Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-21 / 246. szám
6 GAZDASÁG CSÜTÖRTÖK, 1999. OKT. 21. Cégtáblát cserélnek az áfész boltjain Üzletek helyett részvények Algyői boltfelújítás. A Dél-Tisza Menti AFESZ az átalakulás idején is folyamatosan fejleszt. (Fotó: Gyonos Kálmán) szövetkezet közös részvénytársaságokat hoz létre, s egységes erővel veszi fel a piaci harcot. - Most azonban a Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ minden külső segítség nélkül, önmaga alapttja meg a COOP Szeged Részvénytársaságot! • - Ennek két oka van. Egyrészt az elvekkel minden szövetkezeti vezető egyetért, ugyanakkor a végrehajtás már akadozik. így mi sem találtunk egyelőre olyan partnert, aki hajlandó lett volna szövetkezni velünk. Másrészt a négymilliárdos forgalmunk miatt érezzük magunkat olyan erősnek, hogy önállóan is meg tudunk alakítani egy működőképes. nagy gazdasági társasTíz évvel ezelőtt két meghatározó cég vitte a szegedi élelmiszer-kereskedelmet. Az Éiiker mára egy multilánc tagja lett, mig a városban és környékén harminc üzlettel birá Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ több kísérlet után hamarosan részvénytársaságot alapít. A jelentős vagyonnal bíró szövetkezet januártól COOP Szeged Regionális Kereskedelmi Rt. néven folytatja gazdasági tevékenységét. - Miért volt minderre szükség? - kérdeztük Kelemen János elnököt. - Egy évtizede sejthető volt már, hogy nagy változások lesznek a kereskedelemben. de mindenki alábecsülte a fejlődést. Azt hittük, mára a piacfelosztás véget ér, s most kénytelen vagyunk szembesülni azzal, hogy a verseny egyre tovább erősödik. Ezért önmagunknak is fel kellett tenni a kérdést, mi lesz a szövetkezeti üzletek jövője? - Hogyan látja, ki lesz képes talpon maradni a versenyben? - Alapvető igazság, hogy a kínálat sokkal nagyobb mértékben nőtt, mint a vásárlóerő. Az árharc így óriási a kereskedelemben. Ezért csak az tud tartósan a piacon maradni, aki a beszerzéstől az üzemeltetésig a legracionálisabban képes megszervezni a gazdálkodást. Szerencsére, a Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ-nál egyelőre nem tapasztaltunk erős forgalom-visszaesést, de a konkurencia megjelenése nálunk is mérsékelte a vásárlási kedvet. Ezen el kellett gondolkodnunk. - Az áfészek évek óta megpróbálják felvenni a kesztyűt. A mostani változás mennyiben más az előzőeknél? - Eddig csak közös beszerzésben gondolkodtunk. Meg is alakult a COOP Hungary Rt. beszerzési központ, ám ma már ez nem elég a versenyben maradáshoz. Hiába tudunk a nagybani vásárlás miatt olcsóbb árakat elérni, más utakat is keresnünk kellett a költségek csökkentésére. Ráadásul a szövetkezetek egyszerre voltak gazdálkodó egységek és a tagok érdekeit is szem előtt tartó mozgalmak. A kettő azonban sokszor ellent mondott egymásnak. Ezért a gazdálkodást és a szövetkezeti elemeket szét kell választanunk ahhoz, hogy a nagy kereskedőházakkal versenyben tudjunk maradni. - A gyakorlatban mindez hogyan néz majd ki? - A Szövetkezetek Országos Tanácsa, amelynek valamennyi áfész-elnök tagja, hozott egy döntést, űj típusú szövetkezeti formára kell áttérni. Ennek lényege, hogy a ma még csak laza integrációban lévő kétszáz hazai fogyasztási - A cégtáblacserén túl mi történik január elseje után? - Ma 3500 tagja és közel tízezer üzletrész-tulajdonosa van az áfésznek. így szinte kezelhetetlen olykor a gazdálkodás. Most az üzletrészeket részvényekre cseréljük. A szövetkezet teljes fizikális vagyonát apportként bevittük a Platán Kft.-ben, amely az ÁFÉSZ tulajdona. Ez a kft. fog januártól részvénytársaságként működni. Átveszi az alkalmazottakat, s a jövőben ez a cég fog kereskedni. - Mi lesz a Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ sorsa! - Természetesen megmarad, mint tulajdonos. Ezután nem boltjai, hanem részvényei lesznek a szövetkezetnek, s emellett intézi a tagság ügyesbajos dolgait. A kettőt azonban a jövőben élesen el kell választani egymástól. Nagyon fontos, hogy az ÁFÉSZ tagjai továbbra is megkülönböztetett figyelmet élvezzenek majd a részvénytársaság boltjaiban történő vásárlásaiknál, sőt ennek az érdekeltségnek a fokozását tervezzük. A részvénytársaság viszont új gazdasági szereplőként, megerősödve léphet ki a piacra. Tudomásul kell vennünk, ha ma nem kezdjük el koncentrálni az erőinket. akkor holnap már nem lesz vitatéma a szövetkezetek jövője. Abban bízunk, hogy a kölcsönös előnyök alapján több szövetkezet csatlakozik majd hozzánk a jövőben. Rofai Gábor Új gépjármű-behozatali előírások „Magyarország nem válik roncsteleppéi #f Budapest (MTI) A jövő óv eleiétől négy évnél idősebb gépjármüveket is be lehet majd hozni az országba, de a forgalomban tartás előírásai szigorodnak hangzott el a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban (KHVM) szerdán sajtótájékoztatón. Kazatsay Zoltán közlekedési helyettes államtitkár közölte: továbbra sem engedélyezik az előírt feltételeket nem teljesítő gépjárművek vámkezeiéséf. Fennmarad a Közlekedési Felügyelet szakmai ellenőrzési rendszere, amelynek révén már a vámkezeléskor kiszűrik a forgalomba nem helyezhető gépkocsikat. Székely András, a KHVM főosztályvezetője kiemelte: az előírások szigorítására a vámhivatalok és a közlekedési felügyeletek is felkészülnek, így nem kell attól tartani, hogy a forgalmi engedély megszerzése az eddigieknél több időt vesz majd igénybe. A szakember hozzátette: vélhetően több gépjárművet hoznak majd be külföldről, ám Magyarország ettől nem válik ..roncsteleppé", csupán lehetőség nyílik az idősebb, de műszaki szempontból korszerűbb autók importjára. A Közlekedési Főfelügyelet november közepétől az interneten teszi közzé azokat az információkat, amelyek az autóvásárláshoz szükségesek. A műszaki-konstrukciós megfelelőség mellett a vásárolt járművek „eredettisztaságát" is szigorúbban ellenőrzik majd. A tájékoztatón a 2000 elején esedékes KRESZ-módosftásról is szóltak. Egyes gyorsforgalmi utakon nő a sebességhatár, módosulnak a kerékpárosok közlekedésére vonatkozó előírások és 12 éves korig kötelező lesz a gyermekülés. Néhány jelzőtáblát is átalakítanak az európai uniós normáknak megfelelően. A nemzetközi forgalomban közlekedő korszerű autóbuszok ezentúl 100 kilométer/óra sebességgel is közlekedhetnek az autópályákon - hangzott el a tájékoztatón. , A minisztériumban elmondták azt is, hogy a közúti járművekkel kapcsolatos járműfogalmak némileg eltérnek az európai uniós alkalmazástól. Az eltérések megszüntetése érdekében pontosítani fogják a tehergépkocsikkal, a segéd-motorkerékpárokkal és a mezőgazdasági járművekkel kapcsolatos fogalmakat. Az ingatlanfedezettel rendelkező vállalkozások kedvező feltételekkel juthatnak forrásokhoz, amennyiben a jelzáloghitelezést választják. A jelenlegi jelzálog hitelkonstrukciókról tegnap, szerdán Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Központban a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt., valamint a Hitelgarancia Rt. képviselői tartottak tájékoztatót. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a jelzáloghitelezés rendszerével kapcsolatban juthattak friss információkhoz azok a vállalkozók, akik szerdán meghallgatták Gyuris Dánielnek, a Földhitel és Jelzálogbank (FHB) Rt. veA földjelzálog még nem működik Hitel - bizalmi alapon zérigazgatójának tájékoztatóját. A vezérigazgató bevezetőjében az FHB elődeiről szólt, azokról a pénzintézetekről, amelyek a századfordulón virágkorukat élték. Az akkori körülmények között úgy prosperáltak a hasonló bankok, mint jelenlegi kortársaik Nyugaton. Az a tény, hogy az első világháborút követően a jelzáloghitelezéssel foglalkozó pénzintézetek soha többé nem álltak talpra, s hogy a '90-es években, a kereskedelmi bankok világában is csak az utolsó egy-két esztendőben indult el a hitelezésnek ez a formája, jelzi: ez az „üzletág" a legérzékenyebb a gazdaság helyzetére, a biztonságra. A jelzáloghitelezéshez bizalom, hosszú távú kiszámíthatóság kell: arra lenne szükség, hogy a befektetők 7-10-30 esztendőre helyezzék el a pénzüket kötvényekben, valamint a hitelfelvevők is korrekt partnerek legyenek. Ma, amikor általában csak egy-két évre látnak előre a vállalkozók és merik lekötni a pénzüket, a jelzáloghitelezés zökkenőkkel indult el. Az FHB Rt.-nél idén júliusban sikerrel zárult egy hétéves kötvénykibocsátás. Az rt. a vállalkozói kör finanszírozása mellett a lakosság jelzáloghitelezésével is foglalkozik, amelynek az alapja a lakás. Föld is lehetne, ám az még nem működik, mivel a jelenlegi törvények szerint jogi személyek nem vásárolhatnak termőföldet. Emiatt a föld másodlagos forgalmazása korlátozott, s a termőföldnek ára sincs. A lakások jelzáloghitelezésének feltétele, hogy megfelelő ingatlanfedezet álljon mögötte. A gyakorlat szerint a hitel általában a reális forgalmi érték 50 százaléka. Ezt követően a Hitelgarancia Rt. szolgáltatásairól, a 2000-től életbe lépő változásokról Nagy Lajos, a pénzintézet képviselője tartott tájékoztatót. F. K.