Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-05 / 54. szám

PÉNTEK, 1999. MÁRC. 5. BELFÖLD 3 s röviden Celladam-gyár • Pilisborosjenő (MTI) Celladam-injekció gyártá­sára külföldi vállalkozók be­ruházásában üzemet építe­nek Szentendrén. Kovács Ádám, a pilisborosjenői te­lephellyel működő Celladam Rt. elnök-vezérigazgatója el­mondta: az egykori szen­tendrei laktanya területén, 40 millió dolláros költséggel megvalósuló építkezés része egy svéd üzletemberekkel kötött megállapodásnak. An­nak értelmében a rosszindu­latú daganatos betegségek gyógyítására szánt Celladam termékcsalád előállítására a közeljövőben Svédország­ban, Szlovákiában, Szent­endrén és a Hajdú megyei Tégláson építenek gyárat. Menedék • Salgótarján (MTI) Saját családjuktól, vagy valamilyen súlyos krízishely­zetből gyermekeikkel mene­külni kényszerülők számára adtak át Salgótaijánban átme­neti szállót. A Menedék né­ven megnyílt otthont a Vörös­kereszt Nógrád megyei szer­vezete alakította ki a minisz­térium pályázati alapjaiból nyert 12 millió forint, vala­mint az önkormányzat, vállal­kozók, karitatív szervezetek támogatásával. Körgyúrú • Székesfehérvár (MTI) Összesen 13 milliárd fo­rintos beruházással új elke­rülő út épül Székesfehérvár nyugati határában. A várost délről elkerülő M7-es autó­pálya sárbogárdi lejárója és a 8-as főút egyik észak-nyu­gati csomópontja közötti 10,5 kilométeres, kétszer kétsávos autóutat a tervek szerint 2004-től használhat­ják majd az autósok. Az idén rendelkezésre álló 600 millió forintból a 70-es úti felüljáró kialakítását akarják befejez­ni. A 63-as elkerülő út első, 3,2 kilométeres szakaszát 2000 végéig megnyitják a forgalom előtt. Az ideges utas • Hegyeshalom (MTI) Egy horvát állampolgár­nál 4,9 kilogramm marihuá­nát találtak a hegyeshalmi vámosok. M. B. horvát ál­lampolgár a felesége tulajdo­nát képező Opel Vectra típu­sú személygépkocsival je­lentkezett kilépésre. Feltű­nően ideges viselkedése, va­lamint az a tény, hogy sem­miféle áru nem volt nála, in­dokolta a tételes, alapos vizsgálatot. A pénzügyőrök az átalakított üzemanyagtar­tályban 24 csomagban 4,9 kilogramm kábítószert talál­tak. Erről a szakértői vizsgá­lat utóbb megállapította, hogy marihuána. Felmondás • Taszár (MTI) Elbocsátja 46 magyar dol­gozóját az amerikai hadsere­get Taszáron kiszolgáló civil szervezet, az AAFES. A dol­gozók még két hétig a cég alkalmazottai. Koncsek An­tal ezredes, a Somogy me­gyei Védelmi Iroda vezetője elmondta: a hír azért lepte meg, mert a felmondás szán­dékáról ezúttal nem tájékoz­tatták a védelmi irodát, ho­lott ezt eddig nem csak a he­lyi vezetők, de a cég német­országi központja is minden alkalommal megtette. • Települések, érdekek és polgármesterek Csongrád, a „cívis" megye Polgármesterek és szakértők - egymás közt. (Fotó: Schmidt Andrea) A „környezöség" nagysága bizonyítja egy városról, hogy va­lóban központja egy régiónak. Erre hivatko­zott dr. Bartha László, Szeged polgármestere, mikor köszöntötte a tegnapi önkormányzati fórum résztvevőit. A két megyei jogú város. Szeged és Hódmezővásár­hely polgármestere, vala­mint a Pusztaszeri Tájvé­delmi Körzetért Önkor­mányzati Egyesület képvi­selője írta alá azt a meghí­vót, mely konzultációra hívta a megye települései­nek polgármestereit. Ezt az önkormányzati fórumot a Civis Management szervez­te. E frissen bejegyzett ma­gáncég az önkormányzatok elképzeléseihez forrásokat keres, projekteket ismertet, befektetőket és bankokat kutat föl. Hogy ez mit is je­lent, ez az akkor derült ki, mikor az ABN Amro Bank képviselője e fórumon is­mertethette a közvilágítás energiatakarékossá alakítá­sát célzó, kedvezményes hitelt, melyet nem csupán a forráshiányos települési ön­kormányzatok használhat­nak föl okosan. A térinformatika szere­péről, a közigazgatási infor­matikai fejlesztésről .és mo­dellről a szegedi és a hód­mezővásárhelyi polgármes­teri hivatal szakelőadója szólt. Hatékony csak az egy­séges érdekérvényesítés le­het, hangzott el, mikor a közműszolgáltatókkal kap­csolatos gazdasági és jogi anomáliák kerültek terítékre. Az önkormányzati fóru­mon a Miniszterelnöki Hi­vatal szempontjait a köz­igazgatási és területpoliti­kai államtitkárság szakmai főtanácsadója, dr. Baitz Andor ismertette. Azt hangsúlyozta, hogy a tele­pülések befelé fordulása ol­dódik, egyre több ok miatt erősödik a regionális szem­lélet. Ú. I. • Adókedvezmény­es adókulcsmérséklés Járai az arányokról • Budapest (MTI) A kiteijedt adókedvezmé­nyek csökkentésével arányos adókulcs-mérséklésen gon­dolkodik a Pénzügyminisz­térium jövőre - mondta Járai Zsigmond pénzügyminiszter azt követően, hogy csütörtö­kön Budapesten találkozott a nagyobb biztosítótársaságok vezetőivel. A pénzügyminiszter kifej­tette: az adókedvezmények szűkítése az adózási rend­szer egyszerűsítését is szol­gálja, ennek eredményeként az adóbevallások száma is drasztikusan csökkenhet. - Az életbiztosításhoz, il­letve az önkéntes pénztárak­hoz kapcsolódó adókedvez­ményekről a tárca nem egyeztet az ágazat ve­zetőivel, mert ez adózási kérdés - hangsúlyozta a mi­niszter. Járai Zsigmond kiemelte: elsősorban az élőmunkater­hekkel kapcsolatos adók csökkentését tervezik, mert a gazdaság számára ez jelent­heti a versenyképesség nö­velését. Ugyanakkor a sze­mélyi jövedelemadót is sze­retnék mérsékelni. Magyarország az EU­csatlakozáskor biztosan de­rogációt fog kérni azért, hogy az életbiztosítások után képzett tartalék jelentős ré­szét továbbra is csak az or­szágban lehessen befektetni. • Családi pótlék A határidő: március 31. • Budapest (MTI) Március 31-ig nyújthatják be családi pótlék igénylésü­ket azok, akik januártól újra jogosulttá váltak az ellátásra, és szeretnék is megkapni az év első hónapjára járó össze­get - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár munkatársa. Pincési Jánosné közölte, hogy akik áprilisban nyújtják be igényüket, azok - ha már az év elejétől jogo­sultak voltak az ellátásra ­elveszítik a januári összeget, mivel a családi pótlékot két hónapra visszamenőleg lehet érvényesíteni. Csurka kontra Surányi • Budapest (MTI) A Magyar Nemzeti Bank el­nökének leváltását javasolta Stumpf Istvánnak, a Miniszter­elnöki Hivatalt vezető minisz­ternek csütörtöki megbeszélé­sükön Csurka István, a Magyar Igazság és Elet Pártjának elnök­frakcióvezetője. Csurka István szólt arról is, hogy alapvetően támogatásáról biztosította a kormány gazdaságpolitikáját. jegyzet Viktória O rbán Viktor a magyar labdarúgás neves képvi­selőivel, edzőkkel, főtitkárokkal, bukott és hivatal­ban lévő szövetségi kapitánnyal és Knézy Jenővel talál­kozott a napokban. Felajánlotta a kormány segítségét, bár mindenkit megnyugtatott: attól, hogy ő az Orbán Viktor, el is lehet hajtani Deutschostól, Dénesestől. Vi­szont akkor „marad az, amit a múlt hét végi bajnoki for­dulóban láttunk." Edzők, főtitkárok, kapitányok, Knézy Jenő! Ne hajt­sátok el Orbán Viktort, képtelen vagyok végignézni még egy Siófok-Újpestet, Kispest-Videotont, de a rangadók rangadójának tartott Diósgyőr-Dunaferr is csak leg­rosszabb álmaimban jöjjön elő. Ha jól értettem, a kor­mányfő meg kívánja tanítani futballozni az elkényezte­tett magyar profikat. Szerdán bejelentkezik Siófokra, a technikai vezető rossz tréfának vélve lecsapja a telefont. Edzés előtt mégis megérkezik a lerobbant pálya szélére a fekete miniszter­elnöki Mercedes, amiből nemzetiszínű melegítőben ma­ga a kormányfő pattan ki A már pályán lévő játékosok körbeveszik, és Orbánnak mindenkihez van néhány sza­va. - Juhász! Bátrabban csússzon be, és ha megszerzi a labdát pontos indításokkal hozza helyzetbe társait! - és Juhász attól kezdve bátrabban csúszik be, és rendre pon­tos indításokkal hozza helyzetbe társait - Posza! Sokkal többet gyakorolja a vetődéseket, ug­ráljon lépcsőn, hogy ruganyos legyen, és használjon izomlazító kenőcsöt! - Posza a siófoki lakótelep réme lesz, dübörögnek a lépcsőházak, amerre jár, dörzsöli a lábába az izomlazttót, és gólt sem kap tavasszal. - Szabó! Ne a kapu torkából akarjon a hálóba találni, vállalkozzon távoli lövésekre is, hisz abból lesz a gól - és Szabóra nem lehet ráismerni tavasszal, tüzel mint egy szuka, lövéseiben van erő, az egyik cég csokoládét nevez el róla A miniszterelnök visszaül Mercedesébe, megy tovább Zalaegerszegre, ott nem olyan nagy ugyan a baj, de elkél a segítség. Csak azt nem tudom, kifog itt kikapni, ha Orbán Viktor tényleg ellátogat minden csapathoz? Vadásznak az orwadászokra Az orvvadászat visszaszorí­tása érdekében közös fellépést határoztak el a vadászok és a rendőrök. Erről tájékoztatta a sajtót tegnap dr. Lukács János ezredes, megyei tendőr-főkapi­tány és dr. Pigniczki József, a megyei vadászkamara elnöke. Az együttműködés alapja a két szervezet közötti országos megállapodás, amelynek min­tájára a megyékben is elkészí­tik az érintettek az együttműkö­dési dokumentumot. Lukács János elmondta, hogy a közös érdek a vadállo­mány megóvása, a jogsértések megelőzése, a vadászat gya­korlásához szükséges feltéte­lek biztosítása és a lőfegyverek beszerzésének, tartásának és használatának szabályozása. Ennek érdekében a rendőrök és a vadászok kezdeményezik, hogy az eddigi párhuzamos vizsgáztatást egységesítsék. A legfontosabb érdek természe­tesen a jogosulatlan vadászat visszaszorítása, történjen ez akár engedély nélküli fegyver­használat révén, akár vadászati jegy nélküli vadkilövés formá­jában. Pigniczki József kifejtette, hogy a vadásztársaságok az éves vadászati tervüket ismer­tetik a rendőrséggel, így egy­szerűbb lesz az ellenőrzés. A rendőrök többek között vállal­ják, hogy értesítik a kamarát, ha valamely tagjuk ellen bün­tető eljárást indítanak. Pignicz­ki József hozzátette: tisztában vannak azzal, hogy az orvva­dászatot teljes mértékben soha nem lehet visszaszorítani, ugyanakkor rendkívül aggasz­tó adat, hogy az országban az elejtett vadak harminc százalé­ka orvlövészeknek esnek áldo­zatul. A. L. A CB-Bróker és az Enigma Invest után a múlt héten már a har­madik szegedi központú brókercéget, a Pakett Bróker Rt.-t is felfüg­gesztette az Állami Pénz­és Tőkepiaci Felügyelet. Tegnap azonban meg­szüntette ezt az intézke­dést, így a Pakett az első brókercég, amely túléli az ÁPTF ilyen jellegű „beavatkozását" A felügyelet február 22-i hatállyal időlegesen felfüg­gesztette a 12 ezer ügyféllel és hét irodával rendelkező, 1991-ben alapított Pakett Bróker Rt. KELER Rt.-nél vezetett valamennyi számlá­ját, valamint a társaság be­fektetési szolgáltatási tevé­kenységét, valamint Takács • A felügyelet „felfüggesztette a felfüggesztést" Újra kereskedhet a Pakett Bróker Rt. Tibor személyében felügye­leti biztost rendelt ki. A fel­függesztés indoklásának leg­súlyosabb mondata, hogy a társaság „gazdálkodásában jelentős hiányosságok, illet­ve jogszabályellenes elemek vannak... nem zárható ki, hogy a Pakett a jogos ügy­félkövetelések maradéktalan kielégítéséhez nem rendel­kezik, elegendő pénzösszeg­gel, illetve értékpapír-állo­mánnyal". A valósabb indok azonban inkább az volt, hogy a társaság saját tőkéje a jegyzett tőke alá csökkent. Az ÁPTF már tavaly, no­vember 27-én hozott egy ha­tározatot, amelyben arra kö­telezte a brókercéget, hogy 90 napos határidővel töltse fel tőkéjét. A brókercég időközben bekerült abba a tízes cso­portba, amelyet az APTF kü­lön megvizsgáltatott, ám a Pakett szerint a vizsgálat eredménye „nem fedte a tár­saság aktuális likviditási, va­gyoni helyzetét". Papp Lász­ló vezérigazgató már a fel­függesztés másnapján úgy nyilatkozott, hogy nyilván­tartásuk naprakész, sem pénzből, sem értékpapírból nincs hiány, s az ügyfelek értékpapír-követelése is „da­rabra" megvan. Ezt igazolja az a tény is, hogy a múlt hét második felében az ÁPTF a brókercég mind a hét irodá­jában „rovancsolt" és nem talált eltérést, az ügyfelek ér­deke és pénze tehát nem sé­rülhetett. Az elmúlt hét végén Gaál Gyulával, az ÁPTF elnökhe­lyettesével tárgyalt a Pakett­vezérkar, s ezen informáci­ónk szerint olyan megegye­zés született, hogy a bróker­cég, tőkehelyzetének javítá­sára köteles ingatlanvagyo­nából 100 millió forintnyit értékesíteni. A hét elején két, körülbelül egyforma in­gatlan közül az egyiket, a vásárhelyi ipari telephelyet 50 millió forintért már meg is vásárolta egy, azt már másfél éve bérlő magántár­saság, de a keszthelyi parko­lóház üzletrésze is elkelt szerdára. A megegyezés fel­tételei tehát teljesültek. Az ÁPTF tegnap meg­szüntette a felfüggesztést, visszarendelte a felügyeleti biztost, s ilyen intézkedésre először volt példa, pedig tu­catnyi brókercég „bukott már orra" Magyarországon. A felfüggesztés megszünte­tését azzal indokolta a hatá­rozat, hogy ellentétben a ko­rábbi felügyeleti vélekedés­sel, „megállapítást nyert, hogy a Pakett, ügyfelei vele szemben támasztott jogos igényeit maradéktalanul ki tudja elégíteni... az ügyfelek befektetései biztonságban, maradéktalanul rendelkezés­re állnak". Azzal, hogy a tőzsdei kereskedési jogot idő előtt visszaállította a fel­ügyelet, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a Tarafás-ügy csúcspontján, a „megy az el­nök vagy nem megy, jól dol­gozott az ÁPTF vagy nem" hangulatban hozott döntés, bár megfelelt a törvény betűjének, mennyire volt el­kerülhetetlen. Kovács András

Next

/
Oldalképek
Tartalom