Délmagyarország, 1999. június (89. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-12 / 135. szám
8 ÚJ GENERÁCIÓ SZOMBAT, 1999. JÚN. 12. Fiatalok, figyelem! • DM-információ Új Generáció. Ez ennek a szombatonként megjelenő oldalnak a címe. Eddig is fiataloknak, fiatalokról írtunk, s a továbbiakban is ezt tesszük. Ennek sikere érdekében repesve várjuk ötleteiteket, témajavaslataitokat, amelyek arra vonatkoznak, kikrőlmiről olvasnátok legszívesebben ezeken a hasábokon. Figyelem! Ha végiggondoljátok, mit akartok itt olvasni, az teljesen édeskevés. Igényeiteket íijátok meg Farkas Csaba rovatszerkesztőnek, aki a lehetőségek szerint igyekszik teljesíteni a kérelmek, óhajok és sóhajok sorát. Cfmünk: Délmagyarország Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra íijátok rá: Új Generáció. Geri Hallivell: Schizophonic • Munkatársunktól Megjelent az ex-Spice Girl Geri Halliwell első szólólemeze, a Shizophonic. A méltatok nem fukarkodnak a dicsérettel: „ékes, humoros, szívből jövő, szemérmetlen, csodálatos és fantasztikus", illetve egyéb hasonló jelzők röpködtek egy olyan hanglemezzel kapcsolatban, amely egyszerre mozdítja meg a szíveket és a lábakat. Geri, saját bevallása szerint, olyan intenzitással dolgozott az albumon, hogy akár - mint nyilatkozta - „meg is halhatna már, hisz megtette, amit meg kellett tennie". My Fovourites • Munkatársunktól Sandra karrierje a nyolcvanas évek közepén indult a Maria Magdalénával, amit még számtalan sláger követett, többnyire féije, Michael Cretu (Enigma) védőszárnyai alatt. Volt tehát miből válogatni az új, My Favourites című dupla albumra, az anyag azonban nem szimpla greatest hits lemez, az énekesnő személyes kedvenceit tartalmazza. Risquee: Risquee Risquing It Ali • Munkatársunktól Csaknem két évtizeddel ezelőtt, Diana Ross Updike Down című dala adta meg a jelet, és a funky pillanatok alatt fölforrósította a világ táncparkettjeit. Napjainkban a Risquee nevű, attraktív trió ezzel a slágerrel indult el a nemzetközi karrier útján, a klubsikerektől a listákig. A három táncos-énekes hölgy komoly előtanulmányok után kötött ki a funkynál, és annál a bonyolultan egyszerű filozófiánál, amely a Risquing It AH mottója lehetne: élvezd az életet! Lenny Krovitz: 5 • Munkatársunktól A remekbe szabott 5 album újrakevert változata, mégpediglen két bonusszal megtűzdelve - remixed+bonus -, amelyek közül az American Woman szerepel az Austin Powers: The Spy Who Shagged Me című film betétdalaként is. A mozit nemrég mutatták be a cannes-i filmfesztiválon. • Még két hétig tart a Esmeralda, a csúcssiker A Magyarországon (DM fotó) • Munkatársunktól Esmeralda. A százharminchét részes, óriási sikerű filmsorozatot - amely még két hétig folytatódik - jó ideje figyelemmel kísérhetik a televízióban az RTL Klub nézői. Csodálatos szerelmi történet Esmeralda és Jósé Armando között; a két főszereplő magyar hangja Nyíró Bea és Lux Adóm. A filmzene CD-n is megjelent. - Ez a szinkron úgy indult, mint a többi: egy munkának a számtalan közül nyilatkozta lapunknak tegnap Nyíró Bea, a soproni Petőfi Színház tagja —, és nem sejtettem, hogy ilyen óriási lesz a siker. De az lett. Ennek oka, hogy e filmsorozatban minden megvan, amit érdekli az embereket. A fő szálon, a szerelmi szálon túlmenően föllelhető itt jók s gonoszok, szegények és gazdagok harca, s így tovább. Az is izgatja az embereket: ha már a szerelmesek a hitszadik részben egymáséi lesznek, vajon mi történhet a következő, több, mint száz neszben ? Nyíró Beától egyébként számos rokonszenves dolgot tudtunk meg magáról. Elmondta: Szentesen, a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, az irodalmi—drámai szak tanulójaként. Húga, Kornélia, másodéves joghallgató Szegeden - épp a napokban vizsgázik. Szegeden járt a Jazz+AZ • Munkatársunktól Nem mindennapi élményben lehetett része azoknak, akik végignézték-meghallgatták a Jazz+AZ minapi koncertjét, a szegedi Dugonics téren. A