Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-25 / 70. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. MÁRC. 25. SPORT 9 SZLC: nem után igen? • Munkatársunktól Tegnap délután fél 3-kor, ha valaki a Felső Tiszaparti stadionban járt, annak jegyet kellett váltania ahhoz, hogy beléphessen. Várták a szegedi focisták a Soproni Matáv gárdáját Igen, együtt volt a csapat, mindenki (Kenesei, Major, Herczku, Faragó és a többiek) ott volt az öltöző folyosón. Szólt a zene, a rendezőkön ott volt a karszalag, sőt, a lelátón körülbelül húsz néző várta a meccs kezdetét. A vendégek - és a játékvezetők - azonban nem érkeztek meg, ezért a SZLC labdarúgói negyed 4-kor elindultak tréningezni - lábtengóztak Keneseiék. Mi lesz a folytatás? Az együttes tagjai azt nyilatkozták: befejezik a szezont, s a hét végén már(!) pályára lépnek a listavezető Tatabánya ellen. Szóval, Kiprichék retteghetnek... Hatástalanított „Barcika-bomba" Kánya hiába szárnyalt Petheö (a kép közepén) vezérletével szinte a padlóról állt fel a Medikémia a Kazincbarcika elleni MK-negyeddöntö visszavágón. (Fotó: Karnok Csaba) kézilabda Hódmezővásárhelyi B & B AutókerKisvárdai SE 22-25 (12-10) Női Magyar Kupa kézilabda-mérkőzés. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 300 nézó. Vezette: Hegyesi, Kisfalvi. B & B Autóker: Ajtonyné - Bánfi 2, Zsákai 3 (2), Sipterné 3 (1), Dobra 2, Lázár 2, KÁNYA 8. Csere: Bodó 1, Juhász Nagy 1, Ábrahám. Edző: Ajtony Ákos. Kisvárda: Barkasziné Bernát 2, Kévés 3, BUCESCHI 5, Ignatenko 2, OVTUS 4, Mocut 1. Csere: DEMETER (kapus), Csirinyi 2, Nagy K. 2, Nádasi, BAUNOK 4, Hornyák. Edző: Palkó János. Hétméteres: 5/3, ill. 1/0. Kiállítás: 2, ill. 8 perc. A házigazdák remekül kezdtek és az első félidőben szinte végig egyenrangú partnerei voltak az NB l-es gárdának. A vásárhelyieknél elsősorban Kánya remekelt, aki a kitűnő indításokat rendre értékesítette. A fordulást követően már egy teljesen más felfogású Kisvárda lépett pályára, amely rövid idó alatt megnyugtató előnyt szerzett. A vendégek a találkozó befejező szakaszában már csak arra figyeltek, hogy győzelmük és ezzel együtt a továbbjutásuk ne kerüljön veszélybe. Ajtony Ákos: - Emelt fővel búcsúztunk a kupától. Sajnos nem tudtuk átlőni az igen magas védőfalat, s a végére el is fáradtunk. Palkó János: - Az első félidőben meglepően jól játszottak a hazaiak, ám a szünet után már megfelelően koncentráltunk és így magabiztos győzelmet arattunk. K. T. Medikémia SzegedVegyész RC Kazincbarcika 3:2 (-13,-9,110,14) Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó, férfimérközés. Szeged, 400 nézó. Vezette: Kovács G., ifj. Beregszászi. Medikémia Szeged: NYIRKA, PETHEÖ, SOLOID, ÚRFI, Torma, Neizer. Csere: Berkes, Jánosi, Péterfy. Edző: Karagics Mátyás. Vegyész RC Kazincbarcika: KARASZEV, HULMANN, Csernyenko, Polencsik, Nagypál, BENCSIK. Csere: Bagó (liberó), Kiss Zs., Veres. Edző: Dudás András. légköreiig Holnap este 6 órakor a szegedi Műjégpályán a jégkorongsport történetében először rendeznek válogatott mérkőzést. A magyar együttes ellenfele a nagy rivális román gárda lesz. Az előkészületekről a szövetségi kapitányt, Palla Antalt faggattuk, míg Bánáti Antal, a Tisza Volán Szeged elnöke, s Kalocsa László, a gárda vezetőedzője az esélyekről nyilatkozott. atlétika • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Diáksport Szövetség rendezte meg - a rossz idő miatt az újszegedi Ligetben - az atlétikai diákolimpia mezei futóbajnokságát. Győztesek: Egyéni. Fiúk. I. korcsoport, 1000 m: Godaish Péter Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:0, 2:3, 5:3, 6:6, 9:6, 12:8, 12:12, 12:14. 2. játszma: 1:0, 2:6, 3:9, 4:11, 6:11, 6:13, 9:14. 3. játszma: 0:1, 4:4, 8:4, 8:10, 14:10, 14:12. 4. játszma: 14:0. 5. játszma: 0:3, 5:4, 5:7, 8:10, 11:13, 13:13, 13:14, 15:14. A négyes döntőbe kettős győzelemmel a Medikémia jutott. A Medikémia két villámponttal kezdte a találkozót, de azután megtorpantak Neizerék és fordított a Vegyész RC. Pünkösdi királyságnak tűnt a vendégeké, hiszen a hajrára 12:8-as hazai vezetéssel érkeztek a csapatok. A kék-fehérek azonban már addig is sokat hibáztak, s ezt a remekül sáncoló és jól nyitó barcikaiak kihasználták. Hulmann ászértékű szervája jelentette a szettgyőzelmet. Ez sem rázta a - Sajnos két játékos kezdte Palla Antal -, Zalavári Miklós és Berényi Norbert tanulmányi elfoglaltsága miatt lemondta a válogatottban való szereplést. A többieknek két hete Székesfehérváron napi két tréninget vezénylek. Egyre jobban mozognak a fiúk, s nagyon vátják a szegedi bemutatkozást, hiszen az idén ez lesz a csapat elsó hivatalos mérkőzése. Fontos ez a találkozó, mert a románok erősek, s tavaly éppen őket megelőzve jutottunk fel a B csoportba. A mostani összecsapáson sok mindenről képet kapha(Szeged, Tisza-parti). II. kcs, 1500 m: Hrepka Ádám (Szeged, Felsővárosi). III. kcs, 2000 m: Ádok Roland (Vásárhely, Kertvárosi), IV. kcs, 3000 m: Nagy Ádám (Szeged, Vedres). V. kcs, 3000 m: Nyerges Dániel (Szeged, Krúdy). Lányok. I. korcsoport, 800 m: Szabó Kata fel szegedieket, akik közül ebben az időszakban Nyirka dolgozott a legtöbbet, szinte egyedül próbálta versenyben tartani a Medikémiát. A többiek tompán, fáradtan röplabdáztak, Soloid rengeteget rontott, míg blokk nélkül képtelenek voltak tartani a Nagypál feladásait értékesítő ukrán légiót, Karaszevet és Csernyenkót. A következő felvonást három kezdő (Neizer, Úrfi, Torma) a kispadon kezdte, a cserék (Péterfy, Berkes, Jánosi) pedig színt és lendületet vittek a Medikémia addigi szürke produkciójába. A hajrára visszatértek az alapemberek és óriási küzdelemben - a közönség bíztatásától kísérve! - nyerték a szettet. De még így is csoda kellett a továbbjutáshoz, hiszen a megszerzett pontokat tekintve jelentős előnyre tett szert a Vegyész RC. S a varázstok, főként arról, hogy a korongosaink milyen állapotban vannak. Szeged még soha sem rendezet ilyen rangos eseményt a Műjégpályán. Bánáti Antal, a Tisza-parti klub elnöke is ezzel kezdte: - Nagy elismerés a szövetség részéről, hogy a mostoha körülmények ellenére is nekünk adta a rendezési jogot. Nagy meccs lesz, mert a két válogatott mindig presztízst csinál a győzelemből. Mindkét oldalon szerepelnek olyan hokisok, akik egy idényt játszottak Szegeden. Bernei és Budai (Vásárhely, Testnevelés Tagozatos). II. kcs, 1000 m: Szűcs Lilla (Vásárhely, Testnevelés Tagozatos). III. kcs, 1500 m: Csiszár Adrienn (Szeged, Kodály). IV. kcs, 2000 m: Császár Adrienn (Szeged, Deák). V. kcs, 2000 m: Kövesi Kitti (Szeged, Széchenyi). pálca Urfiék kezében volt, 15:0, 2:2 - 17 perc alatt! A Medikémiában feljavult Úrfi, Soloid és Petheő, védekezésben és mezőnyben is magabiztosabb lett a házigazda gárda. Őrült számolgatás kezdődött, s kiderült: 13 pontnyira van a mennyország. 11:13-nál Torma belepaskolt egy „kódorgó" labdába, majd Úrfi sáncolt, 13:13 - négy között a Szeged! A Karagics-tanítványok hatástalanították a robbanni készülő barcikai meglepetésbombát. A mérkőzés megnyerésével lett teljes az öröm. Karagics Mátyás: - Igazi kupameccs volt. Döntőnek bizonyult, hogy mindhárom cserénk lendületet adott a csapatnak, a társaknak. Dudás András: - Egy szettnyi kihagyás okozta a kiesésünket... Imre Péter egykor őrizte a Volán kapuját, míg a vendégektől Csiki szerepelt nálunk. Élvezetes meccs lesz, érdemes lesz kijönni szurkolni. - Mivel mindkét csapat a vb-re készül - vette át a szót a vezetőedző Kalocsa László -, ezért hatalmas lesz az iram. Sok-sok kiváló játékos szerepel mindkét válogatottban. A mieinknél Ancsin L., Palkovics, Kangyal, Szélig, mlg a „szomszédoknál" j az, aki kiemelhető - a lényeg, hogy minden bizonnyal jó összecsapást láthatunk. Süli Róbert Csapatversenyek. Fiúk. I. korcsoport: Mórahalmi ált. isk. II. kcs: Szeged, Felsővárosi. III. kcs: Csongrád, Kossuth. IV. kcs: Szeged, Vedres szki. V. kcs: Szentes, Boros Sámuel szki. Lányok. I. korcsoport: Szeged, Kodály Z. ált. isk. II. kcs: Csongrád, Síp utcai. III. kcs: Szeged, Kodály. IV. kcs: Szeged, Eötvös gim. V. kcs: Szeged, Széchenyi gim. Kerületi vendégek • Munkatársunktál Ma 15 órától Csongrádon edzőmérkőzésen szerepel a Professzionális Nemzeti Bajnokság egyik csapata, a ül. Kerület. A fővárosiaknál szerepel az NB III Alföld-csoportjának őszi gólkirálya, az egykori csongrádi Juhos Péter is. Felvétel • Munkatársunktól A szegedi Flamenco Tánciskola április 23-án 17 órától a Bartók Béla Művelődési Központban (Vörösmarty utca 3.) felvételt hirdet a következő tanévre hatéves kortól. Haltelepítés Munkatársunktól A Zsigmondy Vilmos Olajbányász Horgászegylet haltelepítést végez az algyői víz területén március 29-én, hétfőn. Ezért a tavon április 3-áig horgásztilalmat rendel el a vezetőség. Vereség • Munkatársunktól NB Il-es teremlabdarúgó-mérkőzésen: RoyalbusSpurs-Limpi (Csepel) 8-12 (4-6). Zákányszék, sportcsarnok. Vezette: Gyertyás, Kormos. Royalbus: Virágh - Masa, Kovács, Zámbori, Mádi. Cserék: Bagdi (kapus), Tóth E„ Szabó Zs., Börcsök. A zákányszéki gólszerzők: Mádi (5), Börcsök, Masa, Kovács. Gepárd-kupa • Munkatársunktól Budapesten rendezték meg a Gepárd-kupa országos táncbajnokságot. A szegedi Sasfészek Táncművészeti Klub versenyzői közül a hobbi rock and rollkategóriában a Szabó Sándor, Kerekes Márta páros ezüst-, mlg a Szendrey János, Czagány Ildikó páros bronzérmet szerzett. Az első szegedi Sasfészek-kupán szintén eredményesek voltak a klub táncosai: a Szendrey, Czagány kettős második, Szabó és Kerekes harmadik, míg Szögi András és Almási Gabriella ötödik lett. A duók oktatója Pap Géza. A Taurus a bajnok • Munkatársunktól Befejeződött Szegeden az amatőr asztalitenisz csapatbajnokság, amelyét szoros csatában a Taurus Emergé gárdája nyert meg. A bajnokság végeredménye: 1. Taurus Emergé SE 102-38 23 2. ATSK-Fakéz 95—45 22 3. Justicia PSK 77-63 17 4. Joker totozó 77-63 16 5. ATSK utánpótlás 75-65 15 6. Elektra plus 74-66 14 7. Dream Team 36-104 4 8. Kutyaütak 24-116 — Megbeszélés • Munkatársunktól Ma este 6 órától a vásárhelyi Ifjúsági Parkban tartja megbeszélését a Hódmezővásárhelyi Amatőr Kispályás Futball Liga. A szervezők a tavaszi bajnokságra nevezni szándékozó csapatok vezetőinek megjelenésére feltétlenül számítanak. Totómonológ Balaj János, a Csongrád Megyei Triatlon Szövetség elnöke fiatal korában súlyemelő volt, vidékbajnoki címet szerzett és országos bajnokságon is volt helyezett. Imádja a focit, különösen az argentinok és a brazilok játéka tetszik neki. Európából pedig a kemény, de nem durva angol labdarúgás áll legközelebb a szívéhez. - Szerencsém van, hogy éppen akkor kértek fel tippelni, amikor csak válogatott mérkőzések szerepelnek a totóban örvendezett. - Az angolok egész biztosan győznek, akárcsak a skótok. Oroszország idegenben is legyűri Örményországot. A spanyolok, ha nem nyernek, akkor elszáll minden továbbjutási esélyük, Balaj János. (Fotó: Somogyi Károlyné) ezért kötelező számukra az osztrákok elleni győzelem. A többi találkozó kétesélyes. Nagyon sok tanulmányozást igényelnek a találkozók! íme .tippjeim a 12. hétre: 1. Anglia (3.)-Legyelország (1. 2. Észak-Írország (3.)-Németország (4.) 3. Csehország (l.)-Litvánia (3.) 4. Dánia (3.)-0!aszország (1.) 5. Skócia (2.)-Bosznia-Hercegovüia (5. 6. Fehéroroszország (4.)-Svájc (5. 7. Örményország (4.)-Oroszország (5.) 8. Grúzia (5.)-Szlovénia (3.) 9. Görögország (2.>;-Norvégia (4.) 10. Macedónia (2.)-írország (1.) törölve, de tippelni kell! 11. Románia (l.)-Szlovákia (2.) 12. Franciaország (2.)-Ukrajna (1.) 13. Spanyolország (4.}-Ausztria (2.) +1 mérkőzés: 14. Jugoszlávia-Horvátország - törölve, de tippelni kell! 1 X 2 X X 1 X 2 2 IX X 2 IX X 2 1 [mcDiKémiA] Ásványvíz IINIIII M oémnsz RT. MORTONS Hfí/fl - VOLÁN TAXI ö 444-888*488-488 e Holnap, 18 órakor: Magyarország-Románia Válogatott premier Szegeden Diákolimpiai eredmények