Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-30 / 228. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. SZEPT. 30. SPORT 7 Totómonológ Melnicsuk hazaérkezett Jurij Melnicsuk, akit négy év alatt szívébe zárt a szegedi publikum, a puchov kitérő után ismét visszatért a Medikémiához. (Fotó: Miskolczi Róbert) Koleszár György. (Fotó: Nagy László) Koleszár György, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának mestere néhány hónapja költözött a Tisza partjára. Bartókék remekül kezdték a bajnokságot (35-19 az Elektromos ellen), és a hét végén a nemzetközi porondon kemény csata vár rájuk a svéd Alingsassal szemben. Amikor megkértük, hogy tippeljen a találkozókra, a Pécs környéki származását is mérlegelte a totószelvény kitöltésnél. - Az Ulmban játszik a földim, Bódog Tomi kezdte a monológját Koleszár György -, így bízom abban, hogy meglepetés születik a Hamburg elleni meccsen. A Schalke bányászgárda, én is uránt kutattam valamikor Pécsen, ezért szerintem a gelsenkircheniek nem kapnak ki a Bayerntől. A Leverkusen jól szerepel, míg a Hertha magyarjai közül Dárdai édesapja barátom, az édesanyját pedig valamikor edzettem, tehát nyer a berlini alakulat. A Freiburg-Bremen mérkőzés északi rangadó, nem könnyű rá tippelni. Az olaszoknál a Lecce egykori játékosa, Vincze „Pilu" miatt szimpatikus számomra. A Fiorentinában Batistuta bevágja szokásos góljait, és nyernek a Roma ellen. A Parma nem engedhet meg magának több kudarcot, mert különben „összedől" a híres kolostor. röplabda Jurij Melnicsukot, a Medikémia férfi röplabdacsapatának régi-új ukrán légiósát nem kell bemutatni a szegedi drukkereknek. Nem is ez a szándékunk, inkább szlovákiai tapasztalatairól, terveiről faggattuk Jurát, aki egyéves puchovi kitérő után tért vissza korábbi sikerei helyszínére, a Tisza-parti egyesülethez. Hazaérkezett. - Hasonló kvalitású a két gárda, a Puchov és a Medikémia, - mondta Jurij Melnicsuk -, de Szeged azért más, ehhez a városhoz már érzelmi szálak fűznek. Nem megyek vissza Ukrajnába, Szegeden kívánok letelepedni, itt képzelem el a további életemet. Pillanatnyilag tíz évre szóló letelepedési, tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezem, de a közeli jövőben szeretném megszerezni a magyar állampolgárságot is. Szerdán vizsgáztam állampolgári ismeretekből. - Mint ebből a szimpatikus vallomásból kiderült, Szeged magához láncolta, de miként került vissza a Medikémiához? - Már a magyar bajnokság befejezése elótt tárgyaltam Sanyi bácsival - akit edzőként és vezetőként is nagyon tisztelek -, s sikerült megegyeznünk két évre. Puchovból nem keserű szájízzel távoztam, nem menekültem, toremlabdarógás Munkatársunktól A teremlabdarúgó NB I legutóbbi fordulóját sikerélmény nélkül zárták a megyei csapatok. Az Első Beton hazai pályán, mig a HKFC idegenben kapott ki fővárosi vetélytársától. Első Beton SzegedCső-Montage BKFC 1-5 (0-3) Újszegedi Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Rózsa, Scsitovics. Első Beton: Győri Gréczi, Geleta, Kothencz, Süli. Cserék: Bagdi (kapus), Adelhardt, Dóra, Tóth A., Makra. Edző: Szabó Zsolt. A hazaiak az első félidőben rengeteg helyzetet dolkosárlabda Munkatársunktól Szedák Akuterm KESárvár 82-65 (42-26) B csoportos férfimérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 200 néző. Szedeák: Zöldi (11/3), Drahos (5), Kiss (17/6), Jáhni egyszerűen csak lejárt a szerződésem. Szerintem jól röplabdáztam, emlékezetes meccset vívtunk például a Kupagyőztesek Ligájába jutásért a Kaposvárral, sikerrel. Akárcsak Szegeden, Puchovban is rengeteg mérkőzést kellett játszani. A KL-összecsapásokra nem repülővel utaztunk, mint a Medikémia, hanem busszal. Szinte mérkőzéstói mérkőzésig zötykölődtünk... - Harminckét éves, meddig folytatja még az aktív játékot? Félre ne értse, nem kívánom visszavonultatni... - Amíg egészséges leszek, a pályán akarok maradni, nagyon szeretek röplabdázni... goztak ki, azonban a lehetőségek mind kimaradtak. A vendégek a 15. percben szereztek vezetést, majd a gólerős Szentandrási irányításával még kétszer eredményesek voltak a szünet előtt az idegessé és kapkodóvá váló szegediek ellen. A második játékrész elején Süli révén szépített a Beton, azonban ezután sem sikerült a gólszerzési alkalmakat kihasználni. A fővárosiak rendkívül fegyelmezett és egységes csapat benyomását keltették, ám a közönség és Szabó Zsolt edző többet várt Süliéktől. In Time AramisHKFC '93-Szuperinfó 4-2 (2-1) Budapest, Lőrinci sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Koszorús, Rózsa. HKFC: Kovács K. - Er(15/3), Pávlicz (16). Cserék: Molnár (6), Vitaszek (5), Búzás (5/3), Parády (6), Simándy (-). Edző: Bonifert Domonkos. A B csoportos újonc, a Sárvár ellen lendületesen támadott a szegedi gárda, s foNyári Sándor ezt már nem hagyhatta szó nélkül: ,Jurcsi szeret ugyan röplabdázni, de nem tud!" Ez a megjegyzés nagy nevetést váltott ki Melnicsukból, bár Nyárinál sohasem lehet tudni, mit gondol komolyan... Ezért rákérdeztem arra az elképzelésre is, miszerint Jurára a jövőben utánpótlás-edzőként is számítanak. - Ebben az esztendőben csak a játékkal kell törődnie mondta az ügyvezető -, a Medikémiának nagy szüksége van egy jó formában röplabdázó Melnicsukra. A kitűzött célokat, a bajnoki és Magyar Kupa finálét, el kell érnünk. A következő pontvadászattól, megegyezésünk szedei, Csehi, Szrenka, Varga. Csere: Kazán, Pálinkó. Edző: Himer István. A vásárhelyi gólszerzők: Varga, Csehi. Nagyszerűen kezdett a HKFC a bajnoki címre is esélyes fővárosiak otthonában. Gyakorlatilag az első támadásból, Varga révén gólt értek el a vásárhelyiek. Azonban a válaszra sem kellett túlzottan sokat várni, hiszen a 3. percben egyenlítettek a pestiek. A vendégek kicsit talán túlzottan tisztelték vetélytársukat, pedig erőszakosabb, harciasabb játékkal lehetett volna keresnivalójuk. A szünetben már az Aramis vezetett 2-1-re, majd a fordulást követően egy szép akciót után újból a hazaiak lőttek gólt. Nem sokkal később, a fővárosiak negyedik találatánál eldőlt a meccs sorsa, ám kozatosan növelte az előnyét. A pillanatok alatt kiderült, hogy a sárvári csapat nem okozhat gondot Pávliczéknak, hiszen gyenge játékerőt képviseltek. Bonifert Domonkos vezetőedző ezért többször is cserélt (pihentette kosarasait a rint, bekapcsolódik az utánpótlás szakmai munkájába és később a felnőtt együttesnél is szóba kerülhet a neve. - Mire lehet képes ez az együttes az 1999/2000-es idényben? - fordultam ismét a kiváló ukrán ütőjátékoshoz. - Az európai porondon nyolcvan százalék esélyt látok arra, hogy a bosnyák, vagy az albán gárdát legyőzve bejutunk a Kupagyőztesek Ligájába. A Magyar Kupában és a bajnokságban is döntőt kell játszanunk, bár érzésem szerint kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Persze, azt szeretném, ha mi lennénk a bajnokok... Inra Pétor szerencsére Erdeiék nem adták fel a küzdelmet. Sőt, az utolsó tíz percben a letámadásos taktikát választották, s ettől kezdve szinte csak nekik volt helyzetük. Csehi révén szépített a Vásárhely, ám jobban már nem sikerült megközelítenie az ellenfelet. A bajnokság állása 1. Csömör S 5 -27-14 15 2. Aramis s S -23-11 15 3. Hungaroweiss 5 3 1 1 24-13 10 4. Berek Rolád 5 3 1 1 21-22 10 5. Külker 5 3 2 41-18 9 6. Erzsébet 5 3 2 27-22 9 7. Cső-Montage S 3 2 22-22 9 8. Beltel 5 2 1 2 20-19 7 ». DKFC 5 2 1 2 27-37 7 10. W. Krepp 5 2 3 23-30 6 11. HKFC 5 2 3 13-15 6 12. Elsd Beton 5 1 1 3 14-21 4 13. Jászberény S 1 1 3 11-25 4 14. Debrecen 5 1 4 17-21 3 15. Szőlőskert 5 1 4 20-30 3 16. Békéscsaba 5 _ S 11-31 pénteki rangadóra), s pályára tudta küldeni az ifiválogatott Molnár Andrást, aki remek találatokkal ragadtatta tapsra a nézőket. A szedeákosok nem sokáig pihenhetnek, hiszen holnap délután fél ötkor ismét az újszegedi Sportcsarnokban lépnek pályára, az ellenfél az Eurostar-Budapest (volt Százhalombatta) együttese lesz. Bajnokok Ligája Munkatársunktól A labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának az eredményei; E csoport: Real Madrid (spanyol)-Porto (portugál) 3-1, Olympiakosz (görög)-Molde (norvég) 3-1; F csoport: Eindhoven (holland)-Rangers (skót) 0-1, Bayern München (német)-Vaíencia (spanyol) l-l; S. Praha (cseh)-Willem il (holland) 4-0, Bordeaux (francia)-Sz. Moszkva (orosz) 2-1; Milán (olasz)-Hertha (német) l-l, Chelsea (angol )-Galatasaray (török) 1-0. Évadzáré Munkatársunktól Ismét megrendezi hagyományos évadzáró teniszversenyét az Izometria Kft. A küzdelmek ma és pénteken 14, szombaton pedig 9 órakor kezdődnek az Izometria Kft. (Szeged, Gömöri u. 2) telepén. Piclc-jegyek Munkatársunktól Szombaton 17 órai kezdettel rendezik meg a Pick Szeged-Alingsas HK férfi kézilabda EHF-kupa mérkőzést az újszegedi Sportcsarnokban. A találkozóra elővételben jegyek vásárolhatók az újszegedi Sportcsarnokban (munkanapokon, munkaidőben), a Tisza Volán Rt. közönségkapcsolatok irodájában (Fekete sas utca) és a Bartók téri Euró Volán Taxi Központban. Megyei bajnokság Munkatársunktól Október 1-én 14 órától rendezik meg Szegeden, az SZVSE-pályán a Csongrád megyei atlétika-bajnokságot a legfiatalabb korosztály (gyermek, 6-tól 9 éves korig) számára. Az apróságok 40, ill. 60 m-es síkfutásban, kislabdahajításban és távolugrásban mérhetik össze felkészültségüket. Nevezni a helyszínen, a versenyszámok rajtja előtt lehet a szervezőknél. Rúzsai bringaverseny Munkatársunktól Október 2-án (szombat) kerékpáros versenyt rendez Rúzsán a község polgármesteri hivatala. A település legutóbb a duatlon diákolimpia megyei döntőjének adott otthont. A 22 km-es táv mezőnye 10 órakor rajtol, a gyülekező a helyi művelődési ház előtt lesz és itt lehet jelentkezni is a megmérettetésre 8.30tól. Ma: Fradi-Teplice Munkatársunktól Az UEFA-kupa első körének visszavágójában még a Ferencváros labdarúgócsapata is érdekelt. A zöld-fehérek idegenben 3-l-es vereséget szenvedtek a cseh Teplicétől, s még reménykedhetnek a továbbjutásban. A találkozót az MTV2 17.50-től közvetíti. Javított a válogatott Sydney (MTI) Javított a magyar férfi vízilabda-válogatott Sydneyben, a világkupán. Az olaszoktól elszenvedett vereség (8-10) után a jugoszlávokat magabiztosan (U-3) győzte le a Kemény-csapat. íme, a tippjeim: 1. Ulm (17.)-Hamburg (3.) I 2 2. Schalke 04 (8,)-B. München (4.) 1 X 3. Wolfsburg (9,)-Leverkusen (1.) 2 4. Hertha (Il.)-Duisburg (18.) 1 5. Kaiserslautern (16.)-Unterhaching (12.) 1 6. Freiburg (7,)-Bremen (5.) 1 X 7. Cagliari (18.)-Torino (12.) 1 8. Bologna (17.)-Lecce (9.) X 2 9. Bari (10.)-Udinese (8.) 2 10. Fiorentina (3.)-Roma (4.) 1 11. Parma (lS.^Verona (13.) 1 12. Perugia (ll.)-Reggina (5.) 1 X 13. Lazio (2.)-MUan (3.) 1 2 pluszmérkőzés: 14. Chelsea (5.)-Manchester United (1.) 2 Zsiga a válogatottban tenisz Munkatársunktól Zsiga Márton, a szegedi Gellért Tenisz Iskola tehetséges sportolója meghívást kapott a korosztályos válogatottba. A fiatal reménység még három társával gyakorolhat októberben Dunavarsányban, majd az utána következő edzőtáborokban. A nemzeti együttesbe először került be GTI-s versenyző. Streetball és díjátadó Munkatársunktól Az idén nyolc kategóriában, 78 csapat indult Szegeden a már hagyományossá váló Burger King streetballfesztiválon. A két napos rendezvény sport részét számtalan egyéb program egészítette ki. Volt tűzijáték, Black II Öack koncert, rollerblade show, valamint fellépett a Volvox együttes is. Az esettlény egyik kedves színfoltja, az első alkalommal megtartott a hónap szegedi ifjúsági sportolójának a díjátadása volt. A Burger King és a Üélmagyarország sportrovatának közös döntése alapján az augusztusi ifjúsági kézilabda Európa-bajnokságon győztes magyar válogatottban EB-gólkirályi címet szerző Buday Dániel érdemelte ki a gyorsétkeztetési lánc kupáját, vásárlási utalványát és pólóját, amit Kovács Tibor, a szegedi étterem vezetője adott át a Pick Szeged tehetséges kézilabdázójának. A streetball-fesztivál győztes csapatai: Menők, Fülig Jimmy, Sárga Angyalok, Tiszt, Kacsák, Dugonics Ali Stars, Vagányok, Steet Bulls. A rendezvény fő támogatói: a Footwork Szárazelem, a Rádió 88, a Burger King és az Ego Sport. Kovács Tibor, a szegedi Burger King üzletvezetője a steetball-fesztiválon adta át a kupát Buday Dánielnek, 0 hónap ifjúsági sportolójának. (Fotó: Gyenes Kálmán) Megfogyva bár, de... kézilabda Munkatársunktól Az elmúlt szombati parádés bajnoki (az Elektromost verte 35-19-re) kezdés után szombaton még nagyobb feladat előtt áll a Pick Szeged NB l-es férfi kézilabdacsapata - az újszegedi Sportcsarnokban EHF-kupa-mérkőzésen fogadja a svéd Alingsast. A szegedi klubnál azonban nincs nyugalom, hiszen egymás után dőlnek ki a játékosok. A hét elején kiderült, hogy Avar Györgynek szívritmus problémái vannak, emiatt kivizsgálásra a fővárosba, a Sportkórházba utazott. A keddi edzésen Berta Róbert operált térdében lazult ki egy csavar, s tegnap ismét a műtőasztalra került. Az ifjúsági Európabajnok Laluska Balázst pedig a vírusos mellhártyagyulladás döntötte ágynak. Oláh Gábor, valamint Buday Dániel az iskolai elfoglaltsága miatt látogatta ritkábban az edzéseket. - A gondok ellenére, számítva a közönség támogatására, azt mondom, hogy a két mérkőzés eredménye alapján továbbjutunk. Még akkor is ki merem jelenteni, hogy tudom, a svéd kézilabda összességében a magyarnál magasabb színvonalat képvisel, de szerencsére az Alingsasban nincs egyetlen külföldi játékos sem mondta a tegnapi edzés után Koleszár György edző. Nem volt ok az örömre Köanyed győzelem