Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-30 / 253. szám

2 KÜLFÖLD SZOMBAT, 1999. OKT. 30. kommentár Erdélyi kirakat A román hírszerző szolgálat egykori vezetője minden bi­zonnyal tisztában van Erdély értékeivel. Sőt, Virgil Magureanu azok közé tartozik, aki igen sokat tudhat Er­délyről, az ott élőkről, bár valószínűleg személyesen csak kevesiiket ismeri. Magureanu most egy választásokra ké­szülő párt első embere, aki úgy véli, hogy Erdélynek kell maga után vonnia Európába Romániát, az erdélyi fejlődés­nek kell mintául szolgálni az egész ország számára. Ez jól hangzik magyarországi, de európai uniós körökben is, azt a politikát jelenti, amelyért sokan és sokféleképpen dolgoz­nak. Évek óta az a ki nem mondott félhivatalos magyar ál­láspont, hogy Erdélyben pénzzel kell jelen lennünk nekünk, anyagországbélieknek. Magyar kézbe, magyar tőkével működő társaságok köré kell csoportosítani a gazdasági, s ezáltal a politikai hatalmat, ennek révén kell az erdélyi ma­gyar családoknak munkát és megélhetést biztosítani. A rendkívül lassan induló román privatizáció környékén már ott settenkednek a magyar befektető társaságok, kockázati tőkét biztosító magyar állami hitelintézet is van már, sőt, ar­ról is hallani, hogy a hazánkban lehetőség nélkül maradt bűnözők most Erdélyben kiskirálykodnak. A tervek készttői tehát több oldalról igyekeznek Erdélyt és az ott élőket kihasználni. Ez egyrészt azt jelenti, hogy Er­dély egyfajta kirakatként szolgálna, itt mutatnák be, mennyi minden szép és jó van, működik Romániában. Ezzel el lehet terelni a figyelmet a dicsekvésre kevésbé alkalmas országré­szekről, veszteséges iparágakról, bányásztüntetésekről. Ugyanakkor valós a veszély, hogy az Erdélyben megtermelt javak máshol járulnak hozzá az életszínvonal emeléséhez, vagyis Erdélynek csak a kapacitására van szükség. Magu­reanu teljes mellszélességgel a mostani, magyar miniszte­rekkel is megerősített román kormány ellen száll síkra. jn? gykori hírszerzőként tisztán szeretne látni, s értelmet­Hí lennek tartja a magyar állami egyetemet Kolozsváron, és kiáll a Székelyföldön elnyomott román értelmiségiek mellett. Ezek a megjegyzései pedig azt támasztják alá, Er­délyre mint kirakatra, mint a román törekvések beteljesülé­sének színhelyére van szükség. S ez már aligha konform a tőle nyugatra eső elképzelésekkel, bár Magureanu pártjá­nak és terveinek egyelőre alig mérhető a népszerűsége. Tűz az adóhivatalban Kijev (MTI) Felgyújtotta magát az adó­hivatalban pénteken egy odesszai kisvállalat vezetóje. A tűz következtében hatan éle­tüket vesztették. A rendkívüli helyzetek mi­nisztériumának tájékoztatása szerint a Ljuksz nevű kisválla­lat igazgatója két üveg gyúlé­kony folyadékot öntött magára a kerületi adóhivatal helyisé­gében, az odesszai Filmstúdió épületének második emeletén. A tűz következtében hatan életüket vesztették, négyen pe­dig megsérültek. A halottak között voltak az adóhivatal munkatársai és egy nyugdíjas asszony. KARACSONYI ajándékvásárlás Bécsben! Kedves utasunk! TERVEZZEN VELÜNK! EGYF.Dll.ALLO LEHETŐSEI NOVEMBERTOI. SZENZÁCIÓS 50%-os kedvezmény Szeged-Bécs-Szeged ismét CSAK 2250 Ft. Kínában fel mernek lépni ellenük A rendőrség a szekták ellen Peking, Hongkong (MTI) A kínai rendőrség brutálisan lépett fel pén­teken Pekingben a július óta betiltott Falunkung szekta ülósztrájkot foly­tató nói tagjai ellen. Az asszonyok