kitűnő együttes a Westel kulturális és sportnapja keretében látogatott Szegedre, és nem igazán rémlik, hogy valamely más, hozzájuk hasonló profilú társulat hasonló sikerrel szerepelt volna itt. Úgyhogy korántsem csak ők töltötték meg a teret, hanem a minden várakozást felülmúló létszámban megjelenő közönség. Amely egyébként — részben - a könyvheti programsorozatra gyűlt össze, de messzemenőkig a legnagyobb érdeklődésüket fejezték ki a Jazz+AZ műsora iránt. Csak múlnak az évek A zért nem semmi ez a Venus. Nemrég, mikor írtam e kiváló könnyűzenei együttesről, a kiadó a BMG Ariola Hungary — közlésére hagyatkoztam, amely szerint az „Egy új érzés" c. nagylemezének énekese, Varga Zsuzsa szövegei eredetiek, szellemesek, egyedülállóak, s így tovább. Hát persze, gondoltam, ha PR-os lennék, én is így reklámoznék egy piacra dobandó kazettát. Aztán a minap, szinte véletlenül, meghallgattam a dalokat - senki nem volt már a szerkesztőségi szobában rajtam kívül, beraktam a diktafonba a hanghordozót, hadd szóljon, miközben a számítógépbe egy egészen más jellegű szöveget írtam —, és elvesz- Vt A Ve mai - azaz Varga Zsuzsa, aki uemcsak énekesnek, szövegíráuak is kitűnő-valóban csúcs. De tényleg. Elékk ritmikuspergő dalok következtek, mikor beraktam a kazettát a diktafonba, s jól elszjóra koztattak. Ami előszúr kezdett mágikussá válni, az n „Dalolj velem, drága szél, napkelet felé / Utam vége messze még, napkelet felé / Csillagfény kísér napkelet felé..." tartalmi dal volt. Aztán jött a többi. Egy másik dal (benne pL: „Nélküled szállt rám az éj, s hogy nem jöttél / Ne félj, nem hiányoztáL / Boldog képzelet, ha nincs más / És nem múlhat a vágy..." - énekli Zsuzsa,* folytatja-, jnem kérdezem, mi keU nekem / Tudom jól, milyen kező: JFéUk, i / De félek attól is, ba nem knu d, hagy / Hagy én mar nem hiszem, hagy kell / Hagy szeress engem (Kissé sok I de kii érdekel? Hm n Ve részlet való: - „Csak múlnak az évek / Arcodat elfedte a homály, visszahívni félek/Csak súgd, hogy te is szemem, ott leszek talán, rá/Ma .) - Ez is jó: „Elvesz az eszem, most mi jött I Megszántott, és csak ím (_> / Akarom is, meg aem is, de ohaa jólesik / Játszmái n tűzzel és meg aem égmL / Vállalom a hibáai, ne szólj rám / Nem nagy ban egy kis bmzngság-"A fö csapóst az a dal mérte reám, amelyből e Újra, Végképp Jtész voltam". Hallgattam, hallgattam ezt a kitűnően éneklő, s érzéki hangé Varga Zsuzsát, akinek a dalaiból csak ágy sugárzott a való élet, visszmtekertem n szalagot újra és újra, egyszer, kétszer, háromszor s tovább. Besötétedett a szerkesztőségi szoba, duruzsolt a számítógép, már rég nem írtam, csak folyt a könnyem a derültkék képernyő elótt. Hogyan hirdethetsz a RANDI-rovatban? Vágd ki a mellékelt ábrát, és ragaszd a beküldendő szöveget tartalmazó borítékra. Az ábra hetente változik, s csak azokat az üzeneteket jelentetjük meg, melyek borítékján az előző heti szerepel. Várjuk névvel, lakcímmel kiegészített üzeneteiteket, hirdetéseiteket, amelyeket ingyen közlünk, de értük felelősséget nem vállalunk. (Neveteket, címeteket természetesen nem tesszük közzé). Címünk: Délmagyarország szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. A borítékra írd rá: RANDI-ravat! „Magányos mimóza" jeligére: Magányos mimóza, vagy inkább csüggedt csillag? Milyen színű a szemed? Lelhetnél vajon társra egy művelt, érzékeny, intelligens, szórakozni-bolondozni-beszélgetni szerető, fényre s társra vágyó leányzóban? - Megannyi kérdés, amire csak később kaphatok feleletet, s remélem, hamarosan: gyere el június 14én, 18-ra a Nemzeti Színház elé, mert én ott fogok talpig kékben toporogni... Jeligém: „Imola". Üzenet a hosszú hajú, fehér pólós srácnak, aki a múlt szombaton, jún. 5-én, 17 után néhány perccel, másodmagával, a Tescóban járt: ha válaszolnál, szívesen etetnélek Téged is a tenyeremből. „Édeskettes" jeligére várom az üzeneted. Üdvözöl: a lány, aki rád mosolygott. 21 éves, 160/45 hosszú, barna hajú diáklány vagyok. Végre vége a vizsgaidőszaknak, eddigi társaim, a tankönyvek, szabadságra mentek, viszont én egyedül maradtam. Magányomat szívesen felcserélném egy csendes, intelligens, romantikus, szegedi fiú társaságával. Jelige: „Két összeillő ember". A „Szerencse" jeligére üzenem: Mindszenti, 22 éves, 154 cm magas lány vagyok. Komoly kapcsolat reményében szeretném megtalálni életem párját, mint te is. Imádok kertészkedni, zenét hallgatni. Az általad leírtakat szívesen teljesíteném. Ha olvasod a hirdetésemet, kérlek, válaszolj „Boldog élet" jeligére. 22 éves, 155 cm magas, barna hajú, kék szemű vásárhelyi lány vagyok. Csillagjegyem: Bak. Keresem korban és magasságban hozzám illő, vásárhelyi barátomat, tartós kapcsolat céljából. Ha felkeltettem valakinek az érdeklődését, kérem, íijon! írjatok! Jelige: „Remény". Eleged van a mai átlagos világ átlagos embereiből? Mondták már rád, hogy őrült vagy? Igen?! Nekem is, pedig csak egy kicsit különbözöm a többiektől. Ha -rovat te is utálod a diszkót, karcsú, kedves, értelmes, de nagyon vidám, vagány csaj vagy, és ha van egyéniséged, akkor válaszodra mindenképpen számítok. Jelige„Howard Stern". A „Szerencse" jeligét® üzenem: 21 éves, szentesi lány vagyok, hozzád hasonló gondolkodású. De életvidám, humoros. Szeretném, ha megismerkednénk, ezert találkozzunk a Kossuth téren, a szökőkűtnál, 19-kor. az üzenet megjelenésének napján, vagy az azt követ] napon. „Próba cseresznye! Szentesi, 24 éves, szőkésbarna hajú, kék szemé, átlagos srác vagyok. Oly© lányt keresek, akivel lehet tréfálkozni, és kellemesei1 eltölteni a szabadidót. Szeretek sportolni, utazgat© Ha egy lány hajlandóság* érez ahhoz, hogy egy • Iyen sráccal találkozzon, írj] választ „Lakatlan sziget jeligére. A „Holdutazás" jelig® re: 20 éves, 150 cm mag© lány vagyok. Hirdetése® felkeltette az érdeklődésem és szeretnék veled találkozni jún. 13-án, háromnegyed 4-kor, a Szent István té" szobornál. Legyen a kezedben egy szál virág. Ha ne© jó az időpont, íij „Hullócsillag" jeligére. A „Kereslek" jeligéi" lánynak: Szia! Hirdetése® felkeltette az érdeklődése met. 26 éves, 180 cm gas, barna hajú, vidám természetű, romantikus, vásárhelyi srác vagyok. Szerel®' sportolni, kirándulni, sétálni, kertészkedni. Szeretne' megismerkedni veled, me* én is sokat csalódtam ]2 életben. Találkozzunk j"© 12-én, 15-kor a vásárhely1 nagyharangnál. Ismertető)®" lem egy szál virág lesz. nem jó az időpont, írj rM élet szép" jeligére. A „Vele minden jó" j®1' igéjű lánynak: 16 éves, V' na hajű, 180 cm magas sr3® sorait olvasod. Szeretem 32 állatokat, főleg a kutyán©1' a természetet, néha elm® gyek házibuliba, de a diszkóért nem rajongok. Étz®1"' hogy betölteném a szív®"' ha megismernélek. Neki"] • Töb Egy. „Nagy Tisza, i szegei jóval c szavoi Fürdő dolgoz 'óthatti o ferté szülődi riából 9adás< kóron borító bány r tendb. 'gaz, ®sóna "ék... latok akoztc vártiai feztül o Fürc '•9azg< már régebben találkozn"] kellett volna. Csak elkérd1' tük egymást. Ha Te vagy 32 a lány, találkozzunk j""[ 13-án vagy 18-án, du. 2.3] kor, a Hősök kapuján®1 Mindkettőnknél legyen ®g> újság. Ha nem tudnál eljö© ni, fij „Tündöklő ég" jel'ge' re. . , A „Gyere velem" je'1] re: Ne haragudj, de a t"'© káról egy kicsit elkéstél"; így valószínűleg elkerült"' egymást. De feltétlenül 13 lálkozni akarok veled, akarlak ismerni. Ha i"eg mindig kíváncsi vagy r3] találkozzunk a Mikszáth ] utcai Classic Restaurant"" varán 15-én, du. 2-kor l3 Mix üzletház mellett). gyen nálad egy szál virág; Várni foglak, kérlek, gy% el. Ha az időpont nem jó. „Talán most" jeligére. , Szia, .Magányos mit"] za"! Elgondolkodtam raj©' amit magadról írtál. Tud""' alapjában véve én is has°" lóan gondolkodom. 19 év szőke, főiskolás, szege" lány vagyok. Szeretem 3 mantikát, az élet vidám gait, szeretném, ha szer' nének és én is szerethetne valakit. Ha Te is úgy g°" dolod, hogy találkozz"""' 62 - •• jeligé" kérlek, írj a re. „Smile"