Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-26 / 249. szám
4 KRÓNIKA KEDD, 1999. OKT. 26. miről írt a DM? AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) 16.30 órától fazekas szakkör gyermekeknek. Holnap: 15 órától hímző szakkör, 15.30-tól fazekas szakkör felnőtteknek, 16 órától kosárfonó szakkör. A képen látható madár villanydrátnak ütközött, de életben maradt. (Fotó: Nagy László) Munkatársunktál Ha érzéketlenül akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a halott erdei szalonka is információhordozó. Történt ugyanis, hogy az ismert ornitológus, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Biológia Tanszékének docense, Csizmazia György a minap beállított a szerkesztőségünkbe egy éló erdei szalonkával. A tanár úr elmondta, hogy a sebesült madarat a Kismartoni utcában találták. Az ornitológustól megtudtuk: az erdei szalonkák ebben az időszakban vonulnak északról délre. Éjszakai vonulásuk során némán, hang nélkül szállnak, s bizony előfordul, hogy nekirepülnek kéményeknek, tornyoknak, villanydrótoknak, ami után sebesülten hullanak alá. Csizmazia György az újságon keresztül arra kér minden jóakaratú embert, aki sebesült vagy halott szalonkát talál, hogy a madarat dobozba csomagolva adja le a nevére a Móra Ferenc Múzeum vagy a tanárképző főiskola portáján. Csizmazia György elmondta: a biológus számára a halott madár is információval bfr a vonulás időpontjáról, amit össze lehet vetni a meteorológiai adatokkal. Az erdei szalonkából egyébként ma már nagyon kevés fészkel Magyarországon. ^ Újság, könyv, szórólap, ügyviteli nyomtatvány, meghívó, névjegy, IGÉNYES KIVITELBEN: I ÖM 62/420-819 ÖMj u MA A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 8 órától jóga, 14-től magánének, vezeti: Ürmös Ica, 15.30 órától x-treme hiphop dance school, vezeti Kárpáti Bernadett, 16 órától afro jazz, vezeti: Józsa Margó. AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZBAN (Rákóczi u. 1.) a következő szakköröket indítják: hétfői napokon kerámia, keddenként színjátszó, szerdán textil és kelmefestő, csütörtökön - kéthetenként önismereti foglalkozás, és szintén csütörtöki napokon klasszikus balett 6-tól 12 éves gyermekek számára. Jelentkezés és bővebb információ: 9-tól 19 óráig a 441-154es telefonszámon. A SZITI EGYESÜLET IFJÚSÁGI IRODÁJÁBAN (Dózsa György u. 5.) 13-tól 15 óráig „Újra dolgozom", munkaügyi tanácsadás. 13-tól 15 óráig Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület ingyenes jogi tanácsadást ad bűncselekmény sértettjeinek. RÖSZKÉN A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN 14 órakor könyvtárhasználati vetélkedó 5-6. osztályos gyermekek számára, valamint a „Könyv, könyvtár, információ" című rajzpályázat eredményhirdetése és kiállítása. 16.30 órakor Szatymazon a MűvelódéRendületlenül hívei vagyunk a sajtószabadságnak, amelyet a nemzet legnagyobb kincsei egyikének tartunk, mint ahogy Kossuth Lajos és Petőfi Sándor is annak tartotta. Mi annak a régimódi, becsületes, őszinte és harcos liberalizmusnak és demokráciának hívei és hirdetői vagyunk, melyet a legszebb magyar hagyományok és a legjobb magyar nevek szentesítettek, és amelyet a mai kurzus öt év óta megtagad, sárba tipor és destrukciónak bélyegez. Mi nem féltjük a szabad szellemtől és a szabad gondolattól a világot, csak azután szellem és gondolat legyen amit hirdetnek. Éppen ezért egész szívvel és teljes lélekkel legnagyobb mértékben helyeseljük a felbuzdulást, amely az uszító, destruktív sajtó ellen végre valahára szót emel. (1924) 50 éve Huszonöt éven ét Huszonöt éven át nevelte Lenin elvtárs pártunkat és a világ legerősebb és legedzettebb munkáspártjává nevelte azt. A cárizmusnak és poroszlóinak csapásai a burzsoázia veszett dühe, Kolcsak és Djenjikin fegyveres támadásai, Anglia és Franciaország fegyveres beavatkozása, a százszájú burzsoá sajtó hazudozásai és rágalmai mindezek a skorpiók, szakadatlanul hullottak pártunk fejére egy negyedszázadon át. Pártunk úgy áll, mint egy kőszirt. Visszaverte az ellenség számtalan' csapását és vezette a munkásosztályt előre a győzelemre. (1949) 25 éve A koffeinről Kávéfogyasztó nemzet vagyunk: a statisztikák tanúsága szerint évente háromszor annyit költünk e közkedvelt „üdftő" italra, mint a jóval drágább testápolási és kozmetikai szerekre. A felnőttek nagy része hazánkban naponta egy-három csésze kávét fogyaszt, sokan ennél jóval többet. Világszerte orvosok százai vitatkoznak arról: mennyiben hátrányos a kávéfogyasztás, jót tesze mindenkinek és mennyit ihatunk belőle egészségünk kockáztatása nélkül? Egyes kutatócsoportok szerint a szívinfarktus előfordulása és a túlzott kávéfogyasztás között szoros összefüggés van. Ez a vizsgálat azonban csak férfiakra tetjedt ki, és hozzáfűzték azt is, hogy egyben ők erős dohányosok is voltak. (1974) 75 éve Egy indítvány körül Ma GILA FERENC, a 24-es választókerület (Baktó. Petőfitelep) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Petőfitelepi Művelődési Házban. Holnap DR. BÁLINT JÁNOS, a szocialista párt jogtanácsosa 15 és 16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden a Szilágyi u. 2. 11/204. alatt. Telefon: 62/420-259. JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Kálvária sgt. 14.) 14 órától 16 óráig az MSZOSZ tagjai részére (a tagságot hitelt érdemlően igazolni kell). Dr. Hajdú István ad felvilágosítást munkaviszonyban lévők, pályakezdők, valamint nyugdíjasok részére. DR. MÉCS LÁSZLÓ, a 12-es választókerület (Móraváros, Béketelep) képviselője lakossági fórumot tart 17.30 órától a Napos Úti Általános Iskolában. Téma: Cora és Metró bevásárlóközpontok és környékük részletes szabályozási terve. Meghívott előadó: Horváthné Mézes Ágnes, a főépítész munkatársa. Nyílt nap Munkatársunktál Nyílt napot rendez október 27-én, szerdán délután 3 órai kezdettel a Csonka János Műszaki Szakközépiskola, amelynek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a szakmacsoportos képzésekkel, a szaktantermekkel és tanműhelyekkel, valamint tájékoztatót hallgathatnak meg az iskoláról és a felvételiről. Rejtvényfejtők Munkatársunktól Az elmúlt hét végén Szegeden megrendezett Morton's Kupa országos rejtvényfejtő bajnokság csapatversenyének mester kategóriájában jól szerepeltek a szegedi versenyzők: a Bartók Béla Rejtvényfejtő Klub válogatottja - Erdész István, Klein Anna, Savanya István és Házy László - a budapesti GTS Hungary és a nógrádi csapat mögött a harmadik helyezést szerezte meg. Beteljesedik a vak szülők álma Látó gyermeket várnak HOLNAP Hegedúsék büszkék arra, hogy nagyon kevés segítségre van szükségük. (Fotó: Karnok Csaba) si Házban törzsolvasók köszöntése. A Lyra-együttes verses, zenés irodalmi műsora. Közreműködik Hatvani Zoltán előadóművész. Szegeden a Hangoskönyvtárban (Stefánia 2.) „Vakok Klubja 1989-1999" címmel, kiállítás, megtekinthető október 30-áig, munkanapokon 13-tól 17 óráig. A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT nyugdíjasklubjában (Kossuth L. sgt. 53.) 14 órától kézimunka szakkör, valamint Seres János festőművész kiállítása. Megtekinthető: naponta 14-től 18 óráig. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 14 órakor kismama. 18 órától férfi felnőtt aerobik-foglalkozás. A SZITI EGYESÜLET MANDALA-KLUBJÁBAN (Berzsenyi u. 3.), 14.30-tól 16.30 óráig pszichológiai, 16-tól 17 óráig életmód-védőnői tanácsadás. A DIABÉTES EGYESÜLET klubjában (Kálvária tér 20., közösségi ház) 15 órától a légutak és a fül betegségének sajátosságai a diabéteszben. Előadó: dr. Szabados Éva. 16 órától: a lábambulancia első tapasztalatai címmel dr. Katona Éva tart előadást. ENERGIATAKARÉKOSSÁGI TANÁCSADÁS 15.30 órától 18 óráig a Technika Házában (Kígyó u. 4.). Energiatakarékossági kiállítás hétköznap 8-tól 18 óráig tekinthető meg. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Temesvári krt. 42.) 16 órakor: „Hang-Csend-Játék Időországban" gyermekhangverseny-sorozat keretében az én zeneszerzőm: Chopin! Vendég: Kováts Sándor zongoraművész. 18 órakor a Szegedi írók Társasága „Fény és árnyék" címmel irodalmi és baráti találkozót rendez Turi József Író születésnapja tiszteletére. Közreműködik: Dálnoki Zsóka és Kiss Ernő. A SOMOGYI-KÖNYVTÁRBAN 16 órától filmes önképzőkör. Bemutatásra kerül: Casablanca (1943) című film. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 16 órától gyermekek számára fogvédelmi tanácsadás, bélyeggyűjtő-klub, 17-től gyermektorna, 18 órától musical. A CSILLAG TÉRI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Kereszttöltés u. 29.) 16 órától a Baráti Kör rendezvénye. Vendég: Erdős János karnagy. Házigazda: dr. Kovács Attila. A TÖMÖRKÉNY ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Magyar u. 14.) 18 órától UNO-klub, 18.30-tól Callenetica foglalkozás. AZ ŐSZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL keretében A JATE aulájában (Dugonics tér II. em.) 19 órakor a Partiscum Kamarazenekar hangversenye. Vezényel: Somorjai Péter. A SZOTE-KLUBBAN 20 órától „Légy ostoba!" - Hobo (Földes László) József Attila estje. 22 órától SZOTE-s buli nem csak SZOTE-soknak. Műsorvezető Gajdács Zoltán. A JATE-KLUBBAN 20 órakor Our Group: Monolog Ues In The Evening - angol nyelvű előadás. A RÉGI ZSINAGÓGÁBAN (Hajnóczy u. 12) 20.30 órától tizenöt zsoltár bemutatása. Közreműködik: Sebestyén Márta (ének), Gryllus Dániel (ének, furulyák, klarinét, harmonika, citera) és Gryllus Vilmos (ének, gitár, cselló). AZ EGÉSZSÉGESEBB ÓVODÁK NEMZETI HÁLÓZATA EGYESÜLET (Gogol u. 3. III. 305., tel.: 423-474) 16-tól 18 óráig az óvódás gyermekek szülei részére ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadást tart. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR I. emeleti lapozgatójában 17 órakor: „Fölszállott a páva" a duettől a kamarakórusig címmel a Canticum énekegyüttes koncertje. A FAGYÖNGY-KLUBBAN (Gogol u. 23., tel.: 426670) 18 órai kezdettel Vargáné Gizi tart előadást a tarotról. A BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 18 órakor: Olaszországi körutazás címmel dr. Somogyi Károlyné újságíró tart előadást. A szegedi hangoskönyvtárban múködó Vakok Klubja idén októberben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A könyvtár ennek alkalmából rendezett kiállítást azokból a fényképekből, emléktárgyakból, amelyek a közös rendezvényekre emlékeztetik a klub tagjait, valamint a látóknak, a kívülállóknak is bepillantást nyújtanak a társaság életébe. Az ünnepi találkozón mutattak be a Hegedűs házaspárnak, akik - bár mindketten vakok - januárra várják első gyermeküket. Hegedűs István és Hegedűsné Mészáros Krisztina szinte kezdetektől jár a hangoskönyvtárban működő Vakok Klubjának rendezvényeire. „Közös általános iskolába jártunk Budapesten, de akkor még nem szerettük egymást a Papával. Sőt, nem is ismertük egymást. Középiskolába én Makón, István pedig Szegeden járt, így a klubban találkoztunk ismét. Sokáig az volt a legvonzóbb a könyvtári rendezvényekben, hogy ilyenkor találkoztunk és kibeszélgethettük magunkat." meséli későbbi beszélgetésünkkor Kriszti. Két éve volt Kriszti és István esküvője, a Makón készült fényképeken Krisztinek még hosszú sötétbarna haja van, művészi frizurába fésülve. Nehezen hiszi el nekem, de most is kifogástalan frizurában és sminkben ül előttem. A sminket Kriszti barátnője készíti el, a hajával pedig fodrász foglalkozik, a hajszínt is 6 választotta ki. Kriszti kitapintja és úgy érzi, hogyan áll a legjobban. „Ezt választottam. Lehetne otthon ülni, satnyulni és búslakodni. Én inkább szépen kiöltözni szeretek. Addig kell szépnek lenni egy nőnek, amíg fiatal." A baba említése boldog mosolyt varázsol Kriszti arcára. A napokban indul barátnőjével kismamaruhákat vásárolni, neki mutatja majd meg a kapott babaholmikat is, hogy megtudja, milyen színűek. Dávid lesz vagy Mariann, még nem tudni. Egy genetikai vizsgálat megállapította, hogy a házaspár vaksága nem öröklődik, ettől nem kell félniük. A gyermeknevelés Így, vakon azonban számukra is ismeretlen helyzetet jelent. Igyekeznek a legjobban felkészülni: a könyvtárban most mondják fel Krisztinek a babaápolási könyvet. Budapesti barátaik - szintén vak házaspár - már két gyermeket nevelnek, velük is tartják a kapcsolatot. Számos ismerősük ajánlotta fel a segítséget, a rokonok közül pedig István édesanyja és Kriszti nővére fogja rendszeresen meglátogatni őket. Bíznak benne, hogy miként a házimunkát, a gyermekgondozást is hamar kitanulják és minél több feladatot tudnak majd saját maguk ellátni. Beszélgetésünk közben érkezik meg István a munkahelyéről. Ő programozó matematikusként végzett a szegedi egyetemen, jelenleg egy számítástechnikai cégnél dolgozik. Ételhordóban hozza az ebédet, bár mint Krisztitói megtudtam szeret főzni. Mindketten fontosnak tartják, hogy kiskoruk óta önállóságra nevelték őket; büszkék arra, hogy csak minimális segítségre van szükségük. A konyhában a sütőt, mikrosütőt jól ismerik, bevásárolni áruházba járnak, ahol kalauzzal könnyedén kiigazodnak a látó embert is megtévesztő sorok között. A leveleket, az írott szövegeket számítógéppel fel tudják olvastatni, Kriszti az internetről olvassa a Nők Lapját. „Más lenne, ha valamelyikünk látna. Én például szeretnék egy kicsit látni" - mondja Kriszti Istvánhoz fordulva, de azután elgondolkoznak. Ha látna, talán nem is találkoztak volna. Annak viszont mindketten örülnek, hogy a gyerek látni fog. Jenei Rita Némán repülnek a sötét éjben