Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-02 / 77. szám
10 SZOLGÁLTATÁS PÉNTEK, 1999. ÁPR. 2. horoszkóp T V KOS: Kerülje a kíváncsiskodó embereket. Ne beszéljen terveiről, inkább cselekedjen gyorsan. Hamarosan élvezheti az ünnepeket és a nyugalmat. BIKA: Sok olyan munkát végzett a héten, amilyeneket általában nem szokott. Magabiztossága túllépte a normális határértéket, s ilyenkor nem gondolkodik. IKREK: Ne csináljon bolhából elefántot, mert ez teljesen felesleges. Tekintélyét egyébként is meg tudja őrizni, nem szükséges manővereznie. I ^ RAK: Ma teljesen —-— új helyzetre ébred, s jóval nagyobb önbizalommal kezd hozzá a tevékenységeihez. Nem hagyja magát felbőszíteni az emberektől. Sí OROSZLÁN: Ma is remekül halad a munkájával, de még sem elégedett teljesen. Valójában nem is önmagával van a baj, hanem a körülményekkel. SZŰZ: Ma kicsit bizonytalanabb, nehezebben hozza meg a döntéseit, mint máskor. Nem képes ellenállni a jelentkező csábításnak, pedig a jó hírnevére is hiú. MÉRLEG: Az a lecke, amit kapott a np megfelelő időben, figyelmeztette, hogy a fák az égig is nőhetnek. Családja ma számít önre, szinte minden pillanatban. SKORPIÓ: Szédületes iramban hani lad előre, pillanatok alatt képes elvégezni az önre kiszabott teendőket. Ráadásul váratlanul érkeznek a vendégek. Z " NYILAS: Amit el- tervezett a mai napra, mind-mind szép sorban megvalósul. Legyen nyugodt és hódítóan ellenállhatatlan, s akkor minden rendben. ^ BAK: Ne legyen egészen bizonyos olyan dolgok sikerében, amelyek gyors haszonnal kecsegtetnek. Feltétlenül ellenőrizzen minden részletet. VÍZÖNTŐ: Vita alakul ki ön és a családja között, ugyanis nem érti, miért aggódnak önért ennyire. Szerelmével egy drága helyen vacsoráznak. HALAK: Ügyei nem állnak rosszul, mégis most olyan érzése van, mintha valami hiányozna a tökéletességhez. A fárasztó hét után, nyugodt ünnepe lesz. Terjesztési zöld szám: (ingyen hívható) 06-80/821-821 Woma Kft. 62/499-994,60/450-430 - Szippantás - Csatornatisztítás - Duguláselhárítás - Veszélyes hulladékok szállítása (olajos iszap, vegyszeres göngyöleg) orvosi ügyelőt O GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! O BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvé'eli ügyeletet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. O KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 498-186. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Terhesdiagnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Tel.: 48-36-31. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: hétfő, kedden 8.30-12, szerda 15.30-19, csütörtökön 14.30-18 óráig. Pszichiátriai szakrendelés hétfő, csütörtök 14-16 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 420-111. A hívás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkoholgyógyszer) krízisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály, Kálvári sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300,489-215. "Ez a vakolatba rejtett és természetes módon hót sugárzó melegvizes rendszer a falat 40 fokra felmelegítve KtemélkédOen kellemes hőérzetet biztosit amivel (hőérzet! kutatásokra alapozottan) messze megelőzi a radiátoros rendszereket" Falfűtés-bemutató Tájékoztatással és újdonságokkal várunk minden érdeklődőt 10 és 14 órakor szegeden, a Hotel Alfábanl Info-tel.: Brlkln Kft (20)068-0588 rilir • jl FAL-FŰTÉSI DR. KARDOS MÁRIA szemész szakorvos Forrás Gyógyszálló Szent.G jelentkezés telefonon naPközb^^ ^ őfíXhrierlez^ műtét a sf^^^P ^idlátas a távollá! á gyors és fájdalommentes kezelésére szolgálnak, melynek során a lézersugár hatására a szaruhártya fénytörése megváltozik, így feleslegessé válik a szemüveg, illetve kontaktlencse viselése, vagy jelentősen csökken annak dioptriája. Az M-Mariner Bt. belvízi sportcélú kishajóvezetői tanfolyamokat indít. Tel.: 62/479-754. ÚSSZON SAJÁT MEDENCÉJÉBEN. Vasbeton szerkezetű medencék, börmilyen formában, műanyag vagy fémfóliás medencék, 120-150 cm-es mélységben, komplett kivitelezéssel. Régi medencék korszerűsítése. Vegyszerek, vízkezelő anyagok folyamatosan kaphatók Szegeden, a Szt. György tér 5. sz. alatt. KORALL USZODATECHNIKA Nyílva: h.-p.: 9-1 ó, szo.: 9-12. Tel.: 323-797. A MÓRA GT KFT. mint az Iveco hivatalos márkaképviselője rendkívüli kedvező akciót hirdet egyes tehergépkocsi típusaira, különös tekintettel az Avla és IFA tehergépkocsik kiváltására. Valamennyi típus az 1998-as árak alatt kaphatói Bóvebb felvilágosítás: Szeged, Brüsszeli krt. 12. Tel.: 62/425-017. Szerviz- és alkatrészellátás Szeged, Kátay u. 21. Tel.: 62/420-097. közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 426-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/466-741. CB hívó „K"-10 Megye 1. • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 187. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 483-583/ 266, 267. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 0662 438-495. • INTERCITY menetjegyrendelés: 420-136. • MÁV-INFORMÁCIÓ: belföldi információ 6-18 óráig: 420-996, 8— 16-ig: 405-112; nemzetközi és belföldi információ: 421-821. TE SS 1TALY Fekete SAS u. 28. UTOLSÓ LEHETŐSÉG, NE HAGYJA KI! VÉGKIÁRUSÍTÁS márc. 5-tdl ápr. 35-ig. Bútorok, textilek 30-50% szuper engedménnyel! DISCOS TOURS Keresse ajánlatainkat a szegedi Utavis Kiállításon is! Mars tér „U" pavilon, április 9-11. Spanyolország, Costa Brava 10 nap teljes ellátással, autóbusszal 46 OOO Ft Görögország, Paralia, Sarti autóbusszal, apartmanokban 23 500 Ft Korfu, Kréta, Rodosz repülővel, apartmanokban 42 900 Ft Korfu autóbusszal, apartmanos elhelyezéssel 17 900 Ft Horvátország autóbusszal vagy egyéni utazással Umag, Porec, Rovinj Rab, Uvala Scott, Krk apartmanban vagy szállodában 33 000 Ft-tól Korai befizetőknek 10% kedvezményt adunk egyes programjaink teljes árábóll Szeged, Kossuth L. sgt. 25., tel.: 62-425-290 Szentes, Kossuth L. u. 11., tel.:63-316-677 Hódmezővásárhely, Andrássy u. 3., tel.: 62-248-076 CUKRÁSZDA A húsvéli vacsora nemcsak sonkából áll! Nálunk megtekinthet egy szépen megterített húsvéti ünnepi asztalt teli finomságokkal! • hagyományosan finom foszlós kalács (sós és édes) • sárgabarackos Korona Kalács a belga királyok ízlése szerint • rókus-mókus ízű nyuszitorta mogyoródarabokkal - ahogy a nyuszik (is) szeretik... • sokféle apróbb-nagyobb grillázs-, csoki- és marcipánnyuszi, bárányka és -tojás Kóstoló 11 órától! Rendelés telefonon is! KÁLVÁRIA CUKRÁSZDA, Szeged, Kálvária tér 32., tel.: 443-884. ALGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET az Algyői Idősek Napközi Otthona vezetői álláshelyének betöltésére. Pályázati feltételek: - egészségügyi főiskolán szerzett szakirányú végzettséget tanúsító oklevél - szakmai jártasság. A pályázat tartalmi feltételei: - a pályázó szakmai önéletrajza - az intézmény vezetésére vonatkozó program. A pályázathoz csatolandó: - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány eredeti példánya - iskolai végzettséget igazoló okirat(ok) másolata. Illetmény: a kjt. szerint és a magasabb vezetői pótlék a többször módosított 150/1992. (XI. 20.) korm. rendelet alapján. A pályázat benyújtásának határideje: 1999. április 20. A pályázatot két példányban Algyő község polgármesterének (6750 Algyő, Kastélykert u. 40.) kell benyújtani. • ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.:434-162). • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 420-011, hétköznap 16-19 óráig. • REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazási Iroda, Szeged, Petófi sgt. 7. Tel.: 420-088, Tesco áruházban. Tel.: 459-502. szervizek e ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. e FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGÁZ RT. gázszivárgás elhárítási ügyelet éjjel-nappal a 06-40820-820-as kék számon vagy a 471-968-on. e TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588. éjjel-nappal hívható (Szetáv) # VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. HvmvjA Beatrix! 20. szviletcswapoí> alkalmából szeretettel köszöntenek es sok bolOogságot kívánnak: szv»1cií> es nagypapáit születésnapot Rordányba, drága Anyukának születésnapja alkalmából sok boldogságot és jó tgészséget kívánunk: Piroska és családja Pár Zoltánnak jóPÁRadik születésnapján tetőtől talpig érő egészséget, fülig érő szájat, nyakig érő gazdagságot, talpalatnyi adósságot kíván: az egész „Malacbanda" !t (Szívünkből sugárzó reményekben gazdag, boldog születésnapot kívánunk & Lászlónak Azegcd, Csuka utcába: jó ismerősei Rí*-*" "T f v Sándorfalvára t \ Nyuszinak! 7 * Születésnapodon | s sok szeretettel ; \ köszönt: i j Magdi és Evelin '. ' mfi^: tvirfHH Egészségmegőrző eszközök: vérnyomásmérők, vércukorszintmérők, pezsgő- és lábfürdők, masszírozok, TENS készülékek, szájzuhanyok, akupunktúrás és fényterápiás készülékek, higiéniai termékek, melegítőpárnák. Húsvéti akció! Április 31-ig 5Vos kedvezménnyel, az első 100 vásárlónak húsvéti ajándékkal kedveskedünk! Cím: 6720 Szeged, Fekete Sas u. 23. Tel.: 62/ 420-701 m GYERE, jj» DOLGOZZ VELÜNK! ÉTTERMI DOLGOZÓKAT keresünk fő- és részmunkaidőben a nyáron nyitó szegedi autós éttermünkbe. A tréning a szegedi étteremben folyik majd, melynek időtartamára fizetést biztosítunk. KEZDŐ ÓRABÉR: 160 Ft Nálunk minden együtt van ahhoz, hogy jól érezd magad: - biztos munkahely, - teljesítményfüggő bérezés, - gyors karrierlehetőség, - rugalmas munkabeosztás, - személyzeti étkezés, - jó társaság. Jelentkezés 1999. április 20-án és 21 -én reggel 9 órakor az alábbi címen: McDonald's Étterem Szeged, Kárász u. 11. Tel.: 06-62-425-141.