Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-06 / 284. szám

Bubori maradt az elnök labdarúgás Munkatársunktól Szombaton a Csong­rád Megyei Labdarú­gó-szövetség Játékve­zető Bizottsága Szege­den, az Algyői úti Kas­tély étteremben tartot­ta évzáró összejövete­lét. Az esten nem csak a szórakozásra figyel­tek a játékvezetők, hi­szen a vacsora mellett a JB vezetőjét is meg kellett választaniuk. A több mint száz meghí­vottból hetvenhárman je­lentek meg, ám az ülés Így is határozat- és szavazatké­pes volt. A voksolás előtt Bubori Károly, az eltelt négy esztendő JB-elnöke tekintette át az általa irá­nyított időszakot. A vezető szerint a játékvezetői díjak központi kifizetésének öt­lete és alkalmazása pozitív kritikát kapott. A tanfolya­mok eredményeként je­lentós számban növekedett a fiatalok száma a testüle­ten belül. A létszám gyara­podása nem vezetett felhí­guláshoz, hiszen az ifjak közül néhányan már bizo­nyíthattak az NB III-ban, a megyén kívül is. Bubori kiemelte, hogy - az idő­közben Angliába távozott - dr. Hegyi Péter révén az oktatások színvonala emel­kedett. Az értékelés után került sor a szavazásra, amelyen a megjelentekből ketten nem vettek részt, ti­zenegyen rossz voksot ad­tak le, míg hatvanan az ed­digi elnökre, Bubori Ká­rolyra „esküdtek". Az összejövetelen díszvendég­ként Nagy Miklós, az MLSZ Játékvezető Testü­letének elnöke is jelen volt, aki néhány perces felszóla­lásában elégedetten beszélt a megyei síposokról: — Csongrádban végre rend van, és ennek örülök. Az igazán nagyszerű az lenne, ha a megye rendelkezne három-négy profi, vagy NB l-es, esetleg nemzetkö­zi szintű játékvezetővel, akik méltóképpen képvi­selhetnék a régiót. Az utánpótláshoz tartozó fiata­lokról jó híreket kaptam, megfelelő a felfelé áramlás üteme, remélem, mikor legközelebb jövök, nem csak a testületet, hanem már személyeket is dicsér­hetek. Szálkái és Szuknai országos bajnok ökölvívás Munkatársunktál Két napig újra pofo­noktól volt hangos Szegeden a Rókusi I. Számú Altalános Isko­la. A hét végén az alapfokú tanintéz­ményben rendezték meg ugyanis - először a város történetében ­a harmadik női ökölví­vó-bajnokságot. Az eseményen tizenegy súlycsoportban küzdött egymással a tíz klubból ér­kezett közel negyven ököl­vívóhölgy. A megye nem maradt aranyérem nélkül, hiszen a 42 kg-osok között a hódmezővásárhelyi Hód­gép SE színeiben induló Szálkai Edina, és a 60 kg­osoknál a szegedi, de a Szentes versenyzőjeként kötelek közé lépő Szuknai Zsuzsanna végzett az első helyen. Jutott egy bronz is Csongrádnak: a 48 kg­osoknál a szintén vásárhe­lyi Csépányi Rita ért el harmadik helyet. Az ese­ményen jelen volt Csötö­nyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnö­ke is, aki a következőket mondta a verseny után: ­A lányok lelkesedése és teljesítménye, valamint a nézők száma alapján jö­vőre az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt fekte­tünk a női bokszra. Öröm volt nézni a majdnem megtelt csarnokot, jól dön­töttünk. amikor Szegednek adtuk a rendezést. A viadal legjobb ökölví­vójának az 54 kg győzte­sét, a nyíregyházi Miló Viktóriát választották. Az összetett csapat pontver­senyt a fővárosi Kokó­Gym nyerte meg. A súlycsoportok győz­tesei, illetve a megyei he­lyezettek eredményei, 42 kg: 1. Szálkái Edina (Hód­gép SE, edző: Szálkái László). 