Délmagyarország, 1999. december (89. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-11 / 289. szám

SZOMBAT, 1999. DEC. 11. ÉVFORDULÓ 9 Ajánló, böllérnapra Munkatársunktól Ma, szombaton reggel 8 órától rendezik meg a har­madik sándorfalvi böllérna­pot. Darázs Sándor polgár­mester megnyitója után öt böllérbrigád levágja a disz­nókat a művelődési ház előtt. A különféle sertések, köztük egy mangalica is, ha­gyományos szalmás, fás, benzines és gázos pörkölése, illetve kopasztása közben népviseletbe öltözött lányok forralt borral, teával kínálják a vendégeket. A malacokat ezután feldolgozzák, orjára és karajra bontják, hurkát, kolbászt, valamint szármát (töltött káposztát) készíte­nek, kisütik a zsírjukat. A to­ros reggeli mellett műsorral is kedveskednek a vendé­geknek. Fellépnek a Sándor­falvi Művészeti Iskola ma­zsorettei, citerásai, a Budai Sándor Citerazenekar, a Szé­passzonyok Néptáncegyüttes és a nyugdíjasklub népdal­köre. A délelőtt folyamán Csókási Csaba nép-, a Tóth Orsolya - Pogyina Péter kettős pedig társastáncot ad elő, Paragi Katalin népdalo­kat énekel. Délután 2 órakor szolgálják fel az orjalevesből és sertéspörköltből álló ebé­det. A vígság ezután sem fe­jeződik be, ugyanis este 6 órától böllérbálra várják az érdeklődőket. A levesből, szármából, sült hurkából és kolbászból összeállított va­csorát hajnalig tartó tánc kö­veti, melyen a „Fantázia Trió" szolgáltatja a talpalá­valót. A bálon a vendégsereg ismét találkozhat a Budai Sándor Citerazenekarral, a Szépasszonyok Néptáncegy­üttessel és a Sándorfalvi Művészeti Iskola mazsorett csoportjával. Éjféltájban tombolasorsolást rendeznek, melynek fődíja egy hatalmas sonka. Disznótoros népi hagyományok Szép pirosra pörzsölték... Vidékünkön András napját disznóölö szent Andrásnak mondják. Ez az időszak minden fele már a disznóvágások időszaka, mert hide­gebbre fordul az idő. A családoknál nagy elő­készületek előzik meg a disznóölést. Ha a csa­ládban, az atyafiság­ban van hozzáértő böl­lér, és ilyen rendszerint akadt a parasztcsalá­dokban, ott rendszerint ót hívják el a disznóvá­gásra, másutt pedig a hentest vagy mészárost. Juhász Antal egyetemi tanár, ismert néprajzkutató, aki maga is Sándorfalván gyerekeskedett, így emlék­szik vissza a disznóöléssel kapcsolatos népi hagyomá­nyokra. - Szüleim pedagógusok voltak, mi rendszerint hen­test hívtunk el disznót vág­ni. Különben akkortájt az volt a szokás, hogy a disz­nóvágás napjára elkéredz­kedtek az iskolások, hogy otthon maradhassanak és ré­szesei legyenek a történé­seknek. Akkoriban még szalmával pörzsölték a disz­nót, s úgy emlékszem, hogy a 40-es évek második felé­ben kezdtek elterjedni a fa­tüzelésű, hengeres testű bá­dogos, meg kovács meste­rek által készített pörzsölő szerkezetek, de paraszt em­berek még sokáig szalmával végezték ezt a munkát. Sán­dorfalvi idős paraszt embe­rek nekem még a helyi nép­rajzi monográfia készítése­kor mesélték, hogy nagyon szerették a szalmával por­zsolt disznót, mert azzal egyenletesre, rózsaszínűre lehetett pörzsöfni az állatot, s azt tartották, hogy az így porzsolt disznó szalonnája jobb ízű. - Sok helyen a vért is megsütötték. - Ennek külön rituáléja volt. Hagymás vért sütöttek, ami fölséges étek. Persze, előtte a férfiak már pálin­káztak, hogy egy kicsit fel­melegítsék magukat... - Disznóvágáskor a csa­ládban milyen volt a munkamegosztás? - Mindenkinek meg volt a maga feladata. A böllér felhasította a disznót, az asszonyok hozzáláttak a bélmosáshoz. Mindig a böl­lér irányította a munkát, a család pedig az ő utasításai szerint teljesttette a felada­tokat. Előtte azonban meg­kérdezte a családot, hogy hány sonkát akarnak hagy­ni? Ott ugyanis, ahol na­gyon szerették a kolbászt, nem hagytak négy sonkát, csak kettőt. Azután a zsírsü­téshez való húst osztályozta a böllér, a kolbásznak, a hurkának valót is ó készttet­te elő. - Mi volt a feladata a fe­hérnépnek? - Délre már előkészítet­ték a finom paprikást a disz­nótorosoknak. Külön munka volt számukra a hájas kifli sütése. Ezt különféle „variá­ciókban" csinálták, úgymint lekváros, mákos, diós töltés­sel, igazi csemege volt! Es­tére pedig már kisült a hur­ka, a kolbász, a pecsenye azoknak, akik egész nap dolgoztak a házban, a böl­lértől az érdeklődő gyer­mekseregig. - Szokás volt-e a kósto­ló? - Igen, ilyenkor illet kós­tolót adni szomszédnak, jó barátnak, amit ők később vi­szonoztak. A finomságokkal teli batyut sokszor a gyere­kekre bízták, ók vitték el a kóstolót a megadott helyre, ezáltal ók is fontosnak érez­hették magukat. Ahol nagy volt a rokonság és sok em­bert hívtak meg a disznótor­ra, bizony alaposan a nyaká­ra hágtak a disznó egyet s másnak... Juhász tanár úr ezzel kap­csolatban érdekes nyelvi fejleményt említ: Tápén disznó bálnak mondták a tort. Ami önmagában azt jelzi, hogy ez a nótázni, tán­colni szerető tápai nép a tort, ahol vacsora után iszo­gattak, gyakran előkerült a citera és nótáztak, táncoltak - bálnak nevezték. Az esti órákban szokás volt az is, hogy maskarába öltözött fi­atalok, úgynevezett kántá­lok, bekormozott arccal, hangjukat elváltoztatva, hogy ne ismerjék fel őket, disznótoros adományt kér­tek. Amit meg is kaptak, so­ha nem távoztak üres kéz­zel. Kedves szokás volt ez is, ami szorosan kapcsoló­dik a disznótorhoz. Kisimre Ferenc Egész napos vígság Sándorfalván Nem kábítják a malacot Vág-e disznót mostanában? - Sokáig már nem lesz erre lehetőség - mondja a böllér. - Ha az Európai Unió felvesz minket, akkor el kell kábítani a disznót, és csak utána lehet elvágni az ütőerét. Ez nem sportszerű. És az is kérdéses, ki el­lenőrzi, hogy a magánhá­zaknál hogyan vágják a disznót. A böllér első próbája az, hogyan szúrja le a disznót, van, aki szépen feldolgozza az állatot, de nem szereti vagy nem tudja leszúrni. Mások fordítva vannak ez­zel. Csak kevés olyan böllér akad, aki mindkettőt egyfor­mán jól csinálja. - A nagybátyám gyerek­koromban valóságos elő­adást tartott a disznó felépí­téséről - mondja Deák Mi­hály. - Nem is azzal van a baj, hogy nem tudja az em­ber, hol van az ütőér, hanem azt el is kell találni. Vigyázni kell, mert köny­nyen el lehet vágni a nyelőcsövet; a disznó ilyen­kor a vért a tüdőre szívja. Rossz nézni, amikor szen­ved az állat. Olyan is van, hogy még felkel. Aki izgul a disznó leszúrásánál, annak általában nehezebben szo­kott sikerülni. Olyan ez, mint a lámpaláz; könnyen belesülhetünk. A disznóvágás másik koc­kázata a bontás. Megszólják a böllért, ha a feldolgozás során kiszakad a bél. Ilyen­kor el kell kötni gyorsan. Gyakran nem is a böllér az ügyetlen, hanem az állatnak gyenge a bele. A kezdő disz­nóvágónak persze más művelet elvégzése is gondot okoz. - Nem is emlékszem már rá, mi minden jelentett prob­lémát fiatal koromban ­mondja a böllér. - Azóta ru­tint szereztem, így megy minden magától. Tóth-Szenesi Attila Trója Edit, főböllér­asszony: - A mai böllérnapon én dirigálom az „asszonyi sere­get", így igen sok tapasztala­tom van a disznóvágás terén. Amúgy otthon, háznál igen sűrűn vágunk. Évente 6-7 sertés kerül kés alá. Csakis „saját disznóval" dolgozunk, jelenleg három hízó és egy koca röfög az ólban. A hur­ka és kolbász készítésénél a férjem külön csinál magá­nak, ugyanis ő egy kicsit túlfűszerezi a húst. Rizses és véres hurkát, kolbászt, szalámit készítünk. A torra összegyűlik az egész család, rokonság. Nálunk az a szo­kás, hogy másnap, aki segí­tett az ölésnél, feldolgozás­nál, kóstolót kap. Hurkát, kolbászt és árpakásás szár­mát viszünk át nekik. Csányi Illés, nyugdíjas BV intézeti dolgozó: - Utoljára 1983-ban volt nálunk disznóvágás. Ekkor 2,5 mázsás állatot is leöl­tünk, többnyire karácsony előtt. Ilyenkor összegyűlt az egész család, a sógorom volt a böllér. Én is, meg a felesé­gem is, a betegségünk miatt, diétára kényszerültünk, fgy nem ehetünk zsíros, laktató ételeket. Pedig az az igazi! Azóta nem marad más, mint a nosztalgia. Kimegyünk a böllérnapra, ahol a régi ha­gyományokhoz hfven ölik meg és dolgozzák fel a ser­téseket. Szerencsére a falu­ban igen sokan vannak olyanok, akik ismerik és ér­tik is a régi fortélyokat, így még a fiatalok is átérezhetik az egykori vágások hangula­tát. Juhász Ferencné, vállal­kozó: - Nem szoktunk disznót vágni, ugyanis a családom nem eszi meg a sertéshúst. Inkább szárnyasokból, csir­kéből, pulykából, illetve hal­ból készítek ebédet. A testvé­remtől néha kapok kóstoló­nak egy kis hurkát, töpörtyűt, vagy oldalast, de nem na­gyon szokott elfogyni. Gye­rekkoromban évente legalább három disznót is levágtunk, ez mindig attól függött, vajon mennyire fogyott el a hús a jégszekrényből. Persze az is sokat számított, hogy a saját „disznóság" mindig olcsóbb volt, mint a bolti. A gyereke­imet azért kiviszem a böllér­napra, hogy megismerjék mind azt a régi hagyományt, amiben mi felnőttünk. K. I. kpi Székely Lászlóné, nyug­díjas: - Amióta a férjem meg­halt, nem vágunk disznót. Azelőtt azonban minden év­ben egyszerre két, egyen­ként 2 és fél mázsás sertést is leöltünk. Megvettük a vá­lasztási malacot, felhizlal­tuk, majd jöhettek a rokon és az ismerősök a torra. Saj­nos tizenhárom éve nem volt részem igazi disznóvá­gásban. Az uram szerette a jó borsos, paprikás kol­bászt, manapság ritkán le­het hozzájutni az ilyen cse­megéhez. A sándorfalvi böllérnapon még nem vet­tem részt, de a fiam igen jó­kat mondott róla. Ő a mos­tanira is kimegy, hiszen ez inkább a fiataloknak való mulatság, mint nekünk, időseknek. Biczók Lajos, postames­ter: - Már régóta nem vágunk disznót, de gyerekkoromban igen jelentős ünnepnek szá­mított. Akkoriban a rokonok és az ismerősök hajnalban megjelentek nálunk, a férfi­ak „becsapták" a pálinkát, aztán jöhetett a disznó! A keresztapám volt mindig a böllér. Én nagyon sajnáltam a szegény malacot, de több­nyire végignéztem a vágást. Amióta családom van, illet­ve vezetem a helybeli postát, sajnos nem érek rá az ilyes­mire. A hivatali munka lekö­ti szinte az egész időmet, így semmiféle állatot sem tar­tunk a háznál. A böllérnapra azért szívesen kilátogatunk, mert így legalább fel tudjuk eleveníteni az egykori disz­nóvágásokat. Deák Mihály böllér ma öt disznóval fog „megküzdeni". (Fotó: Schmidt Andrea) múlva csak az elkábított disznót lehet leszúrni. Az első disznóvágás. A kis Deák Misi hetedik osztá­lyos lehetett, amikor fel­ügyelettel bár, de életében először vágott disznót. Az öreg Deák mama ült az ud­varban a kis sámlin, onnan adta az utasításokat, mit ho­gyan csináljon. Rá merték bízni az alig tizenhárom éves gyerekre a munkát, mi­vel a legtöbb falusi fiúhoz hasonlóan, őt is érdekelte a disznóvágás. - Apámék hatan voltak fiútestvérek - meséli a sán­dorfalvi böllér. - Mind disz­nóvágós ember volt. Már a nagy nap előestéjén olyan izgatottak voltunk, hogy aludni se bírtunk, még­is frissen bújtunk ki fél négykor az ágyból. Abban az időben még esemény volt a disznóvágás. Korán reggel összegyűlt a család apraja-nagyja. A fér­fiak megittak egy-két kupica pálinkát, mielőtt leszúrták volna a disznót. A gyerekek­nek a böllér mutogatta a szakma fogásait, miközben minden feladatot, amelyet már rájuk lehetett bfzni, szí­vesen elvégeztek. így aztán nem csoda, hogy majd' min­den családban van olyan ember, aki ért a disznóvá­gáshoz. Ma már ez sok helyen másképp van. Ha adódik vá­ratlanul egy szabad délután, akkor gyorsan leszúrják a disznót. Egy részét feldol­gozzák, a maradék a mélyhűtőbe kerül. Nem dol­gozik az egész famflia a gyerekektől a dédnagyma­máig; nem ülik körbe az asztalt, mihelyst elkészítette a háziasszony a sült vért; nem húzzák a fázó csöppsé­gek ujjára a disznó megpör­zsölt, hirtelen lehúzott körmét. Deák Mihály ezért is tart­ja jó ötletnek a disznóvágás hagyományának népszerűsí­tését. - Öt disznót vág le öt böl­lér. Én felügyelem a munkát. Mindent láthatnak az ér­deklődők, ami csak hozzá­tartozhat egy disznóvágás­hoz: bontás orjára és karajra, sertések feldolgozása, hur­ka- és kolbásztöltés, zsírsü­tés, szármakészítés. Az öt ál­latot ötféleképpen pörzsölik: szalmával, koppasztással, fá­val, benzinnel és gázzal. Ez­zel bemutatják, hogyan vál­toztak a technika fejlődésé­vel a különböző módszerek. A böllérnap másik látvá­nyossága a disznó leszúrása. Harma­dik alka­lommal rendezik meg a Sán­dorfalvi böllérna­pot. Az öt disznó levágását és fel­dolgozását Deák Mihály vezényli le, aki évtize­dek óta böllérkedéssel egészíti ki jövedelmét. A „civilben" nyugdíjas gépkocsivezető szerint fontos a hagyomány ápolása. Ma ugyanis már falun sem számít akkora eseménynek a disznóvágás, mint évti­zedekkel ezelőtt, amikor még elképzelhetetlen volt: egy váratlanul adó­dó szabad délután vág­ják le az állatot. Az Európai Unió szabá­lyozásai miatt néhány év

Next

/
Oldalképek
Tartalom