Délmagyarország, 1999. május (89. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-07 / 105. szám

PÉNTEK, 1999. MÁJ. 7. KITEKINTŐ 7 öltjét a színjánlásai alapíi kuratórium k lapunkban mmal megjeot május 25a közönség a a jegyirodáákba. Kedves „Prágaiak"! L

ányomnak mondom, de a menyem értse, vagyis a prágaiakhoz szólva épp a kedves környékbéliek szólittassanak meg. Amiatt, hogy közülük többen láthatták már e remek várost és bizonyára lesznek sokan, akik majd ezután utaznak oda. A prágaiaknak köszönjük, hogy kaput tártak nekünk s bepillanthattunk váraikba, templomaikba. Városuk csodálatos, olvashatták a múlt heti összeállításunkban és a korábban ott járt kollégák írásaiban. Megkockáztatom: tán még Budapestnél is szebb. Persze, kinek a pap, kinek a papné... Nehéz ma elmozdulni itthonról. Mint Önök is jól tudják: kell hozzá bátorság, szerencse és pénz! És még valami, ami a jövőben fontos lehet! Ha még egyszer tehetném, Prágában pár napot csak nézgelődnék, legeltetném a szemem a sok gyönyörűségen, de úgy, hogy előtte azért valamelyest beletanulnék a beszédükbe. Olvasnék róluk többet, mi miért is épült, kicsodák is ők tulajdonképpen? Itt élünk szinte egymástól egy paraszthajszálnyira - és köztünk maradjon - se a szerbekkel, se a románokkal, de még a szlovákokkal se értjük egymást. (Ukránnal aztán végképp nem). Pedig, gondoljanak csak bele, milyen öröm lett volna (nemcsak a prágaiaknak), ha ott jártunkkor, szépen megfogalmazva a mondandót, mint jó vőfély a lánybúcsúztatót, meg tudtuk volna mondani nekik, hogy milyen gyönyörű a városuk. Hiszen tudják, ha magunk tudjuk is valamiről, hogy szép, ha más is mondja - még szebb lesz Ennek reményében ajánlom a mostani összeállítást, köszöntve hozzá a prágaiaknak címezve minden kedves környékbélit: flta-jQro&tcb • Fieszta Kisteleken Most már fújhatjuk? Amikor a rezesbanda rázendít... (Fotó: Nacsa Jánosné) Nemrégiben Kisteleken 01 egyik hét vége a fúvós*?nészeké volt. Időben feddette plakát, szórólap, evél és meghívó, hogy a Kisteleki id. Vándor RuFúvószenekar és a ^"vészeti Iskola tisztelet. ' meghív mindenkit aki "9y. vagy úgy érinthet a °lt Fúvóművészek Talál°*o. A szíves invitálásra Csoknem hatszázan jöttek és foglalták el helyüket 0 Közösségi Ház második életén. A vendégeket Szombathelyi Árpád a Kisteleki Művééi Iskola igazgatója köaz°ntötte, közöttük a Vándor C*alád megjelent tagjait, a Jegyei közgyűlés alelnökét, "/ózsefet, a város képvi^'ó-testületének tagjait és '\aSy Sándor polgármestert, jj*1 rövid beszéddel üdvözölte ^rendezvényen megjelentej A szervezők, a művészeti n tanárai, a mostani zeJka.r 'agjai hetekig kégonH,tek a nagy napra-úgy gondoltak, jó lenne találkozni névadó Vándor Rudolf zen k 90) á,tal alaPított n,Jkarok tagjaival és együttíev alással múlatni az időt. ,^'s lett! A jelenlegi zenevez ..°k z°ltán karnagy rész® KSéVel a Program első iRa eben adott hangverseny témte, esAztiválhangulatot te" sze , A műsor második réDohÜSUpa meglepetés volt. gyok ra léptek volt kama" sak ' tanítványok, pályatáraha István, KerekesPál, Törökgyörgy József karmesteri pálcával irányította az együttest, szólót fújt Kálmán János, Vastag István, Székó József, Dobcsányi László. Egy-egy zeneszám között levélrészleteket és régi hangfelvételeket hallhatott a nagyérdemű. Az alkalomra rendezett kiállításon a már régen nem használt kürtök, harsonák, trombiták, klarinétok bemutatója, a harmincas évektől datált fotók, kézzel írt kották. Vándor Rudolf életpályáját bemutató dokumentumok segítették felidézni a több, mint öt évtized emlékeit. A hatvanas években készült hangfelvételek mellett természetesen működött a zenekar új korszakának videofelvételeit bemutató képmagnó is. Megható pillanat volt amikor Belányi Gyuláné Vándor Anikónak, Rudi bácsi lányának átadták a Művészeti Iskola és fúvószenekar ajándékát - egy Vándor Rudolfról festett portrét. A volt zenekari tagok a találkozó emblémájával díszített kerámiatálat kaptak emlékül. A több, mint kétórás programot a klasszikusnak számító Fejérvári induló zárta, amikor a régi és mostani fúvósok együtt játszották azt, a közönség szűnni nem akaró tapsviharával kisérve. Ezzel a fieszta nem ért a végére, hiszen hátra volt még a bográcsossal, koccintással, muzsikával, tánccal fűszerezett baráti beszélgetés. Rég volt emlékek, történetek sora melyeknek a lényege: Kisteleken fúvószenekar volt, van, lesz... Cz. J. # Magyar percek Svejk kocsmájában Ha én ezt a klubban elmesélem f# n Bókáék - Irénke és Ignácz - a patinás prágai söntésben. (Fotó: Nagy László) Pár éve még ijesztgetésnek és buta beszédnek hihették volna a mórahalmi Bókáék akik igazából zákányszékiek -, hogy egy csöndes szombat délelőttön, a világhírűvé vált cseh hós, Svejk helyén ülnek majd a prágai kocsmájában, ott habzó sört kortyolgatnak s igencsak derék dolgokról tartanak diskurzust. Pedig, ez a színtiszta igazság. Ignácz bácsi és Irénke néni - mint a múlt heti Kitekintőben azt már olvashatták - hajnalokhajnalán nekivágott a világnak. Buszra szálltak, utaztak több mint hatszáz kilométert s a többi szerencsés újságolvasóval Prágában kötöttek ki. Séta közben, annak is a Kehely nevű kocsmájában, ahová mondassék ki az igazság ebben is - nem saját akaratukból tértek be. - Ha már itt vagyunk, miért ne? - fogadja Irénke az invitálást, amelyet e sorok írója előre megfontolt szándékkal tett. - Beszéltük is a párommal a szállodában, hogy ha valami jó éttermet találunk, még táncolunk is. Pedig nem valami jó már a lábunk. Operálva vagyunk. Meg, pihenni ráérünk otthon is - mondja Bóka Ignáczné mórahalmi nagymama. A Kehely-nek ismert Svejk-söföző abban az állapotában fogadott bennünket, mintha még a jó, öreg katona is itt lenne. Mindent meghagytak régire. A falon a firkák már jóval a fej fölé érnek, a képek, a plakátok ósdiak. Az asztalok, a székek szintén. Az óra és az elhíresült Ferencjóska kép az eredeti helyén. A vaskályha is a múltjától langyos. A kíváncsiskodók hada folyamatos. Ültünk után a csapos érti csapatunk jelét, számolja az ujjakkal mutatott pívókat és habzó korsókkal érkezik. Ignácz bácsi inkább boros, Irénke néni se rajong igazán a keserű cseh sörökért, de az illem és a fénykép kedvéért poharat emel. Kapja a kérdést: • Féltek nekivágni az útnak? - Én már voltam Velencében, de a párom most jár először külföldön. Bent lakunk a faluban, nincs sok jószág. A hízót meg a baromfit ott lehetett hagyni. Útlevelünk volt, váltottunk ide való pénzt, és hoztunk magunkkal hazait. Gondoltuk, az étteremben pár szót csak megértenek, se éhen, se szomjan nem halunk. Kezünkben a szállodai kártya, ha eltévednénk, úgyis addig mutatjuk, magyarázzuk, hogy csak megtaláljuk. • Csoportban egyik viszi a másikat... - Mentünk mi régebben, ahová csak lehetett. Zalakaroson voltunk, ott is önellátóban. Én a mórahalmi takaréktól, a párom meg a zákányszéki szövetkezettől. Aztán meg Hévíz... Ignácz bácsi bólogat, ráérős a nyugdíjas, de megemlíti, hogy volt abban más fortély is: - Nem is a kirándulás, inkább az egészség szempontjából történt. A mostani tényleg csak a passzió miatt van. Kiderül a Kehelybéli idő múlatásakor, hogy Ignácz bácsi csak beugró, merthogy az onokát nem vehették ki a munkájából, különben ő lenne itt. S ha már megnyerték ezt az utat, semmiképp se akarták elszalasztani. Mi több, annyira megtetszett Bókáéknak az esti város, meg a szegedi utazók csapata, hogy Irénke ott kijelenti: hazajön és megpályázza a főnyereményt. A valamelyik szigetre szóló utat. S fontolgatja, ha nyer, oda már szabadságot írat ki az onokának. Bár a Svejk kocsma füstös falai igazi nagyotmondásoktól sem repedeztek még meg, de ha én azt akkor biztosra ígérem, hogy megint a mórahalmi Bóka család lesz a nyerő, talán rés keletkezik a mennyezeten. Habár, a szerencse vak... Illik a témánál maradnunk. Rákérdezek: • Emlékeznek még Svejkre, a derék katonára? - Filmen láttuk, azt hiszem. Abban volt, hogy azért csukták le, mert vagy ő vagy a kocsmáros levette a falról a császár képét és föltette a padlásra. Az okát is kimondjuk, úgy ahogy a könyv: leszarták a legyek! •Hazaérve megtudtuk, a főnyeremény másé lett, és emiatt már ne is búslakodjunk. Majd legközelebb. Irénke néni ígérte, hogy minden ilyen játékunkba benevez ezután. Járatják az újságot régóta. Miért is ne, hiszen a zákányszéki Lázáriskola melletti birtok és Svejk történései nemcsak a messzi Prágában kapcsolódhatnak össze. A mórahalmi nyugdíjasklub is kínálja ehhez az alkalmat. A pénteki összejöveteleken, ahová a Bóka házaspár is rendszeresen eljár, bizonyára szóba kerül Jaroslav Hasek híres regénye, a cseh irodalom remeke, a mindnyájunk által kedvelt öreg baka, aki egymagában is a legkiválóbb katonája volt az első világháborúnak. És, nyilván mindenki hinni fog Ignácz bácsiéknak, mikor Svejk után szabadon állíthatják: „Óberlajtnant úmak alázatosan jelentem, amit én itt mondok, az mind színtiszta igazság." A prágai Kehelyben történtek biztos alapot adnak ehhez. Még akkor is, ha a végén nem engedtük magunkat megcsalatni, hiszen a csapos nagy buzgóságában felével többet számolt a kihozott sörökért, mint kellett volna. Bármennyire is gavallér az újság, ezt mégse hagyhattuk. Jó Svejk módján szóltunk: Jirsi, vissza a pénzt, mert ad neked a német! Majoros Tibor Járt-e már külföldön? Holcsik Irén, a kisteleki áfész-bolt eladója: - Nem is egyszer, mert nagyon szeretek utazni. Sokfelé voltunk, főleg még Jugóban, Csehszlovákiában. Legtöbbször a családdal mentünk. Nemcsak mint a sofőr lánya járom az országot-világot, hanem a barátokkal is, mert kedvelem a jó társaságot. Akárhová megyünk, maga a táj mindig tetszik. Érdekelnek az ott élő emberek, a látványosság. A környezet hamar elárulja, hogy milyen emberek lakják a tájat. A kirándulásokhoz, az utazásokhoz és a legtöbb helyhez, ahol voltam: fűződik valami kellemes élmény. Vedrédi Mihályné, pusztaszeri rokkantnyugdíjas: Voltunk kint Csíkszeredán, a barátunknál tartottuk a keresztelőt. Eltöltöttünk ott tíz napot. Láttuk a Békás-szorost, a hegyeket és azt, hogy nagy a szegénység. Fél Magyarországot is bejártuk már. Voltunk Gyöngyösön, a Kékesen például. Tatáról kerültem Dorozsmára, onnét ide Pusztaszerre. A férjem a Málik-péknél árukihordó, van három gyerekünk, és most már meg kell, hogy gondoljuk, mikor és hová menjünk. Számolgattuk, ha a család haza szeretne vonatozni a Dunántúlra, csak az út - tízezer forint. Kelemen Zoltánná, csengelei háziasszony: - Voltam már Olaszországban, Görögországban és Németországban. Minden érdekel, ami érdekes. Külföldön mások a szokások, másak az emberek. A férjem maglódi, beszél németül, kicsit angolul én meg franciául értem meg magam. De azt tapasztaltam, hogy mindent meg lehet értetni a másikkal, akár kézzel-lábbal mutogatva is, ha nagyon szükséges. Két-három éve már nem nagyon mozdulunk a tanyáról, ahová a Pest mellől, Pécelről költöztünk. A nagyobb gyerek iskolás, a kisebbet meg most várjuk. Szórakoztatóközpont a mozi helyén • Munkatársunktól Ha minden a tervek szerint alakul, jövő pénteken nyit a kisteleki diszkó. A kisvárosiak jól tudják, hogy a mozi helyiségét már korábban átalakították erre a célra s az sem titok, hogy a fiatalok szórakozóhelye a végén a botrányairól volt inkább hírhedt, mint híres. Most az új bérlő, teljesen tiszta lappal, új elképzeléssel, indul. Az önkormányzattól tíz évre szóló megbízatást kapott, hogy kulturált, a mai igényeknek megfelelő szórakoztató központot alakítson. Hiszen a környéken sehol sincs ilyen hely. (Hogy milyen lesz a kisteleki mozi helyén alakított szórakozóhely, arról bővebbet a jövő heti Kitekintőben olvashatnak.) Szépül a diszkó bejárata. (Fotó: Gyenes Kálmán)