Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-09 / 82. szám

8 A HELYZET PÉNTEK, 1999. ÁPR. 9. Ásotthalom • Munkatársunktól Utolsó fordulójához érke­zett a Délmagyarország Kft. kulturális vetélkedősorozata, a Szomszédoló. Ma, pénteken 17 órától a tiszaszigetiek lép­nek fel az ásotthalmi művelő­dési házban. A közönség első­ként az óvodások zenés-tán­cos jelenetének tapsolhatnak, majd az iskolások irodalmi előadását nézhetik meg. A nyugdíjasok egy vidám mű­sorral készültek, melynek a cí­me „Cigányjelenet". A tisza­szigeti Szabó család apraja­nagyja zeneértő ember, most hegedűn játszanak el néhány ismert dallamot. A fellépés végén ismét a nyugdíjasok kö­vetkeznek, előbb egy verset hallhatunk tőlük, majd a múlt­ból néhány pillanatot elevení­tenek fel. Csengele • Munkatársunktól Megjelent a Csengelei Kró­nika áprilisi száma. „Gyászol Csengele" - olvasható a lap címoldalán. A március végén brutálisan meggyilkolt fiatal benzinkutasról emlékeznek meg a Krónikában és egy rendőrségi felhívást tesznek közé a gyilkos mihamarabbi elfogásának érdekében. A szomorú esemény mellett azért mindennapos témák is helyet kapnak az újságban. A falugazdász rovatból a helyiek megtudhatják, vajon hol vásá­rolhatnak különféle tenyészál­latokat. Március 14-én az MTV 1-en jelentkező Gazda­tévé című magazin Csengelé­vel is foglalkozott. A műsor­ban megszólaltattak a falugaz­dászt és két helyi termelőt, a velük készített interjú írásos változatát olvashatják a Kró­nikában. Kiskundorozsma • Munkatársunktól Már forgatható az Új Do­rozsmai Napló legfrissebb szá­ma. Április 11. a költészet nap­ja, ebből az alkalomból verssel köszöntik az olvasót. A kis­kundorozsmai Ollainé Puskás Éva második díjat nyert a „Serra Novellák"-pályázaton. Az Olaszországból kiinduló versenyről bővebbet a Napló­ból tudhatnak meg az érdeklő­dők. A lapban tudósítást is ta­lálhatunk a március 15-ei ün­nepségről, melyen többek kö­zött egy erdélyi kopjafát is fe­lavattak a településen. A hús­vétnak ugyan már vége, de azért érdemes elolvasni azt a cikket is, amely a katolikusok egyik legjelentősebb ünnepé­nek keletkezéséről szól. Máso­dik alkalommal vehettek részt a dorozsmai könyvbarátok író­olvasó találkozón. Ezúttal Hor­váth Dezső újságíró és dr. Né­meth András urológus pro­fesszor volt a vendége a do­rozsmai könyvtárnak. Üllés • Munkatársunktól Mától, péntektől közel egy héten keresztül az üllési „Fo­nó" Alapítvány vendége lesz a magyarpalatkai Kodoba zene­kar Erdélyből. Az üllésiek több helyszínen is megismer­kedhetnek a mezőségi népze­ne; valamint tánc szépségei­vel. Ma este nyolc órától a Jo­ker Sörözőben lépnek fel az erdélyiek, ahol Szombaton 19 órától pedig a művelődési házban várják az érdeklődő­ket, ahol a „Fonó" Néptánc­együttessel közösen egy ha­gyományos mezőségi bált ele­venítenek fel. • Szegedi művész villámlátogatása Toledában Mit üzentek Amerikából? Koczka Ferenc: Jövőre programdömping várható. (Fotó: Miskolczi Róbert) A napokban tért haza Toledóból, Szeged ame­rikai testvérvárosából, Koczka Ferenc, a Sze­ged-Toledo és Lucas me­gyei baráti egyesület el­nöke. Az ismert Tisza­parti zongoraművész­karmester nyolc napot töltött az Ohio állambeli város vendégeként az USA-ban, koncerteken lépett fel, megbeszélést folytatott a testvérváro­si illetékes iroda képvi­selőivel és a Szeged-To­ledo Baráti Egyesület vezetőivel is. # Ez volt az idei első szegedi látogatás az amerikai nagyvárosban. Milyen alkalomból ke­rült erre sor? - kérdez­tem a baráti egyesület el­nökét. - A Toledo Sisters City International testvérvárosi iroda szervezett egy jóté­konysági hangversenyt, amelyet minden évben meg­rendeznek, ugyanis ezzel te­remtik elő a működésükhöz szükséges bevételt. Erre a hangversenyre most került sor Toledóban, március 19­én. • Ön Szeged képvisele­tében egyedül vett részt ezen a hangversenyen? - Magyarországról is én voltam az egyedüli fellépő, a teljes műsort én kísértem zongorán, s ottani hangsze­res művész kollégákkal és az énekesekkel együtt lép­tünk a közönség elé. • A testvérvároson kívül más városokban is járt? - A kanadai Windsorban, meg Toledo környékén, né­hány helységben léptem még fel. Koczka Ferenc a testvér­városban találkozott Jean Henry Fullen úrral, az ottani testvérvárosi iroda igazgató­jával is. Vele a hosszú távú - 2002-ig szóló - együttmű­ködési tervekről tárgyaltak. és egyeztették a lehetséges programok időpontját is. Megbeszélést folytatott Judy Baloggal, a Toledo­Szeged Bizottság elnökével, továbbá Bálint Erzsébettel, a bizottság tagjával, aki a testvérvárosi irodából való távozása óta, új munkahe­lyén is egyik leglelkesebb támogatója a két város együttműködésének. • A megbeszélések alap­ján, mi a véleménye, ho­gyan alakulnak a két vá­ros kapcsolatai? - Az idei terveket - úgy tűnik - különféle nehézsé­gek miatt, az ohiói testvér­városiak sem tudják megva­lósítani. Véleményem sze­rint, ők is inkább jövőre összpontosítanak. A cserelá­togatásokat 2000-ben óhajt­ják lebonyolítani, s ennek egyik „apropója" az is lehet, hogy jövőre lesz 10 éves a két város között aláírt part­neri szerződés. • Milyen most az ottani magyarság szerevezettsé­ge? - Két évvel ezelőtt jártam kint, akkor mintha keveseb­ben lettek volna a Magyar Házban, meg a magyarságot egybe gyűjtő eseményeken. Számomra kellemes megle­petés volt, hogy egyre több magyar ajkú fiatalt láttam ezeken a rendezvényeken, akikkel beszélgetvén, igazi lelkesedést véltem felfedez­ni. Jó jel ez, különösen az utánpótlás megoldását illető­en. • Mit üzentek a Mau­mee-folyó mellől a Tisza­partjára? - Azt mondták, hogy ők is rengeteg problémával küszködnek, a hiedelmekkel ellentétben, ott is akadnak anyagi természetű gondok egy-egy program megvalósí­tása során. De azt üzenték, hogy dolgozzunk úgy, mint eddig, és a lelkesedés ki ne haljon belőlünk! Kisimre Ferenc • Csak a védikus tudás segíthet Meditáció a békéért Több százan meditálnak ma is a jugoszláviai Pulá­ban a békéért. A transz­cendentális meditáció módszerének kővetői szentül hiszik, hogy a kol­lektív tudatra hatva csök­kenthetik az emberek ag­resszivitását, s így rövid idón belül nemcsak egy ki­kényszerített békeszerző­dés következtében feje­ződhet be a koszovói há­ború. A transzcendentális meditá­ció hívei két évtized alatt közel félszáz alkalommal gyűltek össze, hogy közös meditáció­jukkal megszüntessék a világot uraló feszültségeket. Szellemi vezetőjük, Maharishi irányítá­sával tizenkét időzónára oszt­ják a Földet, melyek mindegyi­kében ezer ember meditál egyi­dőben. így a TM-esek a nap minden percében sugározzák majd a nyugalmat hozó, jobbí­tó rezgéseket. Csányi Istvánná, szegedi TM oktató szerint az eddig tu­dományos mérésekkel igazolt hatás a koszovói háború eseté­ben sem maradna el. Először az Egyesült Államokban próbál­ták meditációval csökkenteni az erőszakos bűncselekmények számát. Akkor négyezer ember meditált, és a bűnelkövetések száma a vaskos fölmérés sze­rint harminc százalékkal csök­kent. A módszer lényege, hogy a TM-esek nem a háború meg­szüntetésére gondolnak, egy­szerűen csak meditálnak. Ma­gasabb tudatállapotokban a tu­dat által kibocsátott rezgések száma megváltozik, lassul. A fizikában is ismert a tétel: az a gáz a rendezettebb, amelynek részecskéi lassabban rezegnek. Ez érvényes az emberi tudatra is, és ezt a hatást felhasználva harmonizálják környezetüket a TM-esek. „Háborúval a feszültségeket lokalizálni, megszüntetni nem lehet, legfeljebb elfojtani" ­véli Csányi Istvánná, aki sze­rint ha elég sok TM-et gyakor­ló meditál, néhány hét alatt meg lehetne szüntetni az ag­resszivitást Koszovóban. A TM-esek egyébként már kor­mányszinten is fölajánlották segítségüket a madridi csúcs idején is, akkor azonban a poli­tikusok úgy hitték, maguk is meg tudják oldani a gondokat. A rendszer vezetője Maha­rishi ezért hívott össze Pulában egy világbéke-találkozót ahol április első heteiben százak meditálnak, jobbítva ezzel a vi­lágot, s esélyt adva a háború befejezésének. Csányi Istvánná szerint ak­kor lehetnének igazán hatéko­nyak, ha a világ más tájairól, köztük Magyarországról is „rá­segítenének" a hatásra. Ehhez azonban a TM-esek jó szándé­kán kívül szélesebb összefo­gásra is szükség van, hiszen nagyobb terem híján csak ke­vesen tudnak együtt meditálni. A meditáció magasabb szint­jén, a jógarepüléssel erőtelje­sebb hatást lehetne kifejteni, ezt azonban csak nagyobb tér­ben, és szivacsokkal tudnák gyakorolni. Csányi Istvánná minden TM-et gyakorló, és se­gítő szándékú polgár jelentke­zését váija a 62/330-685-ös te­lefonon. Kéri Barnabás Sikertelen postarablók • Budapest (MTI) A nagyoroszi illetőségű, 25 éves B. G. és társa, a 23 éves K. Z. - aki dunakeszi lakos— szerdán 13 óra 45 perckor sí­maszkban megjelent a IV. ke­rületi Lóverseny tér egyik postahivatalában. Egy fegy­vernek látszó tárggyal megfe­nyegették az ottani alkalma­zottat. Követelték tőle, hogy adja át nekik a kasszában lévő pénzt. Az 53 éves asszony bátrabbnak bizonyult, mint ar­ra a rablók számítottak: nem engedelmeskedett a felszólí­tásnak. A tettesek ettől annyi­ra zavarba jöttek, hogy jobb­nak látták elmenekülni a hely­színről. A BRFK rablási osz­tályának beosztottjai rövid idő múlva rá is találtak a két rab­lóra, mégpedig azok bérelt la­kásában. Tunéziai kirándulá­sunk másnapján indul­tunk tulajdonképpeni úti célunk, Tabarka felé. A néhány tízezres tenger­parti üdülőváros Tunisz­tól jó kétszáz kilométer­nyire található az or­szág északi határán. A nyáron idelátogatók nem egyszerűen csak nyaralhatnak itt, hiszen Tabarka immáron négy esztendeje ad otthont a mára nemzetközi hírűvé vált szabadtéri jazz­fesztiválnak. Tabarkába érve megérez­tük az a jó száz kilométert, amennyivel Tunisztól észa­kabbra kerültünk. A nyílt tenger felől erős szél fújt, az esőfellegek is összegyűltek az égbolton, úgyhogy tava­szi illúzióinkat néhány perc alatt elveszítettük. Hullámverés Szállodánk, melynek színháztermében utazásunk célja várt bennünket, a ten­gerparton állt. Több, mint kétszáz újságíró gyűlt össze itt, hogy a neves tabarkai jazz fesztivál „sajtóhétvégé­jén" részt vehessen. A szer­vezők ugyanis erre a két napra meghívták a júliusi fesztivál legnevesebb fellé­• Tavaszi túra Tunéziában (HL) Tabarka, a jazz Mekkája pőit, akik a különös hangu­latú tunéziai télbe csempész­ték a nyári fesztivál színeit. Bár a kalendárium még februárt mutatott, s az idén Tabarkában július 2-ától váija a muzsika a turistákat, s a jazz szerelmeseit, az első est han­gulata mégis forróra sikere­dett. Ennek egyik okozója Badreddine Rouissi, vendég­látónk volt, aki az arab világ Európában rejtve maradó gondjaiba avatott be minket a vacsorát követően. A másik az a szemüveges, joviális úri­ember, aki a mellettünk lévő asztalnál költötte el estebéd­jét. Már akkor is tudtuk, hogy ő Tunézia egyik legismertebb, s legkedveltebb muzsikusa. De Éouzi Chekili a színpadon meg is mutatta, milyen a jazz, ha európai dallamokat fűsze­rez meg némi afrikai hangu­lattal. A nagyszerű gitáros muzsikájában két földrész ha­gyományai ötvöződtek az arab és francia dallamokkal. A rómaiak és az olaj nyomában Tunéziáról szólva nem szabad megfeledkezni arról. hogy egészen a közelmúltig az ország gyarmati sorban volt. Először a rómaiak, ké­sőbb a franciák telepedtek meg ezen a vidéken. A ró­mai kor öröksége ma már jobbára csak a műemlékek­ben lelhető föl, a francia ha­tás azonban szembetűnő. Az oktatásban kötelező nyelv a francia, a tunéziai polgárok jelentős része anyanyelvi szinten beszéli is a nyelvet. Francia rádióadók sugároz­nak az országban, s azok az újságok, amelyek nem az arab ábécé szabályai szerint, arab betűkkel, s természete­sen jobbról balra íródtak, ugyancsak franciául szólnak a tunéziaiakhoz. A sok tunéziai hagyo­mány közül, melyekben az afrikai és európai hatások keverednek, kiemelkedik az a nálunk már-már elfeledett gyakorlat, hogy az éppen so­ros állami vezető képét min­den nyilvános helyen kia­kasztják. Tuniszban már megszoktuk, hogy a repté­ren, a szállodában, az étter­mekben, és a vízipipa-füstös kiskocsmákban is az ország feje tekint ránk a falról, ám arra azért nem számítottunk, hogy az évezredekkel ezelőtt lakott római település, Bul­la-Regia múzeumában is ta­lálkozunk a hatalmat egykor puccsal megszerzett, s most utolsó elnöki ciklusára ké­szülő politikus képmásával. Bulla-Regia, ahová más­nap reggel indultunk, Ta­barka közelében, ám az or­szág belsejében fekszik, jó­részt a föld alatt. Hogy mi­ért építkeztek a rómaiak a föld alá, arra csak a buszból kiszállva találtunk magyará­zatot: a magas hegyekkel körülölelt fennsíkon a szél szinte lélegzetvétel nélkül fújt hatalmas erővel. A ró­maiak házai egyébként meglepően jó állapotban maradtak fönn, és megőriz­ték az épületek különös szépségű mozaikképeinek legnagyobb részét is. Tunéziának ez a része, a sivatagtól északra a római kövek mellett más kincseket is rejt. Márványt, és olajat. Igaz, ez az olaj nem az az olaj, amely a sors kegye folytán néhány arab országot - amelyekben a homokon kívül legföljebb néhány da­tolyapálma akad - gazdaggá tett. Ez az olaj fán terem, de talán még értékesebb, mint a föld gyomrából előtörő égő arany. Az olíva Tunézia ta­lán legfontosabb bevételi forrása a turizmus mellett. Badreddine szerint az a tu­néziai, akinek száz olívafája van, már nem gondol sötéten a jövőre. Első a turizmus De mégiscsak: olíva ide vagy oda, első a turizmus. És ha a fejlődés a jelenlegi ütemben halad, akkor Tuné­zia a hagyományosan ven­dégváró afrikai országokat is maga mögé utasíthatja. Tu­nézia egyébiránt már ma is közkedvelt úti cél. Tavaly húszezer magyar, nyolcvan­ezer lengyel, és több, mint nyolcszázezer (!) német tu­rista érkezett az országba, dollármilliárdokat hátra­hagyva. A jazz-fesztivál zá­róestje előtt a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hi­vatal vezérigazgatója mellett a turisztikai minisztérium képviselői ismertették meg az újságírókat az ország előtt álló úttal. Hogy Tabarkától ne távolodjunk el, a fejlődés ütemére egy helyi példa: a kisvárosban röviddel az ez­redforduló után tízezer szál­lodai ágy várja majd a ven­dégeket. Most háromezer van... A tendencia természete­sen az egész országra érvé­nyes. A tunéziaiak tudják, számukra ez az egyetlen le­hetőség. Megszilárdították a közbiztonságot, nagy becs­ben tartják látnivalóikat: a csodálatos természeti kör­nyezetet, és a műemlékeket, egyszóval példát mutatnak, a turizmus, a vendégvárás ma­gasiskoláját művelik. Persze a turistát szórakoz­tatni is kell valamivel, ha már eljött. Erre pedig semmi sem alkalmasabb, mint egy forró hangulatú jazz-feszti­vál. A júliusi fellépők névso­ra pedig önmagáért beszél: a kilencnapos fiesztán itt lesz Manu Dibango, az afrojazz koronázatlan királya, és Big Joe Turner, BB. King egy­kori basszusgitárosa és zene­kara is. Big Joe egyébként a saj­tónapot is megtisztelte, és így hamisítatlan blues-dalla­mokkal búcsúztunk Tunéziá­tól. De csak júliusig... Kéri Barnabás (Vége.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom