Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30 / 253. szám
6 HÖLGYEK ÖRÖME SZOMBAT, 1999. OKT. 30. Hibás címzés, késedelmi kamat Változó APEH-számlaszámok e g y olyan világban, amelyben már az általános iskolák környékén állnak a drogot kínáló dílerek, nem kis optimizmus kell ahhoz, hogy valaki higgye: maradandóan el lehet ültetni a pici fejekben az egészség megóvására vonatkozó ismereteket. A dorozsmai Jernei utcai óvodában ilyesmire láttunk példát. Az óvodai miniasztalokon borosüveg. szivar, dezodor, bútortisztltó, kávé, gyógyszer és sokféle egyéb más „göngyöleg". A kicsik az udvarról érkezvén csodálkozva pillantanak az ismerős, ám e teremben idegenül ható tárgyakra. s nem értik, hogyan kerül „a csizma az asztalra"? Éva néni, az óvónő még nem ad magyarázatot. Maga köré gyűjti a 26 kis embert, s törökülésben a gyerekgyűrű közepére ül. A gyerekek fegyelmezetten várják, mit mond az óvó néni. hiszen a rendhagyó kellékekből érzik, a megszokottól eltérő fog történni. Éva óvónő belekezd mondandójába: - Ma arról beszélgetünk, mi a káros, mi a veszélyes - mondja rövid bevezetőként, s hozzáteszi: Gondoljatok arra, számotokra, mi ehető s mi nem? Előkerülnek rendre az üres dobozok, flakonok, üvegek, zacskók, s a gyerekeknek szét kell válogatni, mi az, amit tilos meginniuk, megenniük, s mi, amit nem. Szépen épül az „óra", először még óvónői segítséggel válogatnak, s meg is beszélik hová mit, miért tesznek, aztán fokozatosan kezdik önállóan válogatni és elhelyezni a tárgyakat. A Szegedért Alapítvány rendeltetése, hogy díjai révén elismerésben részesülhessen azok tevékenysége, akik kiemelkednek a város szellemiségének alakításában, tudományos, kulturális, művészeti és társadalmi életének gazdagításában, értékei megóvásában, akik hírt és megbecsülést szereznek Szeged városának. Az alapítvány a következő díjakat adományozza. 1. A Szegedért Alapítvány fődíja, 500 ezer forint támogatással. A fődíj adományozásának célja olyan személyiség életútjának elismerése, akinek eredményei Szeged városának fejlődését szolgálják, aki a városért múlhatatlant alkot, akinek hírneve a várost gazdagítja. 2. A Szegedért AlapltBe-becsúszik egy-egy hiba. s ami rossz helyre kerül, az megbeszélés tárgyát képezi. A játékos foglalkozás végére a gyerekek már 90 százalékos biztonsággal teszik a megfelelő tábla alá a dobozokat, flakonokat. A rendhagyó foglalkozás, amit a dorozsmai Jemei utcai óvodában láttunk, nem része az óvodai nevelési programnak. Az, hogy itt, ilyen is van, Puczkó Éva óvónőnek köszönhető, aki a szegedi tanárképző főiskola mentálhigiénés szakán szerzett ismereteit hasznosítja óvodapedagógusi munkájában. - Személyiségfejlesztő alkohol- és drogmegelőző program ez - magyarázza az óvónő, amikor a gyerekek már az udvaron játszanak. Láthatta, nem úgy működik, hogy riogatom a gyerekeket: ne igyatok, mert az veszélyes, nem drogozzatok. mert betegek lesztek! Ők. koruknál fogva nem is értenék ezeket a direkt tilalmakat, no meg nem is ienne ilyen módon értelme a tiltásnak. Ez a külföldről átvett, magyar viszonyokra adaptált, a nagycsoportosok életkorához igazodó mentálhigiénés program 15 foglalkozásra szól, négy részből áll. Az első rész az ismeretnyújtás, a következő lépés, az önismeret, aminek során beszélgetünk a belső tulajdonságaikról, az érzéseikről, eljátsszuk, hogy bizonyos élethelyzetekben, hogyan döntenének, megbeszéljük, mi a jó, mi a kevésbé helyes döntés. Óvodáskorú gyerek esetében nyilván furcsán hangzik, hogy foglalkozunk a stresszkezeléssel - folytatja az óvónő -. de ezt is meg lehet tenni, az életkorukhoz igazodóan, s éppen olyan hasznos ismeretekre tesznek szert, mint, amikor szétválogatják az ehető, illetve az étkezésre nem alkalmas, az embert mérgező dolgokat. Puczkó Eva nagyon hisz abban, hogy a kis fejekben megmaradnak mindazok az élet veszélyeivel kapcsolatos ismeretek, amiket a szőnyegen ülve beszélnek meg, s amiket itt, a parányi óvodai szobában játszanak el. Egy olyan világban, amelyben már az általános iskolák környékén állnak drogot kínáló dílerek, nem kis optimizmus kell ahhoz, hogy valaki higgyen abban, maradandóan el lehet ültetni a pici fejekben az egészség rombolását és óvását megvilágító ismereteket. Éva néni e közbevetett megjegyzésre azt válaszolja: ő, a maga eszközeivel és lehetőségein belül mindent meg kell tegyen azért, hogy a gondjára bízott gyerekeket megóvja a későbbi önpusztftástól. Egy téglával járul hozzá ahhoz az építkezéshez, amit aztán folytatnak, illetve folytatnia kellene másoknak. Az ő hatásköre az óvodai évek végéig tart, addig azonban teszi a dolgát, s egy kicsivel többet is, hiszen e speciális foglalkozások nem részei az óvodai nevelési programnak. Kalocsai Katalin sen való aktív részvételhez. Pályázni az alapítvány titkárságán (6720 Szeged, Victor Hugó u. 6., telefon: 62/422-303, 422-304) beszerezhető űrlapon lehet. Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be. Az 2000. január 7-éig beérkező pályázatokat a kuratóriumok 2000. február 28-áig bírálják el, a támogatott pályázatok listája nyilvánosságra kerül. A tudományos, a művészeti és társadalmi állampolgári kuratórium rendelkezésére l-l millió, összesen 3 millió forint áll. egy pályázó maximális támogatása 150 ezer forint lehet. Kérjük az igényeket mindezek figyelembevételével, reálisan megfogalmazni. A formailag és tartalmilag hiányos, valamint az 2000. január 7. után érkező pályázatokkal a kuratóriumok nem foglalkoznak. A Szegedért Alapítvány elnöksége és kuratóriuma DM-információ Megváltoztak az APEH számlaszámai, s pórul járhatnak azok, akik még a régire küldik a befizetéseket. A hivatal csak az új számlaszámra érkezés napját veszi figyelembe, így késedeimi pótlékot számolhat fel. Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ezúton lapunk hasábjain is felhívja az adózók figyelmét, hogy a társadalombiztosítási járulék, illetve az ehhez kapcsolódó késedelmi pótlék. valamint bírság, mulasztási bírság, önellenőrzési pótlék befizetéseket az alábbi számlákra kell teljesíteni: APEH járulék beszedési számla - 1003200006056188. APEH járulék késedelmi pótléka - utolsó három számjegy: 195, APEH járulékhoz kapcsolódó bírság, mulasztási bírság önellenőrzési pótlék - utolsó három számjegy: 205. A zene világnapján, október elsején indította útjára a Hungaroton Records eddigi legnagyobb vállalkozását, az 50 komolyzenei CD-bál álló Echo-sorozatot. A cég - amely egykor monopolhelyzetben volt, ma viszont már csak a hazai hanglemezpiac tíz százalékát mondhatja magáénak - gazdag archívumának legnépszerűbb felvételeit jelentette meg a vékonyabb pénztárcájú zenebarátok számára is elérhető, rendkívül kedvező áron. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatból 1993-ban kivált, elsősorban komolyzenei és irodalmi profilú Hungaroton Classic az elmúlt években elsősorban a zenei ritkaságokra koncentrált. Mint Hollós Máté, a cég igazgatója tavaly lapunknak is nyilatkozta: a nemzetközi lemezpiac telítettsége miatt nagy mesterek népszerű remekműveivel nem érdemes próbálkozniuk, hiszen például ugyanazt a Beethovenszimfóniát akár harmincnegyven változatban is megvásárolhatják a zenerajongók Toscaninitől kezdve napjaink ünnepelt sztárkarmestereinek dirigálásával, világhírű zenekarok előadásában. Echo (Visszhang) címmel a zene világnapjára időzítve nemrégiben egy egészen olcsó sorozatot indított a Hungaroton. Jól felismerhető a széria valamennyi tagja a lemezborítót díszítő piros pipacsoktól. Az Echóval azt a fogyasztóréteget kívánja megcélozni a lemezkiadó, amely nem tud négy-öt ezer forintot áldozni egyetlen komolyzeA korábbi, már megszűnt számlákra banki átutalással teljesített járulék befizetéseket a Magyar Államkincstár a továbbiakban visszafordítja. Ezt követően az élő számlákra teljesített befizetéseket az új befizetési dátummal fiják jóvá, ami késedelmi pótlék felszámítását eredményezheti. A postai úton teljesítendő járulék befizetések esetén az adóhivatal a fenti számlákhoz kapcsolódó készpénz-átutalási megbízásokat kéri használni aki nem kapott, a járulékigazgatóságokon beszerezheti -, mert a jóváírást kizárólag ezen tételek esetében tudja rövid idő alatt, az adózók bevonása nélkül könyvelni. A befizetések gyors és pontos feldolgozásának további feltétele, hogy mind a banki, mind a postai átutalási megbízáson szerepeljen a befizető adószáma amennyiben ezzel nem rendelkezik -. adóazonosító jele. nei CD-ért. Ugyanakkor az Echo-lemezekkel teljesíti a cég vezetése azt az ígéretét, amit az 1995-ös privatizációs tender győzteseként tett, vagyis digitalizálja és CD-n kiadja a régi Hungaroton-archívum kivételes értékeit. Az Echo-sorozatban ezért kizárólag archív felvételek jelennek meg, mégpedig az elmúlt fél évszázad legnagyobb magyar muzsikusaitól. Az üzletek árrésüktől függően 550 és 650 forint között kínálják a sorozat egyes lemezeit, ami a felvételek művészi és technikai minőségéhez képest páratlanul alacsony ár. Olyan nagyságok szerepelnek a „pipacsos" lemezeken, mint például Ferencsik János, Erdélyi Miklós, Lamberto Gardelli és Lehel György karmesterek, vagy Tátrai Vilmos és Kovács Dénes hegedűművészek, Simándy József. Réti József és Ágai Karola operaénekesek. Az előadók mellett a repertoár is jellemző, többnyire a zeneirodalom legnépszerűbb alapművei szerepelnek a válogatásban: Vivaldi remekművétől, A négy évszaktól Beethoven IX. szimfóniájáig számos bestseller. A Hungaroton Records nem remél számottevő anyagi hasznot az egyelőre 50 darabos CD-sorozattól, elsősorban missziónak tekinti vállalkozását. (Ezt mutatja az is, hogy az iskolák közvetlenül a Hungaroton raktárából húszezer forintért beszerezhetik a teljes szériát.) Ha a kezdeményezés sikeres lesz, a cég jövőre folytatja az elmúlt évtizedekben felhalmozott értékes komolyzenei hangfelvételek közkinccsé tételét. H. Zs. Díjak és támogatások - 2000-ben A Szegedért alapítvány felhívása vány kuratóriumi díjai (tudományos, művészeti, társadalmi-állampolgári) egyenként 350 ezer forint támogatással. A kuratóriumi díjak adományozására alapul szolgálhat minden egyedi alkotás, eredmény a következő területekről: - tudományos kutatások és alkalmazásaik, publicisztika és közélet, - a művészetek minden ága. - olyan elismerésre méltó emberi teljesítmények, amelyek nem sorolhatók e kategóriákba, de méltánylásuk összhangban áll az alapítvány eszméjével. A fődíj és a kuratóriumi díjak átadására ünnepélyes keretek között 2000. március 11 -én kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban. A Szegedért Alapítvány elnöksége és kuratóriumai felkérik a szegedi jogi és magánszemélyeket, közösségeket, hogy tegyenek javaslatot az ismertetett alapítványi díjak adományozására. A személyi adatokat tartalmazó és az adományozás feltételeit figyelembe vevő, részletesen indokolt ajánlásokat 2000. január 7éig kérjük eljuttatni az alapítvány titkárságához (6720 Szeged, Victor Hugó u. 6.). II. A Szegedért Alapítvány pályázatot hirdet 2000-re a város társadalmának alakításában, tudományos. művészeti, kulturális életének gazdagításában, hagyományinak ápolásában, értekeinek megóvásában kiemelkedően tevékenykedő szegedi polgárok és közösségeik részére. A pályázattal elnyerhető támogatási fonnák: 1. Egyének, kutató- és alkotócsoportok, művészeti közösségek Szeged város érdekeit szolgáló kimagasló tevékenységének támogatása. 2. A város fejlődését szolgáló stratégiai kutatások támogatása. 3. Szeged város rangját, hírnevét emelő rendezvények, konferenciák támogatása. 4. A városhoz kapcsolódó kötetek, kiadványok megjelentetésének támogatása. 5. Egy összegű ösztöndíj 30 évnél fiatalabbak részére külföldi tanulmányúton, kongresszuson, művészeti versenyen és továbbképzéNem tudja még, hogy mikor, de jöhetnek váratlan kiadások, és szeretne azokra felkészülni ? • ING-J)BANK •Sm A borosüveg és a szivar esete az ovisokkal Mi tilos és mi nem? Válogatás veszélyes és veszélytelen között. Ez volt a feladat az óvodai foglalkozáson. (Fotó: Schmidt AndreaJ CD-sorozat készült a Hungaroton-archívum kincseiből Pipacsos klasszikusok