Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-17 / 268. szám

SZERDA, 1999. Nov. 17. EGY SZÁZALÉK III. SOKAT A CITROÉN TEHERGEPKOCSI 10°/c o engedménnyel! KITOL? Ma CITROÉN HIVATALOS MARK AKFPVISE LET HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, TÁNCSICS ÚT 10. T.: 62/242-555 CITREN TÓTH KÁSA MAKÓ, SZEGEDI ÚT 23. T.: 62/212-105 6720 Szeged. Feketesas u. 28. Tel.: (62) 424 624 E-mail: info@tiszanet.hu http://home.tiszanet.hu World GmbH. A Z előző rendszert - többek között - a maszeko­lás tette tönkre. Nemcsak az állami, a válla­lati, s a szövetkezeti dolgozó végzett főmunkaidő után a magánszektor keretei közti tevékenységet, hanem a maszek is maszekolt. Atmaszekolt a má­sik maszekhoz. És miközben a főmunkát úgy­ahogy végezte a múlt rendszerben az ember, a maszekot teljes gőzzel csinálta. Voltaképpen ebből élt; amit fizetés címén kapott, az zsebpénz­nek ugyan jó volt, másra azonban, az államilag végzett levonások után, nem különösebben. Persze, létezik egy másik fölfogás is, ami sze­rint szerencse, hogy főmunkaidőben csak lassan s keveset dolgozott az egyén - így kisebb mennyi­ségű tervgazdaságilag előirányzott, viszont elad­hatatlan és ráfizetéses terméket állított elő, mint­ha feszttett mérvű tenniakarással végezte volna ugyanezt. Az első gazdaságban kifejtett erő- s energia-megtakarítás pedig lehetővé tette, hogy a második gazdaságban minél több, a piacon jól értékesíthető árut hozzon létre. Az e nézet han­goztatói szerint a félhalott tervgazdaság árnyéká­ban ez a serényen működő piacgazdaság tartotta működőképesen az ország meghatározó hánya­dát. Mára, nagyon örvendetesen, alapjaiban válto­zott meg a helyzet. Nemcsak maszekoló alkalma­zottak, illetve főfoglalkozású maszekok vannak, mint az évtizeddel ezelőtti időkben, hanem az egész ország maszek. Magyar Köztársaság Kft. Maszek az egész világ. World GmbH. Eltekintve néhány jelentéktelen országtól, ahol nem vállal­kozói szférában, hanem állami szinten folyik a termelés, így például a Kuba Termelő Vállalattól, és, mondjuk, az Észak-Korea Mezőgazdasági Termelő Szövetkezettől; Kína már csak névleg nem maszek. rikörülmények között a maszekolás ténye átér­Hj tékelődött. Ma Magyarországon elég sokan szeretnének alkalmazottak lenni - legalább annyian, amennyien a múlt rendszerben vállal­kozni akartak. Napjainkban már nem kell félve, lopva maszekolni, maszek lehet mindenki, aki csak akar, sőt a munkáltató szemszögéből bízvást az a kívánatos, ha valaki maszek. Ám mindennek ellenére az ember, ha teheti, alkalmazottként működik, nagyon ügyelve arra: csupán annyit maszekoljon. Gondolta volna ezt tíz évvel ezelőtt valaki?! Farkas Csaba TMttfci MMMcA u üílWefcbwv ' A AAHÜMI ... WESTEL NO dáfizMOi kjrtyáv.t hwnUMo - CuA ArvwUriyfe úgytaM résiNt ú, WESTEL NO HMurtéwl. ktUvn „erifidíssH amíg a hn.M tart. A2 feattg a keidfl rásrtM amWym* befizrtése utáo a kk.zúlAk .Iv.h.tó Az arakhoz 2A havi lórirszlörrszlrl és 241 1 375 n hkvi forgAtmidij-kéiívézmény Urlozik WormédA 1730 .oisul - zgn....ni. 265-7210 www wetMTOO hu OgteUo házhoz tziOltisérl hkga • Oé/SO 630-700-as ingyénes zoldszimoi Bérelt vonali akció' a tiüMiiiiel-nél! Ha november 30-ig digitális 64Kbps bérelt vonalat rendel nálunk, év végéig nem számlázzuk Önnek az internet díjat! « Biztonságos vonal! H Állandó internet-hozzáférés! » Legalább 200.000. -Ft megtakarítás! • A kedvezmény azokra vonatkozik akik, az üzemeltetést 2000. December 31 ,-ig vállalják! A Westel 900 sokat ad regi előfizetőinek megbecsülésére Ahogy az egy piacvezető mobilszolgáltatóhoz illik Aranykártyával rendelkező ügyfeleinknek tálcán kínáljuk az egyedülálló lehetőséget új előfizetéssel együtt már 7 700 forinttol" juthat márkás DUAL keszulekekhez bármely díjcsomagra is esett a valasztása Amikor nem kell megszabadulni a kukaricától. Józsi, a Magyar Gazda Pick Szeged Csekély eredménycsökkenés Budapest (MTI) A Pick Szeged Rt. kon­szolidált adózott eredmé­nye az idei év első kilenc hónapjában 2,442 milli­árd forint volt, ez 0,8 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a társaság a Magyar Tőke­piac pénteki számában. A magyar számviteli sza­bályok (HAS) szerint készült, konszolidált, nem auditált gyorsjelentésben közölt ered­mény lényegében megfelel az elemzői várakozásoknak, amelyek 2,342 milliárd forin­tos nettó profittal számoltak. A nettó árbevétel 5,2 szá­zalékkal csökkent, 36,878 milliárd forintot tett ki. A társaság az eredmény­csökkenést azzal magyaráz­za, hogy a sertéshús-túlter­melés hatása a III. negyedév végére még nem volt érzékel­hető az alapanyag-árakban. A cég szerint a húsipari válság itthon és külföldön egyaránt enyhül, ezt tükrözi a III. ne­gyedév eredménye, amikor az árbevétel 23 százalékkal, az adózás előtti eredmény 37 százalékkal emelkedett a má­sodik negyedévhez képest. A belföldi értékesítés net­tó árbevétele 5 százalékkal csökkent, 21,617 milliárd fo­rint volt. A harmadik negye­dévben megfordult a trend, a belföldi forgalom 20 száza­lékkal nőtt a második ne­gyedévhez képest. Az exportértékesítés nettó árbevétele 15,262 milliárd forint volt, 4,9 százalékkal kevesebb, mint a bázis­időszakban. Ennek fő oka a Ringa Rt. oroszországi ex­portjának kiesése volt. Steril és KÉSZÜLÉK* +KÁRTYA 7700 Ft-tói** Használja ki a lehetöseget válasszon tehát kedvére' Aranykár­tya pontjait sok-sok értékes ajándékra és szolgáltatasra is bevatthatja Készulékajánlatunk pedig újabb példa arra hogy az Aranykárt/a kézzelfogható érték. Gyenge József nyerte el az idén a Magyar Gaz­da címet Csongrád me­gyében. Az apátfalvi fia­talember családi gazda­ságot működtet, ötödma­gával. Az előző évek érté­kesítési válsága nem érin­tette őket, és a bőséges kukoricatermést sem kell eladniuk, hiszen van táro­lóhely, és vannak jószá­gok. Gyenge József azon­ban arra számít, az uniós csatlakozás ismét nehéz helyzetet teremt a feltö­rekvő gazdaságok szá­mára. Az apátfalvi Gyenge József most már biztos lehet benne, hogy valódi gazdának tartja mindenki. így ismeri immár nemcsak a helybeli gazdálko­dók közössége, hanem a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium vezetője is; a Magyar Gazda címet a helybeli gazdatársak ajánlása nyomán, szakértő zsűri javas­latára ítélték oda a fiatalem­bernek, aki az oklevelet és az ajándékot - egy gabonát vető gazda szobrát - nemrég vehet­te át Szegeden dr. Torgyán Jó­zseftől. Gyenge József egy va­lódi családi gazdaság egyik tagja, vagy, ahogyan az édes­anya, Mátó Andrásné fogal­maz: az egyik lába. Öt lábon áll a gazdaság, mert öten van­nak; a nevelőapa, Mátó And­rás és az édesanya a gyökér­rel, a hagymával foglalkozik; a három testvér közül Józsi az állatokat gondozza, János a gépekhez ért az átlagosnál sokkal jobban, Zsuzsanna pe­Gyenge József főbbek közölt harmincöt magyar tarkát gondoz. (Fotó: Gyenes Kálmán) dig az ügyek intézésében se­gít, még tanul, fel is vették a Gábor Dénes Főiskolára, ám kiderült, most nem indul a ma­kói konzultációs központnál közgazdasági szak, Pestre pe­dig nem akart elmenni. Az egyik esős délelőttön köszöntünk be a családhoz, s miután elkészültek a fényké­pek az udvaron, Mátó András­né behívott bennünket a ház­ba, szatmári szelettel kínált, és elmondta, hogyan kezdődött az új élet a rendszerváltás tájé­kán. - Józsi Makón tanult há­rom évet a Galamb József szakközépiskolában, kőmű­vesnek. Sokat köszönhetünk annak az iskolának, mert em­berséget tanítottak neki. Ami­kor elvégezte, hazajött, lerakta egy zsákba a kőművesszerszá­mokat, elébem állt, és azt mondta, vegyük ki a földet, mert ő gazdálkodni akar - is­mertetett meg bennünket rög­tön a történettel, amiből, lehet, később családi legenda lesz. Aztán a fiatalember vette át a szót. A gazdaság először a szövetkezettől visszakapott ti­zenöt hektárral indult. Ma már nyolcvan hektárt művelnek. - Van negyven hektár őszi búza, aztán egy kis árpa, hu­szonöt hektár kukorica, lucer­na, gyökér és vöröshagyma. Van 250 sertés, aztán har­mincöt darab magyar tarka. Az elmúlt néhány év értékesí­tési gondjai végül is elmúltak, úgy, hogy nálunk nem volt kü­lönösebb gond. Mivel hitelt vettünk föl a gazdasági épület építésére, a Pick mindig átvet­te a sertéseinket, igaz, most növelni tudtuk volna a terme­lést, mégis kevesebbre lehetett csak szerződni, de az majd így lesz az unióban is. A gabona­értékesítéssel sem volt nagy gond, nekünk csak egy pótko­csi búza árával tartozik a G­Fix Bt., a többit sikerült jól el­adni. Egyébként pedig, nem sietünk eladni a kukoricát ezerötszáz forintért, csakhogy megszabaduljunk tőle; van hol tárolni, az idei bőség után csak fele ekkora termést számolok jövőre, és legalább lesz mivel etetni a jószágokat, ha nem kel el normális áron - mondja Gyenge József. Szóba kerül az unió is. Ki­csit hitetlenkedve hallgatják, hogy nemrég az Európai Unió agrárminiszterei összegyűltek, és olyan állásfoglalást készí­tettek, miszerint Európa csak úgy állhat ellen az amerikai tömegtermelésnek, ha le­hetőség szerint bezárkózik, és ismét támogatja a hagyomá­nyos, kevés vegyszerrel előál­lított, sok kézi munkát igénylő termékeket. Ilyen módon meg lehet állítani azt a folyamatot is, ami Nyugat-Európában ép­púgy gondot okoz, mint ná­lunk: azt, hogy a falvakban élők, munka htján, a városba költözzenek. Jó lenne, ha így lenne majd itt is - mondja József, ő in­kább úgy látja, az uniónak az az érdeke, hogy a Magyaror­szágon dolgozó gazdák minél kevesebbet termeljenek, és vé­gül még az önellátásra se le­gyen képes a magyar mező­gazdaság. - Az is igaz viszont, hogy ha bekerülünk az unióba, eze­kért a terményekért majdnem dupla árat kapunk - szólal meg a nevelőapa, Mátó And­rás. A kívülálló számára pe­dig kiderül, mitől erős a csalá­di gazdaság: többek között at­tól, hogy valaki mindig biza­kodik. A cím elnyeréséről egyébként a díjkiosztó előtti délutánon értesült Gyenge Jó­zsef; Ruzsity Emil falugazdász szólt neki, hogy másnap ok­vetlenül el kellene mennie Szegedre, a gazdaexpo nevű rendezvényre. - Nagy tisztesség ez a díj, és jó, hogy kitalálták, mert azt jelzi, hogy a kormány, ha nem is tud mindig segíteni rajtunk, legalább éreztetni akaija, hogy megbecsüli a munkánkat - vé­li 1999. okleveles Magyar Gazdája. Bakos András

Next

/
Oldalképek
Tartalom