Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-21 / 246. szám
10 INTERJÚ X CSÜTÖRTÖK, 1999. OKT. 21. Mi az oka a csontritkulásnak? (Ál)neves politikusok az Indexben Egy újság, ahol nincs lapzárta Nyíró András: Az Index fórumaihoz percenként érkezik egy olvasói hozzászólás. (DM-fotó) Az elsó magyar online napilap, az Internetto alapító főszerkesztőjét a hazai internetezés egyik úttörőjeként ismerhette meg a közvélemény. Csapatával idén tavasszal Index néven új lapot alapított, amit ma már 25-30 ezren is olvasnak naponta. Nyíró Andrással az internetes újságírásról és a magyarországi internetezés helyzetéről beszélgettünk. - Az Internetto az elmúlt években a legismertebb internetes napilappá vált. Hol tart most májusban alapított új lapjuk, az Index? - Miután az egész szerkesztőség távozott az Internettőtől, egy hét alatt szinte a teljes olvasótáborunk megnézte az Index (www.index.hu) néven újjászerveződött lapunkat. A nyár a vakáció és a szabadságok miatt ugyan holtszezonnak számit az internetes világban, mégis naponta 15-18 ezren olvasták az Indexet. Szeptembertől tartósan 20-25 ezer feletti nézettséget produkálunk, amit a büszke szerkesztő azzal magyaráz, hogy jó lapot csinálunk. A feltételeink is megváltoztak ehhez, jó a szerkesztőségünk, kiváló vonalaink vannak, főállású szerkesztőkből álló hfrstáb készíti a cikkeket. - Magyarországon az internet terjedésének legnagyobb akadályát még mindig a magas telefontarifák jelentik. Mikor várható változás ezen a téren? - A magyar telefonpiacon a Matávot egyre jobban szorongatja a legnagyobb hazai kábeltévés társaság, a UPC. Egyre jobban közeledik 2002., koncesszió vége, ami után liberalizálódhat a távközlési piac, és lényegesen olcsóbbá válhat az internetezés. Ha az UPC megkezdheti a kábeltévés internet szolgáltatását, akkor körülbelül havi hatezer forintért korlátlan hozzáférést lehet majd kapni. Ez óriási előrelépés ahhoz képest, hogy nekem például a Matáv kedvezményeivel is körülbelül havi 25 ezer forintos költséget jelent most az otthonról végzett internetes munka. - Mi a legfőbb különbség az Index és a hagyományos napilapok interneten is olvasható kiadásai között? - Nálunk nincs lapzárta, azaz folyamatosan csiszoljuk, frissítjük a lapot. A szolgáltatásunk sokkal inkább hasonlít a rádiókéhoz, ha befut egy hír vagy pontosítás, rögtön közölni tudjuk. Az olvasói fórumaink is jobban működnek, mint általában a nyomtatott lapok olvasói rovatai. Rugalmasan reagálunk az olvasók kéréseire, velük együtt (íjuk a lapot, hiszen ők már ténylegesen többet írnak, mint mi. Az Index fórumaihoz percenként érkezik egy olvasói hozzászólás, és a lap irányvonalát is az olvasók határozzák meg. A kérésükre elindítottuk saját email szolgáltatásunkat és személyre szabhatóvá tettük a fórumainkat. Amint adottak lesznek a jogi lehetőségek, részvényeket is vásárolhatnak majd az olvasók az Indexhu Rt-ben. - Egy nemzetközi felmérés szerint az internettel kapcsolatos vélekedések szempontjából a magyarok a latin népek trendjét követik, vagyis a skandináv országokkal szemben - ahol sokkal többen beszélnek angolul, magasabb szintű a technikai felszereltség és az emberek otthonülőbbek - a magyarok a franciákhoz, olaszokhoz, spanyolokhoz hasonlóan jobban idegenkednek az internettől, és kevesebbet használják. Mit gondol erről? - Amíg Magyarországon havonta körülbelül a minimálbérrel azonos összegbe kerül a rendszeres internetezés, addig nincs értelme az ezzel kapcsolatos szokásokat olyan európai országokkal összehasonlítani, ahol mindez a tizedébe kerül, hiszen a költségek alapvetően meghatározzák az emberek viszonyulását. Fogyasztói szokásokról akkor lehet majd beszélni, ha a mai robbanásban lévő piac - ahol évente megduplázódik a résztvevők száma - kialakul. - A politika mennyire figyel az Indexre? - A vezető politikusok közül nagyon sokan interneteznek. Tudom, hogy a fórumainkban álnéven több meghatározó politikus vagy a tanácsadója rendszeresen kifejti a véleményét. Olyan politikusok is akadnak - például Csurka István -, akik nevüket vállalva rendszeresen írnak a lapba. Noha már napi 20-30 ezres nézettségnél tartunk, az Indexet még nem tartják úgy nyilván, mint az országos napilapokat. Ez azonban csak idő kérdése, hiszen az internet teijedésével egyre fontosabbá válnak ezek a fórumok. Az Indexben kicsit másképp kell kommunikálni, a szabadszájúsághoz nemcsak a politikusoknak, hanem a cégeknek is hozzá kell szokniuk. Itt az emberek tényleg kimondják, leírják, amit gondolnak, mert a gép előtt ülve az arctalanság tudatában felszabadulnak a gátlások. Ezt a keménységet meg kell szokni, aki érvel, aki racionális, nagyon sok pontot tud gyűjteni magának. - Hogyan látja az Index jövőjét? - Ebben a műfajban gyakorlatilag nincs igazi versenytársunk. Szeretnénk komoly hírügynökségi szolgáltatással rendelkező lappá válni. Nemcsak az internet világának híreit kell gyorsan közölnünk, hanem a belpolitikában is jelen kell lennünk. A mobil kommunikáció fejlődése néhány év múlva már lehetővé teszi, hogy egyetlen kis készüléken ne csak telefonálni lehessen, hanem e-mailezni, az Index híreit vagy a vasúti menetrendet olvasni, képeket továbbítani. Erre a kihívásra is szeretnénk felkészülni. Hollósi Zsolt MTI Press Egészségügyi nyilvántartások szerint hazánkban több mint kétmillió ember szenved osteoporosisban, magyarán csontritkulásban. Tehát minden ötödik állampolgár, vagyis bízvást beszélhetünk népbetegségről. Ortopéd szakorvosok szerint a szervezet csonttömegének csökkenése már évekkel sőt: akár évtizedekkel - a kísérő tünetek jelentkezése előtt megkezdődik, de 40 életév fölött válik igazán veszélyessé. Ekkor már, évente 1-1,5 százalékkal csökken a csonttömeg akkor is, ha egészséges életmódot folytatunk, sok vitamint, fehérjét, ásványi anyagot fogyasztunk - és akkor is, ha nem. Miről van szó tulajdonképpen? Olyan csontbetegségről, amikor a csont szerves- és ásványianyag - főként kalciumtartalma egyforma arányban fogy. E betegség elsősorban a nőket veszélyezteti, ami nem csoda, hiszen e fogyásért az ösztrogén nevű hormon hiánya felelős, ezért az első tünetek a menopausa idején alakulnak ki. Ötven felett már minden harmadik nőnél kimutatható bizonyos mértékű csonttömegveszteség. A férfiaknál a csontritkulás később kezdődik - éppúgy, mint a változás kora - és lassúbb, egyenletesebb lefolyású. Ma már ismert, hogy a betegség rizikófaktorai között fontos szerepet játszik a kalciumszegény táplálkozás, a kevés mozgás, az ülőmunka, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, és - a nőknél - a petefészek eltávolítása. Ezek együttesen előidézhetik a csontanyagcsere felborulását. Nos, mielőtt az olvasó megkönnyebbülten felsóhajtana, hogy őt ez a veszély nem fenyegeti, mert nem iszik, nem dohányzik, nem végez ülőmunkát, gondolkodjék rajta: kólát, fekete teát, feketekávét sem iszik? Száraz babot, feles borsót, lencsét, mákot sem fogyaszt? Pörköltjéből száműzte a pirospaprikát, étrendjéből a mandulás süteményeket s a marcipánt? Mert hogy ezek nem csak akadályozzák a kalcium beépülését, de egyenesen kivonják a csontozatból! A tünetek lassan alakulnak ki. Aki egy napon arra ébred, hogy reggeltől estig kitartóan fáj a háta vagy a dereka, kezében, lábában sajognak az ízületek, azonnal forduljon szakorvoshoz, na váija meg, míg a csontja törik. Figyelmeztető jel az is, ha a bordák mentén előresugárzó fájdalmat érez: a csigolyák összeroppanását jelzi; a hát meghajlása, a testmagasság csökkenése is bajt jelez. Ilyenkor nagyon fontos az idejében elkezdett gyógykezelés, a hormon- és kalciumpótlás. Az ösztrogének - tüszőhormonok - hatására megszűnik az alvászavar, a hőhullám és az ingerlékenység; a kalciumtartalmú tej- és tejtermékek, illetve a jól felszívódó kalciumtabletták pedig lassítják a további csontvesztést és csökkentik a fájdalmakat. Nyiri Éva A dm-drogerie marki Kft. VI üzletével vezetet dpy tk! szerepet tölt be hsjasrj^J a drogéria-kiskereskedelemben. lljonnan nyíló makói üzletünkbe az alábbi munkörókre várunk jelentkezőket: ÜZLETVEZETŐ és ELADÓ-PÉNZTÁROS. követelmény: • fizikai munka szeretete, • legalább gyógyszertári asszisztensi, drogista vagy kozmetikai-vcgyicikk eladói szakképesítés, • jó kapcsolatteremtő készség a vásárlókkal, • pénzzel, áruval való felelős bánásmód, • előny: 1-2 éves gyakorlat. Az eladókat heti 30 órában tudjuk foglalkoztatni. Pályázatukat kézzel írott szakmai önéletrajzzal, fényképpel és a legmagasabb iskolai végzettségről készített hizonyítványmásolattal ellátva kérjük, a megpályázandó állás feltüntetésével, az alábbi címre: Czeczeli lámás 204* Törökbálint, l)KPO Pf. M^H A Dél-Magyarországi MÉH Rt. Szegedi telepe, Dorozsmai út 50. Tel.: 62/461-288. Szentesi telepe, Szentes, Attila u. 6. Tel.: 63/311-966. EMELTÁRON ÁTVESZ papír-, színesfém-, továbbá agrofólia-, vas-, és akkumulátorhulladékot! A Csongrád Megyei Földhivatal, Szeged pályázatot hirdet az irányítása alá tartozó körzeti földhivatalok számítástechnikai eszközcinek bővítésére, alkalmassá tételére a TAKAROS-rendszer fogadására. A pályázat a közbeszerzés hatálya alá nem tartozó számítástechnikai eszközöket érinti, melynek anyaga a gazdasági vezetőnél térítésmentesen átvehető. A pályázatokat a megjelenéstől számított 15 napon belül kell benyújtani. Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 1/B (Pf.: 129.). E HETI EHETŐ DISZNÓSÁGAINK: Sertéskaraj é904t helyeit 582 Ft Sertéscomb 729-Ft helyett 629 Ft Sertésoldalas 49£4t helyett 431 Ft Sertés hátsó csülök 4é94t helyett 380 Ft Sertéstarja é8£4t helyett 499 Ft Sertés apróhús 5424* helyeit 495 Ft Marhacomb 97444 helyett 885 Ft Marha apró 72744 helyett 661 Ft A CERBONA Élelmiszeripari és Kereskedelmi Részvénytársaság HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI képviselete ADMINISZTRÁTOR - RAKTÁROST keres. Feladatai: - a képviselet adminisztrációs munkáinak ellátása. - a raktári készlet kezelése. - a képviselet értékesítéséhez tartozó tevékenység számítógépes rögzítése, - a képviselők tevékenységének segítése. Alkalmazási feltételek: - középfokú végzettség. -jártasság a raktári anyagnyilvántartásban, - pontos, megbízható munkavégzés, - magas szintű számítógépes felhasználói ismeret. - 2-3 éves gyakorlat, - Szentes és környéke lakhely. Előny: - pénzügyi ismeretek. - számvitelben való jártasság Fényképpel ellátott, szakmai önéletrajzot a megjelenést követő egy héten belül az alábbi címre kérjük küldeni CERBONA Rt., személyügyi igazgatóság 8000 Sékesfehérvár, Váralja sor 1-3. Diófa Húsbeit Szeged, Sárost u. 2. Tel.: 62-493-367 S/BÜTTONS KFT. ^ Ismét bővült árukészletünk! Szlovén törülközőkkel, hazai fürdőszobaszőnyegekkel és minden igényt kielégítő, spanyol takarókkal várjuk kedves vevőinket a Nagyáruház emeletén. V MAKKOSHÁZI RUHAHÁZBAN ^4 babaruházat és babaápolási cikkek, gyermektől felnőttméretig szabadidőruhák, farmerek, farmerruhák, márkás felnőtt és gyermek sportcipők. Ezenfelül ajánlunk: női és férfimunkaruhát, védőfelszerelést. Szeged, Makkosházi krt. 23., lel.: 62/472-745. a volt Algyői Takarékszövetkezet helyén. Nyitva tartás: H-P : 9-18, szo : 9-12. ^ .Ha babázna, sportolna vagy dolgozna, ruháért jöjjön a MakkosbaI" ^^ A svájci tulajdonban lévő Swisana Kft., amely a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelő gyapjú ágyneműiről ismert, termékeinek ismertetésére és forgalmazására TERÜLETI KÉPVISELŐT keres. Amit elvárunk: - jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség - dinamizmus és terhelhetőség - gépkocsi és telefon. Ajánlatunk: - változatos és érdekes munka, kötetlen munkaidő - versenyképes, eredményektől függő javadalmazás - Magyarországon 1990 óta bevezetett, minőségi termékek. Fényképes önéletrajzát hozza magával 1999. október 22-én, 17 órára a HOTEL FORRÁS Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24., vagy küldje október 25-ig a következő címre: Swisana Kft. 8474 Csabrendek, Nyárfa sor 1. S- ÖSZI SZÖNYEGVÁSÁR (( ^ A SULÁKNÁL! & Csak októberben, illetve amíg a készlet tart! 2x3 m-es szegett szőnyeg nettó 3190 Ft-tól! 50x100 cm-es szegett szőnyeg nettó 399 Ft-tól! Nyomott mintás, habalátétes filc padlószőnyeg nettó 290 Ft/nm-töl! Egyéb termékeink 50-60%-os árengedménnyel kaphatók! SZOLGÁLTATÁSAINK: helyszíni, gyorsított áruhitel-ügyintézés igénybe vehető. Az itt vásárolt padlószőnyegének lerakását és szállítását is vállaljuk. NE FELEDJE: A SULÁKKAL JÓL JÁR! Szeged, Kereskedő köz 4., tel.: 62-467-122 Nyitva: H-P.: 9-17. Szo.: 8.30-12 Laczi Bitának 4. születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: a család apraja-nagyja. Drága CicókaMicóka! Névnapod alkalmából sok boldogságot kíván neked a szerelmetesen bőgő, szőrös gaBlKÁD. I N Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetőirodáinkat!