Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-20 / 296. szám

I Pontvadászok rí shetett itt, kérem, jeges eső, boríthatta hó a futball­M2j pályákat, lám, mégiscsak befejeződött, még a kará­csonyi ajándékosztás előtt, a magyar labdarúgás élvo­nalának küzdelemsorozata. Tizenhét forduló után első helyen végzett a Dunaferr, míg négy csapat, a Nagyka­nizsa, a Siófok, a Szeged és a Vác abban a nem éppen lelket melengető tudatban vonult téli pihenőre, hogy ha tavasszal sem vitézkednek eredményesebben, jövőre már egy osztállyal lejjebb birkózhatnak egymással Az őszi szezon zárásakor biztos sokan úgy véleked­nek: ez a bajnoki pontvadászat - ha lehet... - még a ta­valyinál is unalmasabbra, feledhetőbbre sikeredett. De miért lenne igazuk? Hiszen 1999 második felében szin­te minden gárdánk tudott új színt vinni a magyar foci­ba. Volt olyan csapat (Siófok), amelyik sztrájkolt. A di­ósgyőriek azt próbálgatták, hogyan kell lelkesedni több, mint 200 milliós adósság terhe alatt. A Gázszer bebizo­nyította: lehet, kérem, ezt a focit úgy is játszani, ha se pályája, se közönsége nincs a csapatnak. Vácott mind­össze 17 fordulóra volt szükség egyetlen győzelemhez, az MTK-nál pedig holland mágus irányításával sikerült elérni, hogy csupán két helyet esett vissza a tavaly min­denkit fölpofozó bajnokcsapat. Az egyik botrányából másik válságába zuhanó Kis­pestnél pedig már csak a századik születésnapját ün­neplő, ám szurkolóit elveszítő Fradika volt komorabb. De hogy el ne sírjuk magunkat e nagy leltározásban, azért essék szó a Dunaferr-ről (üde színfolt, ugyebár...), meg egy bizonyos Herczegfalvi nevezetű kispesti futbal­listáról is, aki pedig doppingbotrányba keveredett. Hogy ez utóbbi ténytől miért is szélesedik a jókedv? Mert látva PNB-nk színvonalát ugyan ki ne röhögne, nagy vidáman, könnyeket potyogtatva azon, hogy ehhez még ajzószerekre is szükség volt... \Jo, de félre a tréfával: a bajnokságnak vége, a csa­IV patok értékelnek, a játékosok pedig jól megérde­melt pihenőjük alatt összeszámolhatják, kit, hol és mi­ért nem fizettek ki Ami pedig a Szeged LC teljesítmé­nyét illeti: ugye, mindenki megérti, hogy a mi Tisza­parti gárdánk tengernyi sok kalandját majd külön írá­sokban értékeljük... Bátyi Zoltán A Budánovics - a hős kosárlabda A két szegedi NB I B csoportos kosárlabda­csapat közül a Szeged KE nöi együttese hatal­mas bravúrt hajtott vég­re, hiszen hazai pályán legyőzte az egykori vá­logatottakkal felálló, lis­tavezető BEAC-ot. A Sze­deák férfi gárdája a fő­városban szerepelt, s a tét nélküli meccsen sú­lyos vereséget szenve­dett. Szeged KE-BEAC 63-62 (33-29) NB I B csoportos női ko­sárlabda-mérkőzés, újszege­di Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Porpáczy, Király. Szeged KE: LALUSKA (8/3), Roczkov (20/3), Láng (4), BUDÁNOVICS (16/6), Csapó (4). Csere: KISS (11). Edző: Király Sándor. A BEAC a csoport favo­ritja, hiszen a fővárosiak na­gyon jó játékosállománnyal rendelkeznek, s az épülő új sportcsarnokukban minden­féleképpen A csoportos meccseket szeretnének majd játszani. A Szeged KE nagyon bát­ran, s eredményesen kezdte a játékot, s hogy nem tudott meglépni, az főként a két já­tékvezetőnek volt köszönhe­tő, akik ítéleteikkel borzol­ták a kedélyeket. A két síp­mester tevékenységére jel­lemző, hogy a hazaiak cente­rét, Csapót a 16. percben ki­pontozták. Ez sem zavarta meg a szegedieket, hiszen a második játékrészben - a hi­hetetlen nyomás ellenére ­végig vezettek, s kezükben tartották a mérkőzés irányí­tását. A hajrában védekezést váltott a BEAC, s átvették a vezetést. Fél perccel a lefú­jás előtt a budapestiek egy ponttal, 61-62-re vezettek, s támadhattak. Már csak tíz másodperc volt hátra, ami­kor Kiss labdát szerzett, majd a fiatal Laluskához to­vábbított, aki Budánovicshoz passzolt, a szegedi játékos két másodperccel a dudaszó előtt elvállalta a dobást, ami a gyűrűben landolt, ezzel pe­dig a Szeged KE megszerez­te a győzelmet, 63-62. A Tisza-parti gárda a kö­zépszakaszba egy győzelem­mel és öt vereséggel került be. MAFC-Szedeák Akuterm KE 98-67(58-31) NB B csoportos férfi ko­sárlabda-mérkőzés, Buda­pest, 100 néző. Vezette: Benczúr, Csabai. Szedeák: Vitaszek (5/3), Molnár (6), Kiss (10/3), Ta­nács (14/6), Drahos (6). Cserék: Parády (-), Búzás (2), Kukla (6), Valaczkay (5/3), Zöldi (13/3). Edző: Bonifert Domonkos. A Szedeák tét nélküli meccset játszott a MAFC el­len, hiszen a hazaiak nem kerültek be a négy közé, így a Tisza-partiak az ellenük elért eredményt nem viszik tovább. Enerváltan és szétesően kezdett a szegedi gárda, s ezt a budapestiek könyörtelenül kihasználták, s tetemes előnyre tettek szert. Bonifert Domonkos hiába próbálta a cserékkel is frissíteni a csa­patát, ez sem segített. A második félidőben to­vább folytatódott a szedeá­kosok vergődése, míg a fő­városiak kettőzött erővel küzdöttek, s a végén kiüté­ses, harmincegy pontos győ­zelmet arattak. A Szedeák a rájátszásba három győzelem és ugyan­ennyi vereséggel került be. S. R. Az 1900-as évek utolsó meccsén: Kazincbarcika-Medikémia 0:3 Kétezervárás - győzelemmel Melnicsuk (akcióban) ismét jól játszott, de a többiek produkciója is kellett a barcikai sikerhez, s ezzel az első hely megőrzéséhez. (Fotó: Karnok Csaba) röplabda Újság, könyv, szórólap, ügyviteli nyomtatvány, meghívó, névjegy, IGÉNYES KIVITELBEN: ÖM 62/420-819 Vegyész RC­Medikémia Szeged 0:3(-22,-23,-23) Extraliga, férfi röplabda­mérkőzés. Kazincbarcika, 300 néző. Vezette: Csizmánk, Bod­rogi. Kazincbarcika: Kopilov, Toronyai, CSERNYENKO, BENCSIK, Csíkos, Torna. Csere: Bagó (liberó), Kárpáti. Edző: Veres István. Medikémia: Neizer, Nyir­ka, Mondi, MELNICSUK, JÁ­NOSI, Torma. Csere: Farkas (liberó), PETHEŐ, Hulmann. Edző: Nagy Péter. Az eredmény alakulása. 1. szett (21 perc): 0:1,4:4, 10:10, 15:13, 15:16, 18:18, 20:22, 21:23. 2. szett (20 perc): 0:1, 1:1,1:3, 2:5, 6:5, 12:10, 16:16, 17:20, 23:23. 3. szett (18 perc): 0:1, 3:3, 5:4, 8:5, 12:6, 14:12, 17:13, 17:16, 21:21, 23:21, 23:24. A házigazda Vegyész RC alaposan felforgatott együttes­sel fogadta a Medikémiát. A hazaiak kezdőjébe - több mint egy hónap után - visszatért a felépült Kopilov, Csernyenko szélső ütő létére centert alakí­tott, mlg az eddigi két stabil középjátékost, Polencsiket és Kárpátit statisztaszerepre, vagy még arra sem, kárhoztatta az edző. A Szegednél semmi meglepetés nem volt a felállás­ban. Az első pontot a vendégek jegyezték, utána azonban fel­váltva estek a találatok, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az akciókat köve­tően a labdák zavartalanul ér­hettek parkettet, sem sánc-, sem mezőnymunka nem jelle­mezte ekkor a játékot. Nagy Péter szinte már könyörgőre fogta: - Egy blokkot próbálj meg hozni! Az első azonban a barcikaiaknak sikerült. A nyitó szett rendkívül ideges hangu­latban telt, főként a sokat téve­Banika felé... Az újszegedi Sportcsarnok elől szombaton fél 10-kor gördült ki az a busz, amely Kazincbarcikára szállította a Medikémia extraligás férfi röplabdacsapatát. A Vegyész RC hazai környezetben veszélyes, rendszeresen megtréfálja a legjobbakat is. Még sem ez volt a téma az odafelé vezető úton. Már mindenki 2000-re gondolt, a bajnoki rangadók­ról - még kettő van hátra az alapszakaszban -, az első hely megtartásáról és természetesen a Kupagyőztesek Ligájáról beszélt. Szülőktől, barátoktól, kedvesektől jöttek folyamato­san az infók, akik otthon lapozgatták a teletex oldalait, hí­rekre vadászva. Amint bizonyossá váltak az ellenfelek, megkezdődtek a találgatások. Barcikáig, s végig hazafelé­dó, bizonytalankodó, az ítéle­teknél határozatlan bíróduó, Csizmánk és Bodrogi, .jóvol­tából". A szegediek nem röp­labdáztak igazán jól, de a há­zigazdák rossz nyitásokkal és helytartáshibákkal siettek a se­gítségükre. A játék képe a má­sodik , /elvonásban" sem válto­zott, a Kazincbarcika jól táma­dott, s ebben a „fogásnemben" méltó ellenfele volt a Mediké­miának. A védekezésre nem igen ügyeltek a gárdák, bár, Petheő beállása ezen, szegedi részről, módosított. Akadtak szép, vastapsot érdemlő labda­menetek is, az egyiket, a szett hajrájában, Jánosi fejezte be eredményesen. Az első két játszmában főleg a széleken akciózott a Medikémia, a har­madikban viszont már center­ben is, s a kísérletek 66 száza­léka pontot jelentett. A Tisza­parti gárda azt is elbírta, hogy Nyirka - önmagához képest! ­gyengébb teljesítményt nyúj­tott, s sikerével megőrizte első helyét az Extraligában. Szép karácsonyi ajándék! Veres István: - A Szeged mindig jobban összpontosított a szettek végjátékában, s ez döntőnek bizonyult. A vereség ellenére dicséret illeti a fiúkat, az idény legjobb játékával ruk­koltak elő. Nagy Péter: - Nagyon jól és változatosan támadó, megle­pő összeállításban pályára lé­pő Kazincbarcikát győztünk le. Ez a siker nagyon fontos volt, mert így a tabella élén telelünk • Bécsben kisorsolták a férfi röplabda Kupagyőztesek Ligá­jának csoportjait. A Mediké­mia Szeged - már csak a Ti­sza-partiak képviselik az euró­pai porondon a magyar színe­ket - az A-csoportba került, ahol lengyel, görög, ukrán, tö­rök, francia, jugoszláv és cseh csapatokkal játszik a továbbju­tásért. Minden együttes egyszer ta­lálkozik a másikkal. Az első fordulót január 11. és 13. kö­zött, az utolsót, február 23-án tartják. A szegediek négyszer léphetnek pályára saját közön­ségük előtt és csak háromszor kell idegenben szerepelniük. A csoport első két helyezettje jut be a négyes döntőbe, amelyet március 4-én és 5-én, vagy egy héttel később, 11-én és 12-én rendeznek meg. A szegediek ellenfelei, A csoport: Crvena Zvezda (jugo­szláv, hazai pályán, január 12.), Czarni Radom (lengyel, ide­genben), Jihostroj Ceske Bude­jovice (cseh, h), AEK Athén (görög, h), Law Academy Har­kiv (ukrán, i), Galatasaray (tö­rök, h), AS Cannes (francia, i). B csoport: Matador Puchov (szlovák), Belogoije Belgorod (orosz), Alpitour Cuneo (olasz), Unicaja Almeria (spa­nyol), Paris Volley (francia), De Belleman Nissan Averbode (belga), Bayer Wupperthal (né­met), Castelo da Maia (portu­gál). A szegedi vezetők a követ­kezőképpen vélekedtek a sor­solásról: Nyári Sándor szakmai igazgató, ügyvezető: - Nem lesz könnyű dolgunk, nagyon nehéz csoportba kerültünk. Kecsegtető ugyan, hogy a hét mérkőzésből négyet Szegeden játszunk de egyik sem lesz ru­tinfeladat. Ellenfeleink Európa elitjébe tartozóak, a Cannes a címvédő. Nagy fegyvertény lenne, ha a görög és a cseh együttes közül legalább az egyiket itthon legyőznénk. A franciákkal két évvel ezelőtt már találkoztunk - szintén ide­genben -, akkor 3:0-ra ők nyertek Nagy bravúr lenne, ha négy győzelmet szereznénk, hisz' akkor selejtező nélkül biztosítanánk helyünket a kö­vetkező idény kiemeltjei között a KL-ben. Szombaton tárgyal­tam Szeged önkormányzati képviselőkkel, levelet írt az egyesület az sportbizottságnak Méltóképpen akarjuk képvisel­ni a várost a nemzetközi po­rondon, ezért arra kérjük az il­letékeseket, hogy biztosítsák póttámogatásként, költségeink ötven százalékát. Nagy Péter vezetőedző: ­Könnyebb? Ezt nehéz megítél­ni. Előnyös, hogy a görög és a török együttessel Szegeden mérkőzünk ellenük - a félel­metes hangulat miatt - idegen­ben kevés sanszunk lett volna. Ha jól röplabdázunk a hazai meccseken mindenki ellen lehet reményünk a sikerre. Ezzel együtt három győzelemmel már kiegyeznék, úgy gondo­lom, ez a realitás, a négyhez bravúr, vagy csoda kellene. De ki tudja, hátha... [mcmKcmiA MORTON'S BLOMBERGS Démnsz RT. Sfl/fl - VOLÁN TAXI 444-888 488-488 Öszi dobogó: 1. Dunaferr, 2. Vasas, 3. MTK labdarúgó PNB Munkatársunktól Két, korábbról elha­lasztott mérkőzés leját­szásával véget ért a lab­darúgó PNB öszi szezon­ja. Az Újpest folytatta remek szereplését és „négyes szériáját", a Gázszer hálóját és négy góllal megterhelve nyer­tek a lilák. A Kispest-Fe­rencváros fővárosi rang­adón is a vendégek győztek, Tóth Mihály eredményességével. Eredmények: Gázszer-Újpest 1-4 (0-2) Székesfehérvár, 1500 né­ző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerzők: Korol, ill. Kiskapusi, Tetjék, Tóth N., Tokody. Kispest-Ferencváros 2-3 (0-1) Budapest, Bozsik-stadion, 4000 néző. Vezette: Arany. Gólszerzők: Plókai, Pin­tér, ill. Horváth P., Tóth M. (2). A bajnokság őszi végeredménye 1. Dunaferr 17 10 6 1 44-15 36 2. Vasas 17 11 1 5 32-16 34 3. MTK 17 9 6 2 30-14 33 4. Újpest 17 8 6 3 32-20 30 5. Debrecen 17 8 5 4 25-18 29 6. Gázszer 17 7 7 3 23-22 28 7. Tatabánya 17 6 8 3 20-19 26 8. Ferencváros 17 7 4 6 27-17 25 9. Győri ETO 17 6 6 5 28-18 24 10. Zalaegerszeg 17 6 6 5 21-13 24 11. Haladás 17 5 3 9 18-26 18 12. Diósgyőr 17 4 6 7 17-27 18 13. Nyíregyháza 17 4 5 8 15-30 17 14. Kispest 17 3 7 7 16-22 16 15. Nagykanizsa 17 3 6 8 14-22 15 16. Siófok* 17 5 2 10 13-27 14 17. Szeged LC 17 3 5 9 13-38 14 18. Vác 17 1 5 11 15-39 8 * A Siófoktól 3 büntetőpont levonva. A labdarúgó PNB góllö­vőlistájának élcsoportja a bajnokság őszi zárása után: 13 gólos: Tököli (Du­naferr), 11 gólos: Horváth P. (Ferencváros), 8 gólos: Frunza (Diósgyőr), Kenesei K. (MTK), Tóth N. (Újpest); 7 gólos: Illés (MTK), So­wunmi (Vasas), Zavadszky (Dunaferr), Tóth M. (Fe­rencváros); 6 gólos: Farajó (Szeged), Kovács Z. (Új­pest), Nicsenko (Dunaferr), Szili (Vasas). Igazságos döntetlen kézilabda Munkatársunktól SZKKSE-Autó Hórusz­Böcsi KSC 17-17(10-8) NB l/B-s női kézilabda-mér­kőzés. Dorozsma, Orczy-sport­csarnok, 150 néző. Vezette: Szendrei, Szentesi. Dorozsma: SZACSVAI ­Szabó M. 5, Kocsis 4 (2), Antal 1, Laluska 3, Sastyin 2, Vadászi 1. Csere: Kocsisné (kapus), Sza­bó T. 1, Fődi, Pusztai, Horváth, Bódi. Edző: Mandl Gábor. Kiállítások: 4, ill., 6 perc. Hétméteresek: 2/2, ill., 1/1. Az NB I/B-s női kézilabda­bajnokság legutóbbi fordulójá­ban a dorozsmai lányok az él­mezőnyhöz tartozó Böcs együt­tesét fogadták. A mérkőzésen Szacsvaiék méltó ellenfélnek bizonyultak és kétgólos előnnyel térhettek pihenőre. A második félidőben már három­mal is vezettek a hazaiak, de a böcsi lányok nem adták fel és kiegyenh'tettek. Az utolsó perc nagy izgalmakat hozott, mert egy dorozsmai kapufa után a vendégek indítást rontottak és így alakult ki a 17-17-es vég­eredmény. Ifjúságiak: SZKKSE-Autó Hórusz-Böcsi KSC 16-15 ii i mm iiiiwnwrnnrriifnraiiawi ISIHHH

Next

/
Oldalképek
Tartalom