Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-23 / 299. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. DEC. 23.. SPORT 158 T KOS: On tudja, hogy az idei karácsony minden eddiginél sokkal nehezebb lesz. Mindent megtesz annak érdekében, hogy ne igy érezze. BIKA: Ma szinte mindent tálcán kínál önnek az élet, mégsem teljesen elégedett. Sokkal többet, jobbat, izgalmasabbat szeretne magának. IKREK: Anyagi természetű szerenI 65> cse érheti. Ön sokra becsüli a pénzt, tehát nagyon kellemesen cirógatja az érzés. Szinte boldognak érzi magát. RÁK: Ne hanyagolja el testét, csak ön tudja megfelelően gondozni. Önbizalmát erősen rombolja, ha valami kellemetlen változást tapasztal. OROSZLÁN: A feje tetején áll minden. Sütés, főzés, még egy utolsó bevásárlás, elfelejtett dolgok utólagos beszerzése. Engedjen át néhány dolgot kedvesének is. SZŰZ: Nehezen viseli a felelősa np ségteljes állapotokat. Szeret a középpontban lenni, de nem szereti a vállára nehezedő terheket cipelni. MÉRLEG: Sziporkázó ötletei támadnak, s természetesen meg is szeretné valósítani kivétel nélkül mindegyiket. Mozgósítja a többieket is, hogy segítsenek. SKORPIÓ: Egész nap keménu nyen dolgozik, úgyhogy estére kelve megérdemel egy kis lazítást, néhány üveg finom bor társaságában. NYILAS: Vala——hogy nincs felajzva a közeledő ünneptől, mint ahogy szokott. Kicsit csalódottnak érzi magát, az igazi okot tudja, de nem vallja be. Pf~| BAK: Most nem ' ' terhelik különösebb feladatok. Használja ki e ritka pillanatot, s menjen a saját dolgai után, vagy áldozzon önmagára néhány órát. VÍZÖNTŐ: Kezdeményezései jók, mert részt is vesz mindenben. A természet ma különösen sok szépet nyújt önnek, persze nem magányosan élvezi. X HALAK: Nem csoda, ha fejfájás gyötri, az időjárási frontok mellett komoly gondjai is vannak. Beletelik egy kis időbe mire megoldja őket. Terjesztési V zöld szám: (ingyen hívható) 06-80/821-821 Szegeden, a Fonógyári út és a Kereskedő köz sarok (volt Márka-üzem) területén irodák és kereskedésre bejáratott raktárak BÉRBE ADÓK: 83 nm-es 240 nm-es 400 nm-es 489 nm-es 1429 nm-es. Érdeklődni: 62-468-789, 30-9-383-129. Tájékoztatást ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/101 szolgáltatók K Garanciával javítunk! Ingyenes kiszállás! fcS NONSTOP M HIBABEJELENTÉS N Tel.: 483-996 0) 06-30-94-58-063. Kukovecz Nana u. 21, TV-, VIDEÓHUT0-, MOSOGEPSZERVIZ Woma Kft. 62/499-994,60/450-430 - Szippantás - Csatornatisztítás - Duguláselhárítás - Veszélyes hulladékok szállítása (olajos iszap, vegyszeres göngyöleg) orvosi ügyelet ÜGYELET: DECEMBER 23-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN ÉS 25-EN, SZOMBATON • GYÓGYSZERTÁR: a Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVETEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. Kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. • SZEMÉSZETI ÜGYELET: a központi ügyeleti szolgálaton (Kossuth Lajos sgt. 15-17.). • GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPAU ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • VÉRADÁS a SZOTE Vértranszfúziós Állomáson (Szeged, Pécsi u. 4/B) hétfő, kedd, csütörtök 8-13; szerda 8-18,; péntek 7-13 óráig. • MÓRAHALMÖN REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: hétfő, kedden DM NYOMDAI SZOLGÁLTATÁS: 62/420-819 RENDEDEN AZ ÉVEZREDBÚCSÚZTATÓRA EGYEDI HIDEGTÁLAKAT, EGÉSZBEN SÜLT MALACOT VITAFRISS A HIDEGKONYHA Tel.: 62/468-409. Fax: 62/544-376 Eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk minden kedves vásárlónknak! 8.30-12, szerda 15.30-19, csütörtökön 14.30-18 óráig. Pszichiátriai szakrendelés hétfő, csütörtök 14-16 óráig. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADAS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 498-186. • S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel.: 420-111. A hívás ingyenes. • SZÜLESRE FELKÉSZÍTÉS: Terhesdiagnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Tel.: 48-36-31. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 43Ó-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkohol-gyógyszer) KRÍZISELLÁTÓ, AMBULÁNS SEGÉLYSZOLGÁLAT 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriái osztály, Kálvária sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300, 489-215. DECEMBER 24-ÉN, PÉNTEKEN ÉS 26-ÁN VASÁRNAP • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: a balesetet szenvedett személyeket a SZOTE Traumatológiai Klinika, az új klinikai tömbben (Semmelweis u. 6.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyelet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. • SZEMÉSZETI ÜGYELET: a központi ügyeleti szolgálaton (Kossuth Lajos sgt. 15-17.) KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET • Újszentiván, Kübekháza: pénteken, szombaton és vasárnap, dr. Varga István, Újszentiván. Tel.: 277-165. • Bordány, Forráskút, Üllés: pénteken, dr. Frányó Ildikó) Bordány, Szent István tér 2. Tel.: 288-053 és 06-60380-812. Szombaton és vasárnap, dr. Joó András, Üllés, Tel.: 282-007. • Pusztamérges, Öttömös: pénteken és szombaton, ar. Trischler Anna, Pusztamérges, Kossuth u. 36., tel.: 286-740. Vasárnap: dr. Hegedűs Bite Zoltán, Öttömös, Béke u. 2., tel.: 289-570. • Mórahalom: pénteken, dr. Sebők Zsuzsanna, Mórahalom, Móra F. u. 1 /A. Tel.: 06-60-385-488. Szombaton, dr. Forgács Erika, Mórahalom, Felszabadulás u. 44/C. Lakástelefon: 281-190, ügyeleti telefon: 06-60385-488. Vasárnap, dr. Kátai Tibor, Mórahalom, Felszabadulás u. 32. Tel.: 06-60-385-488. • Zákányszék: pénteken, szombaton és vasárnap, dr. Sebestyén Balázs, Zákányszék, Petőfi u. 11. Tel.: 290-620. • Szatymaz, Zsombó: pénteken, szombaton és vasárnap, Angyalné dr. Kovács Júlia, Zsombó. Ügyeleti telefon: 06-60-488-550. • Kisteleken: pénteken: dr. Novaszel Balázs és dr. Pálinkás Pál. Szombaton és vasárnap: dr. Krizsán Tibor és dr. Veidner Tibor a központi rendelőben, Kossuth tér 2. Tel.: 259-740. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPAU ÜGYELET: hétköznap 13 órától 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon reggel 7.30-tól 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. Te!.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnep-, napokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától Oá óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. KÖRZETI ÁLLATORVOSI ÜGYELET péntek reggel 6 órától hétfőn reggel ó óráig: • Szeged-Felsőváros, Északi városrész, Petőfitelep, Baktó, Algyő, Tápé területén: dr. Komáromi János, Szeged, Dorozsmai út 122/B., tel.: 461-750. • Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. Komáromi János, Szeged, Dorozsmai út 122/B., tel.: 461-750. • Szőreg, Deszk, Kübekháza, Tiszasziget, Újszentiván, Klárafalva: dr. Kis Albert, Újszeged, Marostői u. 33/C., tel.: 06-30-9683-918. • Domaszék, Röszke: dr. Perényi János, Szeged, 7árda u. 21., tel.: 322-050. • Baks, Csengele, Dóc, Ópusztaszer, Kistelek, Pusztaszer: dr. Sikter András, Kistelek, Petőfi u. 19/A., tel.: 364-153. • Balástya, Sándorfalva, Szatymaz: dr. Gombos László, Balástya, Dózsa gy. u. 2., tel.: 378-502 és 06-209231-689. • Mórahalom, 7ákányszék: dr. Müller Károly, 7ákányszék, Dózsa u. 70., tel.: 06-20-9257-787. • Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Papp Sándor, Pusztamérges, Jókai u. 28., tel.: Oó-óO481-679. • Bordány, Forráskút, Üllés, 7sombó: dr. Sugataghy Ferenc, Szeged, Sándor u. 43., tel.: 492-128 és 461-265. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. KISÁLLATÜGYELET december 24-től 31-ig: dr. Perényi László, rendelő: Szeged, Vasas Szent Péter u. 9. Tel.: 06-30-9156-900. közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • MEGYEI BALESETMEGELŐ7ÉSI Bl70TTSÁG: 426-312 • TŰ70LTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNY7ATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel:: 60/301-125, 62/ 466-741. CB hívó „K"-10 Megye 1. • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR S7ÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 1787. • A POLGÁRŐR S7ÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI S7ÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617es szobában kedden és pénteken 10-1 2 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 566-000/2266, telefon/fax/üzenetrögzítő: 426-818. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: hétfőtől péntekig 8-16 óráig, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 0620-9398-707. • CSALÁDVÉDELMI S70LGÁLAT, Szeged, Sóloym u. 2. Tel.: 475-875. • INTÉRCITY menetjegyrendelés: 420-136. • MÁV-INFORMÁCIÓ: belföldi információ 6-18 óráig: 420-996, 8-16ig: 405-112; nemzetközi és belföldi információ: 421-821. • MAV Menetjegyiroda{ Szeged, Tisza L. krt. 28-30., (a MAV Igazgatóság épülete.) Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9-től 18 óráig. Telefon: 62/424-485. • ÖNKORMÁNY7ATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-040); Kossuth L. sgt. 115. (lel.: 489-086); Alsókikötő sor 5. (tel.: 434-162). Rákóczi u. 11., (tel.. 443-655.) • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • KÖRNYE7ETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG: 553-033. • AUTÓKLUB SEGÉLYS70LGÁLAT: 1 gg • TINITELEFON: 420-011, hétköznap 1 ó-l 9 óráig. • TOURINFORM S7EGED: 6720 Szeged, Viktor Hugó u. 1., tel/fax: 62-420-509, 425-966. Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig 10-től 18 óráig. • REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazási Iroda, Szeged, Petőfi sgt. 7. Tel.: 420088, Tesco áruházban. Tel.: 459-502. P " • ÁLLATPATIKA Szeged, Bécsi krt. 5., 62425-155., 7-17-ig, szo.: 7-12. Szentes, Ifjúsági sétány 3. (dr. Istenes). 63014-403., 7-12, 13-17-ig, szo.-vas.: 7—12-ig. Hódmezővásárhely, Andrássy u. 52. 62246-006. h-p.: 8-16 óráig. szervizek Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván az őID BANK Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Dél-alföldi Régió könyvajánló Az eltűnt kelták Az Athenaeum Kiadó Eltűnt civilizációk című sorozatának keltákról szóló legújabb, és talán legizgalmasabb könyvét veheti kézbe az olvasó. A sorozat (melynek az egyiptomi fáraók világáról szóló első kötete idén már megjelent) összesen 24 régi kultúrát visz az olvasó elé. A második megjelent kötet mindjárt egy olyan civilizációról szól, amelyről valóban nem sokat tudunk, és melynek története a köztudatban inkább romantikus legendaként, mintsem valódi történelemként él. A keltákról van szó, akiket tárgyaik és életmódjuk alapján Európa vasembereinek neveznek. Kultúrájukhoz azért fűződik annyi meseszerű vonás, mert Európa több nemzete őket tartja őseinek, habár a kelta nyelvcsalád ma már csak nagyon kevés helyen él, és jogosan mindössze a skótok, walesiek, írek és bretonok mondhatják el, hogy kultúrájuk folyamatában és bizonyítottan kelta eredetű. A kelta történetírás alapja a régészetben keresendő, és a könyv igen gazdag illusztrációs anyaggal mutatja be az archeológusok idevágó lenyűgözően érdekes kutatásait. Maga a feltárt történelem inkább a római korban kezdődik, amikor a légiók először Galliát, majd Britanniát foglalták el. A könyv jelentős teijedelemben foglalkozik a gall és brit területen talált kelta ékszerekkel, valamint bemutat jónéhány mumifikálódott emberi leletet is. (Eltűnt civilizációk; Kelták: Európa vasemberei, Athenaeum Kiadó, 1999 - A sorozat előjegyzésekor a Fókusz Radnóti Könyvesboltban minden kötetre 10 százalék kedvezményt adnak.) P. J. • ARAMSZOLGALTATASI HIBÁK BEJELENTÉSE: 06-40-822-000 • FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGÁZ RT. gázszivárgás elhárítási ügyelet éjjel-nappal a 00-40-820820-as kék számon vagy a 471-968on. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szegedi Hőszolgáltató Kft.). • VÍZ- ES CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. RADNÓTI MIKLÓS SZAKKÖNYV- ÉS TANKÖNYVCENTRUM kttnyvaruhéz 6720 Szeged, Tisza L. krt. 34. TeUfax: 62/424-789 Kezdd a kétezret a Tisza Gyöngyében! A 200 ezerrel forinttal Számos meglepetéssel és tartalmas szórakozási lehetőséggel várja az átalakított szegedi Tisza Gyöngye az új évezredben is a vendégeit. A 18 éve müködö diszkó mind külsőben, mind belsőben megszépült. A szegedi fiatalok körében igen népszerű Tisza Gyöngye 2000-nek megfelelő új köntöst kapott. Az épület külső homlokzatának kicsinosítása mellett a belső tereket is átalakították, de megmaradt az a jelleg, hogy telente két teremben is táncolhatnak a fiatalok és idősek egyaránt. A kisteremben nosztalgiadiszkó szól, a nyolcvanas és a kilencvenes évek slágerzenéjét szeretők legnagyobb örömére. A nagyteremben pedig kimondottan napjaink slágereire rophatja a táncot főleg a fiatalabb korosztály. A tökéletes hang- és a fénytechnikát a legmodernebb amerikai gyártmányú berendezések szolgáltatják. A diszkó péntekenként 22 órától hajnali 4-ig tart nyitva, szombatonként 17-tól 21 óráig tini, 22 órától hajnali 5-ig pedig éjszakai diszkó csábítja a bulizni, kikapcsolódni vágyókat. A Gyöngye a színes programok, népszerű hazai és külföldi sztárok mellett különféle kedvezményekkel is kedveskedik a betérőknek. A szombati tinidiszkóba 17-től 18-ig ingyen mehetnek be a fiatalok, valamint két deci üdítőt is kapnak. Az éjszakai diszkó vendégeinek is ,jár" az ingyen belépő, ők ezt 22 és'23 óra között vehetik igénybe. Az évezred utolsó két buliján sztárokkal és nyereményekkel várják a vendégeket. Karácsony első napján, most szombaton a Bestiák lépnek fel. Szilveszterkor mind a tini, mind az éjszakai diszkó „üzemel". A „nagyobbacskák" buliján Chip and Dale-show kápráztatja el a közönséget. A hölgy vendégek mellett a fiúk sem unatkoznak majd, hiszen gyönyörű lányok hasonló műsort mutatnak be a színpadon. A 2000. évet az egyik vendég biztosan nagyon boldogan kezdi. A mindössze ezerforintos belépő egyben tombolaszelvény is. Éjféltájban értékes ajándékok találnak gazdára, a fődíj pedig 200 ezer forint készpénz. (x) A Csongrád Megyei Földhivatal vezetője értesíti a tisztelt ügyfeleket, hogy 2000. január 3-án a megyei földhivatalnál, valamint Szeged, Szentes, Makó, Hódmezővásárhely Körzeti Földhivataloknál és a csongrádi kirendeltségnél az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetei!