Délmagyarország, 1999. szeptember (89. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-15 / 215. szám

SZERDA, 1999. SZEPT. 15. BELFÖLD 3 El nem évülő, emberiség elleni bűntett Mosonmagyaróvári sortűzper Lisztkorbács jr| rágul a kenyér. Rövid mondat ez, haragot hergelő LJ jelzőktől mentes. De hiába éltünk már át több, olyan, pergő ritmusú inflációt, hogy még a forint is ja­jongott a bukszákban, a kenyér árának emelése még most is jolkorbácsolja a kedélyeket. A hír olvasásakor egy ötfős társaságban minimum négyen a 3,60-as kenyér időszakát emlegetik. Legfeljebb az ötödik szomorkodó kérdi meg, roppant félszegen: no, de emberek, egyáltalán mennyiért is adnak most egy veknit? Hiszen ahány bolt, annyi (ár)szokás, ahány pék­ség, annyiféle termék. A nyolcvan forintos kenyérről az egyik ABC-ben az derül ki, hogy olcsóságának titka könnyebb súlyában rejlik, a százharminc forintos pedig azzal kelleti magát egy polccal arrébb: én bizony külön­legesség vagyok. Tele hát a kenyérpiac bizonytalansággal. S ezt a za­vart, íme, most egy darab bizonyosság váltja föl: az ár emelése. Ennek értelmében lehet hogy 12 forint lesz a kifli (de melyik is, a 9 forintos, vagy a II-ért árult?), ám a boltok pénztáránál várakozva nem igazán eme 1-2 fo­rintos árkülönbözet miatt szór szikrát a szemünk. Nem a kombájnost szidjuk, nem a szántó-vetőt, de még csak nem is a molnárokat. Talán még az a politikus se kerül szóba, aki tavaly még azért harciaskodott - félvén az idei túltermeléstől -, hogy kevesebb magot vessenek a földbe, most meg a kisebb termésre fogja az elkerülhetet­len áremelést. Ugyanis a tíz százalékkal drágább kenyeret, ha bosszankodva is, de még most is mindenki meg tudja vá­sárolni De azon kívül, vajh, mire is elég a fizetés? Egy­általán fizetésnek nevezhető-e az az összeg, amiből a la­kásrezsi „lepöngetése" után éppen annyi marad, amennyi a gyerek napközijének befizetéséhez talán még sok is, de egy új télikabát megvásárlásához már kevés? ­forraljuk magunkban a kérdéseket, miközben kattog, de eszeveszetten a pénztárgép. Majd rohanunk haza a tévé elé, hogy megnézhessünk egy tudósítást a minimálbérről vitázó okos emberek tanácskozásáróL Ha minden igaz, ez a minimál jövőre akár már 25 ezer forint is lehet ha­vonta. Egy olyan országban, ahol a havi fűtésszámla el­éri a 10 ezer forintot, egy pár férfi cipő pedig csak akkor kevesebb tíz „rongynál", ha talpa sincs, yr érdem én, ezek után kinek van ereje éppen a kenyér A ára miatt szomorkodni..? f Zfittins Építőanyag-vásár • BNV alkalmából! MODUL RAU Sxe9ed- Csongrádi sgt. 31. Tel.: 491-022. IflVVVk vnv Szeged, Tűzoltó u. 4. Tel.: 466-092. Drágul a kenyér A vádlottak padján (balrál jobbra): Dudás István első-, Verseczky István másod-, Fodor Lajos harmad­és Bujdosó Sándor negyedrendű vádlott. (MTI Telefotó: Rózsahegyi Tibor) Onkoradiolágiai központ Kaposvár (MTI) Onkoradiológiai központ 'esz a somogyi megyeszékhe­'yen - jelentette be kedden Kaposváron Szita Károly pol­gármester. A pécsi onkoradio­'ágiai központ kapacitása ki­cs'. a Kaposváron és környé­kén élő betegeknek például 3­4 hónapot kell várakozniuk a kezelésre. A központ a jövő eyben épül meg a Pannon Ag­rártudományi Egyetem kapos­vári karához tartozó diagnosz­•'kai központ részeként. A mintegy 600 millió forint ér­tekű műszereket, berendező­iket egy francia cég magyar­országi referenciaként ingyen biztosítja a daganatos betege­ket gyógyító központnak. Ó| munkaügyi kirendeltség Berettyóújfalu (MTI) A Szociális és Családügyi Minisztérium politikai állam­titkára szerint erősíteni kell a munkaügyi szervezetek szol­gáltató jellegét. Őry Csaba orról kedden beszélt Berettyó­Újfaluban, amikor felavatta a he'yi munkaügyi kirendeltség úi épületét. Az államtitkár Példaként említette a szolgál­la« jelleg fejlesztésére a be­rettyóújfalui kirendeltséget, ahol a munkaügyi szervezet mellett helyet kapott a család­fő szolgálat egyik részlege is. Agrárfejlesztés Salt (MTI) . Az agrárgazdaság európai Jntegrálódásunknak kétségte­enül legneuralgikusabb tertt­'ete> amennyiben azonban az agazat gyökeres átalakítása, struktúraváltása időben meg­történik, az ország egészének kiugró fejlődési lehetőséget kinál. Ez az Ipartestületek Or­^ágos Szövetsége (IPOSZ) s°lton tartott kihelyezett ülé­Sen hangzott el, ahol kiemelt 'émaként foglalkoztak az ag­"árgazdaság fejlesztésével. Sonyo-beruházás D°rog (MTI) A Sanyo Electric Co. japán v.állalat mintegy 2 milliárd fo­r'Ut beruházással akkumulá­torgyárat létesít a dorogi ipari Purkban - jelentették be a Sa­ny° képviselői. Az új vállala­tét. a Sanyo Energy (Hun­Kmy) Corpórate Kft.-t 2 milli­ard forint tőkével hozzák lét­té- és ebből az összegből fi­nanszlrozzák a beruházást. A vállalat a gyártást várhatóan l-ben kezdi meg, s addig a Jövő év áprilisától akkumu­at°rok forgalmazásával és "^magolásával foglalkozik majd. Világháborús lövedékek % Hegyfalu (MTI) Negyvenkilenc darab má­saik világháborúból szármá­ja 'övedéket találtak a tűzsze­eszek a Vas megyei Hegy fa­nban. Az 1 méter hosszú és ^ centiméter átmérőjű löve­geket valószínűleg német Sorozatvetőhöz használták. A °szereket a tűzszerészek ^Velőre zárt helyre szállítot­a helyszínen történő meg­temmisítésükhöz ugyanis na­fyobb mennyiségű robbanóa­"/ágra van szükség. Néhány aaP múlva visszatérnek és fel­i^hbantják a lövedékeket, jtegyfalun 1995-ben már ta­i k nagyobb mennyiségű "horús robbanóanyagot. Budapest (MTI) A több mint 50 halá­los áldozatot követeld 1956-os mosonmagya­róvári sortűz büntetőpe­rében soha el nem évü­lő, emberiség elleni bűn­tett miatt állították bíró­ság elé Dudás István nyugállományú határőr ezredest, a kiskunhalasi laktanya egykori pa­rancsnokát és további három volt határőrt ­derült ki a vádirat is­mertetésekor az első tárgyalási napon, ked­den, a Fővárosi Biróság Fő utcai épületében. Dudás István a bíróság kérdésére válaszul kijelen­tette: eddigi vallomásait fenntartja, és a tárgyaláson újabbat már nem kíván ten­ni. Három vádlott-társa ugyanakkor nem zárkózott el a vallomástételtől. A bíróság tájékoztatása Sátoraljaújhely (MTI) Taroltak a Tokaj Keres­kedőház Rt. borai az évezred utolsó országos borverse­nyén. A benevezett 11 bor közül az 1963-es évjáratú négy puttonyos aszú nagy aranyérmet nyert - tájékoz­tatta az MTI-t Stumpf And­rás, a társaság menedzsere. Budapest (MTI) A jövő évben 25 ezer fo­rintra emelkedik a minimál­bér a jelenlegi 22 ezer 500 forintról - számolt be a kor­mány döntéséről Borókai Gábor szóvivő, a kabinet keddi ülését követő sajtótá­jékoztatón. Elmondta azt is, hogy a köztisztviselői illetményalap 28 ezer 150 forintra nő az ez évi 26 ezer forintról. A kormány javaslata alap­ján 2000. december 31-étől megszűnne a kötelező kama­rai tagság és 2000. január 1­jétől egy szervezetbe integ­rálódna a kereskedelmi és iparkamara, valamint a kézműves kamara - közölte Borókai Gábor. szerint az elsőfokú eljárás előreláthatóan több hónapot vesz igénybe, miután csak­nem 200 tanút, illetve sértet­tet hallgatnak meg. A bíróság, tekintettel az ügy jelentőségére, a harmad­rendű vádlott kérésére sem korlátozta a tárgyaláson kép­és hangfelvételek készítését, az elektronikus sajtó munká­ját. A tárgyaláson ismertetett vádirat szerint Dudás István 1956. október 26-án, a forra­dalom addigi eseményeivel kapcsolatban tudomására ju­tott információk hatására, el­rendelte a parancsnoksága alatt álló laktanya fokozott védelmét. Ennek részeként két géppuskát és egy golyó­szórót ástak be a laktanya előtt, illetve az épület abla­kaiba géppisztollyal és ké­zigránáttal felszerelt katoná­kat állítottak. Amikor az október 26-án délelőtt a laktanya előtt összegyűlt békés tömegből A nagy aranyérmes nedű mellett nyolc bor - 3, 4, 5 és 6 puttonyos aszúk, aszú­eszencia és édes szamorodni Hozzátette, a költségvetés továbbra is támogatja a gaz­dasági kamarákat közfelada­taik ellátásában. - A támogatás mértéke nem haladhatja meg a kama­rai bevételek felét - mondta Borókai Gábor. Az önkormányzatok 2000­ben 2 milliárd forint címzett támogatásra számíthatnak a központi költségvetésből. Borókai Gábor beszámolt ar­ról, hogy az önkormányza­tok vízgazdálkodási, egész­ségügyi, szociális, kulturális és közoktatási feladatainak ellátásához szükséges beru­házásokra érkezett 175 pá­lyázat közül harminckettőt javasol támogatásra a kor­mány. valaki a vörös csillag eltávo­lítását követelte, Dudás Ist­ván „egyértelmű karjelzés­sel" tüzet vezényelt. A fegy­verekből több száz lövést adtak le, és kézigránátokat is hajítottak a tömegre. A vé­rengzés körülbelül két percig tartott. A vádiratból kiderült az is, hogy Dudás és több tiszt­társa még október 26-án Rajkánál elhagyta az orszá­got, és csak novemberben tértek vissza. A sortüzet követő napok­ban három határőrtisztet is meglincseltek a városban. Ezeknek a bűncselekmé­nyeknek az ügyében még 1957-ben megszületett a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete. A mosonmagyóvári sortűz ügyében 6 éve indult meg a büntetőeljárás és ked­den álltak először bíróság elé a vádlottak. A bíróság 15 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztést is ki­- aranyérmet, kettő pedig ezüstérmet kapott. Stumpf András elmondta: a mostani borverseny volt az A kormány elképzelései szerint a jövő évtől ismét az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügye­lőség alá tartoznak majd a megyei munkaügyi fel­ügyelőségek - közölte Boró­kai Gábor kormányszóvivő. Elmondta, hogy ezzel a kor­mány - az európai uniós gyakorlatnak megfelelően ­vissza kíván térni az 1997-ig alkalmazott munkaügyi fel­ügyeleti rendszerhez. - Az elmúlt két év tapasz­talatai azt mutatták, hogy nem vált be az a változtatás, amellyel a megyei munka­ügyi felügyelőségeket a me­gyei munkaügyi központok alá vonták - tette hozzá Bo­rókai Gábor. szabhat, ha bebizonyosodik a vád, amely a polgári lakos­ság háború idején való vé­delméről szóló genfi egyez­mény alapján emberiség el­leni bűntett. Az elsőrendű vádlott kedd délelőtti nyilatkozatát megváltoztatva a nap folya­mán úgy döntött, hogy ha összefüggő vallomást nem is kíván tenni, de a bíróság kérdéseire hajlandó vála­szolni. Három vádlott-társá­hoz hasonlóan kijelentette: nem érzi magát bűnösnek. Személyi adatairól szólva elmondta: 75 éves, nyolc ál­talános iskolai osztályt vég­zett, azt követően katonai to­vábbképzéseken, iskolákon tanult itthon és a Szovjetuni­óban. Az elsőfokú büntetőeljá­rást Budapesten folytatja le a Győr-Moson-Sopron Me­gyei Bíróság, miután a per­ben érintettek többsége a fővárosban él. első, amelyet a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hiva­tal előírásainak megfelelően, az Országos Borverseny Sza­bályzat alapján bonyolítottak le. A 11 nevezett tokaji bor közül mindössze kettő volt muzeális, a többit a kereske­delmi forgalomban is árúusít­ják. A kormány nem von el pénzt a háziorvosok és a já­róbeteg-ellátás támogatására szánt összegből az ez évi gyógyszerkassza megemelé­se miatt. Borókai Gábor hoz­zátette: a kormány módosí­totta korábbi határozatát, amelynek alapján a gyógy­szerkassza 141 milliárd fo­rintra való emeléséhez a há­ziorvosok támogatását 600 millió forinttal, a járóbeteg­ellátás központi forrásait pe­dig 500 millió forinttal kel­lett volna csökkenteni. - Az 1,1 milliárd forint kigazdálkodásáról az egész­ségügyi és a pénzügyi tárcá­nak közösen kell gondos­kodnia - mondta a szóvi­vő. Budapest (MTI) A liszt ára a múlt hó­naphoz képest 10 száza­lékkal növekedett, s szep­tember végére a szakem­berek 20 százalékos ár­emelkedést jósolnak - tájé­koztatta az MTI-t Makay György, a gabonaszövet­ség főtitkára hétfőn az MTI-vel. Elmondása szerint az eddi­gi 34 forintos kilónkénti ter­melői átlagár szeptember vé­gére várhatóan 40 forint fölé emelkedik, így a lisztből ké­szült termékekért is többet kell majd fizetnünk. A ke-nyérárak emelkedése ugyan még nem érzékelhető, a nagyobb pék­üzemek azonban már tervezik az áremelést. A kenyérért fel­tehetően csak októberben kell többet fizetnük a vásárlóknak. - Az liszt drágulását a bú­za árának növekedése okozza - magyarázta Makay. A tava­lyi 5 millió tonnás búzater­méshez képest idén a felét, vagyis 2,6 millió tonnát arat­tak, s az előző évi 18 ezer fo­rintos átvételi ár 23 ezerre módosult a múlt hónapban. A liszt árának lassú növekedése annak köszönhető, hogy a ter­melők egy része a jövőben több pénzt remélve még nem viszi malomba terményét. ­A főtitkár bízik benne, hogy a mostani búzaárak kedvezőbb termés esetén jövőre sem csökkennek, és így a malom­üzemeknek sem kell veszte­ségesen működniük, miként a megelőző években. MNB-adósságcsere Budapest (MTI) Az 1997. január 2-án vég­rehajtott 10,6 milliárd dollár értékű, az állam és az MNB közti adósságcseréből az ál­lamkincstár eddig 2,5 milli­árd dollár értékűt már ki is fizetett - közölte Borbély László András, az Állam­adósság Kezelő Központ (ÁKK) általános igazgatóhe­lyettese az MTI érdeklődésé­re. A parlament által jóváha­gyott adósságcsere után két évig nem kellett törleszteni, így az első hitelvisszafizeté­seket az idén kezdte meg az ÁKK - mondta Borbély László András. A devizahi­tel hosszú lejáratú, az MNB által külföldön kibocsátott 41 féle kötvénynek megfe­lelő fizetési kötelezettséget tartalmaz, amelyből az utol­só törlesztés 2013. novem­ber elsején esedékes. Jövőre ugyancsak nagy, 1,8 milliárd dollár értékű törlesztés esedékes. Kormánydöntések Minimálbér, kamarák, gyógyszerkassza Aranyérmes tokaji borok

Next

/
Oldalképek
Tartalom