Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-13 / 290. szám

10 KULTÚRA HÉTFŐ, 1999. DEC. 13. Nyolcan énekelték: Az asszony ingatag... Tenorshow a színházban Berkes Jánost a nézőtéren csörgő mobiltelefon sem akadályozta meg, hogy Nemorino románcát stílusosan előadja; Csák József egy másik románcot, Federicóét énekelte Cilea operájából; Róka István Don Jósé virágáriája után a kellékként meglehetősen teátrálisan használt vörös rózsát Simándy József özvegyének nyújtotta át; Albert Tamás Canio áriája mellett beugrással a La donna é mobile-t is elénekelte. A közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar Oberfrank Péter zeneigazgató energikus dirigálásával saját műsort is adott: a Ruszlán és Ludmilla nyitánya, a Háry intermezzója mellett vastapsot kapott a Meditáció Massenet ritkán hallható operájából, a Tháisból Szöllősy József koncertmester szólójával. A második részben Offenbach-, Lehár-, Strauss- és Kálmán-operettek slágerei és olasz dalok csendültek fel, és viccekkel fűszerezett tenorshow lett a koncertből. A tapsvihartól megmámorosodott tenoristák egymást túlüvöltVe énekelték a szokásos finálé számokat, a Traviata bordalát, az O sole mio-t, a közönség pedig majd' elalélt a gyönyörűségtől. A műsorvezető is megrészegedett kissé a sikertől, elárulta, hogy produkciójával nagy tervei vannak, a tavaszi zeneakadémiai bemutatkozás után a nemzetközi piacot is megcélozza. Ha egy üzlet egyszer beindul... Hollósi Zsolt Galopp a sikerhez A Chapman - Cleese Idle alkotói hármas eszméletlen abszurdjának színházi adaptációjára vállalkozni több szempontból is merészséget kíván. Korognai Károly nem ijedős, szerencsére. A pénteki kamaraszínházi bemutató a bizonyíték, hogy néha a lehetetlent is érdemes megkísérteni. A színidirektor-rendezö-színész most dramaturgként debütált Szegeden, s szerény véleményem szerint eddig ebben volt a legjobb. A bátor vállalkozást ritka jó csapat segítette sikerre. Legelsőként Rózsa István, a fantasztikus színpad és a jelmeztár kreátora, aki az ismerten szűkös viszonyok között sok ötlettel, különleges anyagokkal és technikákkal teremtett abszolút stílszerű világot Arthur királynak, lovagjainak, s abszurd közegük összes képtelen szereplőjének. Leírhatatlan, mi mindent sikerült összezsúfolnia az egyetlen díszletelemben és mennyi ötlettel sikerült mégis átváltoztatnia a helyszíneket. A film persze kimeríthetetlen minta és ötletforrás, színpadiasításához mégis letagadhatatlanul szükség volt saját szakértelemre, intuícióra, praxisra és praktikára. A Méhes László rendező vezényelte színészek szinte lubickoltak ebben a színpadi közegben és élvezettel sütötték el a ruháik-kellékeik által előhívható elsődleges poénokat. El tudom képzelni, hogy a próbafolyamatban ők is segítettek Méhesnek... Érződik a végeredményen, hogy játékötlet lehetett közben számtalan, nem győztek rostálni. Méhes erénye, hogy sikerült mindvégig stílust tartani. Ráadásul az előadást éppen a kellő és egyenletes ritmusban, amolyan gyalog-galopp ütemben pergette: nem volt üresjárat, nem ült le a dolog egyetlen pillanatra sem, egyszersmind adatott idő a stílust kevéssé ismerők számára is az appercepcióra. A színészeknek a klasszikus és új poénok kihegyezésére, a hatás learatására. Volt idő megvárni, míg „leesik a tantusz" a nézőtéren is, mégsem kellett erőszakos hatásvadászathoz folyamodni. Az egész színpadot eluralta a fékevesztett játéköröm, ami - láss csodát - egykönnyen „átjött". Arthuron - Szalma Tamás és lovagjain (Szerémi Zoltán, Kelemen Zsolt, Gömöri Krisztián, Pataki Ferenc) kívül mindegyik színésznek több kosztümbe kellett belebújnia. A legtöbbször - szám szerint hatszor - Király Attila cserélt jelmezt, ami önmagában teljesítmény! Rajta kívül Cserna Antal, Müller Júlia, Kocsis György, Borovics Tamás, Varjú Lívia, Farkas Andrea, Galkó Bence, Harsányi Attila keltett életre több figurát. Bárkit kiemelni a szereplőgárdából aligha lehet: ritka jó csapatjáték valósult meg a Gyalog galopp éppen ezt igénylő előadásán. Most már csak az lehet kérdés, mennyien vannak a színházbajárók között, akik „bírják" ezt az ádázul provokatív, se istent, se embert nem tisztelő, a historizáló széplelkűséget, a nemzeti önimádatot, a kirekesztősdit, a fétisgyártást és ezer más rossz személyes és társadalmi tulajdonságot-jelenséget megmaró, groteszk humort. Reméljük, sokan. Vagy ha mégsem... Akkor hát a „szimpla" színházi játéköröm megtapasztalásáért is érdemes jegyet venni. Sulyok Erzsébet A szolnoki L&B Kereskedelmi, Kulturális, Utazási Szolgáltató Betéti Társaság pénteken este a Szegedi Nemzeti Színházban is el(ó)adta hamarosan jogvédelmi oltalommal védett produkcióját, a magyar tenorok gáláját. A népszerű operaáriákat, operettslágereket és olasz dalokat tartalmazó műsorra vevő volt a közönség, az Operaház nyolc tenoristája telt ház előtt forró sikert aratott. Már lassan egy évtizede, hogy a három világhírű tenorista, Jósé Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti Zubin Metha vezényletével, a római operaház zenekarának kíséretével a Terme di Caracallában világraszóló koncertet adott. Emlékszem, a televíziós közvetítést kommentáló Bárányi Ferenc azt mondta, az alkalom egyszeri és megismételhetetlen. Tévedett. Kiderült, a rendezvény üzleti vállalkozásnak is kiváló, a televízióktól beszedett közvetítési díjaknál is többet hozott a konyhára a milliónyi eladott CD, audio- és videokazetta. A rétegműfajnak tartott operát musicalslágerekkel és olasz dalokkal mixelve sikerült tömegcikké tenni, azok is megszerettek néhány népszerű áriát, akik egy komplett Tosca- vagy Turandotelőadást talán sohasem néztek volna meg. Nagy vita bontakozott ki: sokan féltették az arisztokratikus műfajt a felhígulástól, mások viszont épp abban reménykedtek, újabb híveket szerezhetnek így az operának. Gyanítom, mindkét tábornak igaza lett. A három tenor koncertjét sokszor megismételték, sőt azóta már megszületett a három szopránra, basszusra és más variációkra épített operashow is, ugyanakkor sokan kíváncsiak lettek a teljes darabokra is. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy például az Egyesült Államokban soha nem látott mértékben virágzik az operaélet, és a Távol-Keleten is egyre közkedveltebbek Verdi és Puccini melódiái. A műfaj popularizálását célul tűző hazai kísérletek sorába illik a magyar tenorgála; ötletgazdája, szervezője, rendezője és műsorvezetője, Lovas Károly üzleti sikert is látott a vállalkozásban. Nincs ebben semmi kivetnivaló, minden kulturális termék áru, ami megmérettetik a piacon. „Mutassuk meg, hogy bár Magyarország kis ország, nekünk is vannak jeles tenoristáink" vallja Lovas úr. Rögtön kilenc is, illetve most nyolc, mert az énekes torka kényes hangszer, télvíz idején különösen hajlamos elromlani; de még így is Guinness-rekord, ha nyolc tenor fújja: La donna é mobile... Az operaházi nyolcak igyekeztek Szegeden tudásuk legjavát adni, különösen nagy sikert aratott Cavaradossi Levéláriájával a dalszínház hősszerelmeshez illő megjelenésű ifjú reménysége, Fekete Attila, Molnár András Walter versenydalával és a Nessun dormával, valamint Bánk slágeráriájával a 72 esztendősen is versenyképes Ilosfalvy Róbert. Berkes János, Daróczi Tamás, Albert Tamás, Csák József, Fekete Attila, Molnár András, Róka István és Ilosfalvy Róbert a fináléban. (Fotó: Karnok Csaba) A Ford Hungária ezúton tájékoztatja Önt, hogy a Véró Márkakereskedelmi és Szervizszolgáltató Kft. (Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János utca 99.) 1999. április 29-től nem üzemel hivatalos Ford-márkakereskedésként, nem árulhat új Ford gépjárműveket, és nem végezhet hivatalos Ford-szerviztevékenységet!