Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-16 / 62. szám
SZEGED 5 Gregor József és Kass János Kossuth-díjas Gregor József: Úgy érzem, ez a díj Vaszy Viktor munkájának elismerése is. Kass János: Szeretném, ha a kiállításom idején (Fotó: Révész Róbert) vinnék színre a Kékszakállút a Dóm téren. (Fotó: Miskolczí Róbert) Életutak Gregor József Rákosligeten született 1940-ben. Zenei tanulmányai után a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkari tagja lett. 1964-ben Vaszy Viktor szerződtette magánénekesként a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol az operairodalom szinte minden nagy basszusszerepét elénekelte. 1989-91-ig az operatársulat igazgatója volt, 1991-ben a színház örökös tagjává választották. Művészetét Liszt Ferenc-díjjal, érdemes és kiváló művész címmel ismerték el. A nyugat-európai és a vezető amerikai operaházak után az elmúlt években három szerepben is bemutatkozott a New York-i Metropolitan Operában. Eközben - ha itt nem is bántak vele mindig művészi rangjához méltón - mindvégig szegedi maradt. Kass János neves szegedi polgárcsaládban született 1927-ben. Tanulmányait az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán, valamint a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán végezte. Hamar kibontakozott sokszínű alkotói pályája, már 1954-ben Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki. 1965-73 között az Új írás művészeti szerkesztője volt, 1967-től az Iparművészeti Főiskola grafikai tanszékén tanít. Önálló kiállításai Budapesttől Londonig, Torinótól Sydneyig a világ minden táján nagy sikert arattak. 1985-től a Vár utcában saját galériája nyílt. Művészetének elismerését az érdemes és kiváló művészi cím, a brüsszeli világkiállítás ezüstérme, a lipcsei könyvművészeti kiállítás Világ Legszebb Könyve díja jelzi. Van abban valami sorsszerű és felemeló, hogy Szeged világhírű polgára és díszpolgára, két jó barát, Gregor József operaénekes és Kass János grafikusművész egyszerre kapta meg a legmagasabb művészeti kitüntetést. A Kossuth-díj mindkettőjük esetében egy kivételes művészi életpálya méltó elismerése. • Hogyan fogadta a kitüntetést? - kérdeztem Gregor Józseftől. - Az Operaház már tavaly felterjesztett, akkor számítottam is rá, de végül nem kaptam meg. Most a feleségemnek adtam oda felbontani az értesítést, s amikor felolvasta, levettem a polcról Vaszy Viktor emlékkötetét, mert úgy éreztem, ez a Kossuth-díj kicsit az ő elismerése is, hiszen úgy ment el, hogy nem kapta meg. Kisebb kvalitású embereknek fs megítélték, őt pedig, aki magas színvonalú operatársulatot teremtett, nem tartották rá érdemesnek. Ami nálam ezzel az elismeréssel beérett, azt még Vaszy ültette el. Ahogy öregszem, egyre élesebben emlékszem a tanításaira. Mindig türelemre intett, azt mondta, viszonylag későn fogok mindent elérni. 9 Igaza lett. - Nehezen indult a páA Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyógyszerta ni/Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének 1991 óta igazgató-professzora; ugyanebben az évben választották meg a tudományos rektorhelyettesi tisztségbe, amelyet azóta is betölt. 1993-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Elnöki tiszte volt a Magyar, majd az Európai Kardiológiai Társaságban, jelenleg a Kardiológus Világszövetség főtitkára. Minden bizonnyal a szegedi tudóstársadalom egyik legelfoglaltabb tagja. Egy korábbi inteijú alkalmából elém tett egy kéziratot: öt gépelt oldalt tett ki a felsorolás, hogy milyen tudományos testületekben, nemzetközi és hazai társaságokban milyen tisztségelyám, tíz éven keresztül nem sikerült bemutatkoznom az Operaházban. Negyedszázaddal ezelőtt énekeltem ott először, s azóta majd' minden évadban 15-20 előadást kaptam. A feleségemnek is nagy hálával tartozom, mert nyolc évvel ezelőtt úgy éreztem, belerokkanok abba a botrányba, amit Szegeden keltettek körülöttem. Ha ő nincs mellettem, talán a pályámat is abbahagytam volna. Biztatásának, kitartásának köszönhetem azt is, hogy a New York-i Metropolitanbe eljutottam. Külföldön is azért tudok énekelni, mert mindig elkísér, itthon pedig olyan hátteret, olyan erődöt biztosít számomra, ahonnan nyugodtan és felkészülten indulhatok harcba. Azért is öröm számomra ez az elismerés, mert a Kossuth-díjas énekesek közül én vagyok az első, aki nem végzett zeneakadémiát és hivatalosan sohasem volt az Operaház tagja. 9 Mit énekel mostanában? - Május 2-án a Don Pasquale rendhagyó előadásával ünneplem pályafutásom 35. évfordulóját a Szegedi Nemzeti Színházban. Áprilisban és május elején csinálok még néhány előadást a szolnoki Hegedűs a háztetőn című produkcióból, amelyben Töröcsik Mari partnereként Tevjét alakítom. Utána BelDr. Papp Gyula, a SZOTE rektorhelyettese ket tölt be, milyen tanulmányokat publikált fő kutatási területén, a szív-érrendszer kórélettana és farmakológiája terén, milyen könyveket írt és szerkesztett és mely szabadalmakat jegyzett. „Azt vallom, hogy nekünk egyetemi oktatóknak és kutatóknak kötelességünk a tudományt minden erőnkkel előbbre vinni... Sose giumba utazunk, ahol a Flamand Operában immár a harmadik felújításban éneklem a Hamupipőke Don Magnificóját. 9 A szolnoki előadás olyan siker, hogy sajtójegyet sem tudtam rá szerezni. - Tevjével olyan iszonyatos szülési fájdalmaim volrespektáltam, hogy szombat van-e vagy vasárnap, éjszaka vagy nappal, egész életemben ennek érdekében dolgoztam, állandóan szolgálatban voltam" - mondta. Az idén augusztusban lesz 62 esztendős. Pályája kezdetétől a „szívügyek" érdeklik. A szív-érrendszeri betegségek, köztük az infarktus, a szívelégtelenség és a ritmuszavarok kialakulásának mechanizmusát és gyógyszeres befolyásolásuk új útjait kutatja. Nevéhez fűződik egy olyan új gyógyszer kifejlesztése, amely a korábbiaktól eltérő módon, az ún. kálciumérzékenyítés révén növeli a legyengült szívizom erejét. Számos további új gyógyszerjelölt kimunkálása köszönhető neki, amelyek a szív ritmuszavarainak megszüntetésében, a szívelégtelenség kezelésében és a rossz vérellátású agyterületek vérkeringésének fokozásában hatásosak. A szívműkötak, mint még soha, egyetlen szerepemmel sem, végül mégis életem nagy ajándéka lett, a legkedvesebb minden eddigi alakításom közül. A közönség is imádja a produkciót, a feleségem sem tud beülni az előadásokra, mert még a lépcsőkön sem marad szabad hely. Remélem, sikerül majd Szegedre is elhozni. dés fejlődésmenetében az emberre jellemző sajátosságokat ismert fel és feltérképezte a magzati, a születés utáni fejlődő, valamint az öregedő szív gyógyszer-érzékenységének az életkorral járó változásait. Több mint harminc éve a pécsi egyetemről került Szegedre. Ha nem külföldön tartja a kötelesség, akkor esténként a Széchenyi téren sétál. Saját bevallása szerint ilyenkor is gondolkodik; az egy-két órás gondolkodó-séta után este 11 körül hazamegy és frissen - munkához lát. Hogy ez számára mennyire magától értetődő, megmutatják a mondatai: „Szent-Györgyi Albert mondása volt, hogy az a kutató, aki ül a babétj ain, rossz helyen hordja azokat. Számomra az aktivitás: az élet. Aki leül, az le is épül... Ami progresszív, előrevivő, arról kényelmi okokból nem szabad lemondani!" S. E. 9 Hogyan fogadta a kitüntetést? - ismételtem meg a kérdést telefonon Kass János grafikusművésznek is. - Kassák Lajos azt mondta: az elismeréseket vagy nagyon fiatalon kell megkapni, ahogyan Mozart, vagy ahogyan vele történt, jó szerencsével meg kell élni, s egy élet munkájának jutalmaként fogadni. Noha az ember pályáját nem csupán díjakkal mérik, nagyon fontosak a mérföldkőnek számító elismerések. Nagy öröm most számomra a Kossuth-díj, s az is boldogság, hogy Göncz Árpádtól vehettem át, akivel fiatalon együtt éltük át a háború borzalmait. 9 A Kossuth-díj másik szegedi kitüntetettjének lakásában az ön Kékszakállú-képeit láttam. - Amikor a Salzburgi Ünnepi Játékokon Christoph von Dohnányi vezényletével láttam a Kékszakállút, eleredt a könnyem, mert elképzeltem, milyen csodálatos lenne ez a darab régi kedves barátommal, Gregor Józseffel a címszerepben és az én díszletemben a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán. Gregor József zseniális énekes, pályája zenitjén áll, nagyszerű alkalom lenne a produkció a közös munkára. Az évek sajnos gyorsan repülnek, jó lenne minél előbb sort keríteni rá! 9 Mostanában milyen nagyobb munkán dolgozik? - Egy szegedi könyvkiadó, a Mozaik Stúdió felkért, hogy illusztráljam az elsőtől a negyedik osztályig készülő olvasókönyv sorozatukat. Ez nagyon szép feladat, komoly pedagógiai munka és óriási felelősség, hiszen nem lehet a gyerekek kezébe dilettáns dolgot adni. Az unokám épp második osztályos, a harmadikos és negyedikes tankönyvből talán még ő is tanulhatna. Ezen kívül két bélyegen is dolgozom, amelyek a közeljövőben jelennek meg. Az egyik a kiváló orvos és szótáríró, Pápai-Páriz Ferenc születésének 350., a másik pedig a világhírű magyar származású hollywoodi filmrendező, George Cukor születésének 100. évfordulójára készül. Aktuális feladataim mellett a termést is be kell takarítanom, mert lassan záróra. Egy nagy összefoglaló kiállítást szeretnék Szegeden a Kass Galériában és a Képtárban. Ezen azokat a munkáimat is bemutatnám, amelyeket eddig kötetben nem publikáltam és tárlaton sem állítottam ki. Nagyszerű lenne, ha összekapcsolódhatna ez a kiállítás a Kékszakállú szabadtéri előadásával. Hollós! Zsolt Pályázaton nyert műszer A magyarországi német nagykövetség kultúrattaséja, Johannes Giffels adta át azt a folyadékkromatográfiás mérőrendszert, amelyet az Alexander von Humboldt Alapítvány ajándékozott a József Attila Tudományegyetem kolloidkémiai tanszékének. A berendezést dr. Király Zoltán egyetemi docens nyerte az Alexander von Humboldt Alapítvány műszerpályázatán. A kolloidkémiai tanszék oktatója tizenöt hónapot töltött el az alapítvány kutatási ösztöndíjasaként a berlini műszaki egyetem elméleti és fizikai kémiai intézetében, ahol vizes tenzidoldatok szilárd felületen történő megkötődésének (abszorpciójának) folyadékkromatográfiás és áramlásos mikrokalorimetriás vizsgálatával foglalkozott. A Humboldt-ösztöndíj befejezése után Király Zoltán az alapítvány műszerpályázatán elnyerte a harmincnyolcezer német márka értékű folyadékkromatográfiás mérőrendszert. Az ajándékba kapott műszert a környezetvédelmi kutatások során, a talajban végbemenő abszorpciós és transzportfolyamatok tanulmányozására használják majd. A fiatal kutató a Humboldt Alapítvány sikeres ösztöndíját és műszerpályázatát eddigi tudományos pályafutása legjelentősebb eredményének és elismerésének tekinti. H. Sz. Fizikaverseny - középiskolásoknak • Munkatársunktól A JATE Kísérleti Fizikai Tanszéke a közelmúltban pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára kísérleti fizika témakörében. Az ország középiskoláiból, illetve a határon túlról tíz csapat jutott be a szombati döntőbe. Pályázni egyénileg, vagy kétfős csapattal lehetett. A verseny eredménye: első helyezett - Belkovits Katalin (Marosvásárhely), felkészítő tanára: Bíró Tibor; a zsűri két második helyet osztott ki - Turi Gábor (Túrkeve), ft.: Simon László, valamint Friedl Zita (Sopron), ft.: Lang Ágota; a döntnökök a harmadik helyet is megosztották - Bartha Szabolcs és Bartha Zsolt (Kézdivásárhely), ft.: Bartha Zsolt, valamint Takács Sándor (Túrkeve), ft.: Simon László. Különdíjat kapott: Nagy Ervin (Temesvár), Angi Balázs és Bálint Lóránd (Marosvásárhely), Gulyás Nándor (Mezőkovácsháza), valamint Buránszki Bernadett és Maksa Edina (Aszód). Malatinszky a Sótartóban • Munkatársunktól Március 19-én, pénteken 16 órától a Duna Hungária borház és a Roosevelt téri halászcsárda borbemutatót tart az étterem Dankó Pista termében. A borkedvelők Malatinszky Csaba által forgalmazott borokkal ismerkedhetnek meg. További információt a 424-11 l-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Dr. Papp Gyula Széchenyi-díjas Művészeti díjak - szegedieknek • Budapest (MTI) Március 15. alkalmából Hámori József kultuszminiszter átadta az idei művészeti díjakat. Az elismerésekben szegedi és Szegedhez közel álló alkotók is részesültek. Az egységesülő Európa egyik sajátossága lesz a művészetek területén megjelenő alkotói, nemzeti sokszínűség, amihez hazánk, mint csatlakozni vágyó kis nemzet, saját kultúráját, valamint annak képviselőit büszkén és méltán teheti hozzá - mondta Hámori József kultuszminiszter a március 15-alkalmából pénteken Budapesten rendezett művészeti díjátadáson, az Iparművészeti Múzeumban. A Magyar Köztársaság nemzeti kulturális öröksége minisztere az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére kiemelkedő színházművészeti tevékenységéért Eszenyi Enikő Érdemes Művésszel, a szakmai kuratórium képviselőjével Jászai Mari-díjat adományozott Zsótér Sándornak, a Szegedi Nemzeti Színház rendezőjének. A miniszter Liszt Ferenc-dfjat adott át Frankó Tünde operaénekesnek, a Magyar Állami Operaház művészének, aki Szegeden végzett tanulmányai után évekig a város operatársulatának kedvelt egyénisége volt. Kiemelkedő irodalmi tevékenysége elismeréseként a miniszter József Attila-díjat adományozott Szörényi László irodalomtörténésznek, kritikusnak, a József Attila Tudományegyetem tanárának.