő titkosszolgá­lati vezetők ellen - közölte az MTI érdeklődésére a ka­tonai ügyészség helyettes vezetője csütörtökön. Bánhegyi Gábor ezredes elmondta: a Nemzetbizton­sági Szakszolgálat állomá­nyába tartozó három sze­mély ellen különböző va­gyon elleni és gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja - hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás, számviteli fegyelem megsértése - miatt nyújtott be az ügyészség szerdán vádiratot a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsá­hoz. A Népszava csütörtöki számában megjelent cikk szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egykori fő­igazgatója és két társa a gyanúsított. Saját kazettát készít a Rádió Szokol Együtt akarnak befutni Hamarosan elkészíti első hangfelvételét a Rá­dió Szokol nevet viselő egyetemi zenekar, amellyel eddig elsősor­ban felsőoktatási rendez­vényeken találkozhat­tunk. Az öntevékeny cso­portként működő öttagú formáció fellépésein kizá­rólag saját szerzeményeit játssza a közönségnek. Amikor egy évvel ezelőtt egy zenét kedvelő baráti tár­saság tagjai elhatározták, hogy zenekart alakítanak, aligha gondoltak arra, hogy egyszer majd önálló hang­anyagot állítanak össze. A Rádió Szokol alapító tagjai ­Pancza János dobos, Pataki Lőrinc gitáros, Dweik Adám basszusgitáros és Balázs György, aki gitározik, hege­dül, vokálozik és brácsán is játszik - már korábban is ze­néitek amatőr együttesekben, vagyis mindannyian maguk­kal hozták a zene szeretetét. A csapat ötödik tagja, aki énekelt, a megalakulás után hamarosan kivált az együt­tesből, az ő helyét Vattamány Imre vette át. A Rádió Szokol tagjai mindannyian tanulnak még, van köztük kommuniká­ció szakos bölcsész, jogász, közgazdász és geográfus is. Balázs György, a szegedi konzervatórium utolsó éves brácsa szakos hallgatója, tize­nöt éves kora óta játszik amatőr zenekarokban. Édes­apjától kapta meg élete első hangszerét, egy akusztikus gi­tárt, később pedig más hang­szerekkel is megtanult bánni. György azt mondja, konzer­vatóriumi tanárai közül néhá­nyan kifejezetten nyitottak a könnyedebb zenék irányában, mások viszont nem nézik jó szemmel, hogy komolyzenei tanulmányai mellett amatőr zenekarban játszik. Gyuri úgy véli, hogy a határvonalat alapvetően nem a könnyű és a komoly, hanem a jó és a rossz zene között kellene meghúz­ni. A Rádió Szokol elsősorban popzenét játszik, ám hangzás­világában a punk és a könnye­debb rockzene is megtalálha­tó. A zenekar kizárólag saját dalokat ad elő, a tagok elvből elzárkóznak a ma annyira di­vatos feldolgozásoktól. Az együttes hetente kétszer pró­bál, és elsősorban egyetemi rendezvényeken lép fel. Tevé­kenységüket jelentősen segíti a Városi Rock Klub és a JA­TE Klub, amely fellépési le­hetőséget biztosít a zenekar számára, illetve a József Atti­la Tudományegyetem Kultu­rális Irodája, amely időnként anyagilag is támogatja a Rá­dió Szokolt. Erre szükség is van, hiszen az együttes a fel­lépésekért nem kap pénzt. Minden amatőr zenész ál­ma, hogy egyszer profi csa­patban léphessen fel, és egyre szélesebb rétegek ismerjék meg munkáját. A Rádió Szo­kol tagjai is szeretnének be­futni, de azt mondják, hogy csak együtt járnák végig az utat, az egyéni zenei karrier egyikőjüket sem vonzza. Dweik Ádám úgy gondolja, rengeteget számít a sok gya­korlás, a képességek folyama­tos csiszolása. A csapat azt tervezi, február körül összeál­lítanak egy tíz-tizenhárom dalból álló demokazettát, amelyet aztán eljuttatnak majd fesztiválszervezőkhöz, és így talán nemcsak Szege­den, hanem az ország más ré­szein is megismerik őket. Békéli Anett Gyulay Endre dr. Udvardy Józsefről " „Nyílt egyénisége fény volt" Január 10-én hosszas betegség után elhunyt dr. Udvardy József nyu­galmazott püspök. Az alábbiakban Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök emléke­zik elődjére. Dr. Ud­vardy Józseftől január 17-én 11 órakor konce­lebrált szentmisével vesznek búcsút a szege­di fogadalmi templom­ban. Dr. Udvardy József püs­pök (191 1-2000) a maga ko­rában a magyar püspöki kar legegyenesebb és legszóki­mondóbb tagja volt, aki semmiben nem alkudott meg és maradéktalan becsületes­séggel vitte az egyház ügyeit - emlékezik utódja, Gyulay Endre szeged-csanádi me­gyés püspök. Udvardy püs­pök vitáinak az Állami Egy­házügyi Hivatallal híre volt az egyházban, s noha sok esetben nem tehetett mást a hivatal ellen, nézeteit nyíltan és érvekkel védelmezte. Ameddig lehetőségei terjed­tek, a rendszer zaklatásától oltalmazta egyházmegyéje papjait, akiket gyakran láto­gatott. ,,A mai viszonyok kö­zött ez természetesnek ve­hető, mondja Gyulay Endre -, de ő a legnehezebb időkben is nyilvánvalóvá tet­te, hogy papjai mellett áll, együtt érez velük, nem pedig fentről kezeli őket. Voltak persze furcsaságai is, ami­ben nem tudott korszerű len­ni - például haragudott, ha valaki nem reverendában ment be hozzá - de egyenes­sége és gerincessége világító gyertya volt abban a sötét­ségben, amelyben az egy­házmegye akkor élt." Tudós papnak számított, egyháztörténeti kutatásait széles körben értékelték; könyvet is írt a kalocsai főegyházmegye történetéről. „Emlékszem, már a beteg­ség elérte és járni is alig tu­dott, amikor egy nap arra kért, hogy vegyek neki re­pülőjegyet Londonba, mert ott az egyik általa kutatott érseknek találhatóak írásai, amelyeket ő még nem ismer. Szenvedélyes kutató volt." A püspöki karban dr. Ud­vardy József feladata a hit­oktatás megszervezése volt. Nevéhez fűződik a katetikai bizottság megszervezése, valamint az a hittankönyv­pályázat, amelynek eredmé­Dr. Udvardy József, szeged-csanádi megyés püspöksége idején (Fotó: Püspöki hivatal) nyeként a magyar hitoktatást hosszú ideig meghatározó, európai színvonalú könyv­sorozat megjelent. Utódjával évekig dolgo­zott együtt. „Egy nap behí­vott Makóról, ahol temp­lomigazgató voltam, és kö­zölte, hogy lelki vezetőként akar behozni a teológiára ­idézi fel Gyulay Endre. - Ez elképzelhetetlen, válaszol­tam, tudva, hogy az Állami Egyházügyi Hivatalnak mi­lyen véleménye van rólam. Nézze, megpróbáljuk, felel­te jellegzetes hanghordozá­sával. Egy nappal az első ta­nári értekezlet előtt kaptam meg az engedélyt, s attól kezdve 11 éven át laktam itt vele egy házban. Minden csütörtökön misére kísér­tem, s útközben beszélget­tünk. Egy alkalommal egy névsorral jött meg Buda­pestről, és mindjárt hivatott. Megkérdezte, vannak-e bu­lányisták az egyházmegyé­ben, mert azokat neki el kel­lene bocsátania. Egy szóra elfogadta, hogy senki sem bulányista, és nem is tett to­vább semmit az ügyben. Amikor kinevezésemet megkaptam, ő közölte a hírt, hogy Colasuonno érsek vár Budapesten. - Komoly a do­log? - kérdeztem. - Nézze, komoly, felelte a szokásos modorban. Azt azonban egy szóval sem említette, hogy utódjának akarnak felkérni." Gyulay Endre visszaemlé­kezése szerint jól kormány­zott egyházmegyét vehetett át. Az asztalnál elődje tett néha egy-egy megjegyzést, hogy ő hogyan csinálná, de még be sem fejezte, már hozzátette: „persze úgy csi­nálja, ahogy gondolja". Dr. Udvardy József 1987-ben vonult vissza, s még abban az évben súlyos betegség ér­te. „November 30-án épp a névnapomra jöttek össze a papok - emlékezik Gyulay püspök -, amikor jelezték, hogy nem ment misézni. Be­néztek hozzá, s ágyáról félig lelógva, eszméletlenül talál­ták. Agyérgörcse volt. Az orvosok lemondtak róla, már jelezték is, hogy készülhe­tünk a temetésre. Ő azonban magához tért, és több mint tizenkét évet élt úgy, hogy alig bírt járni. Mindezt olyan napi beosztással, ahogyan kispap korában megszokta. Vasárnaponként misézett is, hiszen szellemileg sokáig teljesen friss volt; egy ideig még történeti kutatásait is folytatta. Dinamikus, robba­nékony természetét ismerve csodálatos volt nyugalma és önfegyelme amellyel a papi napirendet megtartotta. Egy alkalommal elintézendőm volt nála. Benyitottam, de kezében a zsolozsmás­könyvvel közölte: - Nézze, brevizek! És befejezettnek tekintette látogatásom. Tud­tam: ő akkor senki mással nem tárgyal, csak az Isten­nel." Panek Sándor A férj ütött, az asszony szúrt Családi perpatvar A szegedi P. Aladárné harcias asszony hírében áll. Három évvel ezelőtt 4 hó­nap börtönre ítélte a városi bíróság súlyos testi sértés miatt. A szabadságvesztés végrehajtását egy évre fel­függesztették. Tavaly au­gusztusban ismét eljárt a huszonéves nő keze. Ezút­tal férje húzta a rövidebbet. Azon az estén este 10 óra körül tért haza P.-né. Szinte egész nap italozással töltötte az időt. Férje kérdőre vonta, mire inge­rülten válaszolt. Ekkor a férfi lekevert neki egy po­font, amitől a földre esett, ott néhány rúgást is el kel­lett viselnie. Az asszony védekezésül felkapott egy 10 centiméter penge­hosszúságú kést, azt a hit­ves jobb térdébe vágta bele úgy, hogy a penge kisza­kadt a nyélből. A megbö­kött P. Aladár kimenekült a lakásból, segítségért kia­bált. Az meg is érkezett egy fehér színű, kék villo­gójú autóban. A férfi sérülését 8 napon belül gyógyulónak minősí­tették, és szerencsésnek is. A szúrás ereje és eszköze nagyobb bajt is eredmé­nyezhetett volna. P. Ala­dárné férje ellen, könnyű testi sértés miatt, nem ter­jesztett elő magánindít­ványt. Az ügyészség már nem volt ilyen elnéző az asszonnyal szemben, aki ellen a vád: súlyos testi sér­tés bűntettének kísérlete. V. F. S. Karikatúra­pályázat Munkatársunktól Az idén hatodik alka­lommal rendezik meg a vá­rosi polgármesterek rande­vúját. Az idén Szeged ad otthont a fórumnak. A ta­lálkozó alkalmából, a ha­gyományoknak megfe­lelően, A mi városunk cím­mel karikatúra-pályázatot hirdetnek. A legjobb mun­kákat a. február 25-ei talál­kozón kiállítják, a legjob­bakat pedig lapokban is megjelentetik. Az első díj 50, a második 40, a harma­dik 30 ezer forint. Pályázni 3 eredeti rajzzal lehet. A beküldési határidő február 10, a cím: Szféra Kft., 1277 Budapest, Pf.: 71). a jog asztala Szilveszter éjféltől soha többé... Fogadalmak az ezredvégen A misztikus dátumvál­tás alkalmával nagyon sokan tettek fogadalmat szűkebb vagy tágabb körben, hogy mit nem csinálnak, miről vagy kiről szoknak le az újesz­tendöben. Szilveszterkor megannyi dohányos tett például ígéretet arra, hogy nem gyújt rá az el­következő 366 napban, mások pedig szavukat adták a szent pillanat­ban, hogy nem esznek édességet, nem isznak al­koholt, rendezik a családi életüket (értsd: szakíta­nak szeretőjükkel). Szilveszter éjjelén hajla­mos azt hinni az ember, hogy a kezében van a sorsa, minek után egyre-másra teszi az ígé­reteket. Az éjfélkor tett foga­dalom persze elsején még nem ér, mert hát elseje mégis­csak az év első napja, s akkor legyen már szabad az ember fiának vagy lányának egy ci­git elszívni, egy táblácska csokit elmajszolni vagy a sze­retőjét valamilyen ürüggyel meglátogatni. Majd másodi­kától, nyugtatja magát ilyen­kor az ember, másodikától szakít a régi életével. Két-há­rom napig nincs is baj. Az il­lető rendkívül büszke akara­terjére. Kezdi elhinni, hogy soha életében nem dohány­zott, nem ivott szeszes italt, az édeset pedig mindig is utálta, főleg a kerek, szögletes, lapos és töltött csokoládékat, és egyébként is, monogám típus. Aztán történik valami, amivel felidegesítik a munkahelyén vagy otthon, s lerohan a tra­fikba vagy a kisboltba cigiért, csokiért, bekap egy felest, megkeresi rég nem látott nőis­merősét. Oda lesz tehát a füst­mentes, monogám életmód, abbamarad a fogyókúra, bein­dul újra a társasági sörözés. Egy, évek óta a városban praktizáló orvos-természet­gyógyászt kérdeztünk arról, hogy milyen volt a betegfor­galma 1999 végén, illetve az esztendő elején, a nagy fogad­kozások időszakában. A főképpen természetgyógyá­szati módszereket alkalmazó orvos elmondta, hogy az em­lített periódusban nem csök­kent, de nem is növekedett azok száma, akik azért fordul­tak, fordulnak hozzá, mert szerettek volna, szeretnének lefogyni, illetve leszokni a ci­garettáról. Megtudtuk: az is­mert doktort főképpen ideg­rendszeri problémákkal keres­ték meg az elmúlt év végén. A kimerült betegeknek először életmódbeli változta­tásokat javasolnak, s ha az nem segít, akkor különböző természetgyógyászati mód­szereket alkalmaznak. Az or­vos elmondta: az, hogy nem rohanták meg a rendelőt fül­tüskékért, fültűkért, tapaszo­kért még nem jelenti azt, hogy nem akarnak sokan lefogyni, illetve leszokni a dohányzás­ról 2000-ben. Roham a trafikokban sem volt. Az egyik belvárosi hír­lapboltban, ahol cigarettát is árulnak, elmondta a kiszolgá­ló, hogy év végéhez képest, ha nem is jelentősen, de érez­hetően csökkent a dohány áru­forgalma. Valószínűleg a mostani, különleges esz­tendőfordulón többen fogad­ták meg, hogy leszoknak a dohányzásról és új, tisztább életet kezdenek. Az elárusító szerint ebben az is közreját­szott, hogy emelték a cigaretta árát. Akik egyébként nem bír­nak leszokni, azok közül so­kan átállnak a kész, pakli do­hányról a csavaros cigarettára, mert az valamivel olcsóbb. A lakótelepi garázskocs­mában semmi sem változott az új esztendőben, mondja az egyik szegedi italbolt tulajdo­nosa. A törzsvendégek ugyan­úgy isznak és dohányoznak, hódolnak káros szenvedélye­iknek az újévben, mint tavaly. Ők semmit sem fogadtak meg, rajtuk nem fog ki az idő. Szabó C. Szilárd N; A készfizető kezesség K. A.-né szegedi és Sz. E. domaszéki olvasóink kérdéseire válaszolva ezúttal a készfizető kezes­ség fogalmát tisztázzuk rovatunkban. (Címünk: 6740 Szeged, Stefánia 10. A borítékra írják rá: „A jog asztala".) Készfizető kezességnél a ke­zest nem illeti meg a sortartás ki­fogása: a kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelésének először a kötelezettől való behajtá­sát kísérelje meg. A kezesség azonban csak akkor készfizető ke­zesség, ha a) a felek így állapod­tak meg: b) a kezességet kár meg­térítéséért vállalták; c) a kezessé­get bank vállalta. Ezekben az esetekben a jogo­sult akár a kötelezett, akár a kezes, akár pedig egyszerre mindkettőjük ellen fordulhat. Ilyenkor, a kötele­zett és a kezes egyetemleges ma­rasztalásának van helye, ami meg­adja a lehetőséget a mindkettőjük­kel szembeni végrehajtásra. A ke­zesség akkor is készfizető kezes­ség, ha a felek erre vonatkozóan nem állapodtak meg, de a kezessé­get kár megtérítéséért vállalták vagy pedig a kezességet bank vál­lalta. A bank kezességnek különö­sen a külkereskedelmi kapcsola­tokban van nagy jelentősége. A gyakorlat szerint az egyik házastárs ügyletéért a másik há­zastárs részéről történő kezesség­vállalást kétség esetében készfi­zető kezességnek kell tekinteni. A készfizető kezes ellen érvényesí­tett követelést időelőttiség miatt nem lehet elutasítani azért, mert a jogosult a kötelezettel szemben igényét nem érvényesítette. If j. dr. Könczöl László

Next

/
Oldalképek
Tartalom