Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-29 / 252. szám

PÉNTEK, 1999. OKT. 29. CORA-MELLÉKLET 7 Felsőoktatási kiállítás Kolozsváron Szeged „közel van" Első alkalommal ren­deztek felsőoktatási ki­állítást Romániában, Ko­lozsváron. A múlt heti Universitarián öt ma­gyarországi egyetemi város, így Szeged is a kiállíták között volt. Az Egyetemi Szolgáltatások Nemzetközi Vásárán az érdeklődésből kiderült: Szeged minden tekintet­ben közel van a románi­ai magyar fiatalokhoz. Az Expo Transilvania Rt. és a Kolozsvári Egyetemek Konzorciuma rendezte meg a múlt héten Kolozsváron az első romániai felsőoktatási kiállítást. Az expón a tizenöt romániai egyetem mellett öt magyarországi egyetemi vá­ros, hat nyugat-európai, egy amerikai és egy moldovai felsőoktatási intézmény mu­tatta be képzési kínálatát. A Szegedi Felsőoktatási Szö­vetség standján mindvégig meglehetősen nagy volt az érdeklődés, különösen a ha­táron túli magyar fiatalok ré­széről. A beszélgetésekből kiderült: a kolozsvári közép­iskolások és egyetemi, főis­kolai hallgatók számára Sze­ged nemcsak földrajzi érte­lemben van közel. Az termé­szetesen döntő szempont a felsőoktatási intézmény ki­választásánál, hogy ne kell­jen túlságosan messzire utazniuk jelenlegi otthonuk­tól. Ugyanakkor Szegedről, az itteni felsőoktatási intéz­ményekről sokat hallottak a kolozsvári diákok, legtöbben a már itt tanuló ismerőse­iktől. A legtöbben azt is tud­ják, hogy a kolozsvári és a szegedi egyetemeknek közös a múltjuk, ezért szerepel a város az első helyen a kül­földi „célállomások" között. Vannak olyanok, akik mind­járt középiskola után szeret­nének Szegedre jönni, mert úgy gondolják, nálunk job­bak a lehetőségek. Mások egy-két, Kolozsváron elvég­zett egyetemi, főiskolai év után folytatnák itt tanulmá­nyaikat, sokan pedig a dok­tori fokozat megszerzéséért jelentkeznének a JATE-ra vagy a SZOTE-ra. Többen felvetették, hogy jó lenne, ha nyári gyakorlatra vagy szemináriumra jöhetnének a városba. Természetesen csak akkor, ha valamilyen ösztön­díjat, támogatást kaphatnak. A romániai fizetések mellett ugyanis szinte elképzelhetet­len, hogy a szülők fedezni tudnák a gyerekek magyar­országi költségeinek akár a töredékét is. A nem magyar diákokat elsősorban a hungarológia és a magyar, mint idegen nyelv érdekelte. Többen azért szeretnének magyarul tanulni, és megismerkedni az ország történelmével, kul­túrájával, mert részben ma­gyar közegben élnek. Egy románul és angolul beszélő egyetemista lány elmondta: szülei magyarok, de otthon, gyerekkorában csak románul beszélt a család, így egyálta­lán nem érti tulajdonképpeni anyanyelvét. Most, egyetem­istaként szeretné pótolni mindazt, ami a gyermekko­rából kimaradt. Ha Szege­den. angol nyelven végez­hetné tanulmányait, és köz­ben magyarul is megtanul­hatna, társíthatná a kelle­mest a hasznossal. Azok a román diákok, akik számára Szeged egy külföldi lehetőség a sok kö­zül, elsősorban az Európa­tanulmányok, az üzleti-ide­genforgalmi képzés és a közgazdaságtan kedvéért jönnének hozzánk tanulni. Persze, csak angolul. K. G. Olasz Sándor írószövetségi díja A változó irodalom Tiszatája Olasz Sándor főszerkesztő szerint a Tiszatáj nem horgonyoz le egyetlen irányzat mellett sem. (Fotó: Schmidt Andrea) lapba, én nem tartozom ezek közé. - Mi a legizgalmasabb ebben a munkában? Mint irodalomtörténész a huszadik századot kutat­ja, viszont még a lap is ebben a században jár. - Az élő irodalom szünte­lenül változó, forrongó fo­lyamat. Egyáltalán nem biz­tos, hogy akiket ma a legna­gyobb értékeknek gondo­lunk, azok húsz év múlva is a legnagyobb értékek lesz­nek. Kétségtelen, hogy van­nak biztos tájékozódási pon­tok és nagyjából tudjuk, mi a maradandó, de különösen a legfiatalabb generáció ese­tében ez elég bizonytalan. Egy következő korszak nyil­ván a maga szemüvegén ke­resztül fogja nézni a kilenc­venes évek irodalmát, és másként fogja megítélni azt. Számomra ez a változóság a legizgalmasabb. - Mintha a frankfurti ki­állítás egyik célja lett vol­na bizonygatni, hogy igenis létezik mai ma­gyar irodalom. Ilyen rossz a helyzet? - Természetesen létezik mai irodalom. Amúgy rette­netesen megosztott és szét­tagolt, és nem is ketté, ha­nem többfelé szakadt, de lé­tezik. Egyébként éppen a széttagoltság miatt nehéz ma irodalmi folyóiratot készíte­ni, hiszen mindenféle cso­portérdekek vannak. Én na­gyon örülök neki, hogy az írószövetségi díjátadáson Pomogáts Béla elnök is ki­emelte a Tiszatájnak azt a vonását, hogy nem horgo­nyoz le egyetlen irányzat mellett sem, hanem színvo­nalas és nyitott fórum sze­retne lenni. Örülök neki, hogy ezt mások is észreve­szik, mert az irodalom ter­mészetéből adódóan idő kell hozzá, hogy mindez nyil­vánvaló legyen. - Lassan elmúlik a lapki­adási bizonytalanság korszaka és a Tiszatáj is­mét biztos talajon áll. Hátra lehet dőlni a ka­rosszékben? - Sajnos nem, kénytele­nek vagyunk a legkülön­bözőbb pályázatokat gyárta­ni és szponzorokat keresni, annál is inkább, mert évente 4-5 könyvet is kiadunk. Ez nagyon időigényes munka, és nem lehet vele leállni. A szerkesztés tartalmi részével szintén nem lehet leállni, mert havonta jelenünk meg ugyan, de a rendszert folya­matosan működtetni kell. Ahhoz, hogy mindig legyen jó kézirat, hogy sorozatok rendszeresen jelenhessenek meg, nagy szervezőmunkra van szükség. - Mennyire segíti ebben az egyetemi munkája? - Nagyon sokat segít. A bölcsészkar közege - nem­csak az irodalmárokra gon­dolok - rendkívül inspiráló. Nagyon sok szerző kerül ki a hallgatók közül is: többek között ezzel magyarázható, hogy a Tiszatáj szerzői gár­dája az utóbbi időben megfi­atalodott. Óriási dolog, hogy sok jó tollú, kitűnően felké­szült hallgatónk van, akik érett írásokat, kritikákat, ta­nulmányokat tudnak produ­kálni, és ezeket nyugodtan odá lehet tenni a professzo­rok írásai mellé. Sok szer­zővel az óráimon is találko­zom, így nemcsak a szer­kesztőségi kapcsolatból is­merem őket. Ez egyébként korábban is több Tiszatáj­szerkesztőre jellemző volt. elég ha csak Uia Mihályra vagy Kovács Sándor Ivánra gondolok, akik az én első írásomat másodéves egyete­mi hallgató koromban kö­zölték. Panek Jázsef Komoly szakmai elismerési' kapóit Olasz Sándor irodalom­történész, egyetemi docens, a Ti­szatáj főszerkesztője, aki október 23. alkal­mából az írószövetség által odaítélt Arany Já­nos-jutalmat vehette át. Olasz Sándor szerint mindez a huszadik szá­zadi irodalom kutatójá­nak és a mai, élettel teli literatúra szerkesztőjé­nek egyaránt szól. - Nagy öröm, hogy egy irodalomtörténész-szer­kesztő munkásságára felfi­gyelnek, különösen ha ezt egy politikai szempontoktól független szakmai testület, az írószövetség teszi - mon­dotta díjáról a Tiszatáj fő­szerkesztője, aki jelenleg a huszadik századi magyar re­gény történeti poétikai meg­közelítésével foglalkozó ta­nulmányköteten dolgozik. - Szól a megtiszteltetés a Tiszatájnak is? Harma­dik évét tölti a lap élén, ennyi idő alatt egy újság átveszi a főszerkesztő személyiségét... - Az oklevélen az iroda­lomtörténeti és kritikusi munkásság szerepel, de ter­mészetesen mindez elvá­laszthatatlan a szerkesztői tevékenységtől. Ami a Ti­szatájat illeti, nem is az a cél, hogy a szerkesztő a ma­ga ízlését ráerőltesse a lapra, inkább közvetítője kell le­gyen a különböző értékek­nek. Tudom, hogy van olyan szerkesztő-típus, aki csak a maga ízlését engedi be a könyvajánlat Sinkó János tárlatai „A színek zeneisége inspirált" Sinkó János: Nálam a tanítás és az alkotómunka jól kiegészíti egymást. (Fotó: Schmidt Andrea) XX. század lelépni! Moldova György kalendáriuma Két önálló tárlatra is készült az elmúlt hóna­pokban Sinkó János festőművész, a Juhász Gyula Tanárképző Főis­kola Rajz- és Művészet­történet Tanszékének do­cense. A Horváth Mihály utcai képtárban rendezett kiállítását ma 16.30-kor Szigeti Lajos Sándor pro­fesszor nyitja meg, no­vember közepétől pedig a Párizsi Magyar Intézet mutatja be alkotásait. Az alkotóművésszel szegedi tárlata előkészítése köz­ben beszélgettünk. - Ötvenedik születésnap­jukat általában reprezen­tatív összefoglaló kiállítás­sal szokták megünnepelni a képzőművészek. Ez a tárlat is ilyen lesz? - Nem egy nagy gyűjtemé­nyes kiállítást, hanem kama­ratárlatot szerettem volna most csinálni. Annál is in­kább, mert két hét múlva a Párizsi Magyar Intézetben is lesz egy hasonló tárlatom. Az intézmény szegedi illetőségű igazgatója, Csernus Sándor hívott meg, hogy a Szög-Art Művészeti Egyesület - amely­nek egyébként én is tagja va­gyok - csoportos tárlatával együtt állítsak össze egy önál­ló bemutatkozó kiállítást is. Úgy gondolom, most elsősor­ban az ezredforduló az az év­forduló, ami kapcsán gondo­latai támadhatnak az alko­tóművésznek. Persze az ötve­nedik születésnap is fontos mérföldkő az ember életében. Ötven év nagyon nagy inter­vallumnak tűnne, ha ennyivel előre kellene tekintenünk, visszapillantva viszont rop­pant rövidnek érzékeljük. - Hogyan jellemezné ezt a programot? - Az ősi, elemi, többnyire nem is látható összefüggések izgatnak, ezeket próbálom elemezni. Ezért a természetes anyagokat, a fát, a fémeket igyekeztem „beépíteni" a ké­peimbe. Az évezredvégen az életünk szintetikus, műanyag dolgokkal van teli, emiatt is fontosnak tartottam a termé­szetes anyagokhoz vissza­nyúlni. A tér és idő proble­matikája pedig a plasztikus megmunkálásra, a harmadik dimenzió megjelenítésére ösztönzött. A kiállított képe­im egyik felét ebben az év­ben festettem, a másik fele is viszonylag friss, legfeljebb két-három évvel ezelőtt ké­szült. - Kik voltak azok a meg­határozó mesterek, akiktől például a színek ilyen fi­nom és harmonikus keze­lését megtanulta? - Több együtthatásról lehet szó, nem tudnék egyes meste­reket megnevezni. Azt gondo­lom, talán fontosabb is ennél. hogy egyfajta zenei gondol­kodás vezetett, pontosabban: a színek zeneisége is befolyá­solta a képek megszületését. Mostanában az átváltozás, az evolúció is nagyon foglalkoz­tat. Bár ezek a folyamatok olykor diszharmonikusak is lehetnek, végül azonban még­iscsak harmóniát hoznak lét­re, mint ahogyan a termé­szet is csak harmóniában lé­tezhet. - Hogyan látja saját alko­tóművész generációja helyzetét? - Régebben egy képző­művészeti kiállítás megrende­zése sokkal bonyolultabb volt, több engedélyhez kötöt­ték. Ma sokkal egyszerűbb a dolog, viszont a művek létre­hozása jóval összetettebb, és ami lényeges: sokkal nagyobb költségekkel jár. Ezen a nyá­ron körülbelül negyven képet festettem, amelyeknek már a keretezése is olyan komoly összegbe kerül, hogy önállóan nem is tudtam volna megol­dani. Szponzorok nélkül ez a tárlat sem jöhetett volna létre. Szerencsém volt, mert nem­csak én, hanem az OTP is idén ünnepli ötvenedik szüle­tésnapját, talán ez is közreját­szott abban, hogy több más céggel és szervezettel együtt támogatásban részesített. Ré­gen legalább egy műteremmel segítették az alkotókat, ma vi­szont azt is saját erőből kell előteremtenünk. Minden üzle­ti alapra került. - Hogyan tudja össze­egyeztetni a sok kötöttség­gel járó tanítást és a sza­badságot kívánó alkotó­munkát? - Nálam a kettő kiegészíti egymást. A tanítás tisztesség­re való irányultságot kell je­lentsen, mert amit a katedrá­ról a hallgatóknak mondok, azt a saját alkotómunkámban, a gyakorlatban is ugyanolyan hittel kell megvalósítanom. A saját elképzeléseimet nem akarom a hallgatóimra erőltet­ni, de abban biztos vagyok, hogy a szakmai tisztesség mindenkinek csak előnyére válhat. Hallási Zsolt Egy szokatlan műfaj, az egyéni kalendárium jelenik meg a magyar könyvpiacon, s amint Moldova Györgytől megszokhattuk, a könyv mondanivalója is egyé­ni. A XX. század lelépni! című könyv bizonyosan jó szórakozást fog adni az ol­vasónak, aki szereti a szelle­mes és könnyen olvasható írásokat. Esetünkben az írá­sok egészen pontosan afo­rizmák, melyekhez Moldova György önálló megjegyzé­seket fűzött. A szerzőnek véleménye van mindenről, ami valamely naphoz kap­csolódik, így mind az aforiz­mákból, mind a szellemes megjegyzésekből jutott az év mindegyik napjára. A könyv rövid írásokat tartal­maz. így az olvasónak csak arra kell figyelnie, hogy el­merüljön benne, nem kell törődnie sem a sorrenddel, sem az olvasás következe­tességével. Moldova György iróniája sokszor váratlanul humanis­ta, máskor pedig igencsak mérges, de mindegyik afo­rizma jellemzője, hogy töké­letesen találó. A kalendárium mindegyik napján érezni, hogy szerzője a XX. század utolsó évének egyetlen napján sincs elköte­lezve egyik irányba sem, sőt, Moldova saját születésnapját is bevette a kalaendáriumba, mondván, hogy „Az ember minden évben annyival lesz okosabb, amennyivel lassab­ban tud járni. A két dolog összege folyamatosan állan­dó." A szép kiadású könyvet Kaján Tibor remek karikatú­rái illusztrálják. (XX. század lelépni!­Moldova György kalendári­uma a 2000. évre, Kertek 2000 Kiadó, 1999) P. J. RADNÓTI MIKLÓS ' MRMM- SZAKKÖNYV- ÉS könyváruház TANKÖNYVCENTRUM 6720 Szeged, Tisza L. krt. 34. Teurax: 62/424-789

Next

/
Oldalképek
Tartalom