45 kg: 1. Bányász Bernadett (Kokó-Gym SE). 48 kg: l. Belinszky Krisztina (Kokó-Gym SE), ...3. Csépányi Rita (Hód-Gép SE, e.: Szálkái Lászó). 51 kg: 1. Csík Mónika (Mátraháza). 54 kg: 1. Miló Viktória (Nyír­egyháza). 57 kg: 1. Béki Piroska (Kokó-Gym SE). 60 kg: 1. Szuknai Zsu­zsanna (Szentes, e.: Gál László). 63,5 kg: 1. Szabó Terézia (Nyíregyháza). 67 kg: 1. Ducza Anita (Mát­raháza). 81 kg: 1. Tóth Ju­dit (Kokó-Gym SE). +81 kg: 1. Puskád Nóra (Ko­kó-Gym SE). Az esemény támogatói: a Magyar és a Megyei Ökölvívó-szövetség, a Na­túr Consult Kft., a Coop­tourist Utazási Iroda és a Becsey kertészet. A 60 kg győztese, a Szentes színeiben induló Szuknai Zsuzsanna (jobbról) 1997 után ismételt. (Fotó: Karrtok Csaba) 9 Európai elit: üdv', Medikémia! Az albán támadások rendre elakadtak a Medikémia blokkjában. (Fotó: Karnok Csaba) röplabda A Medikémia férfi röp­labdacsapata a hét végén KEK-selejtezöt játszott az albán Studenti Tirana együttesével, mindkét ta­lálkozót Szegeden ren­dezték. Az erőviszonyok valós felmérésére azon­ban elég volt egy szett, aminek a fölényes meg­nyerése után, akár már a Kupagyőztesek Ligájának sorsolására is gondolhat­tak Neizerék... A vendé­gek nem fejtettek ki nagy ellenállást, meccsenként egy órát sem (50, ill. 46 perc) töltöttek a parket­ten az együttesek. Medikémia Szeged­Studenti Tirana (albán) 3:0 (13, 12, 15) KEK-selejtező, első mér­kőzés, férfiak. Szeged, 400 néző. Vezette: Grbacs (jugo­szláv), Hóbor. Medikémia: NEIZER, NYIRKA, MONDI, Melni­csuk, Jánosi, Torma. Csere: Farkas (liberó), Petheő, Hul­mann. Edző: Nagy Péter. Studenti: Musai, TUKSE­FERI, G. Lundra, Tare, Haj­dari, Kasa. Csere: Gorenxa (liberó), Martiri, Thanasi. Edző: YUi Tomori. Az eredmény alakulása. 1. szett (18 perc): 0:1, 2:1, 7:6, 11:8, 15:10, 20:11, 24:13. 2. szett (17perc): 1:0, 8:5, 12:6, 13:9, 23:12. 3. szett (15 perc): 3:1, 6:3, 16:10, 19:12, 20:14,24:15. A találkozó előtt Nyári Sándor, a Medikémia ügyve­zetője szokatlanul feszült volt, no persze nem az ered­mény, hanem az európai szintéren mindenki számára kötelező új ceremónia miatt: „A magyar röplabda klub­szinten is előrébb tart, mint az albán, őszintén mondom, azon is meglepődnék ha játszmát veszítenénk." - fo­galmazta meg az elvárásait. Az már az első szettben ki­derült, hogy a nézők nem fogják tövig rágni a körmű­reakció Mint kilencvennyolcban Az egyik legfontosabb mérkőzése előtt Berkes Zoltán - előreláthóan januárban lesz a második műtétje - után Péterfy Tibor is megsérült. A hadrafogható emberek száma így kilencre csökkent a Medikémiánál. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a második számú feladó „csak" oldalszalagszakadást szenvedett, őt operálni sem kellett. A '97/98-as szezonban is rájárt a rúd a Mediké­miára, összedrótozva, minden erőtartalékukat mozgósít­va játszottak Petheőék. Akkor is bejutottak a nagy ka­landnak ígérkező - ez most sem lesz másképp! - Ku­pagyőztesek Ligájába, ahol helytálltak. Reméljük, így lesz most is, de bajnokság végén már nem szeretnénk azt mondani: minden úgy történt, mint '98-ban... ket az izgalomtól. Igaz, az elején - jó nyitásfogadásá­nak köszönhetően - még lé­pést tartott a házigazdákkal az albán „egyetemista" gár­da, de a Szeged Neizer ve­zérletével, Nyirka (a szervák­kal is jeleskedett), Torma és Jánosi hatékony támadójáté­kával tetszés szerint érte el pontjait. A folytatásban sem változott a játék képe, amit Ducsai Géza, a Medikémia utánpótlás-szakágának fe­lelőse a szünetben meg is jó­solt: „Higgyétek el, ez 12 pontos csapat..." A második játszmában hajszálra ennyit szorgoskodtak össze a tirana­iak, akik közül egyedül a fel­adó Tuskeferi nyújtott jobb teljesítményt. A második „menet" hajrájában már Pe­theő és Hulmann is pályára lépett, Torma és Melnicsuk ülhetett le idő előtt pihenni. Ezt követően is érvényesült a Medikémia nagyobb tudása. Mondi remek napot fogott ki, főleg átüthetetlen blokkjaival rémisztgette a vendégeket. Tomori edző nem lehetett „büszke vezér", seregét ­mely mindössze egy-két lab­damenet erejéig volt partiban ellenfelével - 50 perc alatt könnyedén győzte le a Sze­ged. Nagy Péter: - Úgy érzem, máris továbbjutottunk, a visszavágón - amely várha­tóan formalitás lesz - is ha­sonló játékra számítok. Rendkívül nagy a tudáskü­lönbség a két együttes között. Ylli Tomori: - Vasárnap délelőtt városnézés szerepel a programunkban, délután pedig szeretnénk szettet ra­bolni a számunkra túlzottan erős Medikémiától. Studenti Tirana (albán)­Medikémia Szeged 0:3 (-9, -8, -17) KEK-selejtező, második mérkőzés, férfiak. Szeged, 300 néző. Vezette: Grbacs (jugoszláv), Hóbor. Studenti: Musai, Tuksefe­ri, G. Lundra, Tare, Hajdari, Kasa. Csere: Gorenxa (libe­ró), Martiri, Thanasi. Edző: Ylli Tomori. Medikémia: NEIZER, Nyirka, Mondi, Melnicsuk. JÁNOSI, Torma. Csere: Pet­heő, HULMANN, FARKAS. Edző: Nagy Péter. Az eredmény alakulása. 1. szett (17 perc): 0:5, 1:5, 1:7, 3:10, 4:15, 8:23. 2. szett (13 perc): 0:1, 1:1, 1:3, 3:4, 3:7, 4:7. 4:15, 7:22, 8:24. 3. szett (16 perc): 0:2, 2:2, 5:5, 8:9, 9:13, 11:16, 12:18, 17:24. Állva hagyta, a még gon­dolatban talán a városban sé­tálgató, ellenfelét a Mediké­mia, s ez rányomta bélyegét a játszmára. Neizerék felszaba­dultabban és jobban röplab­dáztak, mint szombaton; mfg a tiranaiak megilletődötteb­bek voltak. Ezért a különbség tragikomikusán nagy lett a két gárda között. Melnicsuk és Neizer szerváival, Mondi blokkjaival, Jánosi dinami­kus ütéseivel szemben tehe­tetlennek bizonyultak az albánok. Talán Nagy Péter sem hitt a szemének, mert 8:21-nél odafordult a zsűri­hez: „Gyerekek, jó a tábla?" Megnyugtató választ kapott. Az első szett megnyerése azt jelentette, hogy a Medikémia - a '97/98-as szezon után is­mét! - hivatalosan is bejutott a Kupagyőztesek Ligájába. A második játszmát Nyirka és Torma már a kispadon kezd­te, de Petheő (remekül szer­vált) és Hulmann (eredmé­nyesen akciózott) csatasorba állásával is folytatódott a macska-egér harc. Nagy Péter 4:14-nél Melnicsuk helyére Farkast vezényelte, aki hara­pós kedvében lehetett, hisz' mind a kilenc támadása sike­res volt! A harmadik játék­rész sem hozott változást, az utolsó pontot jelentő akció­nál Farkas zúzta be a meg­szeppent albánok közé a lab­dát. Ylli Tomori: - Minimális célkitűzésünk, a szettrablás sem sikerült a remek formá­ban lévő Medikémia ellen. Gratulálok a hazaiaknak és sok sikert kívánok nekik a Kupagyőztesek Ligájában! Nagy Péter: - Jobb játék­kal, még simábban nyertünk a Tirana ellen, mint szomba­ton. Most már nyugodtan várhatjuk a sorsolást. A Medikémia Szeged kettős győzelemmel, 6:0-ás szettaránnyal jutott a Ku­pagyőztesek Ligája tizenha­tos mezőnyébe. A KL sorso­lása december 18-án Luxem­burgban lesz. Az első mér­kőzést január 12-én rendezik a sorozatban. Imre Péter Magyarország a 4. „kalapban1 labdarágás Tokió (MTI) A magyar labdarúgó­válogatott a 4. „kalap­ba" kerül a japán-kore­ai közös rendezésű 2002-es világbajnokság keddi tokiói sorsolásán. Az ötven európai csapa­tot az 1998-as francia­országi vb, illetve a nemrég zárult EB-kvalifi­káció eredményei alap­ján sorolták öt kategóri­ába. Az első négybe 9-9 együttes, a „legalsó szintre" 14 válogatott került. A ki­lenc selejtezőcsoport mind­egyikébe „kalaponként" egy-egy gárda jut, az ötö­dikből viszont némelyikbe kettő is. így négy csoportban csak öten, ötben viszont ha­tan vetélkednek majd. A győztesek automatikus vb­résztvevők lesznek, a kilenc másodikhoz pedig hozzáso­rolják az ázsiai kvalifikáció harmadik helyezettjét, és a tíz együttes két-két mérkőzé­sen dönt az öt továbbjutó helyről. A címvédő franciák selejtező nélkül jogosultak a vb-részvételre. A kiemelési rend érdekes­sége, hogy a korábban há­romszoros világbajnok Olaszország és a szintén egykori győztes Anglia csak a második kategóriában ka­pott helyet, a legutóbbi bron­zérmes Horvátország pedig csupán a harmadikban. A kategóriák: A: Spanyolország, Romá­nia, Norvégia, Svédország, Hollandia, Csehország, Né­metország, Belgium, Jugo­szlávia. B: Ausztria, Portugália, Olaszország, Skócia, Ukraj­na, Oroszország, Anglia, Tö­rökország, Dánia. C: Írország, Horvátor­szág, Szlovákia, Izrael, Bul­gária, Görögország, Svájc, Lengyelország, Litvánia. D: Ciprus, MAGYAR­ORSZÁG, Finnország, Iz­land. Macedónia, Lettország, Bosznia-Hercegovina, Szlo­vénia, Wales. E: Grúzia, Örményor­szág, Észtország, Észak-ír­ország, Albánia, Feröer-szi­getek, Azerbajdzsán, Fehér­orozsország, Moldova, Liech­tenstein, Luxemburg, Málta, San Marino, Andorra. [mcpiHÉmifl] ^ EGON MORTON'S BLOMBERGS •"•>: DémÁSZ RT. Hfl/fl • V0LANTAXI'*; 444-888 488-488 Totó­eredmények Budapest (MTI) A totó 48. heti szel­vényén szereplő mér­kőzések eredményei: 1. Hertha BSC­Ulm 3-0 1 2. Leverkusen­Bremen 3-2 1 3. Bayern M.­Dortmund l-l X 4. VfB Stuttgart­1860 MUnchen 1-3 2 5. Schalke 04­Freiburg 2-2 X 6. K'lautern­Wolfsburg 2-2 X 7. Bari­Piacenza 3-2 1 8. Inter­lldinese 3-0 1 9. Parma­Torino 4-1 1 10. Roma­Lecce 3-2 1 11. Venezia­Reggina 2-0 1 12. Verona­Cagliari 2-0 1 13. Perugia­Lazio 0-2 2 pluszmérkőzés: 14. Fiorentina­Milan 2-1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom