Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-30 / 303. szám
Isten éltesse! DÁVID Héber eredetű bibliai név. Jelentése megfejtetlen, egyes feltevések szerin: kedvelt, szeretett, ill.: apai részről testvér. Az 1980-as, 90es években igen gyakorivá vált. Horváth Dezső Nevenin€sen Iván A doma is lehet. Igaz is lehet. Történésztől hallottam, azt mondja, igaz, de adomának is jó. A legjobb adomákat az élet hozza. Hogyan történt, hogyan se, másik ember is elkallódott a háborúban. Neki is elég volt a rohamból, a vérből, a halálból, és történetesen Ivánnak hívták. Nevenincsen Ivánnak mondom, mert ezen a néven nálunk senki nem ismerte. A szerencse forgandó, elébe forgatta a kertek alatt Bimbó Mihály iratait. Fölvette, eltette, aztán bekopogtatott a házba. Megtudta, most temették el szegényt. Addig-addig segített gyászolni a menyecskének, amíg föl nem vette Bimbó Mihály nevét, átvette házát és feleségét. A szerencse azonban csak néha sóher, máskor viszont bőkezű. Nemcsak a Bimbó nevet örökölte, de a vele járó hatvan holdat is. Eszébe se jutott, hogy egyszer majd huszonöt hold is elég lesz a kulákká nyilvánításhoz, mint ahogy azt se tudta, hogy hajdanán a jobbágytelek is megütötte némely helyeken a negyvennyolc holdat. A fél jobbágyból is kulák lett száz évvel a jobbágyfölszabadítás után. Ha a szorzótábla is életbe lépett, kevesebb is elég volt. Az ő hazájában gyerekkorában lezajlottak már a nagy likvidálások, minek törődött volna vele? Nem azért gyűrűzött azonban át az ideológia selymesnek nem mondható szárnyán a nagy szovjet példa, hogy Nevenincsen Ivánt Bimbó Miliállyá válva elkerülte volna. Azt se lehet tudni, követett-e el valamit, vagy csak a titkos agytröszt koholta rá a vádat, ahogy az ősember a tüzet csiholta a taplóra, kimondván, hogy a kulák is szüli napról napra a kapitalizmust, tehát ki kell tekerni a nyakát. Ha nem volt bűne, csináltak neki. Behozták Szegedre, a Csillag börtönbe bezárták, életfogytig szóló ítélettel. Bimbó Mihálynál jámborabb ember talán nem is lakta addig ezí a komor házat. Szótalan volt, és engedelmes, a tűrhetőség határán is túl. Állítólag jól megkésve ugyan, és inkább csak következtetve a lehetetlent, egyszer az a hír is betüremkedett, hogy meghalt volna talán Dzsugasvili is. Szíven ütötte ez a hír is. Bánkódott, kesergett, de neki se a nevét, se másféle jószágát nem akarta örökölni. Kihallgatást kért a börtön parancsnokától. Jól is néznénk ki, ha azonnal fogadta volna a piszkos imperialisták láncoskutyájának örök bérencét. Egyszer aztán mehetett. - Mit akar, Bimbó? - Azt, hogy nem vagyok Bimbó. - Nem Bimbó? Hát akkor mi? - Iván. Itt aztán el is akadt az adoma, ahogy az igaz történet is ködbé vész Biztosan van folytatása, és biztosan elő is találja valaki a régi iratok között, de az nem én leszek. Nekem az is elég, hogy a hatvan holddal börtönt is örökölt, és egészen elhihető az is, hogy főidbe gyökerezett a parancsnok lába, amikor meghallotta, hogy Szibériába zsuppolható embert hamis váddal rejtegetett a börtönben. Napi átlaghőmérséklet OOTET Mentöhúr Robin Hoodnak Ellopták a karácsonyfát Ismeretlen tettesek kedden ellopták a hollandiai Delft városának főterét díszítő, 16 méter magas karácsonyfát. A sajátos ízlésű tolvajok láncfűrésszel vágták el a fát a tő közelében, csupán egy csonkot hagyva meg a városnak belőle. Nem tudni, hogy milyen eszközzel szállították el a zsákmányt, de az ősi város vezetésének illetékese szerint nyomukat több kilométeren át letört fenyőágak jelezték. A hatóságok a Rotterdam melletti Zweth falu közelében vesztették el a nyomot. Az idén ezertíz éves Delft a legnevesebb holland turistavárosok egyike. —GLnteriór— ifa valami különlegesre végytL DÍSZTÁRGYAKTÓL A BÚTOROKIG. Bútorkárpitok, függönyök széles választékban ENTÍDIÖD LAKBEDENDIZÍŐ áeeged, Fekete &» u. 25. (Westel Iroda mellett) „Városi vadászok" Éppen ősellensége sietett „mentőhúrral" a kolduskirály, Robin Hood segítségére. Az angliai Nottingham egykori serifje ugyanis, látva, hogy a bronzba öntött Robin Hood immár jó húsz esztendeje húr nélküli íjat tart kezében, most helyére tette a hiányzó húrt. A kolduskirályt történetesen ismeretlenek meglopták. Frank Dennett, aki 1981 és 1984 közt a város serifje volt, maga gondoskodott a bronzszobor restaurálásáról. A város turisták által leggyakrabban lefényképezett attrakciója immár három méteres acélhúrral felszerelt íjat tart kezében. Szilveszteri szesztilalom Aligha lesz népszerű az év többi napján turisták által oly nagyon kedvelt Szingapúr idén szilveszterkor. „Szárazon" ünnepli Szingapúr a millennium beköszöntét: akit az ázsiai város utcáin rajtakapnak azon, hogy pohárral a kezében sétál és alkoholt fogyaszt, az könnyen rács mögött kezdheti a 2000. esztendőt. A szabad ég alatt tartandó valamennyi ünnepségre vonatkozik ugyanis a szigorú szesztilalom - közölte kedden a rendőrség szóvivője. S hogy komolyan gondolta, amit mondott, azt bizonyítja az is, hogy szilveszter éjszakáján mintegy 4000 rendőr járőrözik majd a szingapúri utcákon. A rozmár Nagy a riadalom a kínai fővárosban élő macskák gazdáinak körében. Az oka ennek a riadalomnak nem éppen mindennapi: „városi vadászok" éjszakánként befogják a cicusokat és jó pénzért eladják őket vendéglősöknek; macskánként 40 schillingnek megfelelő összeget kapnak. A vendéglősök pedig az ízletesen elkészített négylábúakkal olyan ételeket készítenek, mint például „A sárkány harca a tigrissel", amelyben a (megfőzött) macska a tigris, egy (ugyancsak fazékból kikerült) kígyó pedig a sárkány. Felvételünk kedden a hamburgi Hagenbeck állatkertben készült: Antje rozmár türelmesen tűri, hogy Dirk Stutzki gondozó először megmérje agyarának növekedését, majd kefével tisztára súrolja a szépen gyarapodó „fogat". (MTI Telefotó/EPA/DPA/Kay Nietfeld) MTI Press Veszélyben a latin szerető mítosza. A hevesvérű, mediterrán szerelmes immár csupán a tévéreklámokban él tovább. Ezt állapította meg egy olasz közvélemény kutató intézet (Ims), amely összeállította a szexrangsort is. Eszerint a vízvezeték-szerelők és a fogorvosok a legkitartóbb szeretők (18 perc), őket az építészek követik (15 perc). A negatív rekordot a legjobban kereső menedzserek tartják (5 perc). A bankárok és a kétkezi munkások teljesítőképessége egyaránt 8 percre futja. Ami pedig a hölgyeket illeti, vezetnek a háziasszonyok (18 perc), a köztisztviselők és a tanítónők előtt (15 perc). A menedzsernőknek, üzletasszonyoknak elég 7 perc, a politikus hölgyek még ennél is kevesebb idő alatt letudják. Arra is kíváncsi volt az intézet, hogy melyik fél a kezdeményező és ez miképpen történik. Nos, kiderült, hogy az esetek 56 százalékában a feleség, vagy az élettárs az aktívabb. Teszi ezt oly módon, hogy: 1. Megvakarja a férfi hátát. 2. Csókolni kezdi a fülét. 3. Felveszi a legszexisebb fehérneműjét. Az új idők kedvcsiholó módszere a társ féltékennyé tétele, egészen a felszarvazásig. A Hold kai: 00.07, nyugszik: 12.14. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig a Kárpát-medence fölé észak felöl hideg, egyre szárazabb levegő érkezik. Hazánkban gyakran felhős, szeles idő várható, futó hózáporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet országosan plusz 2, mínusz 3 fok között, megyénkben 0 fok körül valószínű. A magyar rendőr és az amerikai hadsereg Csak elkezdeni nehéz A vízállás tegnap 5=5§Í£ Alino: Szegednél: 202 cm, Csongrádnál: 142 cm, Mindszentnél: 19] cm. SSíKS—S/A víz hőfoka Szegeden: 0.6 C Sg3§££gE A Maros Makónál: -7 cm. A Nap kel: 07.32, nyugszik: 16.02. Bencsik István somoskőújfalui rendőr őrmester már középiskolás éveiben gyűjteni kezdte az amerikai hadsereg egyenruháit, fegyvereit és egyéb használati eszközeit. Gyűjteménye közel 200 darabra tehető, s legértékesebb darabja a teljes tengerészgyalogos felszerelés, amelynek minden darabja eredeti. A képen: Bencsik István egy Heckler-Koch 45-ös pisztollyal. (MTI Telefotó: Gyurkó Péter) Piros lapot a durva honatyának MTI Press A nehezen fegyelmezhető honatyákat a parlamentek történetében egyedülálló, ám jól ismert módszerek szoktatják rendre Új Zélandon: sárga és piros lap felmutatásával. Jonathan Hunt házelnök a választásokat követő első ülésen közölte: „Egy sárga meg egy piros lappal foglalom el a helyemet. Elvárom a tisztelt képviselőtársaimtól, hogy szíveskedjenek végighallgatni a kollégáikat, mert a demokrácia így kívánja." A sárga lap ezen a pályán is figyelmeztetést, a piros pedig már a teremből való kivezetést jelenti. Minthogy az új-zélandi parlament a brit szokást követi és eszerint a képviselők felszólalás közben egészen az inzultálásig zavarhatják politikai ellenfelüket, Jonathan Hunt házelnök semmit sem kíván a véletlenre bízni. Nem teszi a fejére az ugyancsak brit hagyományt őrző parókát azért, hogy pontosabban hallja, hogy sárga avagy piros lapot érdemel a demokráciát felrúgó honatya. is fogat mos, ugye? Millenniumi fáradság" MTI Panoráma Belefáradtak a századváltás előkészületeibe a németek. „És mit csinálsz szilveszterkor?" - kérdezik egymást lépten-nyomon a németek. Csak ezután tudakolják meg, hogy miként szolgál az illető egészsége és mi újság a munkahelyén. A világméretű szilveszteri előkészületek ünnepségek, mega-rendezvények a millenniumi éjszakán - elbizonytalanították az embereket és tanácstalanná tették őket. ,.Nincsenek konkrét terveim. Talán ágyban maradok" hangzik a válasz az érdeklődő kérdésre. Sorra mondják le az ünnepi meghívásokat, üresek