Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-06 / 259. szám

SZOMBAT, 1999. Nov. 6. HELYI TÜKÖR 5 Közgyűlési vita a szocialista szórólapról Módosították az építményadót Tegnap húsz napiren­di pontot tárgyalt meg a szegedi képviselő-testü­let. A Ványai Éva alpol­gármester vezette élen­járósági ülésen a váro­satyák egyebek mellett módosították az építmé­nyadóról nemrégiben hozott rendeletet, elfo­gadták a közműszabá­lyozási tervet, valamint határoztak két játszótér rekonstrukciójáról, illet­ve arról, hogy 2000. május 21-én felavatják Klebelsberg Kunó szob­rát a Széchenyi téren. A napirend előtt a Magyar Szocialista Párt szórólapja volt a téma. Tóth László (MIÉP) csak elbocsátó szép üzenetként emlegette azt a szórólapot, ami a napokban került a szegedi polgárok postaládájába. A képviselő szerint a szocialisták a tisz­tességtelenség határát súrol­ták irományukkal. Koz­ma József frakcióvezető (MSZP) hangsúlyozta: ők a párbeszéd hívei, s szeretnék elérni, hogy a városvezetés a legfontosabb kérdésekben egyeztessen az ellenzékkel. Tímár László (Fidesz) - aki idétlen handabandázásnak és gyerekes civódásnak nevezte a szórólapon olvasható dol­gokat - közölte: soha nem hitte, hogy a Fidesz és az MSZP boldog szimbiózisban éli le ezt a ciklust, mint ahogy azt sem, hogy a szo­cialisták ennyire kifordulnak magukból. Hogyan akarnak Így az ellenzékiek együttmű­ködni a városvezetéssel? A fölöslegesnek tűnő politikai pengeváltás után a képvise­lők rátértek a lényegi mun­kára. Tegnap bemutatkozott a nagy nyilvánosság előtt a város új rendőrkapitánya. Balogh Zoltán alezredes de­cember l-jétől foglalja el posztját. A leendő kapitány elmondta: nagy hangsúlyt fektet majd a bűnmegelőzés­re, az állományon belüli ala­ki és erkölcsi fegyelemre, valamint arra, hogy a hatósá­gi ügyintézést jobb, gyor­sabb és kulturáltabb színvo­nalra emelje. Megemlítette még, hogy több intézkedő rendőrt szeretne vezényelni az utcákra. Utcák, terek, te­rületek, építmények volt a következő nagy téma a köz­gyűlés napirendjén, amely­nek során a képviselők mó­dosították az építményadóról szóló rendeletet. Tímár László elmondta: a különbö­ző kamarákkal történt egyez­tetés során számtalan problé­ma merült fel az építménya­dó vonatkozásában, amelyek főként abból adódtak, hogy az örökölt iparszerkezetek, illetve vállalati területnagy­ságok miatt aránytalan adó­terhelések keletkeztek. Akadtak volna például olyan cégek, amelyeknek épít­ményadó gyanánt a kommu­nális adójuk húsz-ötvensze­resét kellett volna befizetni­ük. E probléma feloldására a képviselő-testület adómaxi­malizálást vezetett be. így 1999-ben a fizetendő adó összege nem lehet több, mint a tárgyévi - adóhatóság által kivetett - vállalkozók kom­munális adója adóelőlegének hatszorosa. A jövő évtől kezdődően pedig az építmé­nyadó nem haladhatja meg a tárgyévi iparűzési adóelőleg 35 százalékát. Kisebb vita kerekedett a közmű-szabályozási terv tárgyalásakor. Básthy Gábor (MSZP) egyenesen zanzásí­tott maszatnak nevezte a dél­előtt folyamán kiosztott elő­teijesztést. A tervet végül is - amely az építési szabály­zathoz hasonlóan, ahhoz kapcsolódóan a közműépít­kezéseket szabályozza majd - elfogadták a képviselők. Nagyobb vihart kavart a Hajlat és a Hargitai utcai ját­szóterek rekonstrukciójának ügye. Többen felvetették, hogy ezt az előteijesztést is csak reggel kapták kézhez. Tichy-Rács Csaba (MSZP) szerint a játszóterek felújítá­sával kapcsolatosan egyrészt előre kidolgozott koncepciót kellene érvényesíteni, nem pedig ad-hoc jelleggel hatá­rozni a rekonstrukciókról, másrészt a kivitelezőt pályá­zat útján kellene kiválaszta­ni. A szocialista városatya módosító indítványait nem fogadták el, minek folytán a közgyűlés a Környezetgaz­dálkodási Kht.-t bízta meg a 8 millió forintos munka el­végzésével. A millenniumi pályázaton nyert 35 millió forintból készíti majd el Me­locco Miklós Klebelsberg Kunó szobrát, amelyet 2000. május 21-én avatnak fel a Széchenyi téren. A kulturális bizottság javasolta, hogy mi­vel a szobor nem egész ala­kos alkotás, azt máshol he­lyezzék el, ám a javaslatot nem fogadta el a testület. Sz. C. Sz. A WEST-SZEG '98 Bt. WESTEL 900, A KAPCSOLAT • hivatalos forgalmazó és a DÉLMAQYARORSZÁQ közös játéka a DM olvasói számára! Az alábbi kérdésekre adott válaszokat a WEST-SZEG '98 Bt. (Tesco Áruház), 6724 Szeged, Rókusi krt. 42-64. címre kérjük eljuttatni, 1999. november 11 -ig. Az III. forduló kérdései: 1. Mennyi a Westel 900 akciójában levő Alcatel Dual Easy készülék ára 2 éves előfizetés esetén? a) 11 900 Ft + egyhavi előfizetés, b) 14 900 Ft + egyhavi előfizetés, d) 16 900 Ft + egyhavi előfizetés 2. Milyen lehetőségek közül választhatnak ügyfeleink, ha Domino-kártyájukat szeretnék feltölteni? a) 3600 Ft, 7200 Ft, 9000 Ft, b) 4500 Ft, 7200 Ft c) 4500 Ft, 8000 Ft' A helyes válaszokat beküldők között hetente egy 1 O OOO Ft értékű, valamint havonta plusz egy 30 OOO Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, amit a WEST-SZEG '98 Bt. Tesco Áruházban lévő üzletében lehet beváltani. Minden he­lyes megfejtés minden sorsoláson részt vesz! A következő fordu­ló kérdéseit és a nyertesek nevét az november 13-i, szombati számban találhatják! E HETI NYERTESÜNK: SZATMÁRI ÁRPÁD, Makó További információ: 30/9-527-165. Éled a kultúrház A táncház a specialitás ——F"— K Rostás Mónika igazgató nem tiltakozik a Kapca elnevezés ellen, de a korábbinál sokkal színvonalasabb kultúrházat akar. (Fotó: Miskolczi Róbert) Hosszú idö után idén ismét élet van Alsóváros művelődési házában. A Kapca-idök után az új fenntartó és a szeptem­bertől kinevezett új igaz­gató, Rostás Mónika ígé­rik, nem állnak meg félú­ton és színvonalas kultúr­házat csinálnak. A műve­lődési ház fő specialitása a Szegeden ismét megin­duló rendszeres csütörtö­könként! táncház lesz. Ismét igazi gazdája van a Kapcának, állapíthatják meg az alsóvárosiak, akik a januárban a ferences rendház által átvett művelődési házban a felújítás után újra életet láthatnak. Az intézmény igazgatója, Rostás Mónika szerint bár a fenntartó és a név megváltozott - a hom­lokzaton az Alsóvárosi kultúr­ház felirat szerepel -, valamint a szolgáltatások színvonalát jó­val a korábbi fölé kívánják emelni, természetesen nem til­takoznak a Kapca elnevezés el­len, már csak azért sem, mert úgy tudják, a szegediek már a harmincas években is Kapcá­nak becézték az épületet. Ami igazán számít, az a kö­zönség újbóli becsalogatása a kultúrházba, mely túl hosszú ideig nem működött (vagy nem működött megfelelően), így most ismét „ki kell találni". Az épület kívülről teljesen meg­újult, belső felújítása pedig ter­menként folyamatosan halad. A ház természetesen helyet ad a ferences plébánia rendezvé­nyeinek, illetve befogad külön­böző karitaüv szervezeteket is, de ezzel együtt az alsóvárosiak „második otthona" kíván lenni, azért, hogy a helyi családoknak a különböző programokért ne kelljen a városba menni. Ez a város felé nyitást is jelent, lé­vén a kultúrház nem akar meg­elégedni pusztán a plébániai rendezvényekkel, hanem ki akarja szolgálni a teljes alsóvá­rosi városrészt. Alsóváros fő specialitása azonban a táncház lesz. Szege­den öt-hat éve nem működik állandó táncház, így Kovács Zoltán, a kétheti rendezvények szervezője joggal bizakodik. A táncház még csak néhány hete működik, de már látszik, meg­találták a siker titkát. Rostás Mónika szerint annyi történt, hogy a helyet kereső táncház és a táncházat kereső hely egy­másra talált, így csütörtökön­ként este már 50-60 ember is összegyűlik. A ház nagy terme amúgy is kiválóan alkalmas a táncra, és a Hegedűs Máté, Mészáros János, Nagy Gábor és Ótott K. Zoltán alkotta zene­kar élőben gondoskodik a jó hangulatról. Aki még nem tud táncolni, természetesen megta­nítják rá - ez Kovács Zoltán és Balog Gabriella dolga - így mindenki élvezheti a mulatsá­got. Az idei félévre négy tánc­rendet terveztek: aki a szatmá­ri, széki, katotaszegi és mező­ségi táncokat, és egyáltalán a táncházat kedveli, csütörtökön­ként feltétlenül Alsóvárost kell választania. A táncház kéthetente népraj­zi előadássorozattal váltja egy­mást, így a hagyományok iránt érdeklődők ekkor is megtalál­ják érdeklődési körüket. Az igazgató szerint ez Bálint Sán­dor Alsóvárosán kötelező is: az előadássorozat témái jövő hét­től a vásárhelyi tanyavilágról, a táncházas mozgalomról, majd a keleti Boldogasszony kultusz­ról szóló témákról szólnak. A tapasztalat szerint az alsó­városiak nem hagyták magára a művelődési házat, és érdeklőd­nek a jövője és a programjai fe­lől. A péntek esti filmkörökök szinte telt házasak, illetve a fe­rences plébánia már jól ismert családi rendezvényeinek szelle­mében a kultúrház november­től minden hónapban megszer­veznek egy-egy családi napot is, mely persze nemcsak az al­sóvárosiaknak szól, hanem szí­vesen látnak mindenkit a város „másik végéből" is. Az ilyen rendezvényekhez a művelődési ház egyébként remek helyszín: családias, nyugodt, és a gyö­nyörű, tágas Mátyás térre néz. Nem feledkeznek el a gyere­kekről sem: számukra a már működő kézműves szakkör mellé a kultúrház igazi megle­petést, egy bábszínház-bérletet készít elő januárra. JéiMf forrás Ny fit nap Munkatársunktól Beiskolázási tájékoztatót tart november 11-én 15 órától az Eötvös József Gimnázium az iskola épületében (Cson­gor tér 1.). A nyflt napra a négy osztályos gimnáziumi képzés iránt érdeklődő nyol­cadik osztályos diákokat és szüleiket várják. Élelmiszeriparis gólyabál Munkatársunktól November 4-én, csütörtö­kön, a Deák Ferenc Gimnázi­umban rendezték meg a JA­TE Élelmiszeripari Fősikolai Kar gólyabálját. A remek hangulatú esten az intézmény új hallgatói, immáron a sze­gedi universitas diákjaiként mulathattak hajnalig. A gó­lyabál támogatói voltak: Gemmax-Autó Kft., Zixem 2000 Kft., Átrium Dekor Bt., Délmagyarország Kft., Dre­her Sörgyárak Rt., Erste Bank Rt., Fren Club, JATE Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar, Kőröstej Kft., Olympos Nyárlőrinc Rt. Top Joy, Pick Szeged Rt., Pick söröző, System Elektronikai Szaküz­let, Szegedi Konzervgyár Rt., Hungaromedical Rt. Vicckoktél a Tető alatt Munkatársunktál Garai János Vicckoktél cf­mű könyvének bemutatója lesz november 9-én, kedden este fél 7-kor a szegedi Ki­sebbségi ház (Tető) Bolyai utca 11. szám alatti klubter­mében. A szegedi szerzővel Kisimre Ferenc, lapunk fő­munkatársa beszélget. A ren­dezvényre való belépés díjta­lan. „Humán" Munkatársuktól A Humán Szolgáltató Központ szociális területen végzett munkáját leltározó írásunkban tévesen írtuk a ve­zető nevét. Az intézmény igazgatója: Papp Istvánná. csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémái­kat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Újszászi Ilonával, ügyeletes újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki mun­kanap reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között a 06-20-9432-663-as rádióte­lefon-számon várja hívásaikat. Elveszett tár­gyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld szá­mon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Zsibvásár. Az utcai árusí­tásnak léteznek szabályai, de ez a piaccal, a bazárral azonos - reagált a csütörtökön olvas­ható „csörögös" véleményre H. F.-né, aki szerint a szegedi bel­város lassan egy zsibvásárhoz hasonlatos. Azaz a Kárászon kacatokat árusítanak, az ele­gáns üzletek egy része már el­menekült, a belváros pedig ennyire koszos és elhanyagolt még nem volt, mint mostaná­ban. Bódé. Az újszegedi ligetben az egykori dohányárus bódét meg kell menteni vagy le kell bontani, mert jelenleg a város csúfsága - telefonált Nagy Zol­tán (432-660). Söprés. Miért hajnali fél háromkor, miért az úttestek ta­karítására való monstummal söprögettek le-föl a belváros­ban csütörtökre virradóan? ­kérdezte dühösen B. K. A bel­várost csak éjjel lehetséges föl­takarítani, mert a nap más sza­kaszaiban nagy a gyalogos és az autós forgalom - szólt a Környezetgazdálkodási Kht. műszaki igazgatójának, Szol­noki Lászlónak a válasza, aki állította: az Európában haszná­latos legmodernebb és a tűrés­határon belüli zajhatású gépek­kel dolgoznak. A szokásosnál azért tűnhetett hangosabbnak a munkagép, mert többször kel­lett fordulnia, ugyanis a lomb­hullás miatt az átlagnál szeme­tesebb a város. Áruház?! Minek a makkos­házi zöldövezetet tovább cson­kítani egy új áruházdoboz­zal?! Ki kérdezte meg a sze­gedieket, akarnak-e egy soka­dik bevásárlóközpontot?! ­kérdezte L. D. Minek Szeged­nek még egy olyan külföldi cég, amelyik a hasznot kiviszi az országból, s még új mun­kahelyet sem teremt?! - do­hogott a Bem utcából Samyai István, aki szerint termelő üzemekre, munkahelyre lenne szüksége a városlakóknak. Közterület A karácsonyi vásár idején a kiskereskedők­től behajtandó „tisztaság kau­ció" ellen tiltatkozott Kovács Józsefné (Olajos u. 2.), aki úgy véü: ez az intézkedés az alkalmi árusokat, különösen a nyugdíjasokat sújtja. Olva­sónk szerint az önkormány­zatnak nincs jogalapja „tisz­tasági díjat" szedni a vásáro­zóktól, mert piszkos a város, ezért szégyenkezik a szegedi, mikor a messziről jött vendé­gét kalauzolja. Gázos busz. Szép és kor­szerű a gázüzemű busz, de az első ajtó közeléből a székeket el kellene távolítani ahhoz, hogy a jármű megfeleljen az itteni utasterelgetős sziszté­mának - mondott javaslatot Juhász Sándor (20/9241­141). LHÜSM1 DM-információ Az egészségügyi minisz­ter Pro Sanitate kitüntetéssel köszönte meg dr. Hódi La­jos címzetes egyetemi do­censnek, a városi kórház belgyógyászati osztálya ve­zetőjének az egészségügyi ellátás érdekében végzett 40 éves kiemelkedő munkáját és oktató tevékenységét. A kórház krónikus belgyógyá­szati osztályának kollektívá­ja az egészségügyi miniszter elismerő oklevelét kapta meg. Közérdekű közlemény Felhívom a lehetséges érin­tettek szíves figyelmét, hogy a Szegedi Vízmű Kft. (Szeged, Tisza Lajos krt. 88.), és a Ma­gyar Vízügyi Kivitelezési Kft. (Szeged, Dorozsmai út 42.) tár­saságok cégbejegyzését a Csongrád Megyei Bíróság, mint Cégbíróság elutasította. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának, mint a fenti társaságok tagjának tudo­mására jutott, hogy a társasá­gok nevében eljáró ügyvezetők az önkormányzat tudomása és jóváhagyása nélkül esetenként nagy összegű kötelezettségeket vállalnak a társaságok nevében. A vonatkozó jogszabályok ér­telmében az ilyen kötelezettsé­gek teljesítéséért kizárólag az ügyvezetők a felelősek, ezek a kötelezettségek a társaság tag­jait - így az önkormányzatot nem terhelik. Az ügyvezetők tevékenysé­géből eredő esetleges károk megelőzése érdekében kérem a lehetséges érintetteket, hogy a szóban forgó társaságok ügy­vezetőivel történő bármilyen szerződéskötés előtt szívesked­jenek a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata jóváha­gyását megkérni Szeged város polgármesterétől levélben, vagy a következő fax-számon: 62/564-341. Dr. Bartha László polgármester

Next

/
Oldalképek
Tartalom