Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-07 / 285. szám

KEDD, 1999. DEC. 7. BELFÖLD 7 kosárlabda Újabb győzelem Munkatársunktól Eurostar Budapest­Szedeák Akuterm KE 74-78 (32-34) NB I B csoportos férfi­mérkőzés, Budapest, 500 néző. Vezette: Harsányi, Benczúr. Szedeák: Drahos (7), Molnár (3/3), KISS (34/12), VITASZEK (17/6), PÁV­LICZ (17). Cserék: Jáhni (7), Parády (-), Zöldi (-). Edző: Bonifert Domonkos. A hazaiak számára na­gyon fontos volt a mérkőzés, hiszen számukra csak a győzelem volt elfogadható eredmény, mert csak így ke­rülhettek volna be a ráját­szásba. Bátran és eredményesen kezdett a Szedeák, s rögtön az elején hat ponttal elhú­zott. Az, hogy szorosabb lett az első félidő, főként a játék­vezetőknek volt köszönhető, akik ítéleteikkel felhozták a budapestieket. A második játékrészben alaposan felpörögtek a hon­védos kosarasokkal me­gerősített eurostarosok, s a 30. percben átvették a veze­tést. A szegediek védeke­zést váltottak, ez pedig eredményesnek bizonyult, s a végén, ha szoros csatában is, de sikerült Vitaszekék­nek megnyerniük a mérkő­zést. Bonifert Domonkos: - Győzelmünk a remek csa­patmunkának volt köszön­hető, s ez a siker remekül jött a vasárnapi, Sopron el­leni rangadó előtt. kispályái labdarúgás Munkatársunktól A Kék Mókus-kupa kis­pályás labdarúgótorna kere­tein belül immár hagyomá­Öregek nyosan a 35 év feletti csapa­tok is pályára lépnek. Az első hét végén három cso­portban kezdődött meg az meccsei öregfiúk küzdelme. Ered­mények, II. csoport: Fi­nisch-Délmagyarország 1-0. III. csoport: Bosabemi pizzéria-HippoIit 2-1, Csőd manager- Bosabemi pizzéria 1-2, Csőd manager-Hippolit 3-1. IV. csoport: B & F ka­talizátor-UB 40 3-0, Alfa -Újszeged 5-1, Alfa- UB 40 12-2. labdarágás KeitCSeí német lesz? Számtalanszor el­hangzott már: anyagi­lag nagyon nehéz helyzetben van a Sze­ged LC labdarúgócsa­pata. Nagylak! Kál­mán klubelnök folya­matosan tárgyal kül­földi befektetőkkel, de megfelelő ajánlat ese­tén attól sem zárkózik el, hogy a legértéke­sebb - magyarán: a gárda piacképes - fut­ballistáit pénzzé te­gye. Ennek az „akciónak" volt a része a csapatkapitány, Ke­nesei Zoltán drezdai próbajá­téka a közelmúltban. - Az egykor szebb napo­kat megélt, még a Bundesli­gában is szerepelt, de jelen­leg csak harmadosztályú Dynamo Dresden vendégsze­retetét élvezhettem két napig - mondta a technikás játékos. - Az ügyeimet intéző sze­mély révén kerültem kapcso­latba a németekkel, akik az utazásom mellett a kinttartóz­kodásom összes költségét is állták. Két edzésen vettem részt, de a programban csak 15-20 perc játék szerepelt. Kenesei szerint elégedet­tek voltak a teljesítményével, de hozzátette, ez automatiku­san nem jelenti azt, hogy szerződést is kínálnak neki. - Az idő rövidsége miatt nem sikerült kint mindent fel­térképeznem, de amit láttam, az elegendő ahhoz, hogy ki­jelentsem: nem lenne elle­nemre, ha a Dynamóban kel­lene folytatnom a pályafutá­somat. Az őszi szezont már befejezték, a téli felkészülést majd csak január 5-én kez­dik. Hogy velem, vagy nél­külem? - erre a kérdésre ma még nem tudok konkrét vá­laszt adni. Butaság lenne a részemről, ha elkapkodnám a döntést, hisz' nem csak a drezdai vasat tartom a tűzben, akadnak más kérőim is... - mondta Kenesei. Sz. L. A magyar-jugó ifiválogatott találkozó is bebizonyította, hogy már nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok tudása is elmarad az európai középmezőnytől. (Fotó: Karrtok Csaba) labdarúgás A Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség el­nöksége a legutóbbi ülé­sén az utánpótlás helyze­tét tekintette át. A testület tagjai az összejövetelen több olyan határozatot hoztak, amelyek a me­gyei bajnokságokban szereplő csapatokat is érinti. Az utánpótlás helyzetéről, a nevelés és a képzés gondjai­ról Szalai István, a bizottság vezetője tartott