Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-07 / 285. szám
2 KÜLFÖLD • • >> KEDD, 1999. DEC. 7. kommentár Falak közé jp górt Krenzre, az NDK utolsó államfőjére hat és fél, Hz Schabowski és Kleiber egykori ph-tagokra háromhárom évi szabadságvesztést szabott ki a lipcsei bíróság másodfokon is. Az ítélet éppen a berlini fal leomlása 10. évfordulójának napján, november 8-án született - ami a szó szaros értelmében a sors iróniájaként fogható fóL Miképpen az is a sors kegyetlen fintora, hogy Egon Krenznek falak között kell leélnie hátralévő életének egy tekintélyes részét. Olyan falak között, amelyek elválasztják egy másik, egy kinti, ráadásul „elnyugatiasodott" világtól Egon Krenz a büntetést azért kapta, mert felelősnek mondták ki több száz keletnémet haláláért. Őket akkor lőtték (lövették) le, amikor megpróbáltak megbirkózni a berlini fallal megpróbálták legyőzni az akadályt, átrepülni átmászni felette, rajta. Az ítélet megszületett, a börtönbüntetés jogos. Mégis: német, ráadásul jobboldali politikusok rögtön kifejtették, talán Krenznek mégsem kellene bevonulnia a börtönbe, hiszen öregember. Elég büntetés számára az, hogy független bíróság bűnösnek találta. Még annak tudatában is szabadon engednék, hogy a volt államfő a létező legelegánsabb, legkényelmesebb rabhotelben tölthetné el azt a bizonyos hat és fél esztendőt. Tjogy igazuk van-e vagy sem? Talán abban az eset£1 ben igazuk lenne, ha Krenz némi megbánást tanúsítana. De nem teszi. Az Uélel kihirdetésének napján ugyanis az NDK-s államfő még azt fejtegette egy vele készült interjúban, hogy a határ nem belnémet ügy volt: a fal a szocializmust és a kapitalizmust, a NA TO-t és a Varsói Szerződést, a KGST-t és a Közös Piacot választotta el Később, 1952-től pedig a Szovjetunió első stratégiai védelmi vonalaként élt, azaz katonai területként, s az már nem erkölcsi, hanem jogi és hatalompolitikai kérdés. A berlini fal leomlása veszélyes pillanat volt, amely a káosztól a katasztrófán át egészen a kelet-nyugati konfrontációig bármit okozhatott volna - mondta Krenz Úgy tűnik, a börtönben még lesz ideje elmélkedni a történteken és a történelmen. Urusz-Martan gyűrűben Folyosókat nyitottak Orosz páncélosok vonulnak fel Groznijtól néhány kilométerre. Mind szorosabb az ostromgyűrű a főváros körül. (MTI Telefotó/EPA) Moszkva (MTI) A szövetségi erők hétfőn bekerítették Urusz-Martant és befejezték Argun átfésülését. Az orosz tv-csatornák jelentése szerint a tüzérség és a légierő folytatta a Groznij elleni támadásokat. A szövetségi erők már Urusz-Martan határában vannak, de a város csecsen védői elkeseredett ellenállást tanúsítanak, s ezért itt is elsősorban a tüzérséget és a légierőt vetik be. Valerij Manyilov vezérezredes, az orosz vezérkari főnök első helyettese hétfőn Moszkvában úgy nyilatkozott, hogy a Groznijra leszórt röpcédulákon város elhagyására megszabott ötnapos határidő „még nem ultimátum". A röpcédulák „a pszichológiai nyomásgyakorlás eszközei a fegyveresekre és a békés lakosokra", egy ultimátum viszont feltételezné a hadparancsnokság hivatalos felhívását, a feltételek felsorolását és a fegyverletétel határidejének megszabását magyarázta az orosz tábornok. Manyilov szerint a szövetségi erők mindent megtesznek, hogy elkerüljék a felesleges áldozatokat a polgári lakosság körében, éppen ezért hagytak nyitva biztonságos folyosókat. Ezeken a grozniji lakosok - sőt a megtévesztett, becsapott fegyveresek is - távozhatnak, menekülttáborban kapnak elhelyezést, ellátást és orvosi segítséget - ígérte az orosz vezérkari főnök első helyettese. A volt államfő, Krenz jövendő lakhelye: Cella, 9,5 négyzetméter Berlin (MTI) A november 8-án hozott végérvényes ítélettel eldőlt, hogy a néhai NDK utolsó államfőjének hat és fél évre börtönbe kell vonulnia. A lipcsei fellebbviteli bíróság ugyanis helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely felelősnek mondta ki Egon Krenzet és két társát a belnémet határon agyonlőtt menekülök haláláA berlini sajtó szerint a 62 éves Krenz bármelyik napon megkaphatja a „behívót" a német főváros Spandau kerületében lévő hakenfeldei büntetés-végrehajtási intézetbe. Ennek az űj börtönnek a jellegzetessége a nyitottság, amely a foglyok szempontjából értendő: az elitéltek maximális szabadsággal rendelkeznek Hakenfeldébcn. Rácsok nincsenek, a cellák elnevezése magánszállás. Azok a foglyok, akik munkaviszonyban állnak, változatlanul járhatnak dolgozni a különbség csupán annyi, hogy nem otthonról, hanem Hakenfeldéből. A napi kijárás a börtönből itt megszokott dolog, az elítélteknek csak az éjszakát kell az intézet falai között tölteniük. Ez a szabadság persze nincs ingyen: a dolgozó foglyok havi 199,75 márkát fizetnek a „szállásért", további 78 márkát a reggeliért, s kétszer 139 márkát az ebédért és vacsoráért. Az intézet kertjében pingpongasztalok állnak, a foglyok tetszés szerint igénybe vehetik őket. Aki az izmai helyett inkább az elméjét kívánja dolgoztatni, az válogathat a könyvtár több száz kötetes állományából. A szobák viszonylag tágasak: 9,5 négyzetméteren az ágy, szekrény, asztalka és szék mellett egy mosdó is elfér. Akiknek nincs a börtönön kfvüli munkaviszonyuk, azok sem érzik bezárva magukat: nekik kérvény alapján adható „kimenő", általában hétvégéken. Ezek az elítéltek ingyen kapnak kosztot és kvártélyt Hakenfeldében. Az eltávozással csak kis hányaduk él vissza: tavaly például a 221 fogoly közül mindössze 17 érkezett vissza késve az engedélyezett kimenőről, a szökések száma pedig három volt. Ez persze az ide „beutalt" személyek gondos kiválasztásán is műlik: Hakenfeldébe olyanok kerülnek, akiknek büntetése legalább két év, és pszichológusok úgy találják, hogy nem kell számítani szökésükre. A berlini fegyintézetekben összesen 1244 fogoly élvezi a - hivatalos szóhasználattal nyitott büntetés-végrehajtás előnyeit. A módszer hátterében jogászi és anyagi megfontolások állnak. Az ilyen intézmények építése és fenntartása ugyanis lényegesen olcsóbb, mint a zárt rendszerű börtönöké. Dorogmon László Az erdélyi kérdés Bukarest (MTI) A román közélet és a politikai vitakultúra kiemelkedő eseményeként értékelték hétfőn Bukarestben Az erdélyi kérdés (Probléma transilvana) című román nyelvű tanulmánygyűjtemény megjelenését. A Társadalmi Dialógus Csoport (GDS) székházában megrendezett könyvbemutatón Renate Weber, a román Helsinki Bizottság társelnöke, valamint a Polirom kiadónál megjelent tanulmánykötet két fő szerzője és szerkesztője, Gábriel Andreescu és Molnár Gusztáv bevezetője után termékeny vita alakult ki a gyűjteményben megfogalmazódott kérdésekről: a témakör területi és etnikai vonatkozásairól, Romániáról és Közép-Európáról, centralizmusról és regionalizmusról, erdélyi illúziókról és realitásokról, az „erdélyi kérdés" és az „európai kérdés" összefüggéseiről. A vitában megszólaló politológusok, szociológusok, filozófusok és gyakorló politikusok hangsúlyozták: fel kell oldani a könyv címében is szereplő kérdés tabu jellegét, szükség van a téma alapos tanulmányozására a román társadalomtudomány és politika művelői és szereplői, valamint a közvélemény alakítása szempontjából egyaránt. A tanulmánykötet kapcsán kialakult eszmecsere során Nicolae Manolescu, neves román irodalmár és tévészemélyiség, aki egy személyben a Nemzeti Liberális Párt országos választmányának elnöke is, úgy vélte, hogy a téma elvi-politikai megvitatását a széles román közvélemény előtt kell elvégezni. „GABI TURI" Biitikminőségű, extra KILÓSRUHA-VÁSÁR Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Házban I Vörösmarty u. 3.. Nemzeti Színház múvészjhejánijával szemben) december 8-án és 9-cn, szerdán és csütörtökön, 8-17 óráig. Szezonális felnóltés gyermekruházatiul várjuk kedves vásárlóinkat. Kedvező befektetési lehetőség! Hévíz központjában, a gyógyfürdőtől 200 m-re épülő PALOTA SZÁLLÓBAN"" apartmanok, űztetek, mélygarázsok ELADÓK! Apartmanok szállodánkeresztüli kiadása! Információ: Hévíz, Rákóczi u. 12. (sétálóutca) Tel.: 06-30-9939-444 Tel/fax: 06-83-342-222 ^ fi Hirdetését feladhatja Szegeden is a Békés Megyei Hirlap-ba Megjelenés: 32 OOO pld. Terjesztési terület: Békés megye Hirdetésfelvevő helyek: DÉLMAGYARORSZÁG Kft. Szeged, Stefánia 10. és vidéki szerkesztőségei. ^ Tel./fax; (62) 420-819. ^ & m®n msft mmt tog FIAT Scudo vagy Ducato vásárlása esetén használt haszonjárművét a piaci ár* felett számítjuk be ! annaaa AUTÚCfNTRUM ÍCCC Szeged, Fonógyári út. 6.,Tel.: 62/422-590 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET anno] DIZELSZAKSZERVIZ Alapítva: 1969-ben • dízelrendszerű autók szervize • személy- és haszongépjárművek dízeladagolőinak javítása, beállítása • porlasztócsúcsok, izzítógyertyák, adagolóalkatrészek, szűrők értékesítése. Rosch-dízeladagolók garanciális szakszervize ORCSIK MŰHELY 6724 Szeged, ősz u. 51., tel./fax: 62-498-598 BOSCH, NINCS NÁLA JOBB! BOSCH hírek Vízumkényszer Pozsony (MTI) Eduárd Kukán szlovák külügyminiszter Pozsonyban bejelentette, hogy hétfőn éjféltől a Norvég Királyság is vízum kiváltására kötelezi a Norvégiába utazó szlovák állampolgárokat. A Szlovákiát elhagyó romák beáramlásának megakadályozására a múlt héten Dánia rendelt el ugyanilyen intézkedést Szlovákia ellen. Alvó számlák Zürich (MTI) A svájci bankok úgynevezett alvó számláit három éve vizsgáló bizottság közzétette jelentését, amely szerint 53 ezer 886 számláról valószínű, hogy a náci korszak áldozataihoz kapcsolódik. A Zürichben kiadott jelentés ugyanakkor csak a nevek felének a közzétételét javasolja, azokét, akiknél a kapcsolat a legvilágosabb. A bizottság azt is közölte: nem talált bizonyítékot arra, hogy a svájci bankok szándékosan összeszövetkeztek volna az alvó számlákon lévő összegek eltulajdonítására. Befogadó nyilatkozat? Brüsszel (MTI) „Likrajna nem azonnali felvételt szeretne az EU-ba, hanem politikai nyilatkozatot: a jövőben számításba veszik, ha megfelel a követelményeknek" - írta Borisz Taraszjuk ukrán külügyminiszter a The Wall Street Journal Europeban közölt cikkében. Emlékeztet arra, hogy Ukrajnát már századokkal ezelőtt is Európa részének tekintették, az ukrán nép háromnegyede szeretné az EU-ban látni az országot. Ukrajna tartós belső békét és stabilitást ért el, tartja magát az európai normákhoz és értékekhez. Uniás szerződés Moszkva (MTI) Szerdán Moszkvában aláírják Oroszország és Fehéroroszország uniós szerződését. Szergej Prihogyko, az elnöki adminisztráció vezetőjének helyettese újságírókkal közölte, hogy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök szerdán állami látogatásra Moszkvába érkezik, s ennek keretében aláírják a két ország uniós szerződését. Még ugyanezen a napon Borisz Jelcin elnök Pekingbe repül, ahol nem hivatalos kfnai-orosz csúcstalálkozót tartanak. | JhoMádn ingatlancentrum 6800 Hódmezővásárhely, Kistoltés u 28 Tel 06-62/232-714, 0620/9943-988 Lakások részletre havi 8767 Ft-tól 2 millió Ft-os lakás h»2i9i7Fi/t» AZ ANKERS KFT. HASZNÁLTAUTÓ-AJÁNLATA Suzuki Grand Vitara 2.0 bemutatóautó Suzuki Wagon R+ bemutatóautó Suzuki Sedan 1.3 GL '98. évj. Suzuki Swift 1.0 GA '94. évj. Suzuki Swift 1.0 GL '96. évj. Suzuki Swift 1.3 GLX '94. évj. Suzuki Sedan 1.3 GLX '96. évj. Suzuki Vitara V 6 '97. évj. Részletfizetés, autóbeszámitás MOZGÁSKORLÁTOZOTTUTALVÁNYÁTBEVÁLTJUK. Békéscsaba, Szarvasi út 13., tel.:66-446-752, 453-770. SZEGÜNK KFT. Szeged, Dorozsmai út 143. Tel./fax: 62-461-823, 461-212, 461-284. Örömmel tudatjuk a gépvásáriókkal a ZETOR és ZTS erőgépek hivatalos Csongrád megyei forgalmazói: traktorok 45-184 LE-ig MINŐSÉG ÉS TRADÍCIÓ Vásárlás esetén karácsonyi kedvezményt biztosítunk. mami® HANKI-KER KFT.. MakA, Aradi út 135. Tel./fax: 62-211-718, 219-254.