a Tienan­men téren meditáltak, ami­kor a biztonsági erők körül­vették, és a hajuknál fogva rángatták el őket, miközben az asszonyok egymásba ka­paszkodtak. A tragikus ese­ményt több száz bámészko­dó, köztük sok külföldi turis­ta nézte végig. A Tienanmen téri csendes tiltakozó akciók nyilvánva­lóan a parlamentnek, a Népi Nagy Csarnoknak azon új törvényjavaslatai ellen irá­nyulnak, amelyek szigorúbb fellépést engednek meg ha­tóságoknak a Falunkung és más szektákkal szemben. A külügyminisztérium szóvivője, Csang Csi-jüe még csütörtökön úgy nyilat­kozott az üggyel kapcsolat­ban: „Egyetlen egy felelős kormány nem tűrne el az or­szágában olyan szektát, amely zavarja a szociális rendet." A kommunista párt és a hadsereg „felvilágosító had­Kínai katonai rendőrök őrzik a Falunkung szekta két tagját a rabszállító kocsi megérkezéséig. (AATI Telefotó/AP/Csung Csien-min) járatot" hirdetett az „idealiz­mus, a feudális babonákba vetett hit és az áltudományos gondolatok" ellen. A szektatagok egy cso­portja pénteken levelet kül­dött a hongkongi közigazga­tás vezetőjének, Tung Csi­huának. Kérik Hongkong közbenjárását azért, hogy Peking ne tekintse eretnek szektának mozgalmukat. „A Falunkung tagjai azt igye­keznek megvalósítani, hogy magas erkölcsiséggel bíró jó emberekké váljanak. Soha nem voltunk a kormány el­len". Bukarest (MTI) Erdély fejlettségének Románia egész gazdasá­gi fejlődésének hajtóere­jévé kell válnia, egy­szersmind gondoskodni kell a Magyarország és Erdély közötti különbség csökkentéséről - jelentet­te ki Virgil Magureanu, a Román Nemzeti Párt (PNR) elnöke a Transil­vania Jurnal című lap pénteki számában meg­jelent interjújában. A PNR erdélyi választási stratégiájáról szólva Magu­reanu hangsúlyozta, hogy „tisztelni kell a nemzeti nyelvet, és el kell oszlatni az DAEWOO Románia Kárpátokon inneni hajtáerö olyan homályos és gyanús jogszabályok teremtette két­értelműséget, mint amilyen például a multikulturális egyetem vagy a magyar álla­mi egyetem. Kovászna és Hargita megyében pedig helyre kell állítani a román értelmiségiek jogait." A Román Nemzeti Párt arra készül, hogy a választá­sok győztesével lépjen koalí­cióra - szögezte le a pártel­nök. A választási esélyeket latolgatva úgy vélekedett, hogy a mostani koalíciónak semmi reménye nincs. A szavazás eredménye jóval megosztottabb lesz, mint 1996-ban volt, 2000-ben so­kan szavaznak majd az ad­digra jobban tömörülő cent­rumpártokra. - A PNR centrumpárt, s az év végére kidolgozott „ambiciózus gazdasági prog­ramja" olyan politikai ajánla­tot jelent, amelynek alapján a mostani kormánykoalíciónál sokkal szilárdabb koalícióra léphet a választásokon győztes párttal - mondta. Magureanu, aki hét éven át a Román Hírszerző Szol­gálat (SRI) vezetője volt, mi­előtt létrehozta a Román Nemzeti Pártot, arra figyel­meztetett, hogy Romániában az 1989-es fordulat utáni első három hónapban a Se­curitate mintegy százezer dossziéja tűnt el. Ezeket gar­madával vásárolták fel a szerkesztőségek, „de vannak egyéni vetélytársak is", akik most választási célokra hasz­nálhatják fel az okmányokat. JÖJJENEK EL _ ÉS PRÓBÁLJÁK KI KISHASZONJÁRMŰVEINKET 1 .830.000 Ft+áfa-tól! 1 KEDVEZŐ HITELLEHETŐSÉGEK i HASZNÁLTAUTÓ BESZÁMÍTÁS HIVATALOS SZERVIZ ES MARKAKERESKEDES // alfa HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, autóház SZÁNTÓ K. J. U. 149. v f£ kft is (62) 246-568 • 241-885 • 249-345 KVADRO PANNON RT. 1097 Budapest, Táblás u. 36-38. Tel.: (06-l)-280-8441, 280-8442. Építészeti vegyi anyagokat forgalmazó cég keres főállású munkaviszonyba, szegedi telephelyre: • DIVÍZIÓVEZETŐT Elvárásaink: Iogisztikus végzettség, vezetői és raktárkészlet-kezelői gyakorlat, B kategóriás jogosítvány, felhasználói szintű adatbázis-kezelő és szövegszerkesztő gyakorlat. • TERÜLETI KÉPVISELŐT Elvárásaink: építőipari jártasság (alapfokú), építészeti anyagok ismerete, B kategóriás jogosítvány, üzletkötői gyakorlat, kereskedelmi kapcsolatok. • LOGISZTIKAI ASSZISZTENST Elvárásaink: raktározási, árumozgatási ismeretek, B kategóriás jogosítvány, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, gyakorlatiasság, jó szervező- és rendszerező-képesség, pontosság. A fényképes szakmai önéletrajzokat a fenti címre vagy az alábbi faxszámra kérjük a hirdetés megjelenésétől számított 2 héten belül: (06-l)-280-8440. Magyarország: felminősítés London (MTI) Az eddigi BBB-ről egy fokkal magasabbra, BBB pluszra javította Magyaror­szág hosszú távú szuverén devizaadóságainak besoro­lását a Fitch IBCA, a nem­zetközi hitelminősítő ipar európai központja. A lon­doni intézet a pénteki beje­lentés szerint a rövid távú devizakötelezettségek beso­rolása F3-ról F2-re javult. A Fitch IBCA megerősítet­te a szuverén forintadósság­kibocsátások eddigi A szintű besorolását. Bombázási hullám Groznij (MTI) Az orosz légierő és tü­zérség pénteken újabb erős hullámban támadta a cse­csen gerillák támaszpontja­it. Bombák és rakéták hul­lottak a fővárosra, Groznij­ra, a második legnagyobb városra, Gudermeszre és több nyugat-csecsenföldi falura. Az orosz haderő bombázott egy menekültek által használt főútvonalat is, amely most teljesen üres. Bin Ladent pénzelik Washington (MTI) Szaúdi hivatalos gazda­sági körök továbbra is több tízmillió dollár nagyság­rendű összegeket utalnak át a körözött terrorista, Osza­ma bin Laden bankszámlái­ra - közölte pénteken a USA Today című amerikai újság. Az Oszama bin La­dennek utalt pénzösszegek folyósítása öt évvel ezelőtt kezdődött. A lap utalt arra, hogy a témáról bizonyára szó lesz Madeleine Alhright amerikai külügyminiszter és Szultán bin Abdel-Aziz herceg, szaúdi védelmi és repülésügyi miniszter jövő héten Washingtonban sorra kerülő tárgyalásain. Házkutatás egy tudásnál Moszkva (MTI) Az orosz Szövetségi Biz­tonsági Szolgálat átkutatta Joshua Handler nukleáris problémákkal foglalkozó amerikai egyetemi oktató moszkvai lakását, és külön­féle dokumentumokat, ko­bozott el. Joshua Handler a Princetoni Egyetem oktató­ja, aki sugárzással és a nuk­leáris biztonsággal foglal­kozik, s több tucat művet is megjelentetett e tárgyban. Az orosz titkosszolgálat legutóbbi, nyilvánosságra került hasonló akciója Vla­gyimir Szojfer vlagyivosz­toki atomtudós ellen irá­nyult, aki az orosz Távol­Keleten a Csendes-óceán sugárszennyeződését kutat­ta. AZ EVEZRED UTOLSO EGYENI VONAL AKCIÓJA A DÉLTÁVNÁL: • Október 25-től november 7-ig mindössze bruttó 11.900,- Ft-ért vásárolhat egyéni fővonalat! • 11 havi részletfizetés esetén a telefonvonal ára: bruttó 14.999,- Ft (első havi részlet: 2.999,- Ft, ezt követően 10 x 1.200,- Ft). /)9Qf\ Az ajánlat csak a szabad kapacitással rendelkező településeken, belterületre érvényes! További információkért hívja a 184-es számot. http://www.dBitiiv.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom