Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-14 / 291. szám

8 PÁLYAVÁLASZTÁS KEDD, 1999. DEC. 14. Pályaválasztók figyelmébe! ÚJ SZAKOK INDULNAK A JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYETEM FIZIKUS TANSZÉKCSOPORTJÁNAK GONDOZÁSÁBAN Kedves középiskolás diákok és pályaválasztás előtt álló fiatalok! Szeretnétek megérteni a természeti jelenségek mögött meghúzódó fizikai törvényszerűségekel? Érdekel­nek Benneteket a technika és a tudomány legújabb vívmányai? Szerettek kísérletezni? Kedvetek volna a jövő generációját megismertetni a fizika szépségeivel? Ha igen, akkor jelentkezzetek Szegedre, a József Attila Tudományegyetem (JATE) Természettudományi Karának fizikus, csillagász, illetve fizikatanár szakára! E szakokon a tanulmányi idő 5 év. Az első két évben a fizikai jelenségek klasszikus tárgyalásmódját is­merik meg a hallgatók a középiskolai szintnél jóval részletesebben és mélyebben. Számos látványos, előadótermi kísérlet segíti a tanultak jobb megértését. Harmadévtói pl. a kvantummechanika segítségével a mikrovilág törvényeinek a vizsgálata kezdődik meg. Az elméleti oktatás mellett a kísérleti munkában való jártasságot a hallgatók laboratóriumi gyakorlatokon szerzik meg. A fizikatanári szak mellé bármely természettudományi, illetve bármely bölcsész tanár szak választható; szakpárként kerül meghirdetésre a fizikakörnyezettan szak. Több éve folyik a külön oklevelet adó fizika­szakfordító képzés angol nyelvből, amelynek előfeltétele egy C vagy A+B ü'pusú középfokú nyelvvizsga. A 2000/2001. tanévben indulnak a 8 féléves alkalmazott fizikus, valamint a 6 féléves vegyész-fizi­kus laboratóriumi operátor elnevezésű szakjaink, amelyek főiskolai diplomát adnak. A tudomány és technika robbanásszerű fejlődése egyre nagyobb számban igényel olyan szakembereket, akik képesek a modem természettudományos ismereteket és módszereket a gyakorlatban alkalmazni. Ezért az alkalmazott fizikus szak célja olyan szakemberek képzése, akik • alkalmazni tudják azokat a képzés során megszerzett felsőfokú fizikai és informatikai ismereteiket, amelyek alapján a legtöbb korszerű műszer és informatikai eszköz működik, • speciális tanfolyamokon hatékonyan kiképezhetők a legújabb nagyműszerek hozzáértő használatára, és arra, hogy ezt a tudást tovább tudják adni technikusoknak és kutatóasszisztenseknek, • nyelv-, közgazdasági és marketingismereteik révén képesek ellátni műszergyártó és forgalmazó cégek képviseletét, illetve hatékonyan tudnak műszerforgalmazó kis- és középvállalkozásokat irányítani, be­mutatókat tudnak tervezni és tartani, • egy intézmény számára adott feladatokhoz képesek kiválasztani és beszerezni a szükséges műszereket és informatikai eszközöket. Az ój szak növeli a hallgatók választási lehetőségeit, perspektivikusabbá teszi az eddig főleg kutatómun­kára felkészítő hagyományos fizikus szakot. Több európai egyetem hasonló lépéseket tesz, illetőleg tervez megtenni. Az átjárás a fizikus, fizikatanár, vegyész-fizikus laboratóriumi operátor szakra viszonylag egy­szerű. A vegyész-fizikus laboratóriumi operátor szakon végzett hallgatók a korszerűen műszerezett laborató­riumokban ismereteik révén működtetni tudják a legfejlettebb laboratóriumi műszereket, nagyműszereket, informatikai eszközöket, ipari, egyetemi kutatólaboratóriumokban, környezetvédelmi állomásokon, kórhá­zakban. diagnosztikai központokban tudnak majd elhelyezkedni. A Tanszékcsoport felsőfokú szakképzés keretében kétéves (nem diplomát adó) képzési formában tele­kommunikációs szakértő, környezetvédelmi technológus, műszaki optikus szakon folytat képzést, amely egyelőre önköltséges formában folyik, azonban az akkreditáció elnyerése után államilag finanszíro­zottá válik. A fizikához, különösen az elméleti fizikához szükséges alapos matematikai felkészültséget a hallgatók matematikai kurzusokon sajátítják el, és számítástechnikai tárgyakat is tanulnak. Az egyetemi évek haladtá­val a különböző szakokon a képzés egyre jobban különválik, mivel a tanár szakosoknak pedagógiai és szak­módszertani ismeretekre, míg a fizikusoknak, az alkalmazott fizikusoknak, a csillagászoknak a tanárokénál mélyebb szaktudományos ismeretekre van szükségük. Azon kiemelkedő tanulmányi eredményeket felmutató hallgatóknak, akik szeretnének a tudományos ku­tatásokba is bekapcsolódni és nemzetközileg elismert kutatókkal együtt dolgozni, lehetőségük van az ún. tu­dományos diákköri munka keretében ezt megtenni. Az alábbi tudományterületeken biztosítunk lehetőséget kutatómunkára: matematikai és elméleti fizika, lineáris-, nemlineáris- és kvantumoptika, lézerfizika, elméleti és kísérleti szilárdlestfizika, biofizika, fotoakusztika, atomfizika, csillagászat és fizika tantárgypedagógia. A hallgatók kutatási eredményeiket hazai és külföldi konferenciákon mutathatják be. illetve nemzetközi folyó­iratokban publikálhatják. A kiemelkedő tanulmányi eredményű hallgatók számára lehetőség nyílik neves európai és amerikai egyetemeken résztanulmányok folytatására. A végzett hallgatók legjobbjai a JATE Doktori Iskolájára nyerhetnek felvételt, ahol a hároméves doktori képzés után megfelelő szintű tudományos munka esetén megszerezhetik a doktori (PhD) fokozatot. Kedves Pályaválasztó! Ha a fentiek felkeltették érdeklődésedet, várjuk jelentkezésedet! Bővebb tájé­koztatást a felvételi feltételekről (mentességről) a Felvételi Tájékoztatóban találsz. További információval is szívesen állunk rendelkezésedre: IGNÁCZ FERENC MOLNÁR MIKLÓS ignacz@physx.u-szeged.hu mmiklos@physx.u-szeged.hu 6720 Szeged, Dóm tér 9. 6720 Szeged, Dóm tér 9. tel.: 62-544-273 tel.: 62-544-358 fax: 62-425-854 fax: 62-420-154 Megtekintheted honlapunkat is a http://www.jate.u-szeged.hu/physics/indexh.html címen. JATE Fizikus Tanszékcsoport Árpád Fejedelem Gimnázium. Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium 6760 Kistelek, Ifjúság tér 3. Tel.: 62/259-228. t gimnáziumi osztály (4 év (kód: 01) Emelt szintű matematika (02) Angol nyelvvizsga-előkészítő (03) Nyelv: angol, német és francia. Gyakorlati fak.: utazás és turizmus. - Postaforgalmi szakk. oszt. (5 év) (04) Nyelvek: angol, német és francia. Külön képzés: számítógépes gépírás. - Érettségi utáni szakképzés: 1. Számítástechnikai szoftver­üzemeltető (kód: 05) 1 év 2. Postai forgalomellátó (06) 1,5 év. /et <3 BUWEX GRAFO-CENTRUM Grafológiai és írásszakértő Intézet - Szeged 6724 Szeged, Sárosi út 6/b. Tel /fax: 62 475-866, Tel.: 60 392 632 Cím: 6701 Szeged, Pf.: 2322, E-mail: buwex@mail.matav.hu Alaptanfolyamok szervezése, OKJ-s grafológusképzés. Többszintű grafológiai oktatás, írásazonosítás, személyiségvizsgálat, pályaalkalmassági vizsgálat, munkaerő kiválasztás, partnerválasztási tanácsadás, intézmények és magánszemélyek részére. Kérje ismertetőnket! A JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kara a 2000/200l-es tanévben ÚJ FŐISKOLAI SZAKOKAT alkalmazott fizikus (8 félév) biológus laboratóriumi operátor (6 félév) vegyész-fizikus laboratóriumi operátor (6 félév) indít nappali tagozaton, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában is. Jelentkezni 2000. március 1-jéig lehet a napokban megjelenő „Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató 2000-ben" leírtak szerint. A JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNY­EGYETEM Természettudományi Kara nyilt napot tart középiskolások számára, melynek keretében tájékoztatást adunk a karon való továbbtanulási lehetőségekről és a karon folyó oktatásról. Időpont: 2000. január 27. (csütörtök), 10 óra 30 perc. Helyszín: Szeged, Dóm tér 13. (SZOTE oktatási épület) I. emeleti tanterem. IK OS S U T H Informatikai, elektronikai és gépészeti képzés, gimnáziumi oktatás: Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium 6800 Hódmezővásárhely, Kaszap u. 29. Tel.: 62/241-811, fax: 62/244-884 http://www.kzs.hu; e-mail: iroda@kzs.hu fZ\ A FODOR JÓZSEF GIMNÁZIUM, z •• \ SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS fKtf* SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET a 2000/2001-es tanévben a kővetkező ö5™ szakmacsoportos képzéseket indítja: - szakközépiskolai (hús- és baromfiipari technológus, élelmiszeripari gépész; 6 éves) - szakiskolai (húsfeldolgozó, pék, pék-cukrász, igény szerint tejtermékgyártó-, tartósítóipari-, molnár szakmunkás; 4 éves) - érettségi utáni (él. ip.-i laboráns, él.i p.-l menedzser). Nyelvoktatás (kezdő, illetve haladó szinten): angol és német. Kollégiumi elhelyezés az iskola saját kollégiumában. Érdeklődni lehet: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Tel.: 62/441-008. Fax: 62/440-733 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu URL: http://www.fodorj-szeged.sulinet.hu A Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium szeretettel várja a 2000/2001. tanévben négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba jelentkezőket, elsősorban felsőfokú tanulmányokra készülő, jeles és jó rendű tanulókat. - 4 évfolyamos képzés: Az általános iskola 8. osztályából felvételi eljárással vesszük fel a tanulókat. • Speciális tantervű angol és speciális tantervű biológia, kémia. • Magyar-történelem és matematika-fizika tagozatos osztályainkba jelentkezés: 2000. február 4-től március 1-jéig, felvételi vizsga: 2000. március 8-án. - 8 osztályos képzés: Az általános iskola 4. évfolyamáról veszünk fel jelent­kezőket felvételi elbeszélgetés alapján. Jelentkezés 2000. február 28-tól március 14-ig, felvételi elbeszélgetés: 2000. március 29-én. Választható idegen nyelvek: angol, német, francia ha­ladó- és kezdő csoportokban, valamint latin (a nyolc évfolyamos és a biológia-kémia speciális tantervű osz­tályokban kötelező). Az iskola nyitva áll bármely felekezethez tartozó és fele­kezeten kívüli tanuló előtt. Vidékieknek saját, az iskola szellemiségével és értékrendjével azonos, új kollégiu­munkban biztosítunk elhelyezést. A jelentkezési lapokat az iskola címére kérjük eljuttatni: 6800 Hódmezővásárhely, Szőnyi u. 2. Telefon: 62/241-703. Fax: 62/244-337. sws CIPŐIPARI OKTATÓ KFT. íj. Kiváló gyakorlati képzőhely. Fiatalok! Lányok, fiúk! Az SWS Cipőipari Oktató Kft. gyakorlati oktatási lehetőséget kínál. SZAKMA NEVE Képzési idő - Bőripari szabász 1 éves - Cipész 2 éves - Cipőjavító 1 éves - Cipőfelsőrész-készítő 2 éves - Ortopédiai cipész 2 éves - Ortopédiai kötszerész és fűzőkészítő 2 éves A tanulók tanműhelyben és termelési körülmények között sajátítják el a választott szakmát. Elméleti képzést a 624. Sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola biztosít. JUTTATÁSOK: - munka- és védőruha - étkezési hozzájárulás a gyakorlati oktatási napokra - tisztálkodási eszköz - rendszeres orvosi vizsgálat - biztosítás. Lehetőség van tanulószerződés kötésére, mely esetben a pénzbeli juttatás havi mértéke a mindenkori minimálbér 10-20%-a (2000-ben 2500-5000 Ft/hó). FELVILÁGOSÍTÁST AD: - 624. Sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola - Farkas Imre SWS Cipőipari Oktatási Kft. 6722 Szeged, Zászló u. 4/A. Telefon: 06-30/9312-276. Tisztelt érdeklődők! A Bedő Albert Erdészeti Szakiskola és Kollégium várja azok jelentkezését, akik erdészeti szakmunkás, gazda, vagy virágkötő-berendező szakmát szeretnének tanulni! Iskolánkban a 9., 10. osztály elvégzése során szakmai elökészi'tő ismereteket adunk. A szakévfolyamokon megszerezhető' jogosítványok: - motorfűrész-kezelői jogosítvány - mezőgazdasági-vontatóvezetői igazolvány - rakodógép-kezelői jogosítvány - erdészeti gépkezelői jogosítvány - szalag- és körfűrészkezelői jogosítvány - személygépjármű-vezetői engedély - vadászvizsga. A képzés ideje alatt a kollégiumi elhelyezés minden tanuló számára biztosított. Címünk: 6783 Ásotthalom, Kiss Ferenc kit. 76. Tel.: 62/291-522. Várjuk jelentkezéseteket! KOSSUTH ZSUZSANNA MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM, IPARI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ÉS KOLLÉGIUM/INTÉZMÉNYEGYSÉG 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky u. 7-9. Pf.: 25. Telefon: (62) 222-246. Telefax: (62) 222-447. Tájékoztatónkkal a pályaválasztás nehéz döntését szeretnénk megkönnyíteni azon diákok részére, akik szakmát szeretnének tanulni. Iskolánkba felvételt hirdetünk a szakképzést megalapozó 9-10. évfolyamra, valamint 9-12. szakképző évfolyamra. Iskolánkba megszerezhető' OKJ (Országos Képzési Jegyzékben) szereplő szakképesítések az alábbiak: - kőműves, szobafestő-mázoló és tapétázó, — épületburkoló, csőhálózat-szerelő, esztergályos, — gázvezeték- és -készülékszerelő, vízvezeték- ésközpontijutés­szerelő, géplakatos, - hegesztő, szerkezetlakatos, mérlegkészitő és -javító, - karosszérialakatos, mezőgazdasági gépész, - mezőgazdasági gépjavító, - kötő- és varrógépműszerész, - varrómunkás, - gipszmitakészltő, kerámiakészítő, fazekas, porcelánfestő, - villanyszerelő, - cipőfelsőrész-készítő, bőrdíszműves. Érettségi után választható szakmák: — szerszámkészítő, -porcelánfestő-tervezőasszisztens, - autóelektronikai műszerész, - járműelektronikai műszerész, - autószerelő, -fogtechnikus. Tanulóink megszerezhetik a segédmotor-kerékpár­és a személygépkocsi-engedélyt is. ...és ha úgy döntenek, hogy iskolánkat választják, együttműködésünkről biztosítjuk, és azon fáradozunk, hogy mindenben segítségükre legyünk! Érdeklődni lehet: Debreczeni Magdolna műszaki intézményegységvezető-helyettesnél és Rácsz Imre gyakorlati oktatásvezetőnél A JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARA 2000-ben is meghirdeti esti, levelező és távoktatási képzési programjait. - Alapdiplomát nyújtó képzések: Kiegészítő közgazdászképzés gazdálkodási szakon (pénzügyi-informatikai szakirány), levelező tagozat. Közgazdászképzés gazdálkodási szakon, távoktatási tagozat. - Szakirányú továbbképzések: * Jogász-közgazdász szak * Mérnök-közgazdász szak * Orvos/gyógyszerész-közgazdász szak * Gazdálkodástudományi szak * Egészségügyi menedzser szak * Európai tanulmányok szak * Francia-magyar menedzserképzés. Az új évfolyamok részben februárban, részben szeptemberben indulnak, de a jelentkezés általában 2000. elején esedékes. A Kar a programokra, a jelentkezési és felvételi feltételekre, tandíjakra stb. vonatkozó további információkat tartalmazó tájékoztató füzetet ad ki, amely december 21-től a tanulmányi osztályon vehető át (Szeged, Honvéd tér 6.). Az érdeklődők az 544-679-es telefonszámon is kérhetnek tájékoztatást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom