Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-29 / 278. szám

HÉTFŐ, 1999. NOV. 29. fe INTERJÚ 7 Otthon a fogyatékosoknak A boldogság nem ajándék Mosolyog mindenki! Ez volt az első benyomásom a fogyatékosok szegedi nappali intézményében, ahol huszonhat sérült embertársunkkal foglalkoznak gyógypedagógusok, gyógytornászok, szociális munkások és a gondozónők. Az itt vallott életfilozófiáról a faliújságra függesztett idézetek árulkodtak: a segítség tízparancsolata, egy gyermek üzente a szüleihez, a jó nap receptje, Goethe boldogságról szóló sorai. A Kálvária téren álló villa kertjéből egy óvodára emlékeztető berendezésű térbe lép a vendég, aki elé máris odapenderedik T. egy műanyag „videokamerával" a kezében, M. pedig azon nyomban a látogató orra alá dugja a legóból készült „mikrofont", mert indul a „felvétel", záporoznak a kérdések. A válasz nem érdekes, az a fontos, hogy ismét látogatóba jött valaki, aki meghallgatja T. magnókazettáról szóló kedvenc nótáit, akinek K. bemutathatja Bercit, a cirmost. A lényeg, hogy történt valami. Mert az értelmileg sérült számára is fontos a sok irányból érkező inger, a változatos elfoglaltság. Iskolaköteles a mentálisan sérült gyerek is. Azt, amit megtanult a számára alkalmas iskolában, azt később, a napközbeni ellátását szolgáló intézményben szinten kell tartani. Ezért írnak, számolnak, rajzolnak, a szabad levegőn sétálnak és sportolnak is a hétköznapjaikat a Kálvária téri épület földszintjén eltöltő fiatalok. Többségük az iskola után dolgozott egy olyan cégnél, mely a sérült emberek számára kínál munkát. Szegeden három ilyen vállalkozás is létezik. A fogyatékosok nappali intézményébe járók közül a legfiatalabb 15, a legidősebb 37 éves, zömük saját jogán rokkant járadékos. Az intézmény „tévékettős stábja riportot készít" minden vendéggel: az épület emeletén működő idősek klubjának egyegy rövid beszélgetésre ide is betérő látogatóival ugyanúgy, mint az itt gyakorlatozó szociális munkásokkal és gyógypedagógiai asszisztensekkel, akik azért jönnek, hogy megtudják, miképpen élik hétköznapjaikat a mentálisan sérült felnőttek. Az „esőember" A reggelihez napos terít, mint az oviban. Közben az, aki akar, megfürödhet. Zs. éppen tusolni indul. - Szociális intézmény vagyunk - magyarázta a történések hátterét Börcsök Józsefné intézményvezető. - A gondozottak némelyike rossz körülmények között él. A többségnél otthon nincs fürdőszoba. Ezért mi segítünk fürödni annak, aki ezt igényli, aki aztán tiszta ruhába öltözhet, mert mi mosunk is rájuk. A legokosobb fiút, az „esőembert" az egyik gondozónő lefekteti a kanapéra, mert M.-nek szüksége van a délelőtti pihenőre. A foglalkoztatóban a legügyesebbek csoportja a gyógypedagógus vezetésével verset és éneket gyakorol. A többiek a társalgó egyik sarkába húzott asztalnál különböző formákat vágtak ki papírból. Szaporodnak a betlehemi csillagok, az angyalkák, az apró fenyődíszek. Ezeket a karitászos vásáron fogják eladni, a bevételből meg ajándékokat vesznek. A hétköznapokat a Fogyatékosok Nappali Intézményében eltöltő sérült embertársaink a szeretet ünnepére készülődnek. Az adománykérés az itt dolgozó szociális munkás feladata. A fiatal lány a gondosan fogalmazott levelek mellett személyesen is fölkeresi a vállalkozókat. - Minden második cég ad a termékeiből ajándékot ilyenkor, karácsony előtt - számol be adománygyűjtő körútjainak hatékonyságáról. Ő szívesen megtesz mindent, ami a gondjaira bízottaknak jó. Magyarázatként hozzáfűzi: - Csak az érti, aki már ellátogatott az intézménybe, hogy egy fogyatékos ember mennyi, de mennyi szeretetet képes adni! Ami életben tart Ez a szeretet tartja életben a fogyatékosok családját is. A mentálisan sérültek ugyanis sokszorosan viszonoznak minden mosolyt, törődést. így lehet kibírni az életet. - Halmozódik a tragédia azokban a családokban, ahol sérült gyereket nevelnek összegzi közel két évtizedes tapasztalatát Börcsökné. A napköziben nem csak a sérültekkel foglalkoznak, hanem tulajdonképpen családgondozást végeznek. Mert a szülő is támaszra szorul. Az intézmény alkalmazottai például abban segítettek, hogy egyszerre újíttatták meg a gondjaikra bízottak közgyógyellátási igazolványát, vagy látogatták a kórházba került anyát és támogatták a mindennapi gondok megoldásában otthon helyt álló apát. Nincs két egyforma történet. Az egyik családban az anya már meghalt... A másikban az egészséges testvért érte baleset... A harmadikban öccsét neveli a bátyja, miközben gondozza beteg apjukat is... Többnyire befelé fordulnak, a rokonságon és a hasonló gondokkal küszködő családokon kívül másokkal nem barátkoznak a mentálisan sérültek és hozzátartozóik. Mert nehéz elfogadni, de még nehezebb elfogadtatni, hogy megszületett egy ember, akinek az értelme nem ép - a gének szerencsétlen kapcsolódása, vagy a szülés közbeni sérülés, esetleg egy fertőző betegség következményeként. Az ép ember az értelmi fogyatékost jobb esetben távol tartja magától, rosszabb esetben kigúnyolja, megalázza és bántalmazza. Talán azért, mert nagyon kevés az egészségeseket és a sérülteket együtt foglalkoztató óvoda és iskola, így nincs alkalom megtapasztalni a mentálisan sérült értékeit, például a belőle áradó feltétlen szeretetet. A fogyatékosság nehéz teher. Mindenkinek. Az élet viseléséhez ad biztatást a Kálvária téri intézmény faliújságján öles betűkkel közzétett, a belépőt köszöntő és a távozótól búcsúzó Goethe-idézet: „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, / Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. / Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, / És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet." Újszászi Ilona rElmaradt" beszé A gyógyít első helyen Augusztus 20-án az egyik legnagyobb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta Dobozy Attila akadémikus. A SZOTE rektora, a Bőrgyógyászati Klinika igazgatója akkor, a közelgő rektorválasztás miatt nem kívánt lapunkban szerepelni - a kampánynak még a látszatát is el kívánta kerülni. A megmérettetést követően viszont szívesen vállalkozott a beszélgetésre, egyebek mellett a választás kimenetelének értékelésére - Ön gyógyít, oktat, kutat, klinikát, egyetemet vezet, és részt vesz a tudományos közéletben. Mi motiválja minderre, és milyen belső értékrend alapján rangsorolja a különböző tevékenységeket? - Az első helyen a gyógyítás van, hiszen ezért lettem orvos, ma is ebben találom a legtöbb szépséget. A kutatómunka szellemi játék, amely önmagában is sok örömet, izgalmat okoz, de akkor nyújtja a legnagyobb sikerélményt, ha az eredményeit kamatoztatni tudjuk a gyógyításban. A közéleti tevékenység kevésbé önkéntes és örömteli; az egyetem, a kollegák bizalma, az értük érzett felelősségérzet révén kerültem a különböző vezető pozíciókba. Ezeket akkor érdemes tovább folytatni, ha az eredmények révén nyilvánvalóvá válik: rászolgáltam a bizalomra. Dobozy Attila rektor: - Az egészségügyi centrum irányítása kulcsfontosságú feladat lesz. (Fotó: Karnok Csaba) - Arra kérem, emeljen ki egy-egy olyan eredményt a klinikavezetői és a rektori tevékenységéből, amit a legjelentősebbnek tart. - A klinikán a legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy meglehetősen korán és sikeresen kapcsolódtunk be a bőrbetegségek immunológiai hátterének kutatásába, a tudományterület nemzetközi vérkeringésébe. Az egyetem vezetésével kapcsolatban pedig az integráció előkészítését tartom a legnagyobb sikernek. Azt, hogy szinte teljes konszenzusban jutottunk el a Szegedi Tudományegyetem megalakulásának küszöbére úgy, hogy az orvosegyetem érdekei sem sérültek. - Pályázott a Szegedi Tudományegyetem rektori székére is, de az egyetemi tanács nem önnek szavazott bizalmat. Hogyan értékeli a történteket? - Mivel az egyetemi tanácsi képviselet alapja a kar, és a JATE öt, míg a SZOTE csak három kar küldötteit delegálja a testületbe, előre tudni lehetett, hogy az első rektort a JATE adja majd. Ennek ellenére úgy gondoltam, és ma is úgy gondolom, helyes, hogy az orvosegyetem is állított rektoijelölteket. Ezzel az intézmény azt az igényét fejezi ki, hogy teljes jogú tagja lesz az integrált egyetemnek, és annak minden vezető pozíciójára alkalmas személyeket kíván jelölni. Bízom abban, hogy később, amikor már kisebb lesz a jelentősége, hogy az egyes karok melyik intézményhez tartoztak korábban, az orvosképzés karai is sikeres rektorjelölteket állítanak majd. - Megpályázza-e a Szegedi Tudományegyetemen belül létrejövő egészségügyi centrum elnöki posztját? - Úgy gondolom, meg fogom pályázni, hiszen az orvosegyetem szempontjából ez egy döntő fontosságú feladat lesz. Hiszen a jelenlegi orvosegyetem tevékenységének nyolcvan-kilencven százaléka a Szent-Györgyi Albert Orvosés Gyógyszerésztudományi Centrumhoz tartozik majd; lényegében minden, ami a felsőoktatási tevékenységen kívül esik. - Az egyetemi tanácsban megtörtént a gazdasági főigazgató-jelölt választás is, ahol szintén nem a SZOTE jelöltje győzött. Milyen volt ennek a visszhangja az orvosegyetemen? - Az egyik szemünk sírt, a másik meg nevetett. Természetesen meg vagyunk győződve arról, hogy a mi jelöltünk is alkalmas lenne a gazdasági főigazgatói feladatok ellátására, ebből a szempontból tehát sajnáljuk, hogy nem neki szavazott bizalmat az egyetemi tanács. Ugyanakkor örülünk annak, hogy így megmarad a Centrum gazdasági vezetőjének. - Várható-e vita az egyetemi tanácsban arról, hogy milyen területekre terjedjen ki a Centrum önállósága? - Ha racionálisan közelítjük meg a kérdést, nemigen van alapja a vitának. A Centrum létrehozása ugyanis nemcsak a SZOTE, hanem az integrált egyetem irányítóinak, a többi kar képviselőinek is érdeke. Hiszen a betegellátás és az ahhoz kapcsolódó kutatási, továbbképzési, gazdálkodási feladatok közvetlen irányításának a Centrumba helyezésével olyan súlyos szakmai döntések felelősségét veszi le a rektor és az egyetemi tanács válláról, amelyeket egy orvos-szakmai szempontból laikus testület feltehetően nehezen vállalhatna fel. A felsőoktatási törvény tételesen felsorolja azokat a teriileteket, amelyeken a Centrum teljes szakmai döntési autonómiával rendelkezik. Gazdasági szempontból az egyetem vezetésének bizonyos felügyeleti és ellenőrzési joga lesz, de a Centrum alapvetően önállóan gazdálkodik a törvény által hatáskörébe utalt forrásokkal. Az eredményes működéshez a keret adott; rajtunk múlik, hogy ezt milyen tartalommal tudjuk megtölteni. Kecxer Gabriella A mai koncert vendégkarmestere: Lukács Ervin n Lakatlan szigetre Mozartot vinnék FF Ma este 19.30-kor orosz romantikus műsorral filharmóniai hangversenyt rendeznek a Szegedi Nemzeti Színházban. A Fricsay-bérlet koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekart Lukács Ervin Kossuth-díjas karmester vezényli, szólistaként Fenyő László csellóművész lép fel. A nagy tapasztalattal rendelkező dirigenssel - aki ebben az évadban további három koncerten áll majd a szegedi szimfonikusok élén - az egyik próba szünetében beszélgettünk. - Túl már néhány próbán, milyennek találja a zenekart? - A Szegedi Szimfonikus Zenekar roppant fogékony, képes a megújulásra, minden instrukcióra gyorsan reagál. A próbahangulat rendkívül jó, igyekszem nem diktatórikusán, hanem a muzsikusok közelébe kerülve, baráti, primus inter pares módon közeledni a zenekarhoz. A vezető karnagy úrnak, Gyüdi Sándornak is jeleztem, hogy bizonyos hangversenytípusokra az együttes létszáma nem elegendő. Tudom, ennek elsősorban pénzügyi akadályai lehetnek, ám a mai nemzetközi színvonalat tekintve versenyképtelenné válhat a zenekar, ha nem sikerül a jövőben megoldást találnia erre a problémára. Hat csellóval és öt bőgővel ma már nem lehet nagyromantikus Lukács Ervin: A karmesteri munka ötven százaléka pszichológia. (Fotó: Gyenes Kálmán) műveket előadni. Ha Mozartot vagy Schubertet játszunk, a jelenlegi létszámmal is tökéletes hangzást lehet létrehozni, de például egy Csajkovszkij-szimfónia cselló szólamát hat muzsikus - még ha nagyon jó is - nem tudja olyan szinten, olyan homogenitással megszólaltatni, ahogyan kellene. Nagy reményekkel vállalkoztam a közös munkára, megtisztelőnek érzem, hogy ennyi koncertre meghívtak. - Abban a tekintetben hasonlít a pályakezdése a zenekart vezető Gyüdi Sándoréra, hogy annak idején ön is alapos természettudományos műveltség birtokában kezdett dirigálni. Volt-e olyan pillanat, amikor karmesterként hasznát vette orvosi diplomájának? - A zenélésben ugyan nem segített, abban viszont igen, hogy az ember látóköre így sokkal tágabb, mintha szakbarbárként csak egy területről vannak alapos ismeretei. A zene persze önmagában is egy teljes világ, azaz egy pillanatig sem állítom, hogy aki nem lett orvos nem tud ugyanúgy zenélni. A karmesteri szakma ötven százaléka pszichológia, márpedig az egyetemen azt is tanultam. Nagyon hasznosnak bizonyult. Az orvosi diplomát negyvenhét évvel ezelőtt szereztem, csak akkor vettem hasznát, amikor behívtak katonának, és a seregben gyógyító munkát kellett végeznem. Mára szinte mindent elfelejtettem, olyannyira, hogy ha valami baj van, először én kezdek el kiabálni: orvost, orvost!! A döntő pillanatban semmi sem jut már az eszembe, nem vagyok alkalmas arra, hogy válságos helyzetben bárkit is megmentsek. - A ma esti koncerten Csajkovszkij és Muszorgszkij művei szerepelnek. - Szeretem az orosz romantikát, legutóbb az Operaházban is orosz muzsikát, a Borisz Godunov premierjét dirigáltam az előző szezonban. Ha azonban azt mondanák, hogy egy lakatlan szigetre egyetlen partitúrát vihetnék csak magammal, akkor Mozart 334-es Köcheljegyzékszámú D-dúr nagy divertimentóját vinném. Számomra az a kezdet és a vég, mindent megtalálok benne, ami az életem gyönyörűsége és értelme. - Évek óta a tokiói Japán Filharmonikusok első állandó vendégkarmestere, mikor lép fel velük legközelebb? - Áprilisban öt hangversenyt adunk Japánban. Ez az együttes a szigetország második zenekara, a legjobb magyar zenekarok bármelyikével felveszi a versenyt. Rendkívül nyitott, lelkes muzsikusgárda alkotja. - Az utóbbi másfél-két évtizedben a klasszikus zene majd' minden ágában nagyon feljöttek a távol-keleti muzsikusok. Mi a titkuk? - Nem lehet megfejteni. A japán nagyon titokzatos nemzet, de ha valaki olyan sok időt - legalább negyedszázadot, mint én - tölt el velük, akkor lassan fel tudja tömi az emberek kitinpáncélját. A japán muzsikusok ugyanolyan érző szívű emberek, ugyanakkor hihetetlen alkalmazkodó és befogadóképességgel is rendelkeznek. A legtöbb japán zenész 2-3-4 évet eltölt Európában, a zeneakadémián ugyan nekem épp most nincs japán karmesternövendékem, de rengeteg japán zongorista és hegedús tanul nálunk. Mindent magukba szívnak, mint egy spongya, minden jó dolgot tökéletesítve vesznek át. Bizonyos műveket, például a Bartók-darabokat sokszor magasabb szinten képesek eljátszani, mint maguk a magyarok. - Vannak Szegedhez fűződő élményei? - Nem dolgoztam itt túl sokat, sajnos arra sem került sor, hogy a szabadtéri játékokon dirigáljak. A feleségem, Szabó Rózsa viszont többször is fellépett itt, például a régi Hunyadi-produkciókban Szilágyi Erzsébet szerepét énekelte a szabadtérin. Sokszor eljöttem vele, Így jó barátságba kerültem Vaszy Viktorral, aki komoly és hasznos szakmai tanácsokkal látott el. Hollós! Zsolt