Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-30 / 228. szám

A polgármester szemléje Csatornák Dorozsmának Tegnap Kiskundorozs­ma legsürgetőbb gond­jaival szembesült dr. Bartha László szegedi polgármester. A város vezetője bejárta a „kis­piacot", majd a délutáni lakossági fórum vendé­ge volt. A polgármester a piac bővítését, s a csa­tornahálózat továbbépí­tését ígérte. A kiskundorozsmai kis­piac bejárására és lakossági fórumra hívta dr. Bartha László szegedi polgármes­tert Thurzó Ferenc, a telepü­lésrész önkormányzati kép­viselője. A polgármesteri hi­vatal dorozsmai kirendeltsé­gén tartott megbeszélésen jelen volt még Balogh Lász­ló országgyűlési képviselő, Lázár Zoltán, a Jerney János Általános Iskola igazgatója, valamint Papp István kiren­deltségvezető. Dr. Bartha László hang­súlyozta: számára igen fon­tos, hogy egy-egy város­vagy településrész problé­máival személyesen szem­besüljön (amint az néhány hónapja a régi Rókuson is történt). A polgármester Kiskundorozsma napi gond­jai közül elsőként a csator­nahálózat fejlesztését emelte ki. Mint mondta, a város fej­lesztési támogatásért pályá­zott: ha sikerül ily módon pénzt szerezni, akkor 20 ki­lométernyi csatornát építe­nek - de ha mégsem nyerné el Szeged a támogatást, Do­rozsma akkor is jelentős csatornabővítésre számíthat. Az önkormányzat szándékai Dr. Bariba László szegedi polgármester (jobbról a második), kiskundorozsmai sétája közben. (Fotó: Miskolczi Róbert) szerint a belvíz- és esőelve­zető hálózatot egész Kis­kundorozsmán kiépítik. A város több mint 400 millió forintos állami támogatást igényelt erre a célra - a pol­gármester szerint jó esély mutatkozik a pénz megszer­zésére. Dr. Bartha László kitért arra a közös tervre is, ame­lyet Bordány és Üllés pol­gármestereivel együtt dolgo­zott ki. Eszerint fölújítanák a Szeged-Kiskundorozsmá­ról Bordányba és Üllésre ve­zető utat. A nagybani zöldségpiac már kinőtte jelenlegi terüle­tét. „A bővítést célszerű len­ne legkésőbb tavaszig befe­jezni" - mondta a polgár­mester, s hozzátette: a ter­vek szerint külön szervezeti formában működne az ipari vásár, a nagybani zöldségpi­ac, valamint egy olyan tár­saság, amely a szegedi kis­piacokat működtetné. Szó esett a második világhábo­rúban elesett dorozsmaiak tiszteletére állítandó emlék­műről is. Balogh László or­szággyűlési képviselő sze­rint az emlékmű legmegfele­lőbb helye a templom előtt lenne: annak idején innen indultak harcba a katonák. A megbeszélés résztvevői a tanácskozás után végigsé­táltak a kispiacon. A hétköz­nap elhagyatott pultok va­sárnap különféle áruktól roskadoznak: a zöldség, gyümölcs mellett még tej­fölt-túrót is árulnak itt. Thurzó Ferenc a helyszínen is elmondta: a piacozók rég igénye a szilárd burkolat megépítése. A bejárást követő lakos­sági fórumon többek között a közlekedés és a közbizton­ság sürgető gondjairól is sző esett. Ny. P. Olasz-magyar érdekek Orbán Viktor és Massimo d'Alema sokoldalú együttműködésről egyezkedtek, (2. oldal) Szexcsaták Megváltozott a jogi helyzet: veszélyben a lányok és vendégeik egyaránt, (5, oldal) Holnapi lapunkban A rendörök kisteleki háza Munkatársunktól Piff-puff, dirr-durr s máris tető alá hozták az Ör­dög team emberei a kisteleki rendőrök új épületét. Amint már lapunkban is olvashatták, a valamikori áruház, a későbbi áfész iroda átalakításakor az építők nem cimboráltak az ördöggel, mégis - a magyar való­sághoz mérten - hamar hozták tető alá a kisvárosi ka­pitányság épületét. Teremtve feltételét, hogy a rend kisvárosi védelmezői, a Rákóczi utcai „sötét luk"-ból tágasabb, „világosabb" helyre költözhessenek. Min­derről bővebbet a holnapi lapunkban olvashatnak. A Fidesz Élet és Budapest (MTI) A Fidesz-Magyar Polgári Párt sajtó-helyreigazítási pert indít az Élet és Irodalom (ÉS) ellen, mivel a lap nem a jogszabályoknak megfelelő­en tette közzé a párt helyre­igazítási kérelmét az újság augusztus 20-án megjelent a Fiúk a bányában - az Orbán­család vállalkozásai című írás kapcsán - nyilatkozta szerdán Farkas Attila, a Fi­desz sajtófőnöke. Hangsú­lyozta: valótlan többek kö­zött az ÉS azon állítása, amely szerint a pártnak vol­tak olyan vállalkozásai, ame­lyek pénzt gyűjtöttek a Fi­desz számára. - Az is minden alapot nél­külöz, hogy a Fidesz vezetői­nek anyagi jólétét a székház­eladásból származó pénzek alapozták volna meg - tolmá­csolta a Fidesz elnökségének álláspontját Farkas Attila. Végül közölte: a kérdés­ben a független magyar bíró­ságnak kell állást foglalnia, a döntés megszületéséig a Fi­desz nem kíván sajtópolémiát folytatni az ÉS szerkesztősé­gével. Csongrád: a fiktív számlák megyéje (3. oldal) 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG CSÜTÖRTÖK, 1999. SZEPT. 30., 89/228. 'W^M ARA: 42 FT (ELŐFIZETVE: 37 FT) Szeged egyetemkoncepciójáról Privatizációs modell lesz A város egyetemekkel és egészségüggyel kap­csolatos elképzeléseit is­mertette tegnap Ványai Éva alpolgármester a SZAB-ban az orvosegye­tem öregdiák klubjában. Az Öthalmi úti volt szovjet laktanya területén várhatóan technológiai parkot létesít az önkormányzat, míg az egyete­mek a városon belül kaptak és kapnak ingatlanokat - tájékoz­tatta tegnap Ványai Éva alpol­gármester a Szent-Györgyi Al­bert Orvostudományi Egyetem öregdiák klubját a Szegedi Akadémiai Bizottság székhá­zában. A találkozó témája a vá­ros egyetemekkel kapcsolatos koncepciója volt. Mint az al­polgármester elmondta, az ere­deti elképzelések szerint ipari park létesült volna a volt szov­jet laktanyában, de hasonló központokat a Metró áruház mögött, a volt Délép-telepen és az újszegedi Gellért szabadidő központ mellett kíván létrehoz­ni a város, így az Öthalmi úti teriilet más profilú létesítmény­nek, technológiai központnak ad majd helyet. Az egykori szovjet laktanya épületei olyan rossz állapotban vannak, a te­rület szennyezettsége olyan mértékű, hogy nem érdemes gondolkodni az épületek hosz­szú távú hasznosításában. Jóval valószínűbb, hogy a város min­dent lebontat, talajt cserél, és így kezdi meg az építkezést ­mondta Ványai Éva. A Hon­véd térre és környékére álmo­dott egyetemi negyed kialakítá­sához kiüríthető épületek és üres telkek is rendelkezésre áll­nak. Közgyűlési határozat szü­letett arra vonatkozóan is, hogy az Eötvös Gimnázium épületét a város az egyetemnek adja egy új kar, a műszaki létreho­zásához. Amennyiben két éven belül nincs előrelépés e tekin­tetben, a város visszaveszi az ingatlant Az alpolgármester el­mondta: az önkormányzat ezen felvetésére még nem kaptak választ a felsőoktatási szövet­ségtől. Ványai Éva tájékoztatta a hallgatóságot, hogy Szegeden az országban elsőként, modell­jelleggel kezdődik majd meg az egészségügyi rendszer pri­vatizációja - várhatóan Phare­támogatással. Erről nemrég ál­lapodtak meg a miniszteri biz­tossal; a jogi kereteket megte­remtő törvényt pedig október­ben fogadják el. Először a házi­orvosi körzetek, majd a védő­női, fogorvosi, gyermekorvosi hálózat és a járó beteg szakren­delés kerül magánkézbe. Az al­polgármester elmondta: a me­gyei jogú városok közül Sze­ged költ a legtöbbet az egész­ségügyi ellátás feltételeinek biztosítására. Alkalomszerűen, eseti jel­leggel arra is van lehetőség ­és példa -, hogy a betegellátás jelentős részét biztosító orvos­egyetem is kapjon a várostól támogatást. Arra viszont, hogy a működési költségek egy ré­szét a jövőben az önkormány­zat viselje, az 1,4 milliárdos hi­ány miatt nem számíthat a SZOTE. Mint ahogy arra sem, hogy a város „beszáll" a rossz állapotban levő egyetemi épü­letek felújításába. K.G. Győztes MU Barcelona (MTI) Bajnokok Ligája, 3. fordu­ló, csoportmérkőzések - teg­napi eredmények: A-csoport: Lazio-Maribor 4-0 (0-0), Leverkusen-Kijev l-l (0-0). B-csoport: Barcelona-Arse­nal l-l (1-0), AIK Stock­holm-Fiorentina 0-0. C-cso­port: Rosenborg-Dortmund 2-2 (1-2), Boavista-Feyeno­ord l-l (0-0). D-csoport: Croatia-Sturm Graz 3-0 (2-0), Manchester U.-Marse­ille 2-1 (0-1). Kőbeltőz Szeged (MTI) A tűzoltók rövid idő alatt eloltották a szegedi kábel­gyár egyik raktárépületében szerdán keletkezett tüzet. Valószínűleg hegesztés kö­vetkeztében egy úgynevezett kábelalagút gyulladt ki az épületben. Az eset során sze­mélyi sérülés nem történt és az anyagi kár sem jelentős. 013 992 28 Vitanap az EU-csatlakozásrál Van, amiben egyetértenek Martonyi János jelenlegi és Kovács László volt külügyminiszter, az MSZP el­nöke az EU-csatlakozás alapvető kérdéseiben egyetért. Ez derült ki a tegnapi parlamenti vitanapon, amikor a képviselők kifejthették véleményüket e kér­déskörről. Egyedül a MIÉP-frakció veti el az EU-csatlakozást, a nemzet szem­pontjából gyümölcsözőbbnek vélve annak elmaradását. További információink a 3. oldalon. (MTI Telefotó: Kovács Attila)

Next

/
Oldalképek
Tartalom