Délmagyarország, 1999. február (89. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-26 / 48. szám
PÉNTEK, 1999. FEBR. 26. RIPORT 11 • Harminchárom kérdés a temetőkről Hol nyissanak új sírkertet? Háromszáz darab kérdőív várta tavaly ősszel, halottak, napján a szegedi Belvárosi temetőbe látogatókat. Ezeken a kérdésekkel teleírt lapokon a Szegedi Temetkezési Kft. vezetése arról érdeklődött, mennyire elégedettek a Tisza-parti polgárok a szegedi temetői állapotokkal, milyen változásokat szeretnének látni városunk temetőiben? Nos, a megkérdezettek közül mintegy százan el is küldték válaszaikat, több autóparkolót, járdákat kérve a temetők gondozóitól. A temetkezési káefté igazgatója, Hódi Lajos pedig azt kutatja, hol is lehetne új sírkertet nyitni, ugyanis a Belvárosi temetőben hamarosan elfogynak az üres parcellák. Ha halottaink végső nyughelye kerül szóba, legtöbben úgy említik - a temető. Ám egyre gyakrabban találkozni már' ezzel a szóval is - sírkert. Talán nem véletlenül. Ugyanis egyre erősebben él bennünk a vágy, miszerint azt szeretnénk, ha őseink olyan gondozott parkban nyugodnának, amelyről nem egy gazzal benőtt temető borongós képe jutna eszünkbe. A nagy baj csak az, hogy Magyarországot járva elég ritkán fut el autónk gondozott sírkertek mellett, annál gyakrabban szembesülhetünk szeméttel teli temetői árkokkal, rozsdás temetőkerítésekkel, s olyan temetőkapukkal, amelyek csak valami csoda folytán nem zuhantak még ki az útra. S bár városunkban az elmúlt évek során sok pénzt áldoztak a sírkertek gondozására, a szegedi temetők közállapotai is megérnének egy külön tanulmányt. Nos, a Szegedi Temetkezési Kft. vezetése egyelőre ilyen elkészíttetésére még nem vállalkozott, viszont tavaly ősszel, a halottak napján egy kérdőívvel szólította meg Szeged polgárait. Öszszesen 33 kérdéssel tudakolván: mennyire elégedettek a város lakói a szegedi temetőkben - elsősorban a város legnagyobb sírkertjében, a Belvárosi temetőben - tapasztalható viszonyokkal. • Munkatársunktól Ma, pénteken 13.30-kor képviselő-testületi ülést tartanak Dócon. Az idei költségvetési rendelet elfogadása mellett tájékoztatják a képviselőket a sándorfalvi régió szennyvízelhelyezési program jelenlegi állásáról. Múlt év tavaszán elfogadták a mezőőri törvényt, ami kimondja, hogy mekkora területen, hány mezőőrnek kell szolgálatot teljesítenie. Dócon két őrre lenne szükség, azonban az önkormányzatnak hiányzik az anyagi fedezete erre a célra, így nincs mezőőr a településen. Utolsó napirendi pontként a visszakapott földek hasznosításáról lesz szó. Mintegy 220 hektárnyi volt legelő jövőjéről tanácskoznak majd a mai ülésen a dóci képiviselők. Sándorfalva • Munkatársunktól A sándorfalvi általános iskola nevelői jótékonysági farsangi bált rendeznek holnap, szombaton. Este hat órától a Glóbusz vendéglőben várják a bálozni vágyókat. A házas ízek szerint elkészített vacsora után a szegedi Afro-Jazz Táncegyüttes tart bemutatót, majd a Papiron SC két neves, fiatal versenyzője, Tóth Orsolya és Pogyina Péter szórakoztatja a közönséget latin-amerikai táncokkal. Éjfél körül pedig kisorsolják a különféle tombolatárgyakat. A hajnalig tartó mulatságon a Zsomboy's együttes szolgáltatja a talpalávalót. Tiszasziget • Munkatársunktól A Délmagyarország kulturális vetélkedősorozatának, a Szomszédolónak a következő állomása Tiszasziget. A határ menti település művelődési házában ma, pénteken délután az ásotthalmiak vendégeskednek. Elsőként az ásotthalmi alapfokú művészeti iskola produkciójának tapsolhat a közönség. A gyerekek szintetizátoroznak, zongoráznak, bemutatkozik a társastánc tanszak, a fúvós együttes és a mazsorettek is. A fiatalok után az idősebb korosztályé a színpad, az asszonykórus népdalokat énekel a Borostyán Nyugdíjas Klub tagjai pedig korukat meghazudtolva látványos rock & roll bemutatóval kápráztatják el a tiszaszigetieket. bevezetését tervezzük Szegeden. Ez pedig a temetési előtakarékosság rendszere, amikor mindenki önmaga gondoskodhat arról, hogy az élettől búcsúzva, a számára leginkább elfogadható gyászszertartás keretében köszönjenek el tőle. Ennek keretében egy bizonyos alapszolgáltatást biztosító pénzösszeget kell előbb befizetni. Ez részletfizetésekkel, magasabb szintű szolgáltatást igényelve növelhető. A megrendelő pedig többek között kiválaszthatja saját koporsóját, fölvázolhatja, mit tart fontosnak megemlíteni a róla szóló gyászbeszédben, de még a ravatalozói ülésrendet is elkészítheti. Tudom, sokak szerint elég megdöbbentő ilyen dolgokról beszélni, de mint említettem, külföldön nem egy országban már ennyire előrelátóan gondolkodnak a halandók. S miért ne adnánk meg a lehetőséget arra, hogy egy szegedi polgár is megtervezhesse saját végső búcsúját. Hódi igazgató úr a jövő tervei között külön is szólt &gy igen komoly szegedi gondról. Még pedig arról, hogy a Belvárosi temetőben hamarosan nem lesz több sírnak hely, vagyis egy új temető nyitásán kell gondolkodni a város vezetésének. A kérdőívben megkérdezték arról a szegedieket, hogy véleményük szerint merre is terjeszkedjék a Belvárosi sírkert, s legtöbben a Belvárosi temető mellett futó vasúti sínen túli mezőt jelölték meg erre alkalmas területként. A temetkezési káefté vezetői szerint is ez lenne a legjobb megoldás, s éppen ezért már most előtanulmányokat végeznek, azt kutatván, hol is legyen az új temető pontos helye. Addig pedig? Még szebb, még gondozottabb sírkertek kialakítására törekszünk - mondta Hódi Lajos. - De annyi segítséget hadd kérjek a kilátogatóktól, hogy a szemetet a tárolókba rakják, ne pedig mellé. S a temetői személyzet ruháit szemlélve, fogadják el tényként, hogy bizony a sírásó földdel dolgozik, s arra bizony nagyon kevés a remény, hogy még a harmadik-negyedik temetésnél is patyolat tiszta öltönyben végezheti a munkáját... Bátyi Zoltán Szeged legnagyobb temetőjében, a Belvárosiban közel százezer sírban nyugszanak elődeink... (Fotó: Kamok Csaba) Új autóparkolók A temetkezési káefté címére beküldött, mintegy száz válaszból az derül ki, hogy a Belvárosi temető látogatói leginkább a nyitva tartás éá a virágárusítás rendjével elégedettek, de megfelelőnek tartják a ravatalozó küllemét is. A temetői bejáratok számát sem illették panasszal, s úgy ítélték meg, hogy az egy időben zajló temetések sem zavarják a végső a tiszteletadásokat. Viszont a parkolóhelyek számáról, a Belvárosi temető gyalogos megközelítésének lehetőségéről, a temetőszemélyzet ruházatáról, a tömegközlekedésről, vagy például a temetéssel kapcsolatos szolgáltatások ismertségéről érdeklődő kérdésekre érkező kritikus válaszok már elgondolkodtatóak. S hogy miként értékeli a közvélemény-kutatás tapasztalatait Hódi Lajos, a Szegedi Temetkezési Kft. igazgatója? - A beérkezett válaszokból az derül ki, hogy Szeged polgárait nagyon is élénken foglalkoztatja, milyen legyen most, s milyenné formálódjék a jövő évszázadban Szeged legnagyobb sírkertje, a Belvárosi temető, ahol közel 100 ezer sírt tartunk nyilván. Jómagam is teljes mértékben egyetértek azokkal, akik szigorú normák szerint fogalmazzák meg igényeiket. Éppen ezért káefténk - folytatva az évekkel ezelőtt megkezdett fejlesztéseket - újabb beruházásokkal kívánja még szebbé tenni a Belvárosi tpmetőt éppúgy, mint Szegéd összes, önkormányzati kezelésben lévő sírkertjét. Mivel a közvélemény-kutatás első sorban a Belvárosi temetőben tapasztalható állapotokról faggatta a megkérdezetteket, most én is az itt várható változásokat emelném ki. Nagyon sokan vetették föl az autóparkoló bővítésének kérdését, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy egyrészt a Bajai út a Fonógyári út találkozásánál kialakíthassunk egy parkolóközpontot. Másrészt szeretnénk azt is elérni, hogy a Belvárosi temető és az Ikarus szegedi gyáregysége közötti üres telket amíg másféle hasznosításról nem dönt a város - autóparkolás céljaira tudjuk hasznosítani. Egyébként tervezzük azt is, hogy megnyitjuk a Belvárosi temetőt is az autós látogatók számára, de a közlekedés rendjének megváltozása nem zavarhatja a temetések lebonyolítását. Ezért előreláthatóan csak a reggeli nyitástól délelőtt 10 óráig, majd 16 órától a temető bezárásáig hajthatnak be gépjárművek a temető útjaira. Hol épüljön járda? A gyalogos közlekedéssel kapcsolatban már a kérdőív közreadása előtt is több észrevétel érkezett társaságunkhoz, s közeli terveink között szerepel is járda építése mind a Bajai útra, mint a Fonógyári útra. Csak sajnos ez nem olyan egyszerű beruházás, ugyanis az autósút olyan közel van a temető kerítéshez, hogy még nem igazán tisztázott, miként tudunk eleget tenni a forgalombiztonsági előírásoknak. Minden bizonnyal megértőbben fogadnák a temetőbe kilátogatok a most sorolt kényelmetlenségeket, ha elégedettek lennének a tömegközlekedéssel. De úgy tűnik, nem azok. Éppen ezért mi is - akárcsak a kérdőívet kitöltők közül sokan - egy temetői iránybusz szolgálatba állítását szorgalmazzuk, bár azt az igényt is továbbítjuk az SZKT vezetéshez, hogy a szegediek nagy része a Belvárosi temető felé közlekedő villamosok számának növelését szeretné elérni - mondta Hódi Lajos. Majd még néhány fontos, a kérdőív szerint sokakat foglalkoztató kérdéskörre külön is kitért. Az egyik az, hogy sok szegedi polgárnak kevés fogalma van arról, milyen segítséget kaphat a Szegedi Temetkezési Kft-től ahhoz, hogy méltó tiszteletadással köszönhessen el hozzátartozóitól. - Bár arról nem feledkezhetünk meg, hogy a halál, a temetés még most is nagyon kényes, sok tapintatot követelő téma hazánkban, a kérdőívre adott válaszok egyértelműen azt mutatják, hogy a szegediek igenis szélesebb körű tájékoztatást várnak el tőlünk. Ennek érdekében temetkezési üzletünket hamarosan kegyeleti szalonná alakítjuk át, ahol szolgáltatásaink teljes kínálatával megismerkedhetnek a temetésre készülők. Kanadában már megszokták... De hadd szóljak egy nálunk még talán különösnek ható, de a tengeren túl, például Kanadában már teljesen megszokott temetési szolgáltatásról is, aminek A Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság értesíti ügyfeleit, hogy az igazgatóságon (Szeged, Fő fasor 16-20.) és a kirendeltségeken (Hódmezővásárhely, Andrássy u. 33. Szentes, Ady E. u. 13.) 1999. március 1-5-ig technikai okok miatt az alábbi ügyfélfogadási rend szerint váijuk ügyfeleinket: 1999. március 1., hétfő: 8-15.30 1999. március 2., kedd: 8-15.30 1999. március 3., szerda: 8-15.30 1999. március 4., csütörtök: ügyfélfogadás szünetel 1999. március 5., péntek: ügyfélfogadás szünetel Kérjük szíves megértésüket. Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, Szeged Úi Gordiusz Kft. VÁKUUMCENTRUM - Ipari és háztartási vákuumcsomagoló-gépek - fóliák, tasakok - strech fólia, kézi - ipari kések, fóliafelhordók, klipszelők. Háztartási vákuumfóliázó géphez vákuumfólia-tekercs 1950 Ft-tól! Szeged, Kereszttöltés u. 25/A Tel.: 62-469-191 A 3 NÁLUNK MINDIG 4! A 3 alkalomra feladott lakossági apróhirdetése INGYEN még egyszer megjelenik! Érdeklődjön hirdetésfelvételi irodáinkban! EREDETI FINN KABINOK, KÁLYHÁK, TARTOZÉKOK. Előregyártóit panelenként csomagolva, szállítással, igény szerint összeszereléssel március 15-ig a tavalyi áron megvásárolhatók. Szegeden, a Szt. György lér 5. sz. alatt. KORALL USZODATECHNIKA Nyitva: h.-p.: 9-16, szo.: 9-12. Tel.: 323-797. Ónok kérték! 50% UNITED COLORS OF BENETTON Szeged, Kárász u. 16. JELENTŐS ÁRLESZÁLLÍTÁS AZ ACÉLKER BT. VASTELEPÉN! Kecskemét, Reptéri út 2. Tel.: 76-403-532 60-389-898 Nyitva tartás: H-P.: 7-16 ORIASI VALASZTEK! ® Better sound thraugh nesearch. Akció! ROAD-SHOW Akció! A tökéletes hangzás világa (Bose) és az egyik legjobb minőségű fejhallgatók (Sennheiser) bemutatója! Mindenkit várunk szeretettel, vásárlás esetén kedvezmény! A bemutató helye: Elektron-Pioneer Márkabolt Szeged, Tisza Lajos krt. 52. Tel.: 06-60-302-255 A bemutató ideje: 1999. február 27., szombat, 9-13 óráig 1999. március 1-március 6., 9-17 óráig