az utazási irodák nyoma sincs millenniumi láznak, mintha a normálisnál jóval alacsonyabb lenne a németek hőmérséklete. Különösen a nagyszabásúnak ígérkező ünnepségek riasztják el az embereket - túlságosan drágának és nagyon profinak találják azokat. Wilhelmshavenban december 30-án tartják a „millennium-ellenes partit" azok részvételével, akik szerint az idei szilveszter sem különösebb az előző éviekénél. Ráadásul - hangoztatják ezúttal nincs is még ezredforduló, az csak jövő ilyenkorra lesz. A szokatlan parti részvevői fogadkoznak, hogy éjfél után mind hazamennek - jól kialudni magukat, és bajlódni a feltehetően „lebénult" számítógépükkel. Szegeden Gyarmati Réka December 28., 1 1 óra 50 perc, 3600 g. Sz.: Kiss Judit és Gyarmati Zsolt (Szeged). Kiss Balázs December 28., 12 óra 5 perc, 3680 g. Sz.: Kis Kitti és Kiss Sándor (Makó). Varga Dániel December 28., 18 óra 20 perc, 3550 g. Sz.: Tóth Zsuzsanna és Varga Csaba (Szeged). Lőrincz Emese December 29., 1 óra 45 perc, 3320 g. Sz.: Dohány Beatrix és Lőrincz Róbert (Szeged). Király Patrik December 25., 21 óra 11 perc, 3240 g. Sz.: Csikós Edit és Király Róbert (Szeged). Frank Marcell December 28., 9 óra 45 perc, 4880 g. Sz.: Balaton Ágnes és Frank Szabolcs (Szeged). Pónusz Kornél December 28., 11 óra 56 perc, 3430 g. Sz.: Bodó Ibolya és Pónusz János (Ásotthalom). Szabó Mónika December 28., 10 óra 40 perc, 3710 g. Sz.: Ferkovics Éva és Szabó István (Ásotthalom) Pápai Nikolett December 28., 14 óra, 3740 g. Sz.: Németh Erika és Pápai Sándor (Szeged). Posta Dóra Gabriella December 28., 13 óra 45 perc, 3200 g. Sz.: Prágai Tünde és Posta Róbert (Szeged). Mohebi Mirjam December 29., 6 óra 40 perc, 3850 g. Sz.: Csete Tímea és Mohebi Aszef (Mezőhegyes). Szabó Róbert József December 29., 9 óra, 3470 g. Sz.: Biacsi Sarolta és Szabó József (Szeged-Tápé). Szentesen Kádár István December 28., 10 óra 15 perc, 3780 g. Sz.: Baricsa Eszter és Kádár Sándor (Szentes). Hiirkecz Martina December 28., 12 óra 18 perc, 3450 g. Sz.: Hajnal Mária és Hürkecz Zoltán (Mindszent). Sebők Attila December 28., 16 óra 10 perc, 3460 g. Sz.: László-Kókai Ildikó és Sebők István (Csongrád). Süli Ákos December 28., 23 óra 40 perc, 3570 g. Sz.: Fábián Edit és Süli Imre (Szegvár). Gratulálunk! Elmarad a „Messiás" A tervezett millenniumi ünnepségek mellett Hándel Messiásának előadása is elmarad szilveszterkor Izraelben. Ehud Olmert, a város izraeli polgármestere nyilvánosan tiltakozott amiatt, hogy pénzhiány miatt elmarad Hándel oratóriumának a külföldi turisták által nagy érdeklődéssel várt előadása Jeruzsálemben. A polgármester „igen sajnálatosnak" mondta, hogy az illetékes szaktárca nem utalta ki a hangverseny megtartásához szükséges összeget. Szilveszterkor, amely az idén pénteki napra, a zsidó szabhat előestéjére esik, nem lesznek ünnepségek Izraelben. Az egyetlen, külföldieknek szánt ünnepi műsor a Hándel oratórium előadása lett volna a jeruzsálemi Nemzetek Palotájában. Csongrád megyében ma az alábbi települések körzetében számíthatnak sebességellenórzési akcióra a járművezetők - Makó: 7 és 21 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja!