Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-07 / 234. szám

CSÜTÖRTÖK, 1999. OKT. 7. SORSOK 7 / ' X Disznótor a stadionban? Labdarúgópályának építették, mégis turistalátványosság lesz az akasztói Stadler-sportközpont... (Fotó: Schmidt Andrea) Stadler József szinte már közeli ismerőse minden magyarnak, Nem csoda, hiszen az akasztói nagyvállalkozó szédületes karrierjéről, milliárdos vagyonáról is sokat cikkeztek a honi újságok. De még inkább címlapsztori lett Stadler úr, amikor áfa- és egyéb csalásokkal vádolták meg, majd a Bács-Kiskun megyei biróság még a kecskeméti börtönbe is beköltöztette a juhászból lett üzletembert. Mai riportunkban arról szólunk, hogyan, s milyen terveket megfogalmazva éli életét stadionjában az akasztóiak „stadlerjózsija" - három és fél hónappal a szabadulása után és fél évvel az újabb bírósági per előtt. Csúcsforgalomtól itt aztán nem kell rettegni - nyugtázhattam a látványt az elmúlt szombaton, pár perccel a déli harangszó után. A Bács-Kiskun megyei Akasztó községben mindössze egyetlen, kerékpárjával, s rakoncátlan gyerekével birkózó anyukát láttam kocsim ablakából, amikor a falu főutcájáról a csengődi útra kanyarodtam, hogy eljussak Akasztó legnagyobb látványosságához, a Stadler stadionhoz. A tájkép egyébként a hatalmas betonmonstrum környékén sem változott, s amfg föl nem ballagtam a sportközpont főépületében található presszóig, bizony még köszönéssel sem kellett nagyon bajlódnom. A bőrfotelekkel berendezett, igazán impozáns teremben, amelyből az egyik ajtó a stadion lelátójára nyílik, egy folyosó pedig az irodákhoz vezet, már találkoztam olyan helybélivel, aki útba igazított Stadler József szobájához. Persze halkan, mert mint mondta: - A főnök most éppen szunyókál egy kicsit... Ám mielőtt még bárki is megijedhetne, hogy lám, Akasztóig utazik a szegedi zsurnaliszta, s még annyi szerencséje sincs, hogy Stadler Józseffel beszélhessen, elárulom: a stadion ura pár perccel később (amikorra újfent megcsodálhattam Magyarország egyik legszebb labdarúgó stadionját, s szomorkodhattam amiatt, mert ez a sportközpont nem Szegedet díszíti...) már meg is érkezett, széles mosollyal köszöntve a vendégeket. - Á pályát szemléltük Stadler úr, Akasztó betonból gyártott hírességét. No, meg a füvet, amiről nagyon (s nemcsak most, szombati szieszta idején...) hiányoznak a futballisták - invitáltuk a néhány éve mesés gazdagságáról, majd hosszú peréről elhíresült vállalkozót egy rövid beszélgetésre a széksorok közé. - Hát'az igaz, hogy csapatom változatlanul nincsen, és nem is lesz egy darabig. De azért nem mindig ilyen kihalt ez a pálya. Néha a megyei bajnokságban játszó csapatok vendégeskednek nálam, ilyen volt a Solt, meg a Harta, de játszottak itt a közelmúltban öregfiúkmeccset is. Mégpedig a soltvadkerti legények mérkőztek a Kaskantyúval - mosolygott házigazdánk. - Gondolom, hogy az itt játszó együttesek némi pénzt is fizetnek a szolgáltatásokért. De meg lehet ebből élni? Egyáltalán: mivel foglalkozik 1999 őszén az a Stadler József, aki úgy öt-hat évvel ezelőtt még milliárdos üzleteivel ejtette ámulatba az embereket? - Hogy mivel? Jó kérdés... Mi mást is tehetnék, mint megpróbálom újra beindítani a vállalkozásaimat. Rengeteg üzletemberrel tárgyaltam már június vége, a börtönből való szabadulásom óta, de arra rá kellett jönnöm, hogy nem lesz könnyű újra felvirágoztatni a Stadler-féle kereskedést. Mert az igaz, hogy sokan szeretnének velem üzletelni, de az is tény, hogy amfg engem rács mögött tartottak, a Stadler-piacokon új eladók vetették meg a lábukat. Hogy mást ne mondjak, Romániában, Ukrajnában, Oroszországban, ahova szállítottam én mindent, élelmiszertől a vegyiárukig, most már annyi a nyugati cég, hogy elképesztő. Mellettük aztán nem könnyű labdába rúgni. De hát próbálkozom, próbálkozom... - mondta Stadler József. Majd fgy folytatta: - Csak az a baj, hogy gond van az egészségemmel. Rossz a közérzetem, fáradékony vagyok, meg a szívem se úgy kalapál, mint régen. El is határoztam, hogy megnézetem magam egy orvossal, találjon már gyógyszert a bajomra jegyezhettem föl a stadiongazda kicsit szomorkodós szavait. De legalább a családi dolgaim, úgy-ahogy rendeződtek. A gyerekek ismét nálam laknak. - És volt élettársa, Sáfrán Mária..? - Vele nincs semmilyen kapcsolatom - közölte Stadler József. Majd beszélgetésünk egy pillanat alatt ismét a stadionra terelődött. Vendéglátónk elmondta, nagy tervek foglalkoztatják, reményei szerint az akasztói Stadler stadionból hamarosan turistalátványosság lesz. - Igaz, már most sem állunk messze ettől. El sem hinné, milyen sokan kopogtatnak be hozzám. Hiába nagy kerülő, a Pestről induló turistabuszok egy része például a falunkon át szalad még Ópusztaszerre is. Mert ahogy az idegenvezetők mondják, az emberek kíváncsiak a stadionra is, meg rám is. És ha már ennyire vonzó célpont Akasztó, miért ne próbálkoznék egy turistaközpont kialakításával. Hiszen vannak nekem horgásztavaim, ahol a pecások érezhetnék jól magukat, s itt a stadion szállodája, ahol megpihenhetnek a fáradt utasok, és üzemel a bár is. Szilveszterre meg nagy bulit tervezünk Akasztón, ez iránt máris nagy az érdeklődés. Aztán szerepel még a tervek között disznóvágás a stadionban, lesznek bográcsos programjaink, amikor meg birkát, pacalt főzünk, vagy ökröt sütünk a vendégeknek - sorolta ötleteit Stadler József. S miközben szavait hallgattam, egy papírlapot is nyomtak a kezembe. Ezen pedig a már említett programok mellett szerepeltek továbbképzések, vevőtalálkozók, áru- és divatbemutatók, könnyűzenei koncertek, lakodalmak. Mindezeknek természetesen a Stadler stadion adna otthont, akárcsak a fitness hétvégéknek és a testépítők bemutatójának, vagy a szintén tervbe vett fogyókúrás táboroknak és meditációs programoknak. De meg ne feledkezzünk a sportbarátok találkozóiról, az edzőtáborokról és a meccsekről sem. Ezen a héten például, október 8-án este 6 órától egy jótékonysági mérkőzés helyszíne lesz a Stadler-stadion. Az egykori Stadler SC volt játékosai a Gázszer csapata ellen lépnek pályára, s a meccs bevételét a stadion felújítási munkálataira költik majd el. - Ötlet tehát van bőven, Stadler úr. De mit szól mindehhez az igazságszolgáltatás? Mert ahogy hallom, a maga pere áthúzódik a következő évezredre is - 2000 tavaszán újratárgyalják az ügyét. - Hát igen, a per folytatódik. Ez a bizonytalanság is megnehezíti a dolgom. De majdcsak kiderül már egyszer, hogy az ellenem felhozott vádakban ártatlan vagyok... Bátyi Zoltán fll Kiiratkozott a tülekedésből A szegedi Sajtóházon két hete gyászol a zászló. Elment Horváth István újságíró, szerkesztő kollégánk, akit a barátai Hajasnak hívtak-hívnak. Nem írhatjuk azt, hogy külsős kollégánk volt a Képes Sport legutolsó főszerkesztője, mert ez így nem pontos: könyveit adtuk ki, a mieinket lektorálta, s bár a napilapba nem Irt, mégis itt élt, itt szeretett, ebbe a redakcióba kanyargott be szivarja füstje. Belsős volt. Tiszta, őszinte, egyenes, bölcs és sérülékeny. Ha van ilyen szerkesztőségi kategória, akkor: legbelsős. Régi munkatársunk, Gazsó L. Ferenc ma ezekkel a szavakkal búcsúzik tőle a kispesti temetőben: Hajas, ha most itt lennél közöttünk, enyhe lámpalázzal, szád csücskében Toscani szivarvég, szemed mohón kutatná, ki mindenki jött el, s aztán odasúgnád: Ferencem, ekkora felhajtás, egy miatt? Nem szeretted a felhajtást magad körül. A lármát, a felszínes dumát, a műmosolyokat. Csönd, szemlélődés, olvasás - álmodni, néha ébren is. Ez a Te világod. Baj lesz az igeidőkkel, hozzád beszélve nagyon nem megy a múlt. Kössünk kompromisszumot, maradjunk mostantól az időtlenségben. Kegyes csalás, hogy enyhüljön szorongásunk, bár az óra konokul ketyeg. Hallgattál leginkább, nem pazaroltad mindenkire szózuhatogodat. Akinek megengedted, hogy megismerjen, ritka, már-már muzeális ajándékot kapott tőled: odaadó figyelmet, bölcsességet és humort. Lassú voltál? Vagy ez a „szép, új világ" nem volt hajlandó lelassulni hozzád? A mérkőzés most már döntetlen marad. Lehettél volna valaki más, képességeid, tudásod alapján szinte bármi, ha elhatározod. Nem akarták határozni. Egy kamasz dacával, érzékenységével, szeretetéhségével játszottál közöttünk életet. Egy kamasz sérülékenységével is. Eljegyezted magad a sporttal, mert játék, szépség, örök reménykedés. Tehetséged odahajtott, hogy Horváth Istvánt, „Hajast", barátai és tisztelői ma kísérik utolsó útjára egyéni hangú krónikása légy. Hamar kitűntél, jártad a világversenyeket, frtál, szerkesztettél, tűréspróbaként még fó'szerkesztettél is, egy ideig. Silány sohasem került ki a kezed közül. Évtizedek múltán helytálló mestermunka nem is egy. Ahogy a sportba betüremlett a showhiznisz, s ott is mindent megcsapott a politika szaga, Te úgy szöktél el. Nem volt orrod hozzá. Kiiratkoztál a tülekedésből. Ebből a kispályás bajnokságból. Lexikonjaid szerkesztésébe, és a betú'-papírnyomda szépészetébe, a tipográfiába húzódtál vissza. Útközben érezted legjobban magad. Különös képességed volt arra, hogy otthonos légy bármely emberlakta tájon. Aki felfedező útjaidon veled tarthatott, különös ajándékot kapott a sorstól. Világpolgár lehettél volna Hajas, határtalan riporter, ha nem vasfüggönyözött szobában kell tanulnod, velünk együtt a kollektív jómodort. „Se bárány, se latrok hadnagya nem vagyok..." írhatta volna Rólad is Nagy László, az igaz emberek szószólója. Mennyire tudtad, hogy mi nem vagy. Az értékeket pontos mérlegen mérted, s az eredményt általában eltetted magadnak. Csak azzal nem törődtél igazán, hogy mi lehetnél. Karrier, siker a szó talmi, tünékeny értelmében nem érdekelt. Talán nem mérted fel, hogy mi lehetnél nekünk, akik szeretünk, talán nem hitted, hogy ennyien vagyunk, akik számon tartunk Téged. Ezért is fontos, hogy az utolsó Földön töltött évben újra Rád talált a gondoskodás, a szerelem. „Fölkelni, szétnézni, / Szétnézni, érezni, / Érezni, eszmélni / Eszmélni, meglátni, / Meglátni, megbújni, / Megbújni, kinézni, / Kinézni, kikelni, / Kikelni, akarni, / Akarni búsulni, / Búsulni, elszállni, / elszállni, letörni, / Letörni, szégyellni, / Szégyellni. Oh, ágyam / Oh, ágyam, koporsóm, / Koporsóm, be hívsz már, / Be hívsZ már. Lefekszem." Képzeljük el, ülsz az Isten balján pohárka testes vörösborral, jó társaságban, melletted talán éppen Ady úr, az iménti sorok szerzője, ő sem volt hajlandó megöregedni itt. Kaján mosollyal figyelsz: jön-e szokványos publicisztikai fordulat a Neked szóló halotti beszédben. Nincs fordulat, Hajas. Elvitted Magaddal, mikor elmentél hirtelen. Én nem tudok derű nélkül gondolni Rád. Rám ezt hagytad. Köszönöm. Béke nyugalmadra. Isten - Veled. Woody Allén színésze New Yorkbél Técsy Sándor New Yorkban élö magyar színész ötvenhárom évesen úgy döntött, feleségével és két lányával Szegedre települ. Erre az évadra a zalaegerszegi szinháztól kapott szerződést, de mint Amerikában már megszokta, itt sem csak a színjátszásból fogja eltartani a családját. - Hogyan került New Yorkba? - Marosvásárhelyen születtem, ott végeztem el a színiakadémiát. Négy erdélyi magyar színházban is dolgoztam, Marosvásárhelyen eljátszottam például Balázs szerepét a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabban, vagy a Pillantás a hídról Marcóját. Sepsiszentgyörgyön Fejenagy voltam A helység kalapácsában, több zenés vígjáték főszerepében is bemutatkoztam. Harmincnégy éves koromig éltem Erdélyben, közben megpróbáltam átjönni Magyarországra, de nem sikerült. 1980-ra már olyan rossz lett a helyzet Romániában, hogy nem láttam értelmét tovább maradni, emigráltam Amerikába. Megszoktam New Yorkot, de nem is volt más választásom, maradnom kellett. - Mihez kezdett egy erdélyi magyar színész a világ fővárosában? - Próbált megélni, igyekezett fizetni a lakbért, villanyt, telefont. Szerencsére jól tudtam angolul, amikor kimentem. Másfél éven át egy komputerjavító cégnél dolgoztam, ahol alapszinten megtanultam a számítógépes szakmát. Utána két hétig egy temetkezési vállalatnál dolgoztam sofőrként, majd kilenc éven át taxiztam. - Hogyan került vissza eredeti „szakmájába"? - Még taxiztam, amikor elmentem San Franciscóba a Magyarországról elszármazott Técsy Sándor: „Az életstílusomnak egy ilyen város a legmegfelelőbb, mint Szeged". (Fotó: Schmidt Andrea) Kovács Istvánnal forgatni, akinek egyik korábbi munkáját 1980-ban a legjobb dokumentumfilm kategóriában Oscardíjra is jelölték. Hatvannyolc címmel készttettük el a filmet, amiben először kaptam olyan főszerepet, amit végig angolul kellett játszanom. Idehaza is láthatták a nézők, hiszen a Magyar Televízió kétszer is műsorára tűzte. Nagyon boldog voltam, hogy visszakerülhettem a szakmába. Ugyan már előtte is játszottam az 1985-ben New Yorkban megalakított Magyar Színházban. Évi két bemutatót tartottunk meglehetősen mostoha körülmények kőzött. Mindegyik produkcióból legfeljebb két előadást tudtunk játszani, de a pénzkereső munkánk mellett ugyanúgy próbáltunk rá, mintha komoly szériára készültünk volna. 1989-ben amerikai színházi tevékenységemért Budapesten megkaptam az Erzsébet-díjat, ami miatt a New York-i magyar társulatban eléggé megsavanyodott a levegő körülöttem. Ezért otthagytam őket, és 1991-tól idén májusig a torontói magyar színitársulattal dolgoztam. - Azt hallottam, Woody Allennel is forgatott... - A Hatvannyolc cfmű film forgatásakor újra megéreztem a játék ízét, ezért elmentem a leghíresebb New York-i színiiskolába, kíváncsi voltam Herbert Berghof hogyan tanítja a színészmesterséget. Berghof azt tanácsolta, ne adjam fel színészi ambícióimat, mert az akcentusom és a kelet-európai kinézetem unikummá tesz, mindig keresnek ilyen karaktereket epizódszerepekre. Próbálkozásaimnak lassan megjött az eredménye: két jelenetre bekerültem John Turturro egyik filmjébe. 1994-ben pedig azzal keresett meg egy ügynök, hogy Woody Allén a Don't Drink the Water című új filmjéhez ijesztő külsejű színészeket keres, akiknek egy kelet-európai ország titkosrendőreit kell eljátszaniuk. Azt hittem, ezt a szerepet nekem találták ki. Amikor elmentem a válogatásra, megdöbbenve láttam, hogy rajtam kfvül körülbelül százötven ijesztő kinézetű, nagydarab, akcentussal beszélő kelet-európai színész várakozik. Szerencsés voltam, mert beválogattak azok közé, akik végül Woody Allén elé kerültek. Megtetszettem neki, engem választott. Nem főszerep volt, de három jelenetben is játszottam. - Milyen volt Woody AUen rendezésében filmet csinál- Őt nem lehet nem szeretni, legalábbis mindenki ezt mondja, aki dolgozott már vele. Szimpatikus volt a munkamódszere, először csendben megfigyelte, hogy kamera nélkül hogyan játsszuk el a jelenetet, s csak annak szólt, akivel nem volt megelégedve. A Don't Drink the Water-t főműsoridőben mutatta be az ABC televízió, több tízmillióan látták az Egyesült Államokban. Ez a tévéfilm azért volt különösen fontos számomra, mert utána beírhattam a szakmai életrajzomba, hogy Woody Allennel dolgoztam. Ez pedig olyan, mint egy hitelkártya, nem is olvassák az életrajzot tovább. 1997-ben komoly rákműtéten estem át, de két hónappal utána már Danny Aiello New York-i tévésorozatában egy kelet-európai maffiózó szerepét játszottam. Ez önbizalmat, megerősítést adott, mert a betegségem miatt szinte már leírtak. - Miért jött vissza Magyarországra? - Krisztina lányom hét, Kamilla ötéves, felelős vagyok a sorsukért. Noha az orvosok szerint teljesen meggyógyultam, soha sem lehet tudni. Feleségem biztatására költöztünk Magyarországra, azért épp Szegedre, mert Kátó Sándorhoz és feleségéhez, Edithez régi barátság fűz bennünket. Most szomszédok lettünk. Feleségem a Madách Imre Általános Iskola angol lektora, én pedig erre az évadra a zalaegerszegi színházhoz szerződtem, ahol Bereményi Géza a művészeti vezető. Az életstílusomnak egy ilyen méretű és jellegű város a legmegfelelőbb, mint Szeged, ezért itt képzelem el a családom jövőjét. Mint .már Amerikában megszoktam, itt sem csak a színjátszásból fogok megélni, egy magánvállalkozás beindítását tervezem. Hollási Zsolt