beszámolót. A fiatalok oktatásával régóta foglalkozó szakember először az UEFA által tizenöt ország­ban végzett felmérés tapaszta­latairól beszélt. Az ismert problémák (a megfelelő anya­gi körülmények, az edzők, csapatvezetők felkészültsége, valamint a feltételrendszerek egymásra épülésének fontos­sága) terén továbbra is nagy lemaradást tapasztal a tréner. Szalai szerint a tömegbázist jelentő legalsó korosztály a létszáma miatt nem lehet a pi­ramis alapja, ugyanis a labda­rúgás, s maga a sportolás el­veszítette a gyerekek körében a varázsát. Nem növeli a foci népszerűségét a kevés mérkő­zéslehetőség sem. Ezt a gon­dot még tornák rendezésével sem lehet enyhíteni, hiszen er­re a kluboknak nincs pénzük. A Tisza Volán-MEH Foci­suliban dolgozó szakember több javaslatot is tett - a szö­vetség kiemelten támogassa, díjazza az utánpótlást, vegyék fel a Góliát vezetőivel a kap­csolatot, hogy a megyei csa­patok is bekapcsolódjanak egy versenyrendszerbe, a ne­vezési díjakból és a bünte­tésből származó bevételek egy részét juttassák vissza az utánpótlásnak -, amelyek kö­zül az elnökség elsősorban a megyei egyesületekre vonat­kozó ötleteket fogadta el. így a hozzászólások után az el­nökség a következő határoza­tot hozta: a 2000-2001-es baj­nokságban a megyei I. osztá­lyú kluboknál kötelező lesz az ifjúsági és serdülő, mfg a „megyekettőben" az ifi és egy nagy-, vagy keresztpályás gárda szerepeltetése; a klu­boknak 2000. január 31-éig kell jelenteniük, hogy mely bajnokságba nevezik be a csa­pataikat; az utánpótlás bizott­ság feladata lesz az utánpót­lás-csapatok versenyeztetésé­nek kidolgozása; a megyei di­áksport-szövetséggel felvéve a kapcsolatot, racionálisabban kell felhasználni a labdarúgás­ra fordítandó pénzeket. Az MLSZ által szervezett négy megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász­Nagykun-Szolnok) serdülő­tornáját - Szalai javaslatának megfelelően - a tavaszi szü­netben rendezik meg a szege­di Felső Tisza-parti, illetve az SZVSE-stadionban. Az elnökség végül az el­múlt ülés határozata értelmé­ben hat megyei klubnak (Csa­nádpalota SZESKE, Hód­mezővásárhelyi FC, Kistelek TE, Szegedi VSE, Szentes TE és Tisza Volán-MÉH FS-VSI) osztott ki az Ifjúsági és Sport­minisztérium által felajánlott jutalomszerelésből egy-egy garnitúrát. Módi József Makó KC-Elektromos kézilabda Munkatársunktól December 15-én, délután fél ötkor Szegeden, a Déri Miksa szakközépiskola tor­nacsarnokában fogadja Ma­gyar Kupa mérkőzésen a Makó KC férfi kézilabdacsa­pata az NB l-es Elektromos együttesét. A Maros-parti gárda évekkel ezelőtt neves ellenfeleket is búcsúztatott az MK-ból, s bravúrt bravúr­ra halmozott. A mostani összecsapáson a tét a leg­jobb tizenhat közé kerülés. teke Befejeződött Budapesten a tekéző tizenkettek bajnok­sága. A nőknél remek szege­di siker született, hiszen a KÉSZ Szeged tekézője, Tö­rök Mariann 453 fás teljesít­ménnyel megnyerte a via­dalt. A hölgy fölényére jel­lemző, hogy 19 fával előzte meg a második helyen végző, FTC-s Bíró Zsuzsan­nát. A másik szegedi ver­senyző, Mracskó Annamária 393 fával a tizenkettedik he­lyig jutott. A férfiaknál szintén két Tisza-parti tekésért izgulhat­tunk. Fehér László (Snow­fox Szeged) 944 fával az ötödik helyig jutott a BKV Előre sportolóinak fölényét hozó viadalon. Csapattársa, Bódi Tibor pedig 927 fával a tizedik legjobb eredményt érte el. Totónyeremények Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 48. heti totó­nyeremények a jövedelem­adó levonása után a követ­kezők: 13 plusz egy találatos szelvény 13 darab volt, nye­reményük egyenként 863 ezer 320 forint. 13 találatos szelvény 34 darab, nyeremé­nyük egyenként 156 ezer 420 forint. 12 találatos szel­vény 883 darab, nyeremé­nyük egyenként 3427 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 358, a 10 találato­sokra pedig 107 forintot fi­zetnek. A góltotóban 6 találatos szelvény nem volt. 5 talála­tos 1 darab volt, nyereménye 100 ezer 139 forint. 4 talála­tos 22 darab volt, nyeremé­nyük egyenként 6828 forint. A CSLSZ elnöksége tájékozódott és határozatot hozott Utánpótlás: hiányosságok Egy híján Hz... Munkatársunktól A junior labdarúgó PNB­ben a tabella utolsó helyezett­je, a Szeged LC jókora verést kapott a Fraditól... Ferencváros-Szeged LC 9-0(7-0) Szeged: Tóth D. - Kovalik, Gyányi, Ács, Horváth - Kra­usz, Czifra, Miklós Cs. (Ta-' más), Kerekes - Szekeres, Fá­bián. Edző: Lóczi István. Sinkö első Munkatársunktól A szombati lapszámunk­ban közölt „Csúcson az SZVSE tájfutói" című írá­sunkban a tehetséges Sinkó János eredményét tévesen kö­zöltük, hiszen az ifjúsági sportoló nem harmadik, ha­nem első lett az EB-n. Pick-jegyek Munkatársunktál Mától megkezdik a jegyek árusítását a pénteki kézilabda szuperrangadóra, a Pick Sze­ged-Fotex Veszprém össze­csapásra. A szurkolók elővé­telben az újszegedi Sportcsar­nokban, a Hűmmel sportbolt­ban, az Euró Volán taxi Bar­tók téri központjában, vala­mint a Tisza Volán Fekete Sas utcai közönségkapcsola­tok irodájában vásárolhatnak belépőt. Angola következik Munkatársunktól Ma a XIV. norvégiai női kézilabda világbajnokságon a nyolcaddöntőkkel folytatódik a küzdelem. Magyarország Angolával mérkőzik. A to­vábbi párosítás: Norvé­gia-Ukrajna, Hollandia-Ro­mánia, Dél-Korea-Macedó­nia, Ausztria-Fehéroroszor­szág, Oroszország-Németor­szág, Lengyelország-Francia­ország, Dánia-Brazília. Élen a Vízmű Munkatársunktál A férfi asztalitenisz NB IH­ban újabb győzelmet könyvel­hetett a Szegedi Vízmű együt­tese, s továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot. Eredmények: Szegedi Vízmű AC­Szentesi Kinizsi 12:6 Pontszerzők: Lukács 4, Földi 3, dr. Kancsár és Sze­mendri 2-2 és a Földi-Lukács páros, ill. T. Nagy 3, Bunda, Erdész és a T. Nagy-Zoltai páros. Martfűi VSE-ATSK Szeged 16:2 A szegedi pontszerzők: Iván, Kószó G. Makói SVSE-Ceglédi AE 13:5 A makói pontszerzők: Gazdagh és Miskolczi 4-4, Papp 2, Tóth és a Gazdagh­Miskolczi, Ocskó-Papp páro­sok. Megyei forduló Munkatársunktól A II. és a HL fordulót ren­dezték meg a Csongrád me­gyei sakk-csapatbajnokság­ban. Eredmények, II. forduló: Szentes II.-Budalakk II. 3:9, Szatymaz-Röszke 1:11, Por­tál IL-Szegvár 9,5:2,5, Csongrád-Portál III. 9:3. III. forduló: Szegvár­Csongrád 3,5:8,5, Rösz­ke-Portál II. 4:8, Budalakk IL-Szatymaz 10,5:1,5, Hód­mezővásárhely-Szentes II. 5,5:6,5. Juhász és Dömök bronza Munkatársunktól A hallássérültek szegedi iskolája rendezte meg az érintett tanulóknak az orszá­gos asztalitenisz- és sakkver­senyét az újszegedi Sport­csarnokban, melyen kapos­vári, soproni, egri, debrece­ni, váci és budapesti sporto­lók is részt vettek. Közel hatvan induló mérkőzött meg a helyezésekért. A ha­zaiak, Juhász Anett és Dömők Lívia révén, két bronzérmet szereztek aszta­liteniszben. Győztesek és a szegediek eredményei: Asztalitenisz, fiú egyéni: Barta Attila (Bu­dapest, Siketek), leány egyé­ni: Lenkovics Magdolna (Kaposvár), ...3. Juhász Anett (Szeged), fiú páros: Lenkovics Károly, Vasas György (Budapest, Siketek), leány páros: Lenkovics Mag­dolna, Tormási Diána (Ka­posvár), ...3. Juhász Anett, Dömők Lívia (Szeged), ve­gyes páros: Barta Attila, Cserni Mónika (Budapest, Siketek). Sakk, fiúk: Lenko­vics Károly, leányok: Boda Andrea (Budapest, Siketek). A rendezvény támogatói: Csongrád Megyei Diák­sport-szövetség, Pepsi Cola, Magyar Siketek Sportszö­vetsége, Phonak Center Bu­dapest, Barát Bt., Sooter's Fotó (Oskola utca), Ifjúsági és Sportminisztérium, Hal­lássérültek Iskoláinak Or­szágos Egyesülete, Hallás­sérült Gyermekekért Egye­sület. A szegediek két legeredményesebb versenyzője (balról) Dömők Lívia és Juhász Anett. (Fotó: DM-fotó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom