Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-13 / 61. szám

8 ÜNNEP SZOMBAT, 1999. MÁRC. 13. Románok a forradalomban Azért nem minden nemzetiségi fordult szembe automatikusan negyvennyolc törekvéseivel. A forradalom vezetői nem minden alap nélkül hitték azt kezdetben, hogy a nemzetiségek megelégednek a negyvennyolcas törvényekkel. Föltételezésüket alátámasztotta a Pesten tanuló román diákok gyüiésezése. - A haladás, a progresszív gondolatok iránt fogékony egyetemi ifjúság megnyilvánulása volt ez mondja dr. Maijanucz László. Kifejtve: a magyarországi, de részben az erdélyi görög katolikus románság fiataljai közül sokan tanultak akkoriban Pesten, negyvennyolc májusában egész közösségük kísérte figyelemmel a pozsonyi reformországgyűlés eseményeit, és részesei voltak a pesti megmozdulásoknak. A forradalom törekvéseit a maguk érdekében is állónak érezve gyűléseket tartottak, nyilatkozatokat fogalmaztak meg a magyar ügy támogatása mellett. S hogy miért nyerték el rokonszenvüket a magyar törekvések? Mert negyvennyolc megszüntette az úrbéri köteléket, kimondta a törvény előtti egyenlőséget, bevezette a népképviseleti országgyűlést, deklarálta a szabadságjogokat, így például a vallás-, tan-, sajtószabadságot. Ebben élt akkor Európa, ezek számítottak a társadalmi progresszió legfontosabb elemének, a haladás és reakció közti vízválasztó volt az, hogy valaki elfogadja-e vagy elutasítja-e ezeket az értékeket. S a nemzetiségi diákok fontosnak tartották, azaz valóságos értékükön mérték őket. Látták: a magyar kormány az általános európai haladásnak megfelelő módon, lényeges társadalmi reformokat léptetett életbe, amelyek megvalósulása a nemzetiségek érdeke is. Más eseteket is említett a pozitív nemzetiségi hozzáállásra dr. Marjanucz László. Elmondva: az erdélyi román nemzeti mozgalom szervezői hamis ígéretekkel heccelték a forradalom ellen a román tömegeket, a székelyek, magyarok földjeit fölosztandó zsákmánynak hirdetve meg; olyan helyzetben, mikor a románok tömegei még jobbágysorban éltek, nem volt nehéz a magyarok ellen hangolni őket. De például Lemény János görög katolikus püspök Magyarország és Erdély uniója mellett foglalt állást, azt a románság legfőbb érdekének tartva. Ha ugyanis - érvelt - Erdély egyesül Magyarországgal, az ott már törvényes polgári szabadságjogok automatikusan kiterjednek Erdélyre is, akkor pedig a román jobbágy kiszolgáltatottsága egy csapásra megszűnik. Nem ez az álláspont kerekedett fölül a két román fejedelemséget, s Erdélyt integrálni akaró román politikusok törekvéseivel szemben. F. Cs. A negyvennyolcas forradalom vezetői kezdetben nem tartották fontosnak a nemzetiségi kérdést, de később, amikor a nemzetiségek megmozdulásai polgárháborúba torkolltak Magyarországon, nemcsak gondolkodniuk, hanem cselekedniük is kellett. Mindenekelőtt a románok, a szerbek s a szászok helyezkedtek szembe a forradalommal. E nyomást próbálta csökkenteni a negyvenkilenc nyarán Szegeden elfogadott nemzetiségi törvény, amely azonban elkésett. Kossuth a dunai konföderációról alkotott elképzeléseit pedig már csak emigrációban vethette papírra. Dr. Marjanucz Lászlót, a JATE új- és legújabb kori magyar történelem tanszékének tanszékvezető docensét, a történelemtudomány kandidátusát a negyvennyolc-negyvenkilences forradalom s szabadságharc, és a nemzetiségek viszonyáról kérdeztük. Az apropó: a közeljövőben dr. Pelyach Istvánnal együtt nemzetközi tudományos konferenciát szervez Szegedre, amelynek egyik fő témája a nemzetiségi törvény lesz. • A negyvennyolcas törvények milyen jogokat biztosítottak a nemzetiségeknek? - Negyvennyolcban a törvények szintjén még nem foglalkoztak a nemzetiségi kérdéssel. A törvényalkotók úgy gondolták, hogy a polgári szabadságjogok nemzetiségi különbség nélkül mindenkire érvényesek, s senkit e jogok gyakorlásában nem korlátozhat az a tény, hogy milyen nemzetiségűnek született. • Ez ideális állapot lett volna. - A forradalom vezetői is ezt hitték. Gondolva: a nemzetiségiek tökéletesen megelégednek azzal, hogy szabaddá és polgárrá váltak. Egy jobbágyi alávetettségben élő ember mit kívánhat ennél többet?... E föltételezést azok a nemzetiségi megmozdulások is alátámasztották (lásd keretes anyagunkat), amelyek közvetlenül a márciusi események után történtek. 0 A bécsi udvarnak mégis sikerült szembefordítania a nemzetiségiek nagy tömegeit a forradalommal. Ez később polgárháborút eredményezett - Az udvar a birodalom egysége ellen megvalósuló magyar polgári hatalom, a magyar polgári alkotmányosság különböző ellenségeit megpróbálta egy táborba tömöríteni, s e próbálkozás többnyire sikerült is. Kézenfekvő ellenfelének tűnt például az erdélyi románság és szászság. Más-más okok miatt, de mindkét nemzetiség vezetői ellenezték a Magyarországgal kötendő uniót („Unió, vagyis Erdélynek Magyarországgali egyesítése" amint megfogalmazódott a tizenkét pontban). A románok attól tartottak, hogy az unió megvalósulása esetén elveszítik az Erdélyben akkor már megvalósult nemzetiségiszámbeli fölényüket, s az unió nem garantálta fő követelésüket: a negyedik erdélyi nemzetként való elismerésüket. Ezért a politikai vezető szerepre áhítozó, részben Párizsban tanult értelmiség hamis ígéretekkel a magyarok ellen heccelte a román tömeget. Ezek az ígéretek a románság szociális nyomorúságát lovagolták meg. A szászok szintén szembenálltak a forradalommal, nem a jogegyenlőség volt a társadalmi-politikai ideáljuk negyvennyolcban, a kiváltságok a helyi szintű közigazgatás terén biztosított több jogot a nemzetiségeknek a korábbi helyzethez képest. A törvény nem föderalizálta Magyarországot, nem teremtett több, politikailag egyenrangú nemzetet, hanem a nemzetiségek nyelvhasználatát szabályozta a községeken és a törvényhatóságokon belül. A nemzetiségiek által többségben lakott megyékben, városokban szabad nyelvhasználatot biztosított a nemzetiségiek számára is, lehetőséget teremtett a saját nyelvű helyi közigazgatás megteremtésére. Az ország diplomáciai nyelve továbbra is a magyar maradt. A nemzetiségek nem kaptak területi különállást sem. Mindezek ellenére, ha egy évvel korábban hozzák a törvényt, az a nemzetiségek jelentős részének megfelelt volna - ekkor viszont már elkésett. Egyébként véleményem szerint ekkor is mindenekelőtt taktikai szempontok figyelembe vételével hozták meg. Nagyon rosszul állt akkor a magyar szabadságharc, s a nemzetiségek „leszerelésével" jelentősen csökkent volna a honvéderőkre nehezedő nyomás. 0 Sajnos, nem volt foganatja a törvénynek. - Negyvennyolc őszére a nemzetiségiek és a magyarok szembenállása a fegyveres összeütközések szintjéig jutott el. Erdélyben Úrban vezényelte a felkelő román csapatokat a honvédek ellen, a Délvidéken, osztrák biztatással s részben szervezéssel szerb csapatok védtelen magyar településekre támadtak. Történtek mészárlások többek között Szenttamáson, Fehértemplomban, Szőregen s Deszken is. A szerb támadásokat később a magyar honvédsereg tartóztatta föl; azonban csak késleltette, nem tartóztathatta föl az összeomlást. 0 Szóljunk végül néhány szót Kossuth dunai államszövetségének tervéről is. - Első alkotmánytervét a török emigrációban fogalmazta meg Kossuth, és erre építve dolgozta ki hatvankettőben a dunai konföderációs tervet. Célja a nemzetiségekkel való kibékülés mellett az volt, hogy az osztrákokkal szemben erős közép-európai koalíciót hozzon iétre. Ehhez az osztrákellenes politikához igyekezett a szomszédos országokkal megtalálni a modus vivendit. Elképzelései szerint Közép-Eurőpa államai s nemzetei a legfontosabb külpolitikai és gazdasági kérdésekben közös kormány alá tartoztak volna, de minden más vonatkozásban megtartották volna önállóságukat, függetlenségüket. E dunai konföderáció egyaránt épített volna az itt élő népek osztráks oroszellenességére. • Mennyire volt életképes ez az elképzelés? - Kossuth abból indult ki, hogy az oroszok és az osztrákok között Magyarország csak a szomszéd államokkal összefogva őrizheti meg integritását - s a szomszéd országok helyzetét is megkönnyíti ez a szövetség. Ámde ezeknek az országoknak a egyes politikusai a magyarokkal való szövetkezést, így a negyvennyolcas reformok fölvállalását, már korábban is csak taktikai megfontolásból követték. A román vezetők például lépcsőfoknak szánták Erdély és a két román fejedelemség egyesítéséhez. A szomszédok nem tekintették Magyarország területi-politikai integritását végleges állapotnak, nem annyira szövetkezni akartak vele, mint inkább a kialakult helyzetet a maguk számára hasznosítani. Csírájában már e törekvések is mutatták a későbbi, újabb tragédiák előképét. Farkas Csaba • „Ha a törvény egy évvel hamarabb születik, sikert arat" Negyvennyolc és a nemzetiségek Rajacsics patriarchává választása. A karlócai érseknek nagy szerepe volt a délvidéki vérengzések előidézésében. (Spira György: Negyvennyolc a kortársak szemével c. kötetéből) mes, Torontál, Bihar s Krassó megyei románok megtudták, hogy Rajacsicsot patriarchává választották és a görögkeleti egyház első számú vezetője lett, akkor tiltakoztak ez ellen. Támogató nyilatkozatot küldtek a magyar kormányhoz, amelyben kifejezték egyetértésüket a márciusi változások irányával, tartalmával. A románokat a karlócai döntés azért érintette hátrányosan, mert a magyarországi görögkeleti románok egyházi felügyeletét a szerbek látták el. A románok elemi érdeke volt, hogy emancipálódjanak a szerb főség alól, a szerb egyházi szabályváltozás hatására azonban még erősebb függőségbe jutottak, mert a karlócai szerb egyházfő patriarcha is lett egyben. • A forradalomellenes megmozdulások rávilágítottak: a nemzetiségek helyzetét mindenképp rendezni kell. Ezért fogadták el negyvenkilenc július 28án a nemzetiségi törvényt. - A nemzetiségi jogokról (1849/Vm.) szóló törvénycikk - melyet Szemere Bertalan készített elő - a nyelvhasználat s megőrzésében látták érdekeik megvalósulását. A Délvidéken pedig, a forradalommal ugyancsak szembehelyezkedő szerbek lakta területen véres nemzetiségi megmozdulásokra is sor került. 0 Mi történt itt, és miért? - A megmozdulások góca a nemzeti önállóság s függetlenség számukra kiszakítandó területe, Bács, Szerém és Torontál vármegye volt. Rajacsics érsek Újvidékre kongresszust hirdetett, amit aztán Karlócán, az érseki központban tartottak meg. Itt Rajacsicsot patriarchává választották, s az említett területből létrehozandó szerb vajdaságot követeltek, a szerb nemzet függetlensége mellé független, önálló földet. A lényegében szerb állami jegyeket mutató terület véd- és dacszövetségben állt volna „Horvát-Szlavón-Tótországgal", ahogy fogalmazták. Egyébként az indok, mely alapján különállást követelték - ti. „a szerb nemzet régi jogainak" visszaállítása, amelyeket még Lipóttól kaptak, nem állja meg a helyét. Lipót császár sem adott nekik korábban területi különállást, csak egyházi önrendelkezést. A területen pedig, amit igényeltek, akkor kétmillió kétszázezer ember állt, s ebből jó, ha hatszázezer szerb volt. Olyan országrész fölött igényelték az állami irányítás jogát, ahol nem alkottak többséget; a románok unióellenessége azon alapult, hogy ók a lakosságnak már akkor is több, mint felét alkották. • A magyarok nem fogadták el a szerb követeléseket - Ebből aztán olyan erős nemzeti ellenállás kerekedett, amely elvezetett a véres kikindai, óbecsei eseményekhez. Április 24-én vérengző lázadás tört ki Nagykikindán, ahol a szociális helyzete miatt elégedetlenkedő szerb lakosság megtámadta a községházát, és lemészárolta az ottani, jórészt magyar alkalmazottakat. Huszonhatodikán Óbecse vált véres kicsapongások színhelyévé, a tiszai kerületi ülésen magyarul fölszólalókat előbb sértegette, majd meglincselte a szerb tömeg. Általános kísérőjelensége volt a rendbontá- A nemzetiségi megmozdulások jelentós honvéderóket kötöttek le - mondja dr. Marjanucz László. (Fotó: Karnok Csaba) soknak, hogy a templomba tóduló nép a magyar nyelvű anyakönyveket nyilvánosan elégette. 0 Úgy tűnik, már akkor sem volt ismeretlen az etnikai tisztogatás errefelé... - Az etnikai tisztogatás tudatos területátfésülést jelent a mai politika számára; altkor inkább arról volt szó, hogy elszabadultak az indulatok. Annyiban mutat hasonlóságot a mai helyzettel, hogy a szerbség szellemi-politikai vezetői, akik a szellemet kieresztették a palackból, mindenekelőtt Rajacsics, tudatosan heccelték a tömeget magyarellenes irányba. Az egyetlen eszközük a szerbek nemzeti érzése volt a hőn óhajtott külön szerb teriilet létrehozására. Itt kell megegyezni azt is: mikor az Arad, Te-