Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-04 / 53. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. MÁRC. 4. BELFÖLD 3 • Fogynak a kedvezmények a Démásznál Négymilliárd felett a nyereség röviden Váltás a Nemzeti Sportnál Az új, Kossuth Lajos sugárúti ügyfélszolgálat. A Démásznál is a vevá az úr. (Fotó: Schmidt Andrea) jegyzet Kormányút A kívülálló számára úgy tűnik, hogy a kormányt érő támadások általában nem a különböző döntéseket vitatják (persze, azokat is), hanem a kormány stílusát, a megfogalmazás módját. Kormánypártiak úgy vannak ezzel, hogy nagyon helyes, határozottan kell beszélni, a kitűzött célokat pedig meg kell valósítani, különben romlik az ország vezetésének ázsiója. Ellenzékiek viszont azt mondják, hogy erőből nem lehet politizálni, a másik oldal meghallgatása pedig nem pusztán udvariaskodás, hanem adott esetben tartalmas is lehet. Itt tartunk, s a kormány ezen körülmények közepette próbálja alakítani kommunikációs stratégiáját. Nincsenek könnyű helyzetben az ezért felelős szakemberek, mert elhatározott, meghozott döntéseken már nem sokat kell beszélgetni, nem fontosak a visszajelzések, számonkérésre pedig akkor lehet mód, ha jönnek, vagy nem jönnek az eredmények. Éppen ezért lassacskán az lesz a furcsa, ha a kormány egyeztetni hívja valamely partnerét. Stumpf István kérésének most Kovács László nem állt kötélnek, ami szintén nem egy jó döntés, mert mint tudjuk, az elutasítás elutasítást szüL Ráadásul Kovács Lászlót a köz nagyvonalú úriemberként ismeri, aki nem riad vissza egy kis szópárbajtól, vagy éppen egy protokollfélórátóL Az igaz, hogy Stumpf István bővebben is közölhette volna vele, hogy miről szeretne tárgyalni, az viszont gyenge érv, hogy nem derült ki, milyen minőségben kereste őt meg a fideszes politikus. Másrészt - bár a levelet nem láttam, de - ezek az kérdések az aláírásból, vagy a fejlécből kiderülnek, azt ugyanis nem feltételezem, hogy Stumpf úr egy húsvéti üdvözlőlapon invitálta Kovács urat bájcsevegni. Az is érdekes, hogy időnként a biztonság kedvéért Orbán Viktornak és Torgyán Józsefnek támad egy kis nézeteltérése, amit majd valószínűleg megbékélés követ. Ez is felveti viszont a problémát, hogy a határozottságáról ismert kormányon belül eléggé határozottan irányítják-e a szervezeti kommunikációt, avagy az is igaz lehet, hogy egy-egy torgyános kirohanás még belefér az imidzsbe. M indez nem változtat azon a felismerésen, hogy döntéseket hozni viszonylag egyszerű. Nehezebb azonban ezeket értelmezni és megmagyarázni olyanok számára, akik egészen biztos, hogy a legkisebb lehetőséget is felhasználnak a támadásra. Kérdés, hogy a kormány számára megéri-e belemenni ezekbe a vitákba, vagy pedig haladnak tovább azon az úton, melynek végén a választók minősítik az ország vezetésének négyéves tevékenységét. • Stumpf-Kovács-találkozó Egyelőre elmarad • Budapest (MTI) Dénes Tamást nevezte ki a Nemzeti Sport főszerkesztőjévé a svájci laptulajdonos Michael Ringier - jelentette be a szerdai szerkesztőségi értekezleten a kiadóvállalat keleteurópai igazgatója. Az eddigi főszerkesztő, Énekes Zoltán, valamint Borbély Pál igazgató és még tíz újságíró, illetve fotóriporter távozik a laptól. Másfél-két év alatt szeretnénk elérni, hogy a Nemzeti Sport, formailag és tartalmilag teljesen megújuljon és Közép-Európa legjobb sportnapilapjává váljon - mondta az új főszerkesztő. A szerkesztőség hamarosan az eddiginél tágasabb épületbe költözik és teljesen megújul a számítógépes háttere is. Lakótelepi templom • Kecskemét (MTI) Új típusú katolikus közösségi házzal bővül a kecskeméti Szentcsalád Templom épületegyüttese. A Széchenyi-városi lakótelepen tavaly felszentelt plébánia tőszomszédságában a napokban megkezdődtek a 450 négyzetméter alapterületű létesítmény alapozási munkái. Várhatóan még ez év karácsonya előtt felavathatják az új épületet, amely reményeik szerint két egymásra ható, egymásba kapcsolódó fogalom jelképe is lesz. A templomépítő közösség és a közösségépítő templom megtestesítője, példaértékű bizonysága. Hadijáték • Szolnok (MTI) Negyven lovas, 200-250 gyalogos honvéd és 14 löveg felvonultatásával kerül lejátszásra a császári fősereg felett 1849. március 5-én Szolnokon aratott diadalmas csata. A március 6-án, szombaton délután két órától kezdődő 40 perces ütközetben osztrák, cseh, lengyel, német és magyar hagyományőrző honvéd egyesületek vesznek részt. A hadijáték osztrák térfelén mondta el az alapítvány elnöke -, akárcsak 150 évvel ezelőtt, most is valódi osztrák katonák állnak majd. A szervezők - hangzott el a sajtótájékoztatón - több tízezer érdeklődőre számítanak. A rendszer ára • Tiszaújváros (MTI) Egyéves beruházó és fejlesztő munkával elkészült és átadták a Tiszai Vegyi Kombinát csúcstechnológiát megvalósító, a 9001-es minőségbiztosítási szabvány követelményeinek megfelelő új informatikai rendszerét. Az új rendszer kiépítése a TVK teljes évi költségeinek egy százalékába került. Mark Janicello • Fát (MTI) A világ legjobb Elvis Presley-előadójaként számon tartott Mark Janicello, a Bécsi Operaház tagja a Fóti Gyermekközpontban lépett fel az intézmény lakói és a település iskoláinak tanulói előtt, a drog elleni küzdelem jegyében. A zenei előadást a Narconon Magyarország Alapítvány szervezte, amely a kábítószer terjedésének visszaszorításában vállal részt. A Démász Rt. nem szokványos évet zárt 1998-ban - hangzott el a cég idei elsá exkluzív sajtótájékoztatóján tegnap, szerdán délelőtt Szegeden, a Kossuth Lajos sugárúti új ügyfélszolgálati irodában. Az rt. tavaly több mint 44 milliárd forintos árbevételt és 4,4 milliárd adózás utáni eredményt ért el. 1998 jelentós dátum a Démász életében: részvényeit elsőként a hazai áramszolgáltatók közül - bevezették a tőzsdére. A Dél-magyarországi Áramszolgáltató (Démász) Rt. 1998-ban energia értékesítését 2,5 százalékkal növelte - jelentette be a sajtótájékoztatón a társaság két vezetője, Hiezl József humánpolitikai igazgató és Briglovics Gábor marke• Budapest (MTI) Orbán Viktor miniszterelnök szerint már most, a kormányzati ciklus elején meg kell valósítani a felsőoktatási integrációt. A kormányfő a Magyar Rádiónak adott szokásos szerdai interjújában úgy vélte, Torgyán József kisgazda pártelnöknek nem kell találkozót kezdeményeznie vele, mivel hagyomány, hogy a kormányülések előtt a kormány kabinet - amelynek a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is tagja - megvitatja a súlyos kérdéseket. Orbán Viktor kisebb adminisztrációval, ha• Budapest (MTI) Lassul idén a gazdasági növekedés, az egyensúly tovább romlik, s változatlan kormányzati magatartás esetén az államháztartás, valamint a külkereskedelmi és a fizetési mérleg hiánya nyugtalanító méreteket ölt állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Rt. legújabb prognózisában. A kutatóintézet szerint a tavalyi 5-5,5 százalékkal szemben az idén 3-4 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben a külkereskedelmi mérleg hiting és energia-gazdálkodási osztályvezető. Mindez annak köszönhető, hogy egyrészt a régió gazdasági növekedése miatt több áramot vásároltak a fogyasztók, másrészt a cégen belül is szigorú költséggazdálkodást vezettek be. A hálózati veszteség - amit a köznyelv egyszerűen csak áramlopásnak hív - is egy százalékkal (az 1997-es 13,8 százalékról 12,8-ra> csökkent. Ennek az egy százaléknak az értékét 300-400 millió forint körüli összegre becsülik. Idén a villamos energia szolgáltatásában fordulópont várható. Amennyiben a kormány igent mond az energiahivatal, a szakemberek és az érdekképviseletek közös javaslatára, úgy 1999. július 1jétől egységessé válik a tarifarendszer. Megszűnik az a keresztfinanszírozás, amely ma is működik: a nagyfogyasztótékonyabban és a diákok számára átjárhatóan működő egyetemeket és főiskolákat vár az integrációtól. Kifejtette: ez a kérdés 1990 óta napirenden van, a sokrétű ellenállás miatt azonban mindkét előző kormány bicskája beletörött ebbe. A gazdasági folyamatokról szólva a miniszterelnök kifejtette: a költségvetési tanaiéval fizettetik meg azokat a kedvezményeket, amiket kicsik (a lakosság) élvez. Jelenleg a többet fogyasztó ügyfelek hátrányos helyzetben vannak, míg a lakosság különböző előnyöket élvez. Az úgynevezett tömbös rendszer értelmében például az első 50 kilowattóra elfogyasztása nagyon kedvezményes (ez a jövőben meg is szűnik). Az új tarifarendszerrel tehát mindenki a tényleges áramfogyasztását fizeti meg, a nappali és az éjszakai villamos energiára pedig egy-egy egységárat határoznak meg. A korszerűsített tarifarendszerrel az Európában elfogadott normákhoz igazodik az ország. Ennek változása nem növelheti a szolgáltatók összes árbevételét, valamint csak bizonyos fogyasztói csoportok éreznek meg belőle 1-2 százalékos áremelkedést. kok zárolásán túl nem tartja időszerűnek a kiadások viszszafogását, a megszorító intézkedéseket, és nem hajlandó a fizetések, nyugdíjak csökkentésére. Megfogalmazása szerint amíg az ellenzék megszorító intézkedéseket sürget, a szakszervezetek egy része magas béremelési követelésekkel áll elő. - Rövid távú sikerek érdeA lakosság most márciusban kapja kézhez azt az áramszámlát, amely már egy megemelt szolgáltatási díjat tartalmaz. Januárban ugyanis átlagosan 9 százalékkal emelkedett a villamos energia ára. Ekkor fordult eló először, hogy a kisfogyasztók áramdíja nagyobb arányban emelkedett, mint a nagyfogyasztóké. A Démász idén is folytatja a korábbi években elkezdett méréskorszerűsítési programját: 25 ezer egyfázisú és 5 ezer háromfázisú fogyasztásmérőt cserélnek le. A korszerű elektronikus méréssel rendelkező nagyfogyasztók közül 1999ben újabb százat bevonnak a távleolvasási rendszerbe. Ennek során a fogyasztásmérővel modemen keresztül, telefonon történik a kommunikáció - jelentették be a Démásznál a tegnapi sajtótájékoztatón. Fekete Klára kében azonban nem szabad olyan intézkedéseket hozni, amelyek hosszabb távon veszélyeztetik a gyarapodást, gyermekeink jövőjét és a mi életünk lehetőségeit - hangsúlyozta. Közölte: a kormány tavasszal, az első negyedév végén vizsgálja meg, hogy milyen eredményeket hozott az általa megindított új gazdaságpolitika. A kormányfő cáfolta, hogy a kabinet nem folytat párbeszédet az érdekképviseletekkel. Elmondta: a kormány elkötelezett az eddiginél szélesebb körű társadalmi párbeszéd mellett, ami viszont nem mindenkinek tetszik. • Budapest (MTI) Kovács László nem tesz eleget Stumpf István kancelláriaminiszter csütörtökre szóló meghívásának - derült ki a szocialista pártelnök-frakcióvezető szavaiból egy szerdai sajtótájékoztatón. Kovács László hangsúlyozta: nem a párbeszédtől zárkózik el, de a csütörtökre kezdeményezett találkozót előkészítetlennek tartja. Elmondta: kedden délután érkezett hozzá egy fax, amelyben Stumpf István jelzi, hogy csütörtök reggel eszmét cserélne vele aktuálpolitikai kérdésekről. - A négysoros faxból nem derül ki, hogy milyen tematika mentén folyna a párbeszéd, és az sem világos, hogy a miniszter a saját, vagy a kormány, illetve a Fidesz véleményét képviselné-e a találkozón - mutatott rá Kovács László. Közölte: levélben válaszol a kezdeményezésre, amelyben javaslatot tesz arra, hogy miként lehetne valóban érdemivé, hasznossá tenni a megbeszélést. Az SZDSZ-hez azért nem érkezett tárgyalási kezdeményezés Stumpf István minisztertől, mert a szabaddemokraták korábban bizonyos feltételek teljesüléséhez kötötték a konzultációt - mondta Borókai Gábor kormányszóvivő. A kormányszóvivőt annak kapcsán kereste meg az MTI, hogy Stumpf István a három ellenzéki parlamenti párt közül (MSZP, SZDSZ, MIÉP) csak az SZDSZ-t nem hívta meg hivatalába azzal a céllal, hogy aktuálpolitikai kérdésekről tárgyaljanak. növekedést, illetve 4-5 százalék fogyasztásbővülést jelent. A beruházások valószínűleg a tavalyinál lassabban, de még mindig dinamikusan, 8 százalék körül fognak növekedni. így a belföldi kereslet emelkedése meg fogja haladni a GDP bővülését. A belső egyensúly romlása megmutatkozik a költségvetés feszültségeiben. A januári hiány 90 milliárd forint, az éves előirányzat 24 százaléka volt, amire a kormány a GKI szerint helyes irányú, de nem elégséges lépéssel, 40 milliárd forintnyi tartalék befagyasztásával válaszolt. • Lassul a növekedés, romlik az egyensúly GKI: veszélyzónában vagyunk ánya 800 millió dollárral emelkedik, s elérheti a 3,5 milliárd dollárt. A folyó fizetési mérleg deficitje az elmúlt évi 2,3 milliárd dollárral szemben 1999-ben félmilliárd dollárral több lesz, ugyanakkor az éves átlagos infláció 9 százalékra mérséklődik. A GKI előrejelzése szerint az idén az ipari termelés 7 százalékkal nő, ami a tavalyi 12,6 százalékhoz képest lassulás. A kutatóintézet megállapította, hogy tavaly ugyan a gazdaság gyorsan növekedett, ám a belföldi felhasználás, a fogyasztás és a beruházás a gazdaság teljesítményénél is jobban nőtt. így romlott a gazdaság egyensúlya, s több mint kétszeresére nőtt a fizetési mérleg hiánya. Magas volt az államháztartás deficitje is, ami a privatizációs bevételek nélkül az év végi rendkívüli kiadásokkal elérte a 693,5 milliárd forintot. A GKI szerint tavaly az utolsó negyedévben a gazdaság több fontos területén, így például az iparban és az exportban is mérséklődött a növekedés üteme. A prognózis alapján az idén, részben a hazai kereslet növekedése, de főleg a nyugat-európai kereslet lassúbb bővülése miatt az export csupán 10 százalékkal nő, miközben az import 12 százalékkal bővül. A korábbi évektől eltérően a külföldi tőkebeáramlás nem fogja teljesen fedezni a folyó fizetési mérleg hiányát, ezért az ország nettó adósságállománya emelkedni fog. Nemzetközi pénzügyi megítélése pedig némileg kedvezőtlenebbé válik. Tovább romlik a belső egyensúly is. A nettó keresetek várhatóan 13-14 százalékkal emelkednek, ami 4 százalék feletti reálkereset• Orbán Viktor a Magyar Rádióban Integráció márpedig kell!