Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-22 / 93. szám

CSÜTÖRTÖK, 1999. ÁPR. 22. RIPORT 7 Szabadjelzést kapott a durvaság? Nostredamus röhög a markába jjáborúban legfeljebb egymást csókolgatják a mull zsák. És nem tervezik szárazföldi emberek bevonását a csókjaikba. Valószínűleg ezrével lehetne írni az ilyen badarságokat. Mióta bombázók zúgnak éjjelente, máson se jár az ember esze, mint hogy valamit megértsen az egészből, és akkor azt leírni, az lenne igazán közszolgálat. Mert ugyan vannak tények, regiment tény van, csak minél többet hallgatok belőlük, annál bizonytalanabb állást foglalni valami mellett, de még ellen is. Kimondani és állítani a tévedés esélye nélkül, ez lenne most nagy dolog. Ehelyett, ami most újságírónak marad, gépbe vinni a központi hírszervek állításait, és azokból találgatni, felfogni az egyértelműnek látszó jeleket. De ez meg miféle „hírcsinálás". Semmilyen. Hétköznapi munkarendben ilyesmikből születnek a rágalmazások. A tény most csak az, ami megtörtént, nincs jövőbeli tény, vagy hát a színfalak mögött lehet, hogy van, csak, ugye, oda azoknak van betekintésük, akiknek stratégiai érdekük nem beszélni, legföljebb cáfolni a találgatásokat. Szóval, csak találgatunk, közben meg a nagy jövendőmondó, Nostredamus röhög a markába; ö pont ' 2000-re tette a nagy világtragédiát, jrnre most mit mondjunk? Tévedjél, Nostredamus, M/j nagyon nagyot tévedjél, inkább szűnjön meg a misztikus életműved, szerintem. Mert most aztán van ok optimizmusra meg pesszimizmusra is, bőven. Mert most olyat élünk meg, amibe hosszú évek múlva is beleborzongunk. Hallhatóan csattog az idő vasfoga, a történelem kereke látványosan gördül, ennyire még tán soha nem érezhettük bőrünkön azt a csörtetést és dulakodást, ami a világhatalomért folyik. Nélkülünk vagy velünk, az neki teljesen mindegy - és leginkább ezt a mindegyet érezni Podmaniczky Szilárd „Bakterügyben" a MAV nem nyilatkozik • Kihez, hova fordulhatnak? Segítség, menekülteknek A diákok tanulmányi éveik alatt szeretnék igazán otthon érezni magukat a kollégiumban. (Fotó: Schmidt Andrea) Ha akarjuk, ha nem, Szegedet érinti a szomszédos országban dúló háború. A NATO légitámadásának kezdete, március 24. óta közel háromszázan jelentkeztek a Menekültügyi Hivatalban. Jórészt vajdasági magyarok érkeznek, akik között jellemző a tanácstalanság, merre induljanak, ha segítségre szorulnak. A „csörögös" vonalon is információt kértek a Szegedre menekültek. Egy Szabadkáról néhány éve itt letelepedett család asszony tagja, F. E. azt kérdezte, hogy - mivel náluk lelt menedéket egy Vajdaságból jött rokon család, de azok nem rendelkeznek bankszámlával, s a befogadók anyagi lehetőségei is végesek - számfthatnak-é önkormányzati segélyre. Egy úr, A. B. elmesélte, hogy megkávéztatta ugyan a Lechner téren üldögélő szabadkai zenész házaspárt, de tanácsot adni nem tudott: mit tegyenek, ha nem táborban akarják meghúzni magukat, hanem munkát vállalnának. Szeged önkormányzata többféle módon nyújt segítő kezet az ideiglenesen ide menekülő vajdasági magyaroknak. Tudni kell, hogy egy külföldi 16 jogcímen tartózkodhat Magyarországon. A Jugoszláviából útlevéllel, vagy anélkül érkezett személyek Menekült státusz iránti igényükkel a Menekültügyi Hivatalhoz (Szeged, Kossuth L. sgt. 22., telefon: 62/477-577) fordulhatnak, ahol személyazonosságukat tartalmazó, itt tartózkodásra jogosító okiratot kérhetnek. A Menekültügyi Hivatal készenléti szolgáltát dr. Bárkányi Gábor irányítja. Ha a menekülők éjjel lépik "t a jugoszláviai-magyar határt, és Magyarországon nincs hely, ahol szállást kérhetnének, arra az éjszakára a Hajléktalanok Átmeneti Szállásán (Szeged, Indóház tér 3., telefon: 62/420-476) térítésmentesen kapnak. (Folyamatos elhelyezést csak a befogadóállomások biztosíthatnak.) A menekült, ha beteg, az önkormányzat kórházának (Szeged, Kálvária sgt. 57., telefon: 62/490-590) ambulanciáján jelentkezhet, mert ellátást kap - tudtuk meg Majláthné Lippai Évától, a polgármesteri hivatal szociális-, családvédelmi és egészségügyi irodájának vezetőjétől. Ha egy családban azért osztódik a korábbinál többfelé a jövedelem, mert menekülőket fogadtak be, akkor kérelmezhetik az átmeneti segélyt, de számítaniuk kell arra, hogy a polgármesteri hivatal nagyító alá teszi mind a befogadók, mind a menekültek jövedelmi viszonyait. Megtudtuk, hogy a külföldiek személyi igazolványával rendelkező menekült ugyanolyan szociális támogatást kaphat, mint a magyar állampolgár. Aki „odaátról" érkezett, de dolgozni, tanulni szeretne itt, annak a rendőrség idegenrendészetéhez kell fordulnia. Nő a szegedi iskolákban a vajdasági diákok száma. Már a tavaszi szünet idején fönntartottak számukra egy kollégiumot, ahol 38 vajdasági diák húzhatta meg magát és kapott ellátást - tudtuk meg Kiss Tamásnétól, az oktatási iroda vezetőjétől. Az egyik önkormányzati képviselő, Révész Mihály szerint akár száz is lehet már azoknak az ide menekült fiataloknak a száma, akik szegedi iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat. A képviselő interpellációja nyomán fölmérik, e diákok tandíjmentessége, étkeztetése és kollégiumi ellátása mekkora terhet róhat a város önkormányzatára. Mert Szeged minden lehetséges módon segít a Vajdaságból ide menekülteknek. Ú. I. Megsértették-e a tanulók emberi jogait a szegedi, „Vasút a gyermekekért" alapítvány diákotthonában? Alaptalan vádak miatt, jogellenesen mondtak-e fel az intézmény egyik legmagasabb szakmai végzettséggel rendelkező nevelőtanárának, csupán a „mundér" becsületének védelme érdekében? Ha pedig mindez nem igaz, akkor vajon miért zárkózott el a kérdések megválaszolásától Szabó Miklósné, az alapítvány kuratóriumának elnöke, illetve Révész Gábor igazgató? Azt hinné az ember, ha egy céggel, alapítvánnyal, illetve intézménnyel kapcsolatban negatív hírek kelnek szárnyra, az érintett vezetők igyekeznek mielőbb cáfolni azokat. Ezért is okozott meglepetést, hogy a „Vasút a gyermekekért" alapítvány által Szegeden működtetett, a Boldogasszony sugárúton lévő diákotthon, közismert nevén Bakter, kuratóriumi elnöke, illetve a kollégium igazgatója elzárkózott az évek óta szóbeszéd tárgyát képező - gyakran a diákok testi és lelki bántalmazását sem mellőző - fegyelmezési módszerek alkalmazásával kapcsolatos kérdéseink megválaszolásától. Kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy milyen elvek alapján működik az alapítvány, megkísérelte-e a kollégiumban felmerült problémák okainak teljes körű felszámolását? Korábbi egyeztetésünk alapján ugyanis az adott napon - éppen az említettek kapcsán - Szegedre látogató Szabó Miklósnéval (MÁV Rt. Vezérigazgatóság személyügyi főosztály szociálpolitikai osztályvezetőjével), az alapítvány kuratóriumának elnökével, valamint Révész Gábor igazgatóval a diákotthonban találkoztunk volna, a hozzánk eljuttatott észrevételek, állítások tisztázása érdekében. A portától azonban nem az igazgatói irodába, hanem Zoltánfi László igazgatóhelyetteshez irányítottak minket. Több mint fél óra elteltével, láthatóan idegesen jelent meg Révész Gábor, majd átkísért minket a szobájába. Ott hozta tudomásunkra, hogy Szabóné úgy döntött, elmegy, nem kfván válaszolni kérdéseinkre. Mi több: ő maga is csak az intézményben folyó jelenlegi munkáról hajlandó szót váltani. (Vagy talán erre utasították?) „Falak" óvta titkok A sok szempontból igen tanulságos eset részleteit más forrásból rendelkezésünkre bocsátott dokumentumok többek között a Csongrád Megyei Ügyészség Nyomozó Hivatala, a Legfőbb Ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya által kiadott határozatok, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése, a diákok panaszos levelei, emlékei -, valamint a rendkívüli felmondással eltávolított tanár elmondása alapján igyekszünk felvázolni. Két és fél esztendővel ezelőtt ünnepelte fennállásának századik évfordulóját az ország első vasutas-gyermekintézménye, a szegedi MÁVdiákotthon. A kollégiumot 1994 óta az önállóan gazdálkodó, munkáltatói jogokkal is rendelkező „Vasút a gyermekekért" alapítvány - a MÁV Rt. jelentős anyagi támogatása mellett - működteti. Az intézményben zömmel középiskolások laknak, de általános iskolások, illetve főiskolán, egyetemen tanulók is - kedvező térítési díj ellenében otthonra lelhetnek a kellemesen tágas, jól felszerelt épületben. A kívülállóknak úgy tűnik, hogy a diákok ideális feltételek között élhetnek. A közelmúltban azonban egyre jobban felerősödött egy korábban szárnyra kelt hír: a nevelőtanárok nem mindegyikéről mondható el, hogy tiszteletben tartja a tanulók törvényben biztosított jogait. A botrány két évvel ezelőtt robbant ki, de a kollégium ódon falai (vagy a mundér becsületének védelme?) akkor még elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy az ügy részletei a nyilvánosság kihagyásával, gyakorlatilag házon belül maradjanak. Mivel azonban a panaszosok zömét sem az intézmény helyi vezetője, sem a munkáltató-fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke nem hallgatta meg, illetve a tények ismeretében hozott döntéseiket elfogadhatatlannak tartották - többek között az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordultak segítségért. Az ombudsman felfigyelt A diákok sérelmeiről szóló levelek, számtalan más dokumentum kíséretében, szerkesztőségünkhöz is eljutottak. Mindezekből arra lehet következtetni és ezt támasztja alá a Gönczöl Katalin kezdeményezésére, az alkotmányban garantált emberi méltósághoz való jog megsértésének gyanúja miatt kezdeményezett vizsgálat eredménye is, hogy nincs minden rendben a diákotthon „háza táján". Eredetileg öt diák tette szóvá, hogy egyik nevelőtanáruk, Zoltánfi László, aki ma a kollégium igazgatóhelyettese, éveken át „sorozatosan durva, sértő hangnemet használt, rendszeresen megalázta őket. Sőt: egyes esetekben tettlegességig fajult a dolog. A rendelkezésre álló részletes iratanyag, a panaszosok leírásai, valamint a bizottsági jegyzőkönyv alapján megállapítható, hogy a kollégiumi évek alatt a volt diákokat folyamatosan, súlyos sérelem érte" - olvasható az ombudsman ez év februári jelentésében. Nehéz felejteni Az alkalmankénti megaláztatások ellen szót emelő fiatalemberek közül hármat tudtunk telefonon vagy személyesen elérni. Hogy névvel mégis csak egyikük szerepel, annak magyarázata egyszerű: a többiek, vagy szüleik, a MÁV dolgozói és a kollégium vezetői még a botrány kirobbanásakor tudatták velük, hogy panaszkodásuk nem segíti szakmai előmenetelüket. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentésében azonban az egyik diák a következőkről számol be: „...a tanár úr nem engedett el a szerenádozásra, még édesanyám telefonon történő kérésére se. Kérdésemre, hogy miért teszi ezt velem, a következőket válaszolta: - Nem engedlek ki éjszaka a városba, mert megerőszakolnak. - Ehhez a válaszhoz, azt hiszem, nem kell kommentárt fűzni." Egy másik fiú azt (rta: „...a tanár úr kihfvott a folyosóra, hogy kettesben tisztázzuk a problémát. Az ajtó becsukódott mögöttünk, a folyosó kihalt, de én még reménykedtem, hogy megbocsátás lesz a sorsom. Tévedtem. A megbocsátás egy hatalmas, égető, csattanós pofon képében jelentkezett!" Földesi Lajos azonban névvel is - szívesen vállalta a történtek felidézését, bár azok még több év távlatában is láthatóan felzaklatták. A jelenleg három műszakban dolgozó, emellett műszaki-informatika szakos főiskolás fiatalember az alapítványi dfjas, kiemelkedő eredménnyel tanuló szobatársa esetét mesélte el. A fiút, kisebb fegyelmi vétség (hangosan szólt rá két társára) miatt Zoltánfi kirántotta a padból és a gyerek a teremben lévó virágok között „landolt". Amikor pedig elpityeredett, a tanár megalázó, gúnyos szavakkal illette, máskor követelte, vetkőzzön kisgatyára és hasonló sértő megjegyzések kíséretében kényszerítette takarításra. Másik társa esetének ugyan nem volt szemtanúja, de „megfegyelmezésének" következményeit látta. A nevelőtanár ezt a diákot - szintén takarítási feladatai közben - nemcsak durva szavakkal illette, hanem ráborította a szemeteskukát, majd amikor a fiú kifogásolta a bánásmódot, mellbe vágta, amelynek nyoma még másnap is meglátszott. Bizonyos rendszerességgel többen éltek át hasonló eseteket - emlékezett vissza Földesi Lajos. Azt pedig, hogy neki „csupán" szóbeli megaláztatásokat kellett eltűrnie, kisportolt testalkatával magyarázta. „Hosszú ideig hittünk abban, hogy az alapítvány majd segítségünkre lesz, miután a diákjogi szervezetek - intézkedési lehetőség hiányában - nem tudtak hatásosan közbelépni. Az alapítványi vizsgálóbizottság meghallgatására azonban csak én mertem elmenni. így a Zoltánfi tanár úrral való szembesítésemet - hiszen ő mindent tagadott - eredménytelennek minősítették" - hangsúlyozta a fiatalember. Azt is megtudtuk, hogy panaszos beadványaikat csak az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vette komolyan és kezdeményezte egy tényfeltáró vizsgálat megindítását is. „Egyértelmű tehát, hogy válaszra sem méltattak bennünket, hogy a kuratórium vezetésének, a vizsgálóbizottságnak (a kuratórium által felállított, a szerk.) és a szegedi kollégium vezetésének a félelemkeltés, a zsarolás, a valóság titokban tartása az egyetlen módszere." Ezt az ombudsmani dokumentumban is szereplő véleményt ketten nekünk is elmondták. Az egyik panaszos diák édesanyja éppen erre hivatkozással mondta: szeretné, ha kimaradhatnának az ügyből, bár a fia által a Szegedi Munkaügyi Bíróságon előadottak továbbra is fenntartják. Jogtalan elbocsátás A tények tisztázására létrehozott háromtagú alapítványi bizottság vizsgálata során olyan adatok merültek fel, amelyek arra utaltak, hogy a diákok beadványainak elkészítéséhez segítséget adott Kasza Ixtjos, a kollégium egyik nevelőtanára. A megyei ügyészségi nyomozó hivatal 1999. január 9-én kelt határozatában szereplő indoklás szerint a kollégium igazgatója két panaszos diákot valótlan, „Kasza Lajos nevelőtanárra terhelő tartalmú levél megírására igen erős és meg nem engedhető pszichikai ráhatással bírta rá. A diákok abban a hiszemben írták a leveleket, hogy ezzel az ügy lezáródik, s nem tudták, hogy azt később az igazgató a rendkívüli felmondás előkészítésére fogja felhasználni." Kaszának ugyanis e diákotthonban eltöltött 13 éves munkaviszonyát - mivel diákok állítólagos felbujtásával az intézmény rossz hírét keltette és ezzel pedagógushoz méltatlan magatartást tanúsított - rendkívüli felmondással megszüntették. Tették ezt úgy, hogy a kuratóriumi vizsgálóbizottság esélyt sem adott neki a védekezésre, miután meghallgatásától eltekintett. Ezért a Szegedi Munkaügyi Bírósághoz fordult, ahol a döntést jogellenesnek minősítették, az érvényes törvény értelmében azonban a munkáltatót - a háromszoros végkielégítés kifizetésének felvállalása esetén nem kötelezhették arra, hogy helyezze őt vissza állásába. Zoltánfi felelősségét is kimondta ugyan a bizottság, de magatartása csak a meg nem engedett hangnem minősítést kapta. Ezt tényként rögzítették, „nem úgy mint a tettleges bántalmazást, a taneszközök, ruhaneműk rongálását". (Ez utóbbi esetben, mint Földesi elmondta, az ő holmijait dobálta ki az udvarra.) Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése leszögezi: a szegedi diákotthonban a tanulók alkotmányban deklarált emberi méltósághoz való jogának megsértésén túl a munkáltatói intézkedéseket is értékelni kell. E tények kapcsán szerettük volna hallani a kuratórium elnökének és a diákotthon igazgatójának álláspontját. Mivel a lehetőséggel nem kívántak élni, felvetődik a kérdés: vajon mi folyt, folyik az intézményben, remélhető-e a helyzet normalizálódása, miként biztosítják, hogy Zoltánfi a jövőben megfelelően bánjon a diákokkal? A tanulók ugyanis aligha mernek szót emelni, hiszen a fent emlftett fiúk is csak azután jelezték panaszukat, hogy kikerültek a kollégiumból. N. Rács Judit