Délmagyarország, 1999. május (89. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-04 / 102. szám
6 HIRDETÉS KEDD, 1999. MÁJ. 4. KEDD, 19 Roma majális • Munkatársunktól Roma majálist rendez a Dél-alföldi Bibliotéka Könyvtár és a Nemzetiségi Könyvtár május 5-én (szerdán) 15 órától a Kálvária sugárút. 14. számú épület olvasótermében és udvarán. A program része F. Tóth Zsuzsa grafikus és festőművész kiállításának megnyitója, majd föllép - többek között - a Móra iskola Kajli Lulugyi (fekete virág) együttese, verset mond Jakab Csaba. Díjazott diákok • Munkatársunktól A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának hallgatói az idén tavasszal megrendezett XXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia négy szekciójában is szerepeltek dolgozataikkal. A természettudományi szekciót Debrecenben, a kémiai és vegyiparit Veszprémben, az informatikait Budapesten, a tantárgypedagógiai és oktatástechnológiai szekciót pedig Nyíregyházán tartották. A JATE TTK hallgatói összesen 153 dolgozattal vettek részt a konferencián, és 18 első, 24 második, és 19 harmadik dijat szereztek. Ezen kívül egy negyedik díjjal, két különdíjjal és hat dicsérettel tértek haza. Első helyen végeztek a következő hallgatók: Beer Zsuzsanna (V. biológia), Honti Viktor (IV. biológia), Szűcs Attila (V. molekuláris biológia), Tímár Edit (V. molekuláris biológia), Tóth András (V. molekuláris biológia), Rinyu László (V. fizika), Nédli Zsuzsanna Tünde (V. földrajz-III. olasz), ifj. Gulyás Sándor (V. földrajz-földtan), Deák József Áron (III. biológia-földrajz), Horváth Szilvia (V. geográfus), Szabó András (IV. geográfus), Botlik Anikó (V. geográfus), Maróti Attila (V. matematika), Megyesi Zoltán (V. matematika), Nagy Anett (V. programozó matematikus), Imreh Csanád (V. matematika), Koch György (V. közgazdasági programozó matematikus), Jákob Éva (PhD-hallgató). Rajzpályázat - gyermekeknek • DM-információ Az ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézete, az idősek nemzetközi éve alkalmából rajzpályázatot hirdet iskolás gyermekek számára, az 1-3. osztályos, a 4-6. és a 7-8. osztályos korcsoportokban. A pályázat témája: az idősek emberek és a gyermekek közös világa. A pályaművek A/3-as, vagy A/4-es lapon készüljenek, a hátoldalon kell feltüntetni a pályázó nevét, iskolájának nevét és címét! Mellékelni kell egy 10 cmx5 cm-es lapot, amelyen ugyanezek az adatok szerepeljenek! A pályázatokat május 15éig lehet beküldeni az ÁNTSZ Csongrád Megyei Intézete egészségvédelmi osztályára, címe Szeged, Derkovits fasor 7-11. A korcsoportonkénti első három helyezett értékes díjakat nyer. ffHirdetését feladhatja Szegeden a Békés Megyei Hirtap-ba Megjelenés: 32 OOO pld. Terjesztési terület: Békés megye Hirdetésfelvevő helyek: DÉLMAGYARORSZÁG Kft. Szeged, Stefánia 10. és vidéki szerkesztőségei. V^ Tel./fax: (62) 420-819. JJ VESZELYES HULLADÉK átvétele, gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása HATÓSÁGI ENGEDÉLLYEL Design Kft. 6000 Kecskemét, Szélmalom u. 40. Tel.: 76/329-926 Fax: 76/483-197 HOGY SIKERES LEGYEN! Szeged, Tisza Lajos krt. 49. íaz emeleten, a mozgólépcsőtől balraJ Úi helven, új arculattal, új választékkal és új árakkal váríuk a CENTRUM PELLINI KÁVÉZÓBAN! AJÁNLATAINK: péksütemények, cukrászsütemények, hidegkonyhai készítmények, 100%-os juice-k, delikátáru, díszcsomagolás, Pellini kávé! ízelítő árainkból: croissantok 70 Ft vaníliás piték 85 Ft szendvicsek 90 Ft kávé (Pellini) 65 Ft saláták 500-1250 Ft/kg 17 óra után nagykereskedelmi áron vásárolhat! (JÁRJUK. NÉZZEN BE HOZZÁNK! EURÓPA LEGOLCSÓBB ÁRAI A SULÁKNÁL! 8 Suták Suták Filc padlószőnyeg nettó 230 Ft/nm Habalátétes, nyomott mintás filc padlószőnyeg nettó 290 Ft/nm 2x3 m-es szőnyeg 3x4 m-es szőnyeg Lépcsőburkoló Univerzális autósszónye; Velúr habalátétes szőnyi 140x200 cm-es szőnyeg 200x300 cm-es szőnyeg nettó 7990 Ft-tól nettó 38 400 Ft nettó 79 Ft/db ™ nettó 799 Ft/db nettó 588 Ft/nm nettó 1992 Ft nettó 3992 Ft A HIRDETÉSBEN FELTÜNTETETT ÁR MÁR AKCIÓS! Egyéb termékeinkre 50-60% árengedmény, amíg a készlet tart. Helyszíni, gyorsított áruhitel-ugyintózés igcnybe vehetó! Az itt vásárolt padlószőnyegének szállítását és lerakását is vállaljuk, további információ személyesen! Az idetaldlás érdekében, kérem, figyeljék az átmenti villanyoszlopokon található tábláinkat! NE FELEDJE: A SULAKKAL JÓL JÁR! Szeged, Kereskedő kö*4:.Te!.: 62-467-122 Nyitva tartás: H-P.: 9-17, Szo : 8.30-12 TAVASZI KÖNYVVÁSÁR! A LEGE KFT. KÖNYVESBOLTJAIBAN! Most 10-30% engedménnyel vásárolhat alábbi üzleteinkben: Szeged, Kárász u. 16. Szeged, Földváry u. 3. Csongrád, Kossuth tér g-10. Makó, Széchenyi tér 21-23. CSAK 1 NAPIG! Május 6-án, csütörtökön, 8-17 óráig óriási KÖNYVVÁSÁR! Százszorszép Gyermekház Szeged. Kálvin tér 6. 20-80% engedmény Új könyvek már 50,100 Et-ért! Tizenötezer darabos választék! Rengeteg gyermek- és ifjúsági könyv Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a PALLAS ANTIKVÁRIUM KFT. Orgonaest • Munkatársunktól Szabó Imre orgonaestjét rendezi meg május 5-én 19 órakor a Szeged-Rókusi katolikus templomban a Rókusi t Orgonaesték Zeneművészeti Alapítvány. A Szegeden másodszor koncertező orgonaművész, Szabó Imre 1979ban harmadik díjat nyert a Prágai Nemzetközi Orgonaversenyen, majd 1983-ban különdíjat kapott a Budapesti , Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyen. Jelenleg a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola orgonatanára. Mai estjén J. S. Bach, Liszt Ferenc, C. Franck és Ch-M. Widor művek csendülnek fel. Közreműködik a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Kardos Pál Női Kara, Ordasi Pál vezényletével. Előadásukban elhangzik J. P. Sweelinck, Karai József, G. Verdi és R Thompson egy-egy a capella kompozíciója, valamint a száz éve született Bárdos Lajos női karra és orgonára Irt II. Miséje. A hangversenyre a belépés ingyenes. m ik I FÉMBÚTOROK! vásároljon a gyártótól! Fém- és csővázas székek és asztalok már 2100 Ft + áfától. Kézi kovácsoltvas bútorok. Újdonság! STADION SZÉK Kérje ingyenes katalógusunkat! Bemutatótermünk: telephelyünkön és a Bp. XI., Thán K. u. 20. sz. alatt. T : 203-1538 Telephelyeim: ALEX Vállalkozáa 2072 Zsámbék, Magyar u. 21-23. (TJ) Tel/fax: (06-23) 341-356. üy (06-23)-340-356, ül (06-23)-342-303, (06-23>-342-133 HIRDETMENY Az 1997. évi CLVI. törvény 5. § b) pontja, valamint az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. társasági szerződésében foglaltak alapján a társaság 1998. évi közhasznúsági jelentésének főbb adatait (ezer forintban) az alábbiakban teszi közzé: Befektetett eszközök 53 170 Forgóeszközök 98 727 Aktív időbeli elhatárolások 3 162 Eszközök összesen 155 059 Saját tőke 137 159 Jegyzett tőke 30 200 Eredménytartalék 78 161 Mérleg szerinti eredmény 28 798 Kötelezettségek 12 402 Passzív időbeli elhatárolások 5 498 Források összesen 155 059 Ügyvezetés ^too ne«üNh CIB CLASSIC KÖTVÉNY A CIB Bank ötéves lejáratú kötvénye. Jegyezhető: a CIB Bank Rt. teljes fiókhálózatában. Biztonságát a CIB Bank sikere garantálja. Hozama meghaladja a hosszú távú betétek szintjét. Kamatkockázata minimális, mivel követi a pénzpiac kamatszintjét. Likviditásáról a CIB Értékpapír Rt., Magyarország legnagyobb jegyzett tőkéjű értékpapír-forgalmazója gondoskodik. Mi tudjuk, hogy mit akarunk öt év múlva. FELVESSZÜK A RITMUSÁT BANK 6720 Szeged. Kiss Menyhért u. 1. tel.: (62) 425-425 Hódmezővásárhely. Deák Ferenc u. tS. let.: (62) 246-911 Budapest Barcs N / Ha Ön is, akkor keressen fel minket! m fA Debrecen Dunaújváros Eger Gödödé Győr Kaposvár Kecskemét Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Pécs Salgótarján Szekszárd Székesfehérvár Szombathely Törökbálint Veszprém Zalaegerszeg WWW.CIB.HU Cl 40 242 242 A BANCA COMMERCIALE ITAUANA CSOPORT TAGJA Sxá S ajnos szei len, s foi "á már megi dr. Springer rosi ifjonc bt ar, árulja má kUani?" A be "tár nem neh "ácsokat adh a Polgári Kö hirdettetett: i nöke, a klub Történt m\ klubot köszc egy ország 4 tengernyi t lanul. A zöld aranyérmet i Purópa-bajn bajnokságok aranyos med F ocival ki nem esi 76 bajnoksá kólók. De a: amely az FT óául a fradii ságot nyertei lek föl, amik "yat, hússzc otíg a legfén "yek közül a rakhattak be rencvárosba aZ egyetlen legjobbjánál Kyarfocigári nyerni. Tfi számlált hogy M Nos, a szere ókkal kiérde "yitja, mitől sport egyik s tos választ o kig ünnepel nyi szegedi, jam? - spor leges nyomt sportsikerei kező száz es: S emléke akik a múlt bátorságuké táján... * Munkatárs A közeimül az iskolai labi tok Puskás-ku Vezése. Amii 8yar Technikí sP°rtklubok C gégétől m e' megmozd y'h°z képest ^"entkezés jyan települt j"yei is nev »», Egyer, kola ~ °SSZ % TBü4ósitónl si ?*ssenyei Ti ' Vkosi Úszi % ^dopest k A Szeren fel fe la, P'usz e j)s szelvé d: találatos arab. n