Délmagyarország, 1999. augusztus (89. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-11 / 186. szám
16 EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1999. AUG. U SZERDA, 1999 • Pini Hungary Kft. Új kézben a húskombinát • Budapest (MTI) Az olasz Pini család megállapodott egy meg nem nevezett befektetővel a kaposvári húskombinát, az 582 millió forint jegyzett tőkéjű Pini Hungary Kft. 51 százaléknyi tulajdoni hányadának eladásáról - közölte nemrégiben a Pini Hungary Kft. vezérigazgatója. A Pini család mellett 25 százalékban az Alpha Portfolio Management S.A., 24 százalékban pedig a RufCarni Sp.A. a tulajdonos. Az év első felében a húskombinátban 202 ezer sertést dolgoztak fel. Az első félévi több mint 7 milliárd forint nettó árbevétel fele a külpiacokról származott. A főbb exportpiacok: Spanyolország, Olaszország és a Koreai Köztársaság. Az első félév gazdálkodása profitot eredményezett, de ennek nagyságát a vezérigazgató nem kívánta közölni. Tavaly a Pini Hungary 360 ezer sertést dolgozott fel, 13 milliárd forint nettó árbevételt ért el. A külpiaci problémák - az ázsiai és az orosz válság, a hazai piacra gyakorolt hatásukkal együtt - miatt jelentős veszteséggel zárta a társaság a múlt évet. Az idén mintegy 18 milliárd forint nettó árbevételt vár a Pini Hungary, és várhatóan elérik a gazdálkodás szempontjából optimális mennyiség, a 450 ezer darab sertés feldolgozását. A Pini Hungary a hazai húskészítménypiacon a tavalyihoz képest 3,1 százalékponttal 7,7 százalékra növelte piaci részesedését. • Irodát nyitott Szegeden az Eastbrokers Rt • Nonprofit szervezetek - itthon Aktív szereplője a tőzsdének Augusztus másodikán irodát nyitott Szegeden, a Fekete sas utca 28. szám alatt, az U alakú házban az Eastbrokers Rt. A közel kétszáz négyzetméteres alapterületen igazán impozáns ügyfélteret, illetve irodákat alakítottak ki, s ez túlmutat egy szokványos brókercég-kirendeltségen. Az Eastbrokers Budapest Értékpapír-Kereskedelmi Rt. az 1991-ben alakult Eastbrokers-csoport tagjaként jött létre. Á nem banki hátterű értékpapír-kereskedő hálózat jellemzően a közép-kelet-európai feltörekvő piacokra koncentrál. Mára az Eastbrokers Budapest Rt. kivált a csoportból. A három magánszemély, köztük egy osztrák tulajdonában levő társaság Magyarországon 1994-ben kezdte meg működését, amikor a Budapesti Értéktőzsde teljes jogú tagjává vált. Két év múlva részvénytársasággá alakultak, 165 milliós alaptőkével - mára ennél sokkal magasabb jegyzettel -, s a közeljövőben jelentős alaptőke-emelést terveznek. Egy német befektetőnek köszönhetően egymilliárd forintra növekedhet az alaptőke, azaz befektetési bankká alakulhatna a társaság. Ennek jegyében nyitottak már irodát Miskolcon, működtetnek kirendeltséget Szentesen, kezdett el dolgozni a szegedi iroda, s vásároltak ingatlant Székesfehérváron. Mint Peleskei Zsolt szeAz ügyfelek igénylik a személyes tanácsadást. (Fotó: Nagy László) gedi irodavezetőtől megtudtuk, az Eastbrokers a nem banki hátterű brókercégek között az első ötben van, 1999 júliusában például 11,6 milliárd forintos részvényforgalmat produkált. A társaság természetesen tagja a Befektető-védelmi Alapnak. Kihelyezett tőzsdei terminál ugyan még nincs Szegeden, de az ISDN-vonalaknak köszönhetően alig kisebb a napon belüli üzletkötések sebessége. A forgalomtól függően természetesen kiépülhet a közvetlen kapcsolat is, amelynek további előnye, hogy az is követhető, ki köti az üzletet. Mert aki tőzsdézik, annak fontos információ az is, ki ad el és ki vásárol. Az ügyfeleknek panaszra így sincs okuk, hiszen kényelmes kivetítőn - és nem ötvenöt centis átmérőjű tvképernyőn - követhetik figyelemmel a tőzsdei kereskedést, s adhatnak megbízást, akár napon belüli kereskedésre is. Közel húsz üzletkötője van Budapesten az Eastbrokersnek, ami biztosítja a gyors és zavartalan ügymenetet, s Peleskei Zsolt szerint a jó információk Szegeden is hozzák majd az ügyfeleket. Az Eastbrokers aktív résztvevője a tőzsdei és tőzsdén kívüli részvénypiacnak, az üzletkötők személyes tanácsadást is biztosítanak. Az értékpapír-bizományosi szerződés alapján az ügyleteket a társaság saját nevében, de a megbízó javára köti. A társaság államkötvényekkel és diszkontkincstárjegyekkel is kereskedik, portfoliókezelést vállal tőkegaranciával, valamint lombardhitelt közvetít. A díjtáblázat szerint a megbízási jutalék 0,7 százalék, minimum 3 ezer forint, az értékpapírtranszferé ezer forint. Az állampapír adás-vétel, az adótőkeszámla nyitás és vezetés ingyenes. Kovács András „Mindenkinek r •9y álma" - szól a Nehéz felmémiE;«r. f* 1°' tudja. Ó ugy a hazai terepetZssszz • Je'9'ája miatt az a lakossági fogyasztás 1,7 Ie kellett mondc zalékát a háztartásokat se? 9y<,ro1; Huszonn< nonprofit szervezetek ingyelnel ®WMött egy vé juttatásai tették ki. A KV ]'Y[«>N a ment elemzése szerint két évvel ® Került, azóta a előtt 3 121 nonprofit szerv ! "föl szól az él< szűnt meg és 5 168-at alap] , *8,1»9 siker- és tak. Különösen gyors vo] .^"menyen túl x fejlődés a közhasznú társ® ' % az a mai na gok körében. A legtöbb ]L9,endlti' ha gyer rofit szervezet, 16 481 a B] V^iak. Közel pestet és Pest megyét maF s««ados munk foglaló Közép-Magyarosai üreseként jún VOlt két évvel ezelőtt, m'SL1 n dr- Orovecz B • Budapest (MTI) A nonprofit szervezetek száma 1997-ben megközelítette a 48 ezret, folyó áron számolt bevételük 19 százalékkal nőtt, s elérte a 285 milliárd forintot derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) erre vona&ozó kiadványából. A KSH adatai sprint két évvel ezelőtt a nonprofit szervezetek főállásban, teljes munkaidőben több mint 47 ezer munkavállalót alkalmaztak, önkéntes segítőik száma 380 ezer fő, magánszemélyekből álló tagjaiké pedig mintegy 5 millió volt. A nonprofit szervezetek összes kiadása 266 milliárd forintot tett ki 1997-ben, miközben intézményeknek 32 milliárd forint, a lakosságnak pedig 16 milliárd forint pénzbeli támogatást nyújtottak. A háztartásokat segítő nonprofit szektorban előállított bruttó hozzáadott érték 1996-hoz képest több mint 13 százalékkal emelkedett, s 1997-ben elérte az 55,6 milliárd forintot. Ez az összeg a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékének a. 0,7 százalékát tette ki. A KSH összeállításából kiderül, hogy a szektor kibocsátása elsősorban a lakosság fogyasztását szolgálja. 1997-ben Mentősöknek i Moson-acprún, va» w- ^ megyéből álló iV}'ügat-Du!1 ^ túlon működött. A KSH adatai alapján |I4 több, 7 943 nonprofit szer] « «nbar I a szabadidő és a hobby te*' ' f'.rogön megj tén tevékenykedett, míg a*1 JfJ/eln: vaJ°" kevesebb, 272 a nyugdíj'< j "ahj'jak a mentő egészségbiztosítás tevéké"! Ljprasztö, rendki nonpr° Z^égteljes és Sztnúleg kudarcokkal '""nkát? Az érettségi után ségcsoportban. A szervezetek mintegy 30 / lékát 1991 előtt jegyeztél és az azóta eltelt 7 év jere| - . —c egyikére körülbelül 10-10 sC ""iskolába jelenik zaléka jutott az alapítások* ~zdte a történe A szervezetek 65 százai* ^ Róbert mentőti csak magánszemélyek ho] |nj '8 szerettem bii létre, 12 százalékát pedig * g a k°cs.ikat, az vo gánszemélyek és intézmény' J m> hogy ezt csir együtt. A csak vállalatok ál],"1 munkaidőben alapított szervezetek arány9 erf_ Unkás-bizonyítvá százalék alatti, s az ön] |Z'ein' de időközi mányzatok is csak 6 száza" ^ hogy allergiás kukat hozták létre. ieK a.z,okra az olajok 'fékkel dolgoznom 1 OLA H?ÁR°M NAPPAL 'a befejezése után 7e.ztem a tűzoltókh LÖZ ÍÜM' °U !EÖA!ÁBB MAGYAR NEMZETI BANK IZT^^u * éppen akkor a renc s> hogy csak kiszólj Devizaárfolyamok Szeretnék többet tudni az Alpesi Cristal tetőcserépről, kérem küldjenek címemre prospektust! építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Név ...a hegyikristályt idéző felületű, egyéni megoldásokra csábító, egyszerűségében harmonikus éj Alpesi Cristal tatőcsarépnéi mely megalkuvás nélküli fedést biztosít a megszokott Bramac minőségben. Az éj Alpesi Cristal tatöcaarapat augusztus 9-től bevezető kedvezménnyel kínáljuk Önnek: minimum 115 négyzetméternyi tető megrendelése esetén 15 m2 a Bramac ajándéka. Keresse a Bramac kereskedőknél az ország minden pontján! Bramac Kft. SzOO Veszprém, Brusznyai Árpád u. 24. DM BRAMAC Ha már egyszer építkezik... • Atom Európában Nem hasad tovább # Budapest (MTI) Az osztrák kormány nemrégiben olyan határozatot hozott, mely szerint az ország nem járul hozzá az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez azon országok esetében, ahol az európai biztonsági színvonaltól eltérően üzemelő atomerőművek működnek. Schüssel osztrák külügyminiszter csodálkozásának adott hangot, Nikolaus van den Pas, az EU bővítési bizottságának vezetőjének az osztrák kormányt bíráló nyilatkozata miatt. Az osztrák kormánydöntés nem érinti Magyarországot, mivel a gyenge biztonságú atomerőművek felsorolásában nem szerepel Paks. Van den Pas szerint az atomerőművek biztonsága a tárgyalások megkezdését nem akadályozhatja, a tényleges uniós tagsághoz azonban alapfelvételnek tekinthető. Az osztrák külügyminiszter és alkancellár véleménye szerint jelenleg csak Málta és Lettország rendelkezik jó eséllyel arra, hogy átkerüljön a tervezett második bővítési körből az elsőbe. Szlovákia jelentősen előre lépett politikai téren, de gazdasági területen lemaradt, míg Románia és Bulgária magát az átalakulás előrehaladását tekintve is alkalmatlan a felvételre. agyarc napilapja Gyémántok • Budapest (MTI) Az év első hat hónapjában már 422,24 milliárd belga frankot (10,47 milliárd eurót) ért el az antwerpeni gyémántszakma üzleti forgalma, szemben a tavalyi 388,3 milliárddal. A nyers és a csiszolt gyémánt behozatala együtt 5,3 százalékkal nőtt. A csiszolt gyémánté értékben mintegy 12 százalékkal, súlyban 9 százalékkal csökkent ugyan, a nyersé viszont értékben 21, súlyban pedig 11 százalékkal növekedett. A kiviteli oldalon 11,5 százalékos emelkedés mutatkozott az előző évhez képest. A csiszolt gyémánt 94,25 milliárd belga frankot hozott, a nyersgyémánt-export értéke pedig 25 százalékkal nagyobb volt, mint tavaly. Mi sem természetesebb... Devizanem árfolyam 1 egység* forintban AZ 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁ^ E-mail: egyszáz@delmagyar.szeged.hu szeptembei napokat. A partnerein már csak c DÉLNAOYAN DÉLMAGYARORSZÁG A méret Számít Szervókormány. Első elektromos ablakemelők. Központi zár. Vezetőoldali légzsák. Ködfényszórók. angol fönt 381.03 ausztrál dollár 154.78 cseh korona 6.96 dán korona ... 34.10 euró 253.86 belga frank (100) 629.30 finn márka 42.70 francia frank 38.70 holland forint 115.20 ír font 322.34 német márka 129.80 olasz líra (1000) 131.11 osztrák schilling 8.45 portugál escudo (100) 126.62 spanyol peseta (100) 152.57 japán jen (100) 206.26 kanadai dollár 157.83 lengyel zloty 59.87 norvég korona 30.62 svájci frank 158.74 svéd korona 28.90 szlovák korona 5.67 a Renault Clio Sfyáée nagy, ahol nagynak kell lennie, de kicsi, amikor arra van szükség. Egy gazdagon felszerelt kisautó, páratlanul kedvező áron, mindössze 2 290 000 forintért. 2 290 000 Ft te:rrm6 renault