Délmagyarország, 1999. november (89. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-13 / 265. szám
I Isten éltesse! SZILVIA A Szilviusz férfinév női párja. A silva (erdő) szó származéka, jelenlése tehát: erdei (nő). ALIZ Vasárnap köszöntsük. Az Alice névhői származik, mely az Adelheid. Alexandra. Aloysia, Elizaheth nevek önállósulI francia és angol becézője. Világgá menő gyerekek Évente több mint 100 ezer brit gyermek „megy világgá", illetve tűnik el hosszabb-rövidebb időre hazulról - tudatja egy brit tanulmány. A szigetországban 16 éves korára minden kilenc gyerekből egy vagy önszántából szökik el. vagy rákényszerítik a távozásra. A szökések egyik fő oka az otthoni erőszakos légkör, a fizikai fenyítés, a másik az iskolai problémák előli menekülés. Teliénmama hármas ikrei Három borját hozott a világra a nyugat-franciaországi Bians-les-Usiers településen egy montbéliard fajtájú, Lola névre hallgató tehén. A három kisboci - Précalcine, Philicot és Puru - kitűnő egészségnek örvend. Mint Patrice Cordier, a tenyésztelep tulajdonosa elmondta, egyenként már 30 kilogrammot nyomnak. Halálos kwkkolás Életével fizetett kukkolási szenvedélyéért Mexikóban Raul Zarate, Tapachula fegyintézetének parancsnoka. A férfi - kezében távcsövével - lezuhant a börtönépület tetejéről, miközben azt figyelte, hogy miként szeretkezik az egyik elítélt és annak felesége. Az egyensúlyát vesztett férfi hét méteres zuhanást követően halálra zúzta magát. A börtönigazgató egyébként ismert volt leskelódéseiről. Tudták róla, hogy reggelente gyakran felmászott látcsövével az általa felügyelt épület tetejére, a börtönben engedélyezett szerelem tanulmányozására. Telefonhívás a sfrbál Nem akármilyen riadalmat okozott a lengyelországi Slupca város temetőjében egy sírból érkező hang. Éppen egy temetés zajlott, amikor a föld mélyéből telefoncsengetés hallatszott. A gyászolók körében óriási pánik tört ki. Egy asszony elájult. Szerencsére a hang nemsokára elhallgatott; a mobiltelefon eleme kimerült. Mint kitűnt, egyszerűen az történt, hogy egy halottat maroktelefonjával együtt hantoltak el. A készülék másnap lépett működésbe, mégpedig pont akkor, amikor a közelben egy másik temetés zajlott, és alaposan ráijesztett a gyászolókra. Szív Ernő A férfiak és a víz jkjéhány nappal ezelőtt egy semmi i V kis írás kapcsán szót ejtettünk a férfiak pisilési szokásairól. Legnagyobb ámulatunkra azóta is, úgymond, égnek a vonalak, olvasóink, s leginkáb a hölgyek, további részletekre kíváncsiak. Ezért közreadunk még néhány figyelemre méltó példát eme, valljuk meg, némileg pikáns téma tárgykörében. A század harmincas éveiben német őserdőkutatók fedezték föl a dél-kongói bawu-bawu törzset, melynek férfitagjai mindig maguk mögé pisiltek; szép íves sugárban, az utolsó cseppig a hátuk mögé sugárzott a vizeletük. Ugyancsak német sarkkutatók figyelték meg a grönlandi xo-ya eszkimók pisilési szokásait, amely tökéletesen alkalmazkodott a zord időjárási viszonyokhoz. Egy xo-ya eszkimó medvevadászat, vagy sarkiróka-idomítás közben, mínusz huszonöt-harminc fokban nem teheti meg, hogy olyképpen könnyít, mint Záki Gerzson bácsi a mórahalmi Négyesből hazafelé menet, aki dalolva tartja testének végét a csillagos ég alá. Ha egy grönlandi így tenne, két másodperc alatt lefagyna neki. Ezért aztán csak este és reggel könnyebbedhet, enyhébb éghajlatú hóigluja mélyén. A bajorok szokása ma is él Ezek a derék németek fóldpadlózatú sörkiméréseikbe mindig hosszú, kampós bottal járnak keserű likőrt és sört vedelni, és önfeledten jódlizni. Általában a harmadik literes korsó után a padjukon ülve bontják ki bőrnadráguk bőrelókéjét, majd pedig a sétabotjukat maguk elé tartva ráengedik a fölöslegessé vált altáji testnedvet. A bajor sörözők talaja rendesen dél felé lejt, a vizelet is arra csorog, hogy a helység sarkában egy fehér tavacskába gyűljön. Igor Petynek hívták azt a később szentté avatott darukezelöt, aki a szovjethatalom harmincas éveiben élt, napi egy liter vodkát ivott, ám mivel szent életű volt, soha nem látták pisilni, és ez valóban igaz is volt, Igor Pety ihatott bármennyit, soha, soha nem pisilt. A koncepciós per vádja az volt, hogy egy tavaszi éjszakán a föléri mosolygós Sztálin-szobor tövébe vizelt. Húsz év múlva, a pártfőtitkár halála után exhumálták Igor Pety holtesttét, mely corpus akárha csak békésen aludt volna. Még mosolygott is Igor Pety, illetve finom és átható vodkaillatot árasztott. Manuel Munoznak hívták azt a mexikói futballrajongót, aki a távpisilés világrekordját tartja, amennyiben egy labdarúgó-mérkőzésen oldali irányban pisilte át a pályát, éppen arcon illetve a partjelző sporttársat, imigyen tiltakozva egy tévesen megítélt lesállás miatt. A partjelzőt Sanchez Gemirának hívták, és néhány évvel később könyvet jelentetett meg a férfi nem vizelési szokásiról a Weiss-Wasser Kiadónál Példáinknál rá, saját képzeletünkre, illetve sokéves szerkesztőségi tapasztalatainkra támaszkodtunk. Szegeden Szentesen Csongrád megyében ma az alábbi települések körzetében számithatnak sebességellenórzési akcióra a járművezetők - Szeged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Mórahalom: 9 és 14; Makó: 7 és 21 óra között. Vasárnap - Szeged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Makó: 7 és 21 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja) Makón A vízállás tegnap A Tlssa Siegodnrl: 100 cm, Csongrádnál: - 48 cm, Mindszentnél: 34 cm. A víz hótok a Szagodon: 9,2 C A Maros Mókánál: -32 cm. A Nap kolt 06.46, * Hald kait 11.09, nyvgssiki 16.10. nyugszik: 20.13. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Ma estig a Kárpát-medence időjárását továbbra is anticiklon határozza meg, ezért hazánkban párás, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet országosan 5 és 10, megyénkben 5 és 8 fok között alakul. Korom Zsolt Gábor November II., 19 óra 17 perc, 2350 g. Sz.: Menyhárt Gabriella és Korom Zsolt (Hódmezővásárhely). Borbély Bence November 11., 19 óra 35 perc, 3750 g. Sz.: Szűcs Beáta és Borbély Csaba (Mórahalom). Kenézaljai Anna November 12., 8 óra 50 perc. 3400 g. Sz.: Héjjá Erika és Kenézaljai Ferenc (Békéscsaba). Török Róbert November 11., 15 óra 35 perc, 3180 g. Sz.: Antal Magdolna és Török István (Kiskundorozsma). Pálinkás Ádám November II., 10 óra 10 perc, 4100 g. Sz.: Triesz Anikó és Pálinkás Róbert (Szeged). Percre pontosan kezdődött a karneváli szezon Németországban - miként minden évben - most is a 11. hónap 11. napján 11 ára 11 perckor megkezdődött a karneváli szezon. Képünk Mainzban készült, ahol tarka ruhába öltözött, álarcot viselő emberek zenés, táncos felvonulással ünnepelték a szezon kezdetét. (MTI Telefotó/DPA/Stephanie Pilick) A stressz és a nemek Dohányzók sztrájkja MTI Press Régóta ismert, bár egyelőre megmagyarázhatatlan tény, hogy a természeti katasztrófák (például földrengések, áradások) nyomán megváltozik az emberi fajon belüli, hagyományos férfi-nő arány, vagyis átlagosan valamivel több fiú születik, mint lány. (Az arány 105 a 100hoz.) A természeti katasztrófák idején fogant gyerekeknél az arány eltolódik a lányok javára; ekkor kevesebb a fiúk száma. Egy dán tudóscsoport megvizsgálta, hogy vajon ez a jelenség észlelhető-e más típusú katasztrófáknál is? A Science et Vie című francia tudományos folyóirat szerint a kutatók a szülés után kifaggattak 3072 nőt, akik a fogantatás pillanatában súlyos stresszhelyzetbe kerültek (például partnerük szívinfarktust kapott), s kiderült: az ő esetükben is megfordult az arány, s 100 lányra mindössze 96 fiú jutott. Az ok egyelőre nem ismert: lehet, hogy stresszes pillanatokban módosul a női hormonszint, avagy a férfipartner spermájának minősége, de az is lehet, hogy ilyenkor megnő a fiúmagzatoknál a spontán vetélés esélye. MTI Panoráma A svéd érdekeltségű Bates-Korsnas gyár vezetősége 8-ról 5-re csökkentette a dohányzásra kijelölt helyiségek számát a dán Noerresundby városban működő telepén. Tiltakozásul mintegy 300 munkás sztrájkba lépett, és egy álló héten át kitartott. A tűzveszélyes anyagokat feldolgozó üzemben a munkaterületen értelemszerűen tilos dohányozni. Az üzem több pontján elhelyezett dohányzó-fülkék mindegyikében egyszerre négy ember füstölöghetett. A fülkék számának csökkenésével azonban az eddigi 32 helyett egyszerre csak 20 hódolhatott volna szenvedélyének, s a szabadságnak ezt a megnyirbálását a dánok már nem tűrhették. A vezetőség végül is engedett: a több kis fülke helyett kialakítottak egy „nagy befogadóképességű" dohányzót. Az igazgatóság ily módon füstbe ment rendelete egy nagyobb terv első lépése lett volna: a gyár vezetése fokozatosan akarta a dolgozókat a szigorításhoz hozzászoktatni, azt tervezve, hogy a jövőre új épületbe költöző üzemben teljesen betiltja a dohányzást. Rózsavölgyi János November 11., 13 óra 45 perc, 2600 g. Sz.: Kereső Mária és Rózsavölgyi József (Makó). Fülöp Gergő November II., 10 óra 58 perc, 4200 g. Sz.: Bánfi Anna és Fülöp Zoltán (Mindszent). Gratulálunk! Szakmai ártalom A szagláskárosodás szakmai ártalom a tűzoltóknál olvasható egy amerikai tanulmányban. A chicagói Szaglást és ízlelést Kezelő és Kutató Alap felmérése szerint a tűzoltók körében 48 százalékos a „csökkentszaglásúak" aránya, míg a lakosság egészét tekintve csupán kétszázalékos a hasonlóan érzéketlen orrúak hányada. A tűzoltók szagláskárosodásának oka feltehetően az, hogy tűzoltáskor mérgező gázok jutnak át védőálarcaikon. Cora Szeged, a hipermarket Tengerparti álomutazást nyert. K< a kapcsolatot a Cora Szeged hipermarket i Könyvtár betörőivé