Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-06 / 207. szám

2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1999. SZEPT. 6. HÉTI kommentár Kampányadó A Z Egyesült Államokban 1977 óta tovább növekszik a jövedelmi különbség a szegények és a gazdagok között, köszönhetően a módosabbaknak kedvező fo­lyamatos adócsökkentéseknek - állapltja meg egy washingtoni kutatóintézet tanulmánya. A vizsgálódás - egy évvel az elnökválasztás előtt - szolgál némi ta­nulsággal. A nyolcvanas évektől a kései kapitalizmus korsza­ka a piacot helyezte mindennél előrébb. Emlékezhe­tünk a nyugati világ akkori privatizációira: Ronald Reagan még a hadsereg és a börtönök számos funkci­óját magánosította, Margaret Thatcher kétezer kór­ház mellett az olajipart is kiárusította. Franciaország­ban és Olaszországban is hasonló folyamatok indul­tak el, és a trendből Latin-Amerika, valamint - a rendszerváltozások után - Közép- és Kelet-Európa sem maradhatott ki. Ezzel párhuzamosan a nyugati kormányok adócsökkentő politikába fogtak, hiszen az így megnőtt bevételeket a magángazdaság jobban tud­ja hasznosítani, mint a legrosszabb tulajdonos, az ál­lam. Tapasztalhattuk ezt Magyarországon is, ahol negyven éven keresztül „miénk volt az ország". Az Egyesült Államokban a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején előbb a demokraták, majd a republikánusok kerültek olyan helyzetbe, hogy csök­kentsék az adókat. A Clinton kormányzat alatt tovább nő a gazdaság teljesítménye, mely januárban az or­szág eddigi leghosszabb expanzióját eredményezheti. Nehéz dolguk van a republikánusoknak, bárki is lesz jelöltjük a közelgő elnökválasztásokon. A köztársaság párti többségű képviselőház - vélhetően a kampány jegyében - radikális adócsökkentést szavazott meg: a következő tíz évben 792 milliárd dollárral csökkente­nék az állam bevételeit. A demokraták a társadalmi igazságosságra hivat­koznak: az átlagos jövedelmű családok (évi 50 ezer dollár) egy év alatt alig kétszáz dollár plusz jöve­delemhez jutnának így, míg a gazdagok ennek tízsze­resére számíthatnak. A törvényjavaslatot Clinton vél­hetően megvétózza majd. Mint a fentiekből is látszik, az adó nemcsak mifelénk könnyű játékszere a politi­kának. ToiA- ^^ AmJ­O Izraeli-palesztin egyezség • Amerikai aggodalom Növekvö jövedelmi különbségek • Washington (MTI) Az Egyesült Államokban tovább növekszik a jövedel­mi különbség a gazdagok és a szegények között - derül ki a washingtoni Költségve­tési és Politikai Prioritások Központja nevű kutató mű­hely szombaton közzétett ta­nulmányából, amely az ame­rikai kongresszus költségve­tési hivatalának forrásaiból merítette az adatokat. A tanulmány szerint a la­kosság leggazdagabb egy százalékának (2,7 millió em­bernek) az adó levonása utá­ni évi átlagjövedelme - be­számítva a tőkenyereséget is, figyelembe véve a réte­genként eltérő nagyságú csa­ládokat - 1977 óta megkét­szereződött, és idén várható­lag eléri az 515 ezer dollárt. A legszegényebb 20 száza­lék átlagjövedelme csak 8800 dollár évente. A felső 1 százalék összesen annyi jö­vedelmet mondhat a magáé­nak, mint a legszegényebb 38 százalék (megközelítőleg 100 millió ember). A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején végrehajtott adócsökkenté­sek - így a tanulmány ­aránytalanul még gazdagab­bá tették a gazdagokat. Ha a leggazdagabb 1 százalék ma is ugyanannyi adót fizetne, mint amennyit 1977-ben kel­lett volna fizetnie, akkor ez az ő esetükben adófizetőn­ként évi 40 ezer dollárral na­gyobb adóterhet eredmé­nyezne. AZ ÉVEZRED UTOLSÓ NAGY BEFEKTETÉSE Államilag elismert szakképzések Középfokú: Felsőfokú: • számviteli ügyintéző • tb-üqyintézö •mei on -vami - pénzügyi ügyintéző Komplex: - személyügyi és tb-ügyintéző együtt - pénzügyi tanácsadó - pénzügyi és számviteli szakellenőr - adótanácsadó - okleveles pénzügyi revizor - tb-szakelőadó - vámügyintéző Minden 50. hallgató INGYENES tankönyvellátásban részesül! Munkanélküliek egyéni támogatást igényelhetnek! OKTATÁS - KÖNYVKIADÁS - VIZSGÁZTATÁS Információ: Szeged, Mérey u. 6/B. Tel.: 62-420-652, 481-060. Kompromisszumok születtek Ehud Barak izraeli kormányfő és Jasszer Arafat palesztin elnök aláírta a területet-biztonságért elven nyugvó békemegállapodás végrehajtásáról szóló egyezményt. A háttérben (balról) II. Abdallah jordániai uralkodó, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter figyelte az eseményt. (MTI Telefotó/EPA/AFP/Menahem Kahane) a Gáza, Jeruzsálem, Sarm-es-Sejk (MTI) Létrejött az egyezség az izraeli és a palesztin tárgyaló­küldöttség között a Wye Ri­ver-i megállapodás végrehaj­tásáról. Ehud Barak izraeli minisz­terelnök és Jasszer Arafat, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke szombaton este írta alá a Wye Plantation-i egyez­mény végrehajtásáról létrejött megállapodást. Az aláírásra közép-európai idő szerint szombaton este negyed tizen­kettőkor (helyi idő szerint éj­fél után) került sor, Madelei­ne Albright amerikai külügy­miniszter, Hoszni Mubarak egyiptomi államfő és II. Ab­dalláh jordániai király jelen­létében. A dokumentum főbb pontjai: - az izraeli hadsereg kivonul Ciszjordánia területé­nek 11 százalékáról, amely terület a palesztin hatóságok teljes vagy részleges ellenőr­zése alá kerül; - októbertől kezdve "védett átjáró" fogja összekötni Gázát a déli pa­lesztin területekkel; megkez­dődnek a gázai kikötő építé­sének munkái; - a paleszti­nok tudomásul veszik, hogy Izrael csupán 350 palesztin foglyot bocsát szabadon, és nem 650-et, mint a Wye Ri­ver-i megállapodás eredetileg előírta; Izrael nem enged sza­badon olyan foglyokat akik izraeliek életét oltották ki, il­letve akik a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád tagjai; - a felek sürgősen tárgya­lásokat kezdenek az elfoglalt területek végleges jogállásá­ról - ideértve a palesztin me­nekültek, az izraeli telepek, Kelet-Jeruzsálem és a palesz­tin állam kérdését is. • EU-külügyminiszterí találkozó „Elszigetelési" gyakorlat # Saariselka (MTI) Az Európai Unió külügy­miniszterei a sarkkörtől 250 kilométerre északra lévő saariselkai nem hiva­talos találkozójukon nagy vonalakban egyetértésre jutottak abban, miként szigeteljék el Slobodan Mi­losevic jugoszláv elnök kormányát, miközben bá­toríthatják Koszovó és Montenegró demokratikus erőit. Egyetértés mutatkozott ab­ban, hogy az EU országai is­mét engedélyezik a sportkap­csolatokat Jugoszláviával, az olajszállítási embargó alól pe­dig — feltehetően a jövő hét elejétől - mentesítik Monte­negrót és Koszovót. Az EU által elrendelt leszállási tilal­mat feloldják a Montenegró­ból induló utasszállító repülő­gépek számára. Ami Szerbiát illeti, a miniszterek között még nincs egyetértés sem a szankciók könnyítésének mér­tékéről, sem időpontjáról, bár hangsúlyozták, a szerb nép nem lehet az uralkodó elit tet­teinek a túsza. Gondosan mér­legelni kell, mi az, ami a nép javára van, de nem használ az ország irányítóinak - fogal­mazott egy EU-tisztviselő. Robin Cook brit külügymi­niszter határozottan ellenezte a Szerbiát sújtó szankciók gyors és átfogó feloldását, amíg a háborús bűnösként kö­rözött Milosevic elnök hatal­mon van. Joschka Fischer né­met külügyminiszter szorgal­mazta, vegyék fontolóra a hu­manitárius segítségnyújtás le­hetőségeit, mivel Szerbiában a tél folyamán az ENSZ szerint humanitárius katasztrófa áll­hat elő. Egy szóvivő szerint az Unió az „energiát demokráciáért" elv alapján alaposan meg fogja vizsgálni, hogy milyen könnyí­tések szolgálhatják a demokrá­cia ügyét. Szó esett arról, hogy belátható időn belül meghívják Brüsszelbe a szerb ellenzék képviselőit. Az EU-bővítés témája va­sárnap kerül terítékre. Joschka Fischer német külügyminiszter szombaton újságíróknak úgy nyilakozott, hogy egyesíteni kellene a bővítés első körébe kijelölt hat országot, amelyek­kel az EU már megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, a második hullámban számításba vett országokkal. A jelek arra utalnak, hogy egy egységes csoport (kialakítása) felé hala­dunk - mondotta. A tanácskozáson ismét ki­tört a nyelvi háború: a spanyol és az olasz külügyminiszter követelte, hogy ők is használ­hassák anyanyelvüket, akár­csak Joschka Fischer, aki né­metül beszélt, bár a nyelvi vi­tában visszaváltott angolra. A témára a szeptember 13-i brüsszeli találkozón visszatér­nek. A munkanyelv - elvileg - a francia és az angol. Hosszú évek hallgatólagos egyetértése lehetővé tette Goethe nyelvé­nek használatát is. Az EU so­ros elnöki tisztébe lépett Finn­ország júliusban bejelentette: a munkanyelvek használatát ki­zárólag franciára és angolra, valamint az elnökséget ellátó ország nyelvére kívánja korlá­tozni, ami kiváltotta a németek dühét, akiket az osztrákok is támogattak. Integrálható az UCK? • Washington (MTI) Joseph Biden amerikai szenátor szerint a NATO ka­tonai illetékesei és a Koszo­vói Felszabadftási Hadsereg (UCK) vezetői közel vannak olyan megállapodáshoz, hogy az UCK-t integrálják a NATO vezette nemzetközi békefenntartó erők struktúrá­jába. Hashim Thaqi koszovói albán vezető a vele folytatott megbeszélésen biztonsági aggodalmainak adott hangot a NATO vezette erők távozá­sa utáni időszakra nézve. Thaqi garanciákat akar kapni arra, hogy a NATO kivonu­lása után az UCK alkotja majd a koszovói hadsereget. Kelet-Timor választott • New York (MTI) A kelet-timori lakosok döntő többsége a független­ség mellett szavazott - jelen­tette be Kofi Annán ENSZ­főtitkár szombatra virradóra a világszervezet székhelyén, a BT nyilvános ülésén. 344 ezer 580 ember, vagyis a szavazók 78,5 százaléka foglalt állást Kelet-Timor függetlensége mellett, eluta­sítva az Indonézián belüli autonómia lehetőségét. A Kis-Szunda-szigetekhez tar­tozó Timor keleti részét a portugál gyarmatosítók ki­vonulását követően, 1976­ban foglalta el az indonéz hadsereg. A területnek Indo­néziához csatolása - melyet a nemzetközi közösség nem ismert el - az indonéz hadse­reg bevonulását követő vé­rengzés és éhínség miatt megközelítőleg 200 ezer em­ber életébe került. Új betörés • Novolakszkoje (MTI) Csecsenföldről ismét isz­lám fegyveresek törtek be Dagesztánba, s több falut foglaltak el a novolakszki te­rületen. A 200-300 muszlim támadó a nyugat-dagesztáni járásban elfoglalta a cse­csen határtól alig néhány kilométerre lévő Novo­lakszkoje járási központot, továbbá Susija, Ahar és Ga­mijah falvakat, ahol főként csecsen nemzetiségűek él­nek. A belügyi erők páncélo­soszlopot indítottak a megtá­madott falvakba, s valószí­nűleg a légierőt is bevetik a betolakodók ellen. Az akció kísértetiesen emlékeztet a vahabiták egy hónappal ez­előtti betörésére. Qy/ESTOR Borostyán Nyíltvégű Állampapír Befektetési Alap 6720 Szeged. Deák F. u. 34 Tel.. 62/424-565 www.quaestor.hu AZ ERTEKRE HANGOLVA A Borostyán állampapír alap és a MAX index értékének alakulása (1998.09.-1999.06.) (MAX 1998.9.17. > 1305.1 pont) Az elmúlt 3,6,9 hónap adatai alapján 3 hónapos hozam 31,00% 6 hónapos hozam 28,15% 9 hónapos hozam 29,63% Az Alap múltbeli létesítményé nem garantálta az Alap jövőbeni hozamát. Jelen twdetós nem helyettesíti a forgalmazási helyeken megtekinthető tájékoztatóban foglaltak megismerését. í> íi Íí íi </• vf </' </" </ <f € Biztonságos, Banki hozamgarancia, Bármikor visszaváltható, Magas hozam. Megvásárolható a Quaestor Értókpapir Rt. és a Konzumbank fiókjaiban. A 2 O-C* Az OTP Bank értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy a Szegedi Igazgatóság (Szeged, Takaréktár u. 7.) központi telefonszáma - a központ korszerűsítése miatt ­1999. szeptember 6-tól megváltozik. Az új szám: 564-600 Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Szegedi Igazgatósága

Next

/
Oldalképek
Tartalom