Délmagyarország, 2000. január (90. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-13 / 10. szám

A A >o Napi tizmilliá^- belvízre (7. oldal) CSÜTÖRTÖK, 2000. JAN. 13., 90/10. ÁRA: 44 FT (ELŐFIZETVE: 38 FT) Guruló vonatok, mozdulatlan álláspontok Véget ért a vasutassztrájk Nem született megáll­apodás a reprezentatív szakszervezetek és a MÁV Rt. vezetői között sem a béremelés, sem a hatályát vesztett, s most megújítandó kollektív szerződés tervezetének ügyében. A sztrájkban részt vevő vasutasok, ha követeléseiket nem telje­sítik, újra megállítják a vonatokat. Tegnap pontban tizenket­tőkor a szegedi vasútállomás szolgálatot teljesítő dolgozóit a forgalmi irodába rendelte Darvas Tibor állomásfőnök, és a rövid az eligazítás után „elindult a vasút". A forgalmi iroda előtt ül­dögélő kocsivizsgálók és to­latásvezetők már magukra öl­tötték élénk színű zubbonyai­kat, és csak a hívó szóra vár­tak, hogy megkezdhessék a munkát. Mindannyian sztráj­koltak, és egyöntetűen úgy nyilatkoztak: nem hozott eredményt a munkabeszünte­tés, szerintük a MÁV vezeté­se meg sem próbálta teljesíte­ni követeléseiket, amelyek nemcsak a fizetésemelésre vonatkoztak. A sztrájk legvé­gén még egy utolsót szippant­va cigarettájából egyikük le­szögezte: ha lesz újabb sztrájk, ahhoz is csatlakoz­nak. Ficsor Ágoston vezető jegyvizsgáló végigsztrájkolta a hatvan órát. Szerinte foly­tatni kell a tárgyalásokat, ám ha továbbra sem születik megegyezés, úgy újra sztráj­kolni fognak a vasutasok. „Félrevezették az embereket. Visszaszámlálás indul - a soron következő sztrájkig. (Fotó: Nagy László) akik azt hiszik, mi csak a pénzünkért, a béremelésért sztrájkoltunk. Ennél azonban fontosabb a kollektív szerző­dés, amelyet a MÁV vezetői úgy kívánnak megváltoztatni, hogy megnyirbálják a szak­szervezetek jogait. Ezt sem­miképpen sem hagyhatjuk" ­vélte Ficsor Ágoston, mielőtt a Ceglédre induló személyvo­naton megkezdte volna szol­gálatát. „A szakszervezetek veze­tői most értékelik a sztrájk eredményeit" - mondta He­bők István, a Vasutas Dolgo­zók Demokratikus Szakszer­vezete szegedi ügyvivője, aki szerint szinte biztos, amennyiben az álláspontok nem közelednek, úgy a vasu­tasok sikeres érdekérvényesí­tése a 60 órás sztrájk után újabb munkabeszüntetést kö­vetel majd. A szakszervezeti vezető nem rangsorolta köve­teléseiket, szerinte a béreme­lés legalább olyan fontos, mint az új kollektív szerződés megszövegezése. Azt is elis­merte, hogy a közvélemény nem áll egységesen a sztráj­koló vasutasok mellett. Azt azonban hangsúlyozta: ha az ország legerősebb szakszer­vezeteinek jogait megnyirbál­ják, az nemcsak a vasutaso­kat, de az ország összes mun­kavállalóját kiszolgáltatot­tabb helyzetbe taszítja a mun­káltatókkal szemben. „A vasutas szakszerveze­tek a Munka törvénykönyve előírásai szerint működnek. Ha pedig a kollektív szerző­dés a MÁV Rt. vezetése által előterjesztett tervezete erre nem ad módot, úgy a munka­vállalók érdekei is sérülhet­nek." Alig kattant az elektromos nagyóra mutatója tizenkettő­re, egy vasutas elkezdte letép­ni az ablakokra, ajtókra ra­gasztott „Sztrájk!" feliratú papírlapokat. Talán érdeme­sebb lett volna jobban vigyáz­ni az alkalmi plakátokra, ame­lyeket így a közeli jövőben vélhetőleg újra kell rajzolni. Kéri Barnabás (További információink a 3. oldalon.) Tóték Szegeden Orkény-bemutató a színházban: Látleletek, a la Funtek. (4. oldal) rw Építő" árak Nem tudni, hogy az új lakástámogatási rendszer hogyan befolyásolja az árakat. (5. oldal) Lékó tervei A világbajnokverő szegedi Lékó Péterre újabb nagy csaták várnak. (9. oldal) Megérkezett a megyébe az A vírus Kezdődik az influenza Máig egyetlen agyhár­tyagyulladásos megbete­gedés történt Csongrád megyében, s remélhetőleg már nem lesz több. Az ÁNTSZ összesen 230 adag védőoltást kért a központ­tól a fertőzökórházak, a fertőző és intenzív osztá­lyok dolgozóinak, vala­mint a mentősöknek. A lakosságnak még leg­alább két hetet kell várni, hogy a patikákban kapható legyen a szérum, mert egyel­őre nincs törzskönyvezve, s ezért Magyarországon nincs gyógyszertári forgalomban. Sokkal inkább az Európa­szerte tomboló és nálunk is fe­nyegető influenzára kell össz­pontosítani, s még nem késő az ellene védő oltást felvenni ­hangsúlyozta tegnapi érdeklő­désünkre válaszolva dr. Tom­bácz Zsuzsanna, az ÁNTSZ megyei járványügyi osztályá­nak vezetője. Szegeden 130 influenzaszerű megbetegedést jelentettek a figyelőszolgálatra felkért háziorvosok, s már van­nak a megyében olyan pácien­sek, akikről kiderült, betegsé­güket az influenza A vírusa okozta. A megyei tisztiorvosi szolgálatnál még van kétezer adag ingyenes oltóanyag, amit a háziorvosok a szociálisan rá­szoruló, leginkább veszélyez­tetett csoportok, főképpen az idős emberek számára kérhet­nek. A patikákban is kapható még az A és B vírus ellen egyaránt védelmet adó oltó­anyag, amit még mindig érde­mes beadatni, hiszen a szerve­zet védelme kialakul, amfg vélhetően hozzánk is elér az Angliában, Olaszországban és már a szomszédos Ausztriában is tízezreket megtámadott kór. K. K. Hol van halálbüntetés? Európai hetek MTI Panoráma Azzal kapcsolatban, hogy küszöbön áll a török kormány döntése a halálra ítélt Öcalan kegyelmi kérvényéről, az AFP összeállítást közölt arról, hogy mely európai országokban van tartalmazza a büntető törvény­könyv a halálbüntetést. A szóban forgó hét állam: Albánia, Fehéroroszország, Jugoszlávia, Oroszország, Ör­ményország, Törökország és Ukrajna. Törökország, amely de­cember óta tagjelöltje az Eu­rópai Uniónak, vállalta, hogy hivatalos felvétele előtt alkal­mazkodik az európai jogi nor­mákhoz, következésképpen eltörli a halálbüntetést. 1984 óta nem hajtottak végre halá­los ítéletet Törökországban. Albániában az alkotmány­bíróság decemberben leszö­gezte, hogy a halálbüntetés összeegyeztethetetlen az al­kotmánnyal. Oroszországban, ahol mint­egy 900 halálraítélt él sira­lomházban, Jelcin elnök - azt követően, hogy Oroszországot felvették az Európa Tanácsba - 1996 közepén felfüggesztet­te a halálos ítéletek végrehaj­tását. Moszkva ennek ellenére nem szüntette meg a halálbün­tetést. Lopják a gázt Moszkva (MTI) Rövid pihenő után Ukraj­na ismét lopja az orosz föld­gázt a területén áthaladó ve­zetékekből - állították szer­dán az orosz üzemanyag- és energiaügyi minisztérium­ban. Ukrajnában december 17­e és 22-e között 900 millió köbméter földgázt szívtak le illegálisan az orosz vezeté­kekből, és most újra neki­fogtak - mondta a miniszté­rium szóvivője, Jurij Nogot­kov. Térdre kényszerült a jugoszláv kupagyőztes! A Medikémia volt a csillag Munkatársunktól A jugoszláv kupagyőztes Crvena Zvezda (Vörös Csil­lag) kemény ellenfélnek ígérkezett a Mediké-miának a röplabda Kupagyőztesek Ligája első fordulójában. A vendégek a meccs előtt azt mondták: tartanak a szegedi­ektől. Az első két szettben a belgrádiak csak futottak az eredmény után, meglepte őket a Szeged határozott, di­namikus támadójátéka, nem is beszélve a jól záró sán­cokról és a kiváló mezőny­munkáról. A harmadik szett elején az addigi blokk-király, Mon­di sérülése és kiválása meg­torpantotta a csapatot, de a társak - Neizer, Nyirka, Melnicsuk, Jánosi, Torma, Petheő, Farkas és Hulmann - érte is küzdve fantasztikus győzelmet arattak. A tegnapi estén nem a Zvezda, hanem a Medikémia volt az igazi csillag... (Tudósításunk a 8. oldalon) A Crvena Zvezda elleni Medikémia-győzelem a fantasztikus játék mellett az akarat diadala is volt. (Fotó: Miskolczi Róbert) Olasz parlament Sokan átülnek Róma (MTI) Az olasz parlamentben olyan elviselhetetlenül megnőtt a saját frakciójukat elhagyó és más politikai erők padsoraiba átülő honatyák száma, hogy Luciano Violante, a képviselő­ház elnöke szigorító szabályok­ra tett javaslatot. A parlamenti erőviszonyo­kat alaposan felforgatja a nép képviselőinek köpönyegforga­tása. Immár 97-re szaporodott a képviselőházban az úgyneve­zett vegyes frakció tagjainak száma, miközben a legnagyobb parlamenti pártnak, a kormány számára miniszterelnököt adó Baloldali Demokratáknak (DS) 165, az utána következő, ellen­zéki Forza Itáliának pedig 110 mandátuma van. A szenátusban a vegyes csoport 44 főből áll, és ezzel a testületben a máso­dik legnagyobb frakciót alkotja a DS után, amely 105 szenátor­ral rendelkezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom