Délmagyarország, 1999. augusztus (89. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-25 / 197. szám
12 EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1999. Aucj ^ERDA, 1999 • Tőzsdei befektetők kárai A felügyelet mossa kezeit • Budapest (MTI) Az Állami Pénz- és Tökepiaci Felügyelet (ÁPTF) nem kíván állást foglalni a csődbe jutott bankokkal és brókercégekkel összefüggő év eleji PM-vizsgálat és a felügyeleti válasz nyilvánosságra hozatalát illetően, a főhatóság azonban mindenben a hatályos jogszabályok szerint járt el - áll a felügyelet elmúlt hét közepén megjelentetett közleményben. Az ÁPTF ezt azzal a nyilatkozattal kapcsolatban kívánta leszögezni, amelyet a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) elnöke nemrégiben adott a sajtónak. Az ÁPTF nem tartja megalapozottnak a TEBÉSZ elmúlt hét közepén a sajtóban napvilágot látott véleményét. A TEBÉSZ elnöke a felügyelet elleni kifogásként említi meg a befektetői panaszok kivizsgálásának lassúságát. Az ÁPTF közleménye szerint a felügyelet nagy hangsúlyt helyez a panaszügyek intézésére és ezeket, mint hasznos jelzéseket használja fel a felügyelt szervezetekkel szembeni intézkedések során. Az idén a tőkepiaci intézményekkel, így a befektetési szolgáltatókkal szembeni panaszok számottevő növekedése volt tapasztalható. Ebben az évben eddig - a felfüggesztés alatt lévő társaságok ellen irányuló panaszokkal nem számolva - közel négyszázan fordultak az ÁPTFhez panaszuk kivizsgálása érdekében. Ez a szám megközelíti a tavaly egész évben érkezett panaszok számát, és mintegy kétszerese az 1998. év hasonló időszakában tett bejelentéseknek. Az 1999-es panaszok túlnyomó többségét rendezték, illetve a jogszabályoknak megfelelően vizsgálat folyik az ügyekben. A panaszok növekedésével arányosan több mint nyolcvan (tavaly 42) esetben kellett helyszíni célvizsgálatot tartani, negyven (tavaly 18) esetben volt szükség a felügyelt intézmények ellen valamilyen típusú intézkedésre, illetve bírság kiszabására, A felügyelet hatáskörébe nem tartozó kérdésekben jelzéssel élt más hatóságok felé, beleértve a rendőrséget is. A Btk.-ba ütköző cselekmények gyanúja miatt a panaszügyek vizsgálatának eredményeként az ÁPTF az év eddigi időszakában 15 esetben tett rendőrségi feljelentést, illetve bejelentést. ADJON HANGOT ERZESEINEK! PANNON PARTNERKÁOTYA A Pannon Partnerkártya havi előfizetési díja még a vezetékes telefonénál is alacsonyabb, mindössze neftó 900 (bruttó 1 125) forint! így Ön, a Pannon GSM előfizetője minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel -, a nap bármely percében elérheti azokat, akiknek Ön kimondhatatlanul hiányzik. Sőt, kedvező Pannon Partnorkártya ajánlatunkhoz számos készülékvásárlási lehetőség is társul! i Partnorkártya előfizetés netté 9 600 (hrnttó 12 000) forinttól. A beszélgetések percdíjai és a havidíjmentesen igénybe vehető különleges szolgáltatások megegyeznek a Minimum tarifacsomag mindenkori percdíjaival és szolgáltatásaival. Pannon Partnerkártya előfizetést mindazok a magánszemélyek, cégek valamint szervezetek vásárolhatnak, akik már legalább 6 hónapja Pannon GSM előfizetők, Minimum tarifacsomaggal vagy Optimum tarifarendszerrel rendelkeznek, és előfizetésük a Pannon GSM kezdeményezésére nem volt felfüggesztve. Egy előfizetéshez legfeljebb 4 Pannon Partnerkártya vásárolható. Ajánlatunkról további részleteket tudhat meg területi képviseletünkön (Szeged, Széchenyi tér 2/a.), vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Készülékajánlatunk az akciós készlet erejéig tart, és 2 éves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 02000. www.pannongsm.hu PANNON GSm rorr Az élvonal. • A „kártyatörvény" a csalóknak kedvei? A bankok viszik el a balhé * "egedi Partfürt l49 nm alapterüle A "ép, Tisza-partik vállalkozók számár ePület 10-12 fó egy rendezvények I Érdeklődni: mu a 62-488-781-1 A kockázat a banké, a védelem a kártyatulajdonosé. (Fotó: Miskolczi Róbert) Két hónap múlva minden bankkártya-tulajdonos postaládájában aprócska levél lapul majd. A küldemény feladója valamelyik lakossági bank - arra kéri a kedves ügyfelet, hogy nyilatkozzon, meghosszabbítja-e kártyaszerződését. E ceremóniára azért lesz szükség, mert decembertől hatályba lép az úgynevezett „bankkártyatörvény". A kormány május végén fogadta el a bankkártyákról szóló új rendeletet, mely december elejétől szabályozza a plasztiklapok kibocsátását, használatát, s az esetleges károkért viselt felelősséget. A passzus lényege pont ez utóbbi, a felelősség. A jogszabály ugyanis pontosan meghatározza a pénzintézetek ebbéli szerepét. így azok az ügyfelek, akik az idén decemberben kötnek új kártyaszerződést, vagy hosszabbítják meg a régit, automatikusan e jogszabály hatálya alá kerülnek, s abban az esetben ha kártyájuk eltűnik - s ebből kisebbnagyobb káruk származik -, akkor a bank köteles ezt megtéríteni. Természetesen csakis akkor, ha az ügyfél azonnal letiltja a kártyát, s a kár utána keletkezik. Önmagában jó hír, hogy az új rendelet az ügyfél érdekeit tartja szem előtt, s a kártyaletiltás után egy percig sem kell aggódnia, ám a bankok életét jelentősen megnehezíti az új jogszabály. A pénzintézetek ez idáig is ki voltak téve a kártyacsalók okozta kellemetlenségeknek, decembertől viszont a teljes felelősség rájuk hámi. A bankkártyás csalások, visszaélések, vagy visszaélésgyanús esetek száma évről évre növekszik, egyre több tényleKézmüvestanfolyamok A Csongrád Megyei Kézműves Kht. mestervizsga előkészítő tanfolyamokat indít az alábbi szakmákban: szeptember 4-től autószerelő, autóvillamossági szerelő, karosszérialakatos; október 11-től gázvezeték- és készülékszerelő, vízvezeték- és központifűtés szerelő, fodrász, nőiszabó, cukrász, kozmetikus, kőműves; novemberben televízió- és videótechnikai műszerész, esztergályos, bőrdíszműves, irodagép-műszerész, kárpitos, műkőkészítő; szeptemberben heti 1-2 alkalommal 60 órás ruhaipari szerkesztés és modellezés tanfolyam. Kártyás visszaélések A Magyar Nemzeti Bank elkülönítve vizsgálja a bankkártya-üzletágban felmerült potenciális káreseményeket, vagyis a visszaélésgyanús eseteket és a tényleges károkat. Az adatok szerint tavaly a kibocsátói oldalon több mint 380 millió forint értékben keletkezett feltételezett kár, s a hazai bankok több mint 160 millió forintot írtak le veszteségként. Az elfogadói oldalon ugyancsak tavaly az ilyen károk mértéke meghaladta az egymilliárd forintos határt, melyből a vizsgálatok után mintegy 753 millió forint maradt mínuszban. len állni, s ez vonatkozik földön használt hazai k* is. A bankárok tömör \ nye szerint az új szabály; kártyával csalóknak utat. Ezzel szemben a m3 dal - azaz a rendelet* szítő Pénzügyminiszter1 ™ Magyar Nemzeti Bank. érvel, hogy a kormány™ a bankokkal szemben óv szolgáltatott ügyfél^ szabály megszületése normák követése m>3' fontos, bármily szig* sikeredett.. Hazánkban Je a legtöbb bank - kev™> tellel - a kártya letiltás/ nak utolsó percéig, azaz nem téríti meg az ügyi* A szabályozással nem csökkennek majd ges veszteséget és kellemetlenséget okozva mind az ügyfélnek, mind a pénzintézetnek, mind a kártyát elfogadó kereskedőnek. Ezeket az eseteket vizsgálva a legtöbb esetben magára a kártyabirtokosra terelődik a gyanú, a bankárok ezért érthetően nem lelkesedtek az új kormányrendeletért. Meg kell jegyezni, hogy némi igazuk van, hiszen ilyen szigorú szabályozás még a fejlett nyugat-európai pénzintézeti gyakorlatban sem létezik. A legtöbb kereskedelmi bank egyébként attól tart, hogy az ügyfél egyszerűen letiltatja kártyáját, utána egy ideig vígan vásárol vele, s ha nem bizonyítható, hogy a csalást az ügyfél követte el, akkor a bank fizet, bizony duplán. A kártyacsalások okozta bizonyított károk kifizetésénél nincs limit, a bank a teljes összeget kénytekártyás visszaélések, ac nak azonban lényeges* teendőjük lesz. A* összegű kockázatvállal3®, például a hazánkban "/p-— valamennyi keresk™ banknak olyan szolgála'1 kiépítenie, mely a nap ban fogadja a letiltási ket, s a bejelentés idej* is tudja valósítani a ' „embargózását". De* elejétől lesz némi vál'" számlák elkészítésébea pedig a legtöbb pénzin'e' számítástechnikai feji* ket igényel. A kormány™" szerint novemberben 1,1 egyes ügyfélnek kézh/ kapnia a módosított ba" tyaszerződését, hogy d elejéig legyen idejük ni: elfogadják-e bankjai1 latát. Mindez a bankok / ra komoly költségeké'; majd, s bár a rendelet az let „védi" a banktól, m6?' vitás volna azt gondolt™ e többletköltséget nem majd a kedves ügyfélre- j Katkó Kr' A Szent Orvostudomá Msőfokú pénziig munkatársat kere itatás gazdasági és koordi Az áll - 5 éves - minimum közé - kiváló kom ~ felhasználói szir .. (Excel, SÍ "ónálló szervező és k A pályázató ~a végzettséget igaz. - szaki „ - és fizetés "emélyes elbeszélge fog Pályázatokat „Ku jeligére a Wediterrá beve: 40 év g Jamina tég __ kedv LB-Knai rei 1850 Ft/i Szeged, C. 62-444-1 Tart* tan Egyes IRODAI SZEKEK és TANULÓASZTALOK yjú ÁRENGEDMÉNNYEL kaphatók aug. 23-tól szept. 30-ig